"A spektrum láthatatlan részének lenni egyenlő a magánnyal, de közben az ember értesül a legszaftosabb pletykákról. Oké, íme a tanítás. Először is, a felderítésre fordított idő sohasem hiábavaló. Másodszor, szalonna hozzáadásával szinte minden feljavítható. És végül, nincs olyan probléma a Földön, amin egy forró fürdővel és egy csésze teával ne lehetne enyhíteni."
Rettenetesen régóta halogattam ennek a könyvnek az elolvasását. Hiába szeretem Fforde a valóságtól minden értelemben elrugaszkodott képzeletét az általam olvasott két könyv alapján, a fanyalgó vélemények erősen elvették a kedvem a Monokrómtól. Eddig.
Igen, töredelmesen bevallom, nekem ez a könyv tetszik. Igen, totálisan őrült, logikáltlan, nem normális, parodisztikus. Ha összeszorozzuk az Alice Csodaországbant és Valente stílusát, majd az eredményt a harmadik hatványra emeljük, megközelítőleg eljutunk a Monokróm (eredeti címén Shades of Gray) világához. Ja, és képzeljünk hozzá egy kis Amatkát.
Fforde nagyon nem felhasználóbarát író; beledob minket egy őrülten ringlispílező kaleidoszkóp közepébe, ahol még az sem biztos, hogy az ég kék - és ezt halálosan komolyan kell venni, ugyanis ebben a világban (ismeretlen oknál fogva) az emberek csak egy bizonyos színt látnak és azokat sem teljes mélységükben. Ez határozza meg a társadalom, vagy inkább a kasztrendszer minden szegmensét; az embereket szín szerinti kasztokba sorolják (a rabszolgamunkát végző Szürkéktől a pöffeszkedő Bíborokig), a színeket bányásszák és mindenféle csövek segítségével juttatják el a településekre, hogy a lakóik kiszínezhessék a környezetüket. A betegségeket színekkel gyógyítják, a hasmenéstől a vérzéscsillapításig és bizonyos árnyalatok erősen narkotikus hatásúak. Az érdekházasság teljesen hétköznapi, a cél az utódok szín százalék arányának javítása. A színek egyfajta rangot is jelentenek, a Szürkéket pl. egyfajta társadalmon kívülinek, nem kromatikusnak tekintik.
De Fforde itt nem áll meg, mindenféle, csupán az olvasó heccelésére való elemet épített be a regénybe, ld. a kanalak fontossága. A másik két evőeszköz korlátlan mennyiségben áll az emberek rendelkezésére, de valami rejtélyes okból kifolyólag (mert Fforde nem normális) kanálból kevés van és komoly személyes vagyontárgynak számít.
Főhősünk Eddie Russett, akit egy csínytevés miatt száműznek a peremvidéknek számító Kelet-Kárminba a nagyváros Jade-under-Lime-ból. Édesanyját a gyógyíthatlan, nagyon ronda betegségnek számító penész vitte el, édesapja mintás, ami az orvos kromatikus megfelelője. Eddie Kelet-Kárminban is mindenféle kalamajkába belekeveredik; pengeélen táncol, hogy kivívja a helyi vagány csávók érdeklődését, de ne annyira, hogy vetélytársnak tekintsék; akarata ellenére megsérti a Sárga Prefektust, szinte bizalmas viszonyba kerül a színfelügyelővel, beleszeret a település helyi rendbontó szépségébe, akinek a legédesebb pisze orra van a világon és veszélyesebb a hattyúknál is; gömbvillámvadászatra megy, majdnem Éjveszett lesz és a piszeorró szépség otromba leckéi folytán kinyílik a szeme; észreveszi a rendszer vissszáságait, az önálló gondolkodás elfojtását, az egyenlőtlen bánásmódot, a tudás elpusztítását, a társadalom tagjainak folyamatos tudatlanságban tartását.
Persze a tudás veszélyes és Eddie élete sem lesz kifejezetten kényelmes, amikor a gondolatok elkezdenek zsongani a fejében. Habár Fforde disztópiát írt, amelynek egy tinédzser a főszereplője, a tucat YA-kkal való hasonlóság itt véget is ér, ez nem egy kamaszkori szerelem agyonkoptatott története némi jajderossztársadalombanélünk-díszlet előtt, ahhoz túl színes és szórakoztató az összkép. Eddie-nek (minden kezdeti tudatlansága ellenére) megvan a magához való esze, ami ahhoz szükséges, hogy valaki ebben a világban életben maradjon és élvezetes olvasni, ahogy intrikál(ni próbál).
Igazából ez a társadalmi berendezkedés sem különb, mint sok más a történelem folyamán; szörnyű látni, ahogy évszázadok alatt értelmetlen intézkedések válnak megcsontosodott hagyománnyá és elfogadott társadalmi normává, az ember hatalom iránti vágya viszont egy örök állandót képvisel. Hogy minden vezető réteg kitermeli a maga zsarnokait és azok nagyszámú követőjét, akik attól érzik magukat értékesnek, hogy másokat lenézhetnek és élvezettel kéjelegnek a szenvedésük fölött, mondván, megérdemlik. Hogy mindig lesznek számkivetettek, akik több emberséget tanúsítanak egymás iránt, mint a tisztességes polgárok egy része.
Nekem egy nagyon őrült, kellemes meglepetés volt ez a könyv, hálás vagyok a Várólistacsökkentésnek (és Lobónak), hogy végre ezt is sorra kerítettem. Kicsit tartottam a fordítástól és a magyar kiadó hírhedt szöveggondozásától, de hála az égnek nem volt annyira rossz a helyzet, mint amire számítottam; itt-ott megbicsaklott a fordítás, néha eltűntek a ködben a mondatzáró írásjelek, de a trehányság nem ment számottevően az olvashatóság rovására.
Amúgy egy sorozat első részéről beszélünk, aminek sajnos még nem készültek el a folytatásai, szóval, mire esetleg Fforde megírja őket és mire esetleg megjelennek magyarul (és közben még a világnak sem lesz vége), mindent tökéletesen el fogok felejteni az első részből.
Sorozat: Shades of Grey 1.
Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve:
Fordította: F. Nagy Piroska
Ár: 4190 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése