"Nem szép, amikor meghalnak a lányok."

"Tüskés indák futnak végig a padlón, ropogva, mint a máglya. Ridegnek és halottnak született fekete rózsák virágzanak a holdfényben. A háló az arcomon nyitva tartja a szememet, arra kényszerít, hogy nézzem, amint Cassie kilép az árnyékból, vadrózsa csavarodik fölfelé a lábán, a törzsén, átnyúl a haján. Az egyik percben még az ajtónál van, a következőben mellettem áll. A hőmérséklet húsz fokot csökkent a szobában. Cassie a fejemben beszél.
- Lia! - mondja."

Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok

Értékelés: 5* áfonyás pattogós az 5-ből

Kedvenc karakter: -


Emlékszem, az írónő előző regénye, a Hadd mondjam el... teljesen letaglózott, majd a falhoz is odacsapott. Napokig nem tértem magamhoz, és évekig ábrándoztam, milyen jó lenne, ha a többi könyvét is megjelentetnék. Tavaly majdnem a plafonig ugrottam örömömben, amikor a kiadó előjegyzési oldalán megláttam a Wintergirlst, de szégyenszemre csak második nekifutásra sikerült elolvasnom, első alkalommal nagyon rám telepedett a lányok története, és utána sokáig nem mertem a könyv felé közelíteni.

Lia Overbrook és Cassandra Parrish kezdetben "igazi lányok", a kívülálló szemszögéből úgy tűnik, mindenük megvan, amire az ő helyükben bárki vágyna; tehetős családi háttér, kertvárosi otthon, start a legjobb főiskolára. Valami mégis félresiklik, és Cassie bulimiás, Lia pedig anorexiás lesz - a haláltánc első menete Cassie szörnyű halálával zárul, azonban Lia számára nem távozik el egészen, afféle személyi, allegorikus kísértetként azon munkálkodik, hogy Liát is maga után rántsa. Ez a Jégviráglányok története: harc önmagunkkal, amikor úgy tűnik, semmi sem áll közöttünk és a pusztulás között.

Ez a regény sokkal erőteljesebb, mint az írónő 2006-ban megjelent kötete, maga a szöveg is különleges; a lírai szépségű sorok (lásd fent) váltakoznak a mantraszerű gondolatokkal, irodalmi utalásokkal ("Sivatagos átokföldjévé változtatta a nyaramat") és lelkiismeretének hangjával. Nagyon depresszív a hangvétele, úgy éreztem, magam is jéggé válok, miközben Lia fagyos lehelete a bőrömbe mart, ennek ellenére a második körben egy nap alatt végigolvastam a történetet.
Az a furcsa, hogy én valamilyen szinten megértem ezeket a "porcelánkeretre drótozott csontváz"-akat. Neem, nem vagyok evészavaros (azt hiszem, ezt a kajás karcaim kellően alátámasztják), a betegség okát tudom értelmezni. Sokan írták már, hogy ugyan mi bajuk ezeknek a lányoknak, jó dolgukban nem tudnak csinálni - ez kész röhej, aki elkényeztetettségében hisztizik, az nem hiszem, hogy ennyire a szakadék szélére sodorná magát -, ez azonban nem ilyen egyszerű. Igen, Lia és Cassie anyagi helyzete több mint jó - de ennyi. Ha pénz van, de legalább egy szerető és megértő, odafigyelő családtag nincs, akkor még a párnabélés is lehet aranyozott libatoll, semmit nem fog érni. A rideg család mellett óriási teljesítménykényszernek vannak kitéve, és bár ezek önmagukban nem olyan rettenetes dolgok, az ő esetükben elegendőnek bizonyulnak az önpusztításhoz, talán azért, mert mindenki máshogy viseli a rá nehezedő terheket. Nekik ennyi elegendő volt, de szerintem nem őket ezért gyengének vagy életképtelennek bélyegezni. A testük az egyetlen tényező az életükben, amit uralni, kontrollálni tudnak, ebből merítenek sikerélményt, a tiszta, üres rózsaszín belsőből. Persze lehet, hogy nem így van, de a saját érzelmi intelligenciámmal és józan eszemmel nem tudtam mást kikövetkeztetni. "Egy baba vagyok, amelyet kinőttek." - mondja Lia az orvosának, ezt viszont nagyon át tudom érezni.
Sikerült megint egy roppant értelmes postot gyártanom, de a lényeg az, hogy minden borzalmas eseménye ellenére imádtam ezt a könyvet, és nagyon remélem, hogy a Ciceró az írónő többi művét is kiadja, valamint más, hasonló stílusú regényekre is szemet vet. A magyar címért és a borító megtartásáért pedig hatalmas piros pont, puszi meg rózsacsokor jár nekik.


Ui.: az viszont nagyon perverz, hogy a regényben említett ételektől folyamatosan éhes lettem... úgy szeretnék valakinek spenótos  rántottát és szerecsendiós muffint csinálni.

Eredeti cím: Wintergirls
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2011
Fordította: Sóvágó Katalin
Ár: 2990 Ft
Az írónő honlapja (haláli a címe:D)

Tragédia

50 %-os haszon ide vagy oda, a Libriben már nem adnak szatyrot.

(Ebből az a következtetés vonható le, hogy én ott valamit vásároltam, igen, Moningot muszáj volt beszereznem, és el kell dugnom egy sötét sarokba, nehogy azonnal rávessem magam.)

Ma felhajtottam a könyvtárban egy Emily Dickinson-kötetet - két könyvtáros segítségével, szinte röhej, hogy hány rejtőzködő könyvet szúrok ki magamnak -, vettem egy rakás gyümölcsöt és ellenállhatatlan vágy tört rám, hogy beszerezzek egy pár sárga balerinacipőt, pedig sose vonzott ez a szín, és ribizlis pitét akarok sütni.
Szandálom pedig még mindig nincs, egy csomó időm pocsékba ment, ráadásul fel is bosszantottak, az egyik puccosabb boltban (mert kínomban már oda is bementem) felpróbáltam egy aranyszín topánt, aztán felfedeztem, hogy öt strasszkő hiányzik a pántjából, és a nőnek volt képe megjegyezni, aha, még épen se vettem volna meg 15 ezer forintért, nemhogy így, ez nem a szépséghibás Szandi, helló.

A délutáni zápor esőcseppekkel hintette tele az ablakot, a vihar után előbukkanó nap úgy ragyogtatta meg őket, mintha kristályszemcsék lennének, gyönyörű volt.

Holnap már lesz rendes könyves post, ég a fejem, de eddig mással kellett foglalkoznom.

Könyvheti beszerzések

Mivel hétvégén túl sok minden történt ahhoz, hogy valamennyi eseményt fejben tartsam, kicsit ementáli bejegyzés következik.
Azt viszont nem elfelejteni, hogy három nap alatt - hétfőn már nem mentünk ki, a saját, jól felfogott érdekemben - mennyi könyv talált utat hozzám:





Félelmetes mennyiség (és itthon várt még három csomag!), ha csak rágondolok, elborzadok - a gyönyörűségtől:D Pénteken kaptam a legnagyobb dózist - a nap egyébként nem indult túl jól, rosszul voltam és a tojások két felvonásban meghiúsították a sütikészítési eltökéltségemet, amikor egy kifejlett kiscsirke lábait pillantottam meg, majd sikítva eldobtam, inkább hagytam a muffint a francba -, alig szedtük fel az Őrült Nők Ketrecének többi tagját, megkaptam az ekultos pakkot, amelyben az enyémen kívül két másik személy adagja is rejtőzött. Így összesen kb. 45 könyvvel hurcolkodtunk fel a Habibi emeletére, A dervisház bemutatójára, ahol a szerkesztő, Hanna (Kleinheincz Csilla), a kötet fordítója, Tamás Gábor és Kánai András moderátor folytatott humoros, szabadon kalandozó beszélgetést mindenki nagy örömére, miközben sáska módjára fogyasztottuk a pogácsát, a forró mentás teát és a kétféle baklavát (utóbbi nekem túl édes volt, de Nita imádta:D), és ha már erről makogok, fájón bevallom, hogy Hanna baklaváiról viszont lemaradtam, igen, rettenetesen édesszájú vagyok. A bemutató után még kötetlenebb traccsparti vette kezdetét, ami nekem azért marad emlékezetes, mert végre találkoztam ilwerannal és shizoo-val, és többek között azt is megtanultam, hogy valószínűleg azért nem tetszett nekem Az utolsó vérfarkas, mert pasikönyv - ugyanez áll Nitára is, akivel három napig szimbiózisban éltünk, részben miatta vártam annyira ezt a hétvégét. Ezek után visszatértünk a bűnös helyszínre, ahol a négy zsákmány mellé szereztem egy ötödiket - a Mme Tussaud, Az almamag íze, a Vérbe öltözött Anna ekultos, A dervisház rendes reci, A hétfő szombaton kezdődik meg egy kvartett akció eredménye -, Oates-tól az Állatokat, 500 Ft-ba került, úgy kaptam ki a kosárból, mintha aranytojást pillantottam volna meg.
Szombaton informális vendégségbe mentünk a kedvessel, ahol a nevezetes pompost és saját készítésű diós kürtőskalácsot ettünk - remélem, mostanra mindenki számára világossá vált, hogy a könyvek mellett az evés játszotta a főszerepet:D -, és ahol zsebre vágott egy egyéves rózsaszín veszedelem, de ezt akkor se vallottam volna be, ha a nevezett elbitorolja a kalácsot és a limonádémat. Ugyanolyan hegyes füle van, mint nekem, na.
Ezután a buszon begyűjtöttük Nituskát és már nem emlékszem, mit csináltunk, de a Könyvhéten evett minket a fene estig. Ja, megismerkedtem egy csomó mollyal, FFG, Timus, láttam egy papírzsepit, Shanara, Harpe, Agatha, látni még többet láttam, akiket kihagytam, ne haragudjanak, a Cavintont elnyelte egy fekete lyuk. És beszélgettem Baráth Katával, az Agave kapcsolatommal, flynn-nel, más kiadós emberekkel, mindenki olyan kedves volt velem, mintha egy angyal lennék, nem pedig egy harácshörcsög (mondjuk, az nem baj, de mindegy). Asszem, ekkor gyűjtöttem be, szinte akaratom ellenére, az Ecetudvart, amnaent és a Milyen egy női mell?-et, utóbbit vicomte-tól kaptam ajándékba, valószínűleg azért, mert délben észrevette, hogy aranyszínbe játszik a hajam.
Ó, a vasárnap... vasárnap futóverseny volt. Aki még nem volt ilyen eseményen, az nem tudja, miről van szó. Itt nem egyszerűen összegyűl néhány ember és fut néhány kilométert. Itt átkozottul rengeteg ember van, iszonyat hangos zene, állandóan pofázó szpíker (utálom ezt a szót, de jobbat perpillanat nem tudok rá kitalálni), és még annál is több őrült, aki abban leli örömét, hogy rongyosra koptatja a lábát és kiköpi a tüdejét. A változatos pólókavalkádot szeretem a leginkább nézegetni, és itt lehet látni a legtöbb szép lábat. Nita természetesen csatlakozott hozzánk, szegény nem tudta, mire bólintott rá - én se tudtam néhány hónappal ezelőtt a Margitszigeten zajló félmaraton esetében, ráadásul nagyon hideg volt -, de gyorsan akklimatizálódott és nagyon kellemessé tette számomra a négy órás álldogálást. A Molyos Könyvfutárok nevű futócsapatot négyen alkották, a pasim, Light, Harpe, és Light "civil" barátnője, Zsuzsa. Igazából hat személy kellett volna a váltómaratonhoz, ezért vicomte és Light kétszer futottak, a kedves írt karcot erről az élményről, nagyon büszkék vagyunk rájuk. A karcban lévő fotókat Nitával paparazziztuk, ő volt a sasszem, én kattintottam, magunkra is nagyon büszke vagyok, stresszes dolog ennyi száguldó őrült közül egyet észrevenni (jövőre nagyon feltűnő cuccban induljatok, légyszi;). Az időjárás mindennel kedveskedett nekik, volt hőség, pára, eső, kis szél, köszöntük, jeget nem kértünk, az én vállam így is leégett és persze az allergiám is kijött, jeee.
Az eseménytől tikkadtan átsétáltunk második lakhelyünkre, a Vörösmarty térre, és szégyentelenül a füvön heverésztünk estig, mi Nitával hiperaktív módon garázdálkodtunk, még a hitgyülis naptárakra is rávetettük magunkat öt percre, sóhajtoztunk az angol és spanyol könyvek, illetve a borítóik előtt, kétszer meglátogattuk a Burger Kinget és persze rengeteget beszélgettünk, majd szereztünk ingyér körtés sört, gabrysiával kiegészülve, akivel Jane Austenről és kelet-európai forgatási helyszínekről beszélgettünk. És szégyen und gyalázat, felhasználva az ezer forintos kuponomat, megvettem az Ínyencrapszódiát, kaptam hozzá szép papírszatyrot, csak azt nem tudom, vicomte miért nem hitte el, hogy nincs abban a szatyorban semmi? Hét után tábort bontottunk, hazafelé menet megkóstoltuk az Agavésok finom piros sütijét, az összeset meg bírtam volna enni belőle.
Hétfőn pedig azt a szomorú tényt kellett konstatálnom, hogy nem tudom hazahozni az összes könyvet. Kiszelektáltam a piperettes cekkeremet, a piros cipőmet - piros nadrág, piros szoknya, piros cipő, igen, ezek voltak nálam -, és öt-hat könyvet, remélem, a kedves ad nekik naponta kétszer enni és cseréli a vizes tálkájukat. Ja, és aznap már nem mentünk ki a Könyvhétre.

Hű, ez marha szubjektív bejegyzés lett, anno ilyeneket írtam a személyes blogomra, ami most szellemjárást rendezett itt egy picit, na de annyi baj legyen.

A hét borítója

Azt hiszem, még Nokedli nővérem borítós polcán láttam ezt a meseszerű képesfedelet:

Boris Koch: Der Kőnigsschlüssel

Akció

A könyvheti tobzódás után a Szandi orv módon a Cartaphilus könyveit akciózta le, még szerencse, hogy nem használtam fel a 30%-os kupont... két könyv érdekel, a Levélregény és A tigris asszonya, de most nagyon jóllaktam az elmúlt napok vadászatával, a pénzhiányt már meg se említem.

40%-os kedvesség, június 15-ével bezárólag.

Könyvheti zsákmány később, most nagyon álmos vagyok.

Kipukkadt moly

Óóóóhhhh gyerekek, én haza se megyek:)) Finomakat eszem*, úgy néznek rám, mint egy istennőre, és annyi, de annyi könyvem van, hogy egyszerre nem fogom tudni hazacipelni. És csak kettőt vettem:P

Számoljam meg? Áh, nem merem *fél*

Nima, amúgy megérkezett a Rapture otthonra. Heloise, a te csomagod is, köszönöm:* suhakata, nem tudom, mi van benne, de igazán nem kellett volna:))))

* Pompos, házi készítésű diós kürtőskalács (mi csináltuk vicomte-tal a legjobbakat:), király limonádé, pogácsa, mentás tea (a baklava még nekem is édes volt), a mai Agavés süti receptjét pedig meg kell szereznem, az összeset be tudtam volna tömni a kis fejembe.

Ma négy órát álltunk Nitával a futóversenyen, baromira leégett a vállam, most fáj egy kicsit a fejem, megyek heverészni, mert olyan rossz nekem (most).

Vinnyogós bevásárlólista

nincs kedvem postot írni. Rengeteg mindent kellene még csinálnom (egy ajándékot befejezni, hajat mosni, sütit sütni), és persze blogbejegyzést alkotni. És nem megy, mert most másnak van itt az ideje, és nekem az ilyesmi kényszer hatására nem működik. Ráadásul be vagyok zsongva, holnap megyünk pattel agyat és könyvet vadászni, meg Nitával és fezerrel, a Nagyúr fenyegető árnyékában, és nézem a kis nyomorult kuponjaimat - a második újságos standnál sikerült csak szereznem egy Vasárnapi híreket, az utolsó, enyhén viharvert példányt -, hogy mit vegyek belőlük. Konkrétan van egy ezer forintos Geopen és egy 30%-os Szandis, utóbbit az Alexandra csoportba tartozó kiadóknál is be lehet váltani... ami mit jelent nekem? A Cartaphilust!

Megpróbálom listába szedni - mint itt -, miket szeretnék, mert puska nélkül lassan már a saját nevemet se tudom:

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: A hétfő szombaton kezdődik - mert ha négy könyvet veszel, 35% kedvességet kapsz. Neem, nem én veszek négyet, hanem négyen veszünk egyet-egyet. Úgyis megvenném ugyanennyi kedvezményért a Szandis akcióban, nem tökmindegy, mikor esem bűnbe?!

Téa Obreht. A Tigris asszonya / Mihail Siskin: Levélregény - a kuponos akció. Gondoltam még a Napok házára is, de arra 40% engedmény szokott lenni, a Cartára meg asszem 35, és ha már megvettem az azt újságot (200Ft), ne menjen pocsékba a fáradozásom. De mégis, melyiket válasszam?! (Nem mintha a másikat nem venném meg majd az akcióban, de mindegy...)

Muriel Barbey: Ínyenc rapszódia / Regina O'Melveny: Téboly és gyógyulás - a geopenes biletta, 1000 Ft-tal olcsóbban juthatok hozzá vágyam tárgyához.

Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel - nagyon régen adtam le előrendelést, de erre muszáj volt, akkor is, ha nem fogom rögtön olvasni, márpedig ez tuti, és nemcsak a recik miatt; már zenka karcában is kifejtettem, hogy nemcsak ő hagyja porosodni a frissen vásárolt köteteket a polcon... ez egészen érthetetlen dili nálam, de úgy érzem, ha rögtön nekiesek, nem fog tetszeni a könyv, ezért hagyom egy kicsit "érni", megszokom a gondolatát, hogy ott van a polcon, és aztán szakítom le a gyümölcsöt...

(Jut eszembe, gyümölcs: ma vettem epret, meggyet meg két szem sárgabarackot, itthon pedig van cseresznye, úgy megtömtem a kis fejem, hogy majdnem elaludtam dőzsölés után.)
(Jézusom, a tévében egy srácot mutogatnak, csórinak beleharapott egy teknős a fenekébe, és nem engedi el!)

Ezeket amúgy reciként is megszerezhetném, de egyrészt mértéket tartok (höhö), másrészt én most vásárolni akarok, és kész. De amúgy recenziós könyveket is fogok kapni, azt se tudom, melyiket kezdjem el hamarabb, nem hiszem el, hogy ennyi év után is ennyire... igen, mohó vagyok, mondjuk már nem annyira, mint régen, mint mondottam, igyekszem mértéket tartani. Ettől függetlenül a kívánságlistám dagadozik, mint egy megtömött liba.

Ja, és még néhány Könymolyképzősre is szemet vetettem, de ugyebár YA-stopot tartok:

Gail Carriger: Soulless - Lélektelen - ezért nagyon esz a fene, még az újonnan nyílt webáruház is megkísértett a könyv kapcsán, de mivel nem akartam sokakhoz hasonlóan idegbajt kapni és pluszpénzt fizetni a pick-packbe szállításért, erős voltam.
Cassandra Clare: Pokoli szerkezetek - Az angyal - iggen, szappanoperisztikus meg YA, de szeretem a Clare által teremtett hangulatot.
Cassandra Clare: Bukott Angyalok Városa - szintén.
Alex Flinn: Csók, pont jókor - mert imádtam a Beastlyt, és a Csipkerózsika volt a kedvenc Disney-mesém.
Sarah Dessen: Altatódal - végre, új Dessen! Középmezőnyös YA, nem bugyuta vacak, de nem is olyan hardcore, mint például Laurie Halse Anderson.


Nektek? Óhaj-sóhaj? Nem mintha a Mikulás lennék, de egy nyomi kommentet se kaptam a legutóbbi Válogatás-posthoz, és annyira elszomorodtam.

Trailer

Ilyen is régen volt... kicsi félek ettől a könyvtől, de egy évben ennyiszer nem lehet csalódni, mint ahányszor nekem sikerült, úgyhogy ez jó lesz, és kész:

Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna

Neked mi a bűnös vágyad?

Mármint könyvek tekintetében, természetesen, csőnadrágok és piros ajtók egyelőre félretéve.

Mivel kegyeletteljes hangulatban vagyok, nem várok meg öt kommentet, hogy nyilatkozzam, hanem előre bocsátom vallomásomat: az én guilty pleasure-öm a Vámpírakadémia.
Kommersz olvasmányaim tekintetében enyhén röhejesnek tűnik ez a velős válasz, ugye? Hiszen rengeteg YA-t, urban fantasyt meg efféléket olvasok, ha úgy tetszik, nekem csak GP-jeim vannak. De én most azokat a könyveket/könyvet értem guilty pleasure alatt, amelyért az ember nemes egyszerűséggel megvész. Tudja, hogy vannak hibái a történetnek, hogy semmi épületes gondolatot nem tartalmaz, nem gazdagítja a világnézetét (sznobosan mondva: szemét), mégse képes ellenállni neki, és igazság szerint nem is akar.
Na, szóval elő a piszkos kis titkokkal, előttem nincs mit szégyellni (plusz bátorításként elárulom, hogy zsengébb koromban rengeteg Jackie Collinst olvastam el zsinórban, és imádtam).

Emlékszem, amikor az első rész megjelent, nálam javában dühöngött a YA-láz, le is csaptam nagy vehemensen a vékony kötetre. Nem voltam tőle elragadtatva, de egynek elment, aztán a második rész már egy kicsit jobb volt, a harmadiknál pedig totális függőség alakult ki, tudom, hogy ciki meg minden, de az a befejezés aljas (és egyben fantasztikus) húzás volt, és többedmagammal majd' meggebedtem a következő megjelenésig. A delírium kitartott a befejezésig, és amikor kiderült, hogy készül egy spin-off sorozat, ráadásul az egyik kedvenc szereplőm, Sydney Sage főszereplésével, teljesen megkergültem. Rose és Lissa, bár fejlődőképesek, az agyamra mentek a hülyeségeikkel, Sydney mentalitása sokkal közelebb áll hozzám, ezért maximálisan elégedett voltam a Vérvonalakkal, és tegnap olvastam a hírt, hogy nemsokára megjelenik a The Golden Lily Amerikában,  tehát reményeim szerint néhány hónappal később követi a magyar kiadás.
Hogy pontosan mi fogott meg ebben a sorozatban, nem tudom, hiszen a főszereplők idegesítőek, a történetben jó pár klisé található, de... izgi volt, na, Mead jól összerakta a sztorit, én meg két pofára zabáltam, ez van, a valós néphagyományokon alapuló háttérvilág már csak rátett egy lapáttal.
És igen, Dmitrij a lobogó bőrkabátjával hamvas lánykorom méltó regényhőse marad. Na, jó, annyira nem, az Belloq, de végszónak tökéletes egy ilyen post végére.

Válogatás 2.

Ez a post vasárnap hétfőn fog megjelenni, de valójában szombaton írtam, a kedves laptopján, miközben várom, hogy megfőjön a krumpli.
[Ebéd letudva, már csak valami édességre lenne szükségem, de a pasim fakír, és nem tart bőséges készletet.]
Egyébként az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha megint írnék személyes blogot (de nem fogok, ez csak elméleti elgondolás) - ugyanis a Veszedelmes viszonyok-post nézettsége még mindig a béka animális pólusa alatt mozog (58), ellenben a Sweet home ismét (165) és a Most pedig libás (131) ehhez képest elég magas számot produkál.

De elég a zagyvaságból, inkább ajánljak már néhány régebben olvasott könyvet, aztán menjek aludni, mert sikerült egy újfajta migrént kitenyésztenem.

                                                          
Sylvie Matton: Én, Rembrandt lotyója - szépirodalmi igényességű, depresszív hangulatú szöveg művészetről, megaláztatásról, szerelemről, halálról Rembrandt szerelmének szemszögéből. Néhány ponton iszonyatosan feldühített Hendrikje, de ettől függetlenül nagyon szerettem olvasni. [post]


                                                           
Susanna Jones: A csendmadár - szintén nem egy vidám történet. Japán mániásoknak és Japán fóbiásoknak is ajánlom. [post]


                                                           
Susan Kay: A fantom - ezt tényleg nem ajánlottam az előző ilyen postban? Hahh, balgaság! Imádom ezt a könyvet, évekig a legmagasabb polcon csücsült, kitűnve a többiek közül, mégis, évekig nem támadt ingerenciám, hogy elolvassam. Pedig tudhattam volna, hogy ami janeeyre-nek tetszik, az általában nekem is... Olyan ez a regény, amilyennek Az operaház fantomját mindig is elképzeltem. [post]

                                                          
Nina Killham: A hús bűnei - gasztroszatíra:D Na, ez túlzás egy kicsit, de nagyon humoros, nagyon finom ételekkel tarkított regényről van szó. [post].

                                                         
Kevin Brooks: Lucas - hardcore YA, szerelem meg egyéb nyáladzás nélkül. Nem tudom, ma hogyan tetszene, de két évvel ezelőtt nagyon ütött. [post]


                                                        
Kálmán Mari: Talyigás Irma és az Ürdög - főleg annak az apropóján, hogy Könyvhétre jelenik meg az írónő új regénye, az Ecetudvar. Irmuska története jól adja vissza ennek a korszaknak a hangulatát, népi babonákkal, tanulságokkal vegyítve, ráadásul nem a fővárosban, hanem vidéken, úgy értem, az igazán vidéken, falun játszódik. [post]


Ui.: tanultam egy új szót: "bebugyizni". Neem, semmi erotikus tartalma nincs.

A hét borítója

Nita mutatta nekem ezt a szép borítót, sokkal jobban tetszik, mint a Füst és csont leánya:

Laini Taylor: Days of Blood and Starlight

Most pedig libás

... bejegyzés következik, ha már ennyire belejöttem az illegális postok gyártásába. Ezúttal a csőnadrágokról és a divatbeli aljas elnyomásokról lesz szó, és mindenki nagyon gyorsan húzzon el innen, mert rövid leszek és fájdalmas.

A dolog ott kezdődik, hogy megszülettem. Megszülettem, majd felcseperedtem, szép nagy, vállas leányzóvá, akkora a csípőm, mint egy buszpályaudvar, elfér rajta egy tálca, két könyv és három kismacska. Fájó pontom, de a lábaim se őzike kecsességűek - egy napra annyira szeretnék ropilábú lány lenni -, egyszóval a tetves cső-vagy szűkülő szárú vagy mi a franc neve nadrágot nem nekem találták ki, de ma magamra rángattam egyet, majd kiugráltam az előadótérbe, és nagyon kedvesen (értsd: bénán) megkértem az előadólányt, hogy mondja meg őszintén, hogy mekkora vagyok benne. Aki eddig nem lépett ki innen, az most fog, de egyedül voltam és attól tartottam, hogy elromlott a szemem/csal a tükör, mert nem találtam a látványt olyan szörnyűnek, mint amilyennek a papírforma kellett lennie kellett volna (hehh, a kedves és a barátok önbizalomépítő terrorja a végén még célt ér).
De nem ez a lényeg, hanem az, hogy mocsok dolognak tartom, hogy ha valami hülyeség "divatba jön", akkor ezután csak ezt a fazont/színt lehet kapni a boltokban, és ez a dolog csak kevés embernek áll igazán jól, a többi pedig járjon csórén, szerény személyem például a kicsit trapéz szárú nadrágokat sírja vissza.

A körmeimet pedig Mac tiszteletére rózsaszínre lakkoztam.

Ui.: a francba, ez nagyon rózsaszín, nem utazhatok így a vonaton...

Májusi zárás

Ez a hónap sem telt el rosszalkodás nélkül, ráadásul még vásároltam is, A második nemért pedig a büntikönyv kitüntető figyelmességében részesültem, de, ha nem bánjátok, a Fantomas a vámpírok ellen című opuszról nem fogok bejegyzést komponálni.
Vicomte-ot pedig nagyon szépen megkérjük, hogy ne röhögjön ilyen illetlen módon a pofánkba, köszönjük:P


   
   
 

Ismét eklektikus hónapot zártam, de hé, ez nem is olyan sok!:)
Az Ébredést már nagyon szerettem volna megkaparintani, szilvamaggal cseréltem egy Köddé váltakért. A pille halála egy kaphatatlan Ginny néni, és ez a két tényező önmagában elegendő volt a bűnbeesésemhez, sőt, valahogy mindkét példány befutott hozzám, így egy molyt hozzásegítettem vágya tárgyához. A Gemma-trilógia harmadik része szintén csere, a Vámpírok múzsája reci, már csak egy kicsit félek tőle:) A második nem szintén nem egy minden bokorban előforduló kötet, miatta kaptam a Fantomast, ugyanis pechemre ez a kis dög és a kedves is jelen volt a vásárlásnál. A Shakespeare, ahogy tetszik története kész röhej: két éve jegyeztem elő az antikvarium.hu-n, azóta el is felejtettem, és néhány hete csak úgy meredeztem a székben, hogy milyen beérkezett könyvről kaptam értesítést, úgy megkattantam, hogy öntudatlanul könyvet rendeltem?! És az átvevőhely a Biharban van, minden antikváriumok legjobbikában, és ha már ott voltam, muszáj volt körülnéznem, olyan régen tehettem meg ezt, hüpp.
A Mechanikus London reci, és már el is olvastam, A vérgróf csere volt, akárcsak a Vörösbegy (most már nem a vásárlás fog sírba vinni, hanem a cserék), a Saját szoba potom 410 Ft volt, és van debreceni átvevőhely, ahol egy aranyos bácsi van, úgyhogy örülök. Ja, és kitűnő állapotban van a kötet.

Kate Chopin: Ébredés

Virginia Woolf: A pille halála

Libba Bray: Az az édes, távoli harang

Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája

Simone de Beauvoir: A második nem

Francois Laroque: Shakespeare, ahogy tetszik

George Mann: Mechanikus London

Benedek Szabolcs: A vérgróf

Virginia Woolf: Saját szoba

Jo Nesbø: Vörösbegy