2012. május 31., csütörtök

Kölcsönösen vállalt édes kötelékek

"... és van-e olyan isten egyáltalán, aki erősebb a szerelemnél?"


Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok
Értékelés: 5* kicserélt levél az 5-ből
Kedvenc karakter: Merteuilné


Három hónapja olvastam ezt a könyvet. Három hónapja ülök rajta, illetve ennyi ideje toporzékol a nyomtató tetején, már vérig van sértve, hogy idáig megvárakoztattam, legalább olyan pökhendi jószág, mint néhány szereplője, pláne, hogy ilyen hülyeségeket zagyválok róla, ahelyett, hogy értelmes postot írnék. Mert ez a könyv istenuccse, hogy megérdemli, de túl sokáig vártam, így csak holmi zagyvaságra telik tőlem.
Nem egyszer mondtam már, hogy a szerelem rettenetes dolog - főleg ha játéknak tekintik és aljas eszközként használják mások megtörésére, megalázására és elpusztítására. De a játékosok mindig belegabalyodnak az általuk szőtt hálóba és végül ugyanaz a sors vár rájuk, mint áldozataikra. Ugyanez történik a regénybeli Valmont-nal és Merteuilnével, akik egyszerre két fronton tevékenykednek: a vikomt, az "asszonyok végzete", nagy fába vágja a fejszéjét, az erényes Tourvelnét akarja magába bolondítani - alighanem ez csábítói pályafutásának legnagyobb kihívása. A másik terv a márkiné egyik ellenségének tönkretétele, méghozzá furmányos módon; az ellen feleségül fogja venni a zárdából frissen kikerült Cécile Volanges-t, akire nyilván hamvas ártatlansága miatt vetettek szemet, őt kellene romlott nővé zülleszteni.

Imádtam ezt a könyvet, pont emiatt a szövevényes kapcsolati és szerelmi háló miatt, habár a két cselszövő hideg fejű, számító ember, és sajnáltam az ártatlan résztvevőket... mondjuk ebben a játszmában előbb-utóbb mindenki elveszti az ártatlanságát és senki nem marad bűntelen, valamilyen szinten mindannyian taktikáznak, a saját érdekük és jó hírük miatt. Most nekiállhatnék elemezgetni a szereplőket, a "bájos kis Cécile"-től és anyjától, a "vén skatulyá"-tól kezdve, de hajnali egy óra van, órák óta kalapálja a fejem a migrén, egyszóval nem vagyok analizálgatós kedvemben. Egyedül afelett szeretek töprengeni, hogyan vált ilyenné Madame de Merteuil személyisége, szeretnék bepillantani a gondolatai közé.
A levélregény formátum különösen kedves a szívemnek, bár a kissé körülményes nyelvezet miatt lassabban haladtam az olvasással (és különösen szívesen vettem volna, ha keltezve vannak a levelek, de ezt már nem róhatom fel az írónak), mint ahogy szerettem volna, de annyi baj legyen.

Michelle Pfeiffer (Tourvelné) és John Malkovich (Valmont vikomt) Stephen Frears feldolgozásában (1988)

Istenem, ez így nagyon rövid, mit kellene még összevirnyognom (soha ne hagyjatok ennyi ideig állni egy könyvet)? Legyen mondjuk a film, mert szokásomtól eltérően megtekintettem, és jelentem, nem bántam meg. Az eredeti történetet alaposan megvágták - ráadásul a film a színpadi változat alapján készült -, de kivételesen nem éreztem hátránynak vagy csonkításnak, ellenkezőleg, mintha egy jó szerkesztő kihajigálta volna a felesleges részeket egy történetből. A kosztümökbe és a márkiné otthonába teljesen beleszerelmesedtem és a szereplőkre se lehet egy szavam se (micsoda tejfölösszájú suhanc volt még akkor Keanu Reeves!), hiába fiatal dáma a regény szerint Merteuilné, Glenn Close helyett nem tudok mást elképzelni ebben a szerepben, Malkovich pedig úgy néz ki, mint egy kiéhezett vámpír, de ennél Valmont-osabb nem is lehetne.
Béna post vége, megyek aludni.


Eredeti cím: Les Liaisons Dangereuses
Kiadó: Kriterion [saját példány]
Kiadás éve: 1973
Fordította: Örkény István
Ár: passz, az enyém 1500 Ft-ba került, nem nagyon lehet kapni


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése