2015. október 6., kedd

Guvat kínos esete

Amikor a meztelencsiga elkezd beszélni, akkor nem marad vesztegetni való idő.

Eme mondat nagyszerűségében és Atwood zsenialitásában dagonyáztam gondolatban, amikor érzékeltem, hogy valaki lehuppan a mellettem lévő ülésre és megszólalt egy hang: Szia, milyen könyvet olvasol?
Gondolom, sok olvasó lány megkapta már ezt az ismerkedő felütésnek szánt kérdést, nekem (emlékeim szerint) ez volt az első alkalom (a másik fantasztikus mondat, a "Nem találkoztunk már valahol?"-hoz már volt szerencsém). Az emberek jelleméből sokat elárul, hogyan csapják le ezt a labdát. Szívem szerint (persze, utólag) elküldtem volna a búsba a fickót, de mivel alapvetően egy kedves nő vagyok, még csak tökön se rúgtam.
Az alábbi részben dőlttel szedett sorok a gondolataimat jelölik.
Én hülye, megmutattam a pasinak a könyv fedelét. Akkor is utálom a "Mit olvasol?" kérdést, ha nem csajozási szándékkal teszik fel, mert néhány kivételtől eltekintve baromira nem érdekel, más mit gondol a könyvemről. A többségnek pedig még az ismertebb kötetekről sincs fogalma, akkor meg miről beszélünk, és főleg, minek?
Tegnap este fel voltam dobva, előtte találkoztam Nikkinccsel, viszonylag jó napom volt, semmi mást nem szerettem volna, minthogy békén hagyjanak a maradék 30-40 oldalnyi Guvat és Gazellával.
Nem hiszem el, hogy ez történik velem.
- És miről szól?
Hagyj már békén, könyörgöm, nem látod, hogy a falon rútló léggyel szívesebben beszélgetnék?
Nem, nem igaz, hogy a bennem élő könyvmoly bekapcsolt és elkezdte magyarázni a cselekményt. Éreztem, hogy ég az arcom (mi a halálnak nekem krémes pirosító, amikor a sport miatt megy ez magától is), de még mindig nem küldtem el a faszba. Sajnos kevesen voltak a metrón és elöl ültem, a tömegben sem tudtam volna elvegyülni.
- Ismeretterjesztő könyveket is olvasol?
Minek hadoválsz Jared Diamondról, akitől ráadásul semmit nem olvastál (még!)? Oké, a bölcsészek a papírhajó-hajtogatáson kívül azt tanulják meg a leghamarabb (fontos önvédelmi stratégia), hogyan beszéljünk olyan könyvekről, amiket nem olvastunk, de hogy én ilyen reménytelen legyek, az elképesztő.
Légyszi, húzz már a picsába. Hogy létezhetnek olyan pasik, akik nem veszik a lapot? És miért nem a jó pasik kérdezik meg, mit olvasok? Ha Henry Cavill vagy Armie Hammer [utalás a Nikkinccsel töltött idő alatt felmerült egyik filmre, Az U.N.C.L.E. emberére, nézzétek meg, nagyon cuki] kérdezi meg, mit olvasok (nem muszáj öltönyben lenniük), még egy angol Atwood-bibliográfiát is rögtönzök. Erről eszembe jut szegény kolléganőm, akiknek rendszeresen idős bácsik teszik a szépet (énekelnek neki, le akarják festeni - képzelhetitek..., és facebookon virágcsokrot küldenek neki, jaj, ezen még mindig röhögnöm kell).
Elhangzott a fő attrakció:
- Meghívhatlak valamikor egy kávéra?
Nem kávézom, bazmeg, egy kapucsínótól infarktust kapok (mondja az, aki felváltva nyakalja a fekete teát és a kólát), de a hülyeségedtől is menni fog.
- Nem, férjnél vagyok.
Holmi leányok ne tapsikoljanak, nem vagyok férjnél, mindig ezt szoktam válaszolni, családi állapottól függetlenül. Esetleg, ha Nikkincs utazik velem, megfoghattam volna a kezét azzal, hogy haver, ez a hajó már elment, és soha nem is ment feléd.

Remélem, a metró közönsége jól szórakozott a bénázásomon, és legalább annyi haszna volt, hogy a pasi nem felejtette el a Könyváradatot és az Eiffel antikváriumot. Meg persze Jared Diamondot. Margaret Atwoodban már nem reménykedem.:D
Bónusz mondatok a végére:
Ez lenne a purgatórium? És ha ez az, akkor miért hasonlít annyira az általános iskola első osztályára?


2 megjegyzés:

  1. Ne haragudj de én itt visítva röhögök :))) (jó, ehhez hozzájárul hogy állati zűrös és fárasztó napunk van és ebédidőben lopva olvasok blogot és ide jöttem először és most visszaadtad az emberiségbe vetett hitem :)
    Halálos lehetett :)
    Remélem, a könyv legalább tetszik ;)

    VálaszTörlés
  2. Azért írtam, hogy röhögjenek rajta.:)
    Örülök, hogy legalább ennyi haszna volt.:) Elég ciki volt, de nem haltam bele.
    Aha, jó volt, már be is fejeztem. Elkezdtem A babaház úrnőjét.;)

    VálaszTörlés