Sylvia Plath: Korán elosonni
Merő egy virág a szobája, hölgyem.
Erre emlékszem majd, amikor kirúg,
Borospalack-lámpái, véreshurkaszín
Díványpárnák s a fehér porcelán
Repülőhal (made in Italy) dzsungelében
Unottan üldögélő leopárdot.
Magát elfelejtem, de hallom, ahogy
Szürcsölik a vizet a vágott virágok
Vázából, kancsóból, kehelyből,
Mint a másnapos korhely. A tejes bogyók,
Helyi csillagkép, lehajolnak
Csodálóikhoz, az asztallap fölé:
Szemgolyóhad visszanéz.
Ott mellettük, szirmot, levelet formáz
Az a zöld csíkos, ovális, ezüst?
A vörös muskátlikat ismerem.
Barátaim. Hónalj szaguk van, bonyolult
Őszi betegségeik, pézsmaillatuk,
Mint szerelem után reggel az ágynak.
Orrlyukamban sóvár bizsergés.
Hennabanyák: akár maga.
Taposnak poshadt, ködsűrű vizet.
A korsóban a rózsák
Végre kimúltak az éjjel.
Sárga fűzőjük már majd kirepedt.
Hallottam a szirmokat, maga horkolt,
Pattogtak, mint az ideges ujjak.
Dobta volna ki őket, amíg éltek!
Kínai kézírással teleszórva
Lelte a sublód tetejét a hajnal.
Most Holofernes-fejnyi krizantémok
Bámulnak, ugyanabba a bíbor-Színbe mártva, mint ez a tömzsi szófa.
Segíti őket másuk a tükörben.
Hallja? Egérlakói
A keksz papírját zörgetik. Madárlábuk
Morzsán tapicskol - füttyögnek örömükben.
Maga csak alszik, orral a falnak.
Illik rám, gyászos kabát, ez a zápor.
Hogy heverjük ki a padlásszobáját?
Üvegvázába gint töltött nekem.
Kinyúltunk. Hölgyem, most mihez fogok,
Tapló a nyelvem, tüdőm csupa por,
Térdig náthában, virágokba fojtva?
(Várady Szabolcs)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése