2017. augusztus 30., szerda

Reped a cukormáz

"Egyfolytában a házon járt az esze, azon, hogy kívülről mennyire hasonlít a telep többi házára. Behunyt szemmel is eltalált volna az alagsori olajkályhához. Eltűnődött, vajon az elmúlt hat évben nyitva volt-e a szeme, amikor ezeket a házakat nézte. Émelygett. Akárha ő bántalmazta volna azt a nőt, hiszen tudomása van róla, hogy bántalmazták, s ő feljelentés híján dolgavégezetlenül távozott. A legrosszabb mégis az volt, hogy meg is könnyebbült, és ezért ácsorgott  egy hét múltán a kocsifelhajtón hajnalban, és nézte a tejeskocsit."

Alice Hoffman: Hetedik mennyország

Kilenc éve olvastam ezt a könyvet, ennyi ideje is írtam róla, még a Freeblogon [tehát a blogom tényleg van 10-11 éves - Nimához hasonlóan én se vagyok biztos benne, mikor kezdtem el]. A post címe ugyanaz (mondtam már, hogy a kvázi lényegtelen dolgok mennyire megragadnak bennem?), mert még mindig találónak érzem.

Gyakran elhangzik, hogy az ilyen régi kedvenceket kockázatos újraolvasni, de tudtam, hogy a Hetedik mennyország nem kerül át a "maradjon meg szép emléknek"-pikszisbe. Meglepően sok mindenre emlékeztem belőle - a színekre, egy kibontott vörös hajkoronára, egy kölcsönadott fűrészre, a semmibe elsétáló cipőkre, az akkor érzéseimre -, ezekre hagyatkozva mertem levenni a polcról.

Nyilván nem tetszett annyira, mint régen, pontosabban nem varázsolt el a bokámig; akkoriban még nem olvastam a társadalmi problémákat boncolgató regényeket [de, ahogy nézem, sok fontos könyvvel ismerkedtem meg akkoriban - ott van A szél árnyéka, A tizenharmadik történet, A szolgálólány meséje, az első Ulickaja és Joanne Harris - hú, írni kellene ezekről is egy bejegyzést!], talán ez volt az első, ezzel kapcsolatos olvasmányom.
Nem tetszett annyira - de azért eléggé. Még mindig nagyon szeretem. (A korai jó élmények jobban bevésődnek?) Ismerősen melengető érzés volt visszatérni a történet szereplőihez, és, dacára az eltelt időnek, nem látom máshogy az egészet, mint mondjuk A szél árnyéka esetében, csak, ahogy fentebb említettem.
Mielőtt folytatnám az áradozást, muszáj tennem egy önvédelmi záradékot: ha valaki nagyon fellelkesülne a véleményemtől és rohanna megszerezni a könyvet, ne várja el, hogy átéli azt az olvasói kataklizmát, amitől egy ínyenc olvasó eldobja az agyát, mert könnyen csalódás lehet a vége. Én szeretem Alice Hoffmant, kompatibilis vagyok a regényeiben megmutatkozó életszemléletével, és szeretem őket annyira, hogy ne zavarjanak a hibáik (amiket általában nem is látok, és nem is akarok látni), de talán 2-3 embert tudnék magamon kívül felsorolni, aki hasonlóan viszonyul hozzá. Szóval csak óvatosan.

Hoffman a társadalmat nagyon finoman, a felszínen mozogva boncolgatja, vagyis inkább a rá jellemző finomsággal nézegeti és mikroszinten felhívja a figyelmünket pár apróságra; egy fiatal (hat éves) amerikai lakóközösségről veszünk látleletet az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején. A könyvben lakótelepként emlegetik a Bürök utcát, de ez nem 4-8 emeletes panelházakat, hanem síkegyforma (ebben legalább egyeznek) kertes házakat jelent, ahol a beköltözők hasonló társadalmi státuszban és anyagi körülmények élnek-mozognak - és az emberek elvárják egymástól, hogy ennek megfelelően viselkedjenek, azaz: ne üssék avatkozzanak bele a más dolgába és gondozd a pázsitot. Ha ragyognak az ablakaid és a szabványos kettő darab gyereked tiszta ruhában van, rendes ember vagy.
De tudjuk, hogy senki nem tökéletes a tökéletesen egyforma ajtók mögött.
A visszafojtott feszültség, a látszat fenntartására törekvő igyekezet úgy üli meg az emberek életét, mint a vihar előtti fülledtség a levegőt, és a Bürök utcaiak soha nem jutnak friss lélegzethez. Ugyanúgy hat a szülők hagyománytisztelő generációjára, mint a kisebb-nagyobb kihágásokat végző tizenévesekre. Igazából az előbbiekre veszélyesebben hat a légkör; az utolsó pillanatig előírásosan viselkednek, de, amikor betelik a pohár, minden figyelmeztetés nélkül szétrobbannak - például egy családanya elmegy sétálni és többé nem tér vissza. Örökké tartónak hitt dolgok semmisülnek meg, a fiatalok nem a gimis szerelmüket veszik el és nem a családi vállalkozásba állnak be dolgozni, hanem beülnek a kocsiba és maguk mögött hagyják mindazt, amit ismertek, hogy örökre megszabaduljanak tőle.
Van ennek a viselkedési normának ellenpontja is, a nagyjából elátkozott-szinten számon tartott Olivera-ház új lakója, Nora Silk és két fia. A nő már első ránézésre is egy métely, akinek elsődleges célja a tisztes amerikai állampolgárok megrontása:
- Sminkeli magát, magas sarkú cipőt, testhez álló ruhát hord és lakkozza a körmét;
- Magyarán nem úgy néz ki, mint a normális anyák;
- De még csak nem is háztartásbeli;
- A kisebbik fiát egyszer lyukas dzsekiben látták;
- Egyáltalán nincs tisztában azzal, miről lehet beszélni (a vacsoráról és az időjárásról) és miről nem (a fáradtságról, a kurvára-elegem-van-mindenből - érzésről, meg úgy általában semmiről);
- Nincs férje (és nem özvegy!) - talán mind közül ez a legnagyobb bűne.

Nagyon sokáig lehetne taglalni a felmerülő témákat; a generációs problémákat, a generációk és az emberek közötti meg nem értettséget, hogy mit értünk barátságon, miért önti el a pánik a tulajdon gyerekünket a mi életünktől és miért művel esztelen dolgokat, miért a látszatnak hiszünk és kapaszkodunk bele görcsösen, miért félünk az élettől, miért viselkednek úgy az emberek, mint a sánta társukat halálra csipkedő csirkék és a többi. Talán az a legjobb ebben a kis regényben, hogy okosan mutatja meg ezeket - élesen, tisztán, de nem fájón. Nem akarsz tőle zokogva bebújni az ágy alá azzal az érzéssel, hogy az emberiség milyen borzalmas és fikusz akarsz lenni.
Jaj, a mágia, majdnem kihagytam. Nagyon kevés, leheletnyi van benne jelen, inkább csak a regény hangulatán érződik a mágikusság, mintha a levegőben úszna. Várod, hogy történjen valami, de általában nincs ott semmi, csak ritkán és az erre érzékenyek előtt csillan meg valami, a többieknek a sejtelem marad. (Magyarán a realista olvasóknak nem áll tőle égnek a haja.)

Nyüm-nyüm, szeretem, na.

Ui.: A magyar borító senkit ne tántorítson el (csak egy egészséges elborzadást engedélyezzen nekik a jó ízlésük), mert semmi, de tényleg semmi köze a filmhez.

Eredeti cím: Seventh Heaven
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1998
Fordította: Nagy Nóra
Ár: Azt se tudom, lehet-e még kapni

7 megjegyzés:

  1. Magam is nagyon szeretem ezt a könyvét. Nem tudom, engem is beleszámoltál-e a 3-4 emberbe, de jelentkezem nagy erőkkel, mint Hoffman-rajongó :)) Emlékszem, hogy örültem annak idején, amikor be tudtam szerezni ezt a könyvet (nagyon nehéz megkaparintani!), és milyen mérges voltam, hogy egy csoporttársamnak, aki sose volt elájulva Hoffmantől és nem értette meg úgy igazán, sokkal hamarább sikerült beszereznie. Mindenesetre most kedvet kaptam a posztodtól, hogy újraolvassam :) A hangulata nekem is megmaradt, ahogy a kutya, illetve a 30 éves nő és a tini fiú kapcsolata. Ja, meg van az a Fast car című dal, ami mindig azt a tinilányt juttatja eszembe a könyvből, aki pár fiúval beül az autóba... Szeretem, mikor így belopódznak a regények a hétköznapjaimba :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Belesoroltalak.:)
      Nekem is nehéz volt anno megszerezni, valami antikvár oldalról rendeltem, jó kis szállítási költséggel.
      Érdekes, hogy kinek mi marad meg a könyvekből, nekem Nora és a srác kapcsolata teljesen kiment a fejemből.
      Legközelebb talán az Itt a Földönt olvasom újra, a szegény kis mostohát.:)

      Törlés
    2. Az itt a földön miért "szegény ksi mostoha"? :)

      Törlés
    3. Mert még a hardcore rajongók közül is kevesen szeretik (talán csak én és Avilda).

      Törlés
    4. Sosem értettem, miért vetik meg Hoffman eme könyvét... oké, a téma olyan amilyen, de most ezért lefikázni, meg lehúzni? számomra teljesen logikátlan a dolog.

      Törlés
    5. Az egyik szereplő nagyon dühítően viselkedik (Hollis), a másik meg (a lány, elfelejtettem a nevét) logikátlanul. Nem kis érzelmi intelligencia kell ahhoz a könyvhöz szerintem. Meg nem édibédi szerelmet vagy vonzódást ábrázol - sokan azt olvassák ki az Üvöltő szelekből, hogy micsoda nagy szerelem az, hát, nem éppen egészséges Heathcliff és Catherine viszonya...

      Törlés
    6. Hát dühítően, persze. Melyik lányra gondolsz? Nem rémlik ez a logikátlanság, bár már régen olvastam ezt a könyvet.
      Az Üvöltő szeleket sose olvastam :P Kéne?

      Törlés