Elizabeth Strout: Maradj velem
Nyomós oka volt, amiért nem olvastam el ezt a Stroutot rögtön a beszerzése után: ha az írónő a gyász témáját összekombinálja azzal a falhozvágós hangulattal, ami például a Kisvárosi életekben kábultra pofozott, végem van. Szeretek komoly, mély mondanivalóval bíró könyveket olvasni, de a mazochizmusnak is van egy határa és segítség nélkül is képes vagyok kellően sötéten látni a dolgokat, köszi.
Úgyhogy vidoran beraktam az idei Várólistacsökkentésbe a Maradj velemet. Nem következetlen vagyok, csak sajátosak a logikai készségeim.:P
Egyébként közel sem olyan depresszív ez a könyv, mint a Kisvárosi életek. A főszereplő Tyler, egy aprócska település lelkésze (=helyi sztárja), aki elveszíti a feleségét és számára észrevétlenül egyre lejjebb csúszik a lejtőn. A kisebbik lányát zsarnoki természetű édesanyja veszi magához, a nagyobbik, Katherine, vele marad, de Tyler nem képes vele megfelelően foglalkozni és haragosan-értetlenül áll a tanítónő panaszai előtt, aki el akarja távolítani a csoportból a kislányt a "bomlasztó magatartása" miatt. Ha a lelkész gyereke az önkéntes szilenciumát azzal a kijelentéssel töri meg, hogy utálja Istent... hát, az kínos.
West Anette az a fajta kisváros, ahol mindenki ismer mindenkit, kevés a szórakozási lehetőség, a tél hosszú és rettenetesen hideg, ezért az emberek unalmukban megkeserítik egymás életét - főleg a nők. Úristen, mennyire utáltam a nőket, akik beleszülettek, beleragadtak és bele is haltak a háztartásbeli szerepkörbe (ha jól emlékszem, a hatvanas években játszódik a könyv). Azzal próbálták felrázni magukat a téli depresszióból, hogy biztatták egymást a napi felmosásra és a pletykálkodáson kívül semmi örömük nem volt az életben.
És akkor jött Tyler, a tagbaszakadt, jóképű, mégis szelíd és jó természetű Tyler, aki mindenkihez ellátogatott, mindenkit meg akart ismerni és vezetni akarta ezt a kis közösséget, a nők pedig találtak egy okot, amiért érdemes volt reggelente felkelni és kicsinosítani magukat. Hiába volt családjuk és hiába volt nős Tyler, olyan éhesek voltak a figyelmére, hogy legszívesebben kiszürcsölték volna a lelkét.
Aztán meghalt a lelkész gyönyörű, extravagáns felesége és Tyler már nem olyan volt, mint egy erőtől duzzadó, csillogó patak, amiből nagy kortyokban fel lehetett töltekezni.
És a nők megsértődtek.
A Krisztusuk volt és megfeszítették.
Szánalmas? Meglehet, de a napi robotban, a szürke, ólomsúlyú hétköznapokban az elcsigázott, kitikkadt elme (vagy a lélek) hamar talál valami könnyű, csillogó pótszert, ami az elérhetősége miatt hamar függőségbe taszít. Egyszerűbb egy ismeretlenért rajongani, mint megszüntetni a merev elfásultságot azzal az emberrel, akinek húsz éve nézi az arcát vacsoránál és nemcsak egymást unták már meg, hanem ezt az életet is.
Persze a nőkön kívül alapos górcső alá kerül Tyler is - sőt, a felesége, Lauren se marad ki -, aki meglett ember létére iszonyatosan naiv (még hogy az ő kedvéért építették a kampuszt, oh!), és, nincs rajta mit szépíteni, jó nagy mamlasz, aki rendre kihátrál a konfliktusokból és nem tartja kézben a dolgokat. A jóindulat nem elég az életben maradáshoz, mert felfalnak és ő meglepődve veszi észre, hogy (számára észrevétlenül) keresztben lenyelték. De a papagáj is optimista a macska szájában, ezért küzd, magában, a hitében, mindenben kételkedve és talán odáig is eljut, hogy a sarkára álljon az anyjával szemben (jézusom).
Magáról a gyászról - leszámítva Tyler egyre nagyobb életválságát - nem esik szó. Nincs szó az ürességről, ami az élőkben megmarad, az érzésről, ami olyan, mintha szögesdróttal lenne tele a mellkasod és vattával a fejed, a néma gyűlöletről minden és mindenki iránt, aki megjegyzést tesz. Elevenen égsz a pokolban minden nap és a lángok nem alszanak el. Ezt az érzést inkább Olive Kitteridge-nél lehet megtalálni (már ha valaki tudatosan ezt keresi), de nem mondanám, hogy vágytam egy kis extra tűzre. Tyler teljesen máshogy éli meg a gyászt, az ég felé tekint és lehetetlen elvárásai vannak magával szemben, közben nem veszi észre, hogy hiába köti le a gondolatait, lassan minden szétesik körülötte.
Lehet, hogy csak a főszereplő setesutasága miatt, de a Maradj velem nem érintett meg annyira, a végét pedig kicsit összecsapottnak éreztem. Persze, önmagában nézve nagyon jó kis könyv, rengeteget lehet elemezni az emberi kapcsolatokat, részletgazdag és élethű minden egyes szereplő - szinte sajnálom, hogy Lauren nem kapott egy önálló könyvet, nagyon érdekes személyiség -, egy nap alatt befaltam, de úgy érzem, a többi Strouttól kicsit elmarad.
Eredeti cím: Abide with Me
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2011
Fordította: Szieberth Ádám
Ár: 2800 Ft (de 790 Ft-nél levadászható)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése