Letűnt világok

"Semmi nem tűnik el, semmi nem ér véget. Minden létezik, mindig is létezni fog. Az élet csak álom, Shannon. Az egyetlen illúzió az egó."

Tom Sweterlitsch: Letűnt világok

Ha az egó csupán illúzió, akkor az emlékezet egy fikció - legalábbis az enyém, mert totálisan elfelejtettem, hogy erről a könyvről még nem írtam, és lesújtottságtól terhes bűntudatomban megpróbálok összekaparni valamit róla, mert megérdemli.

Miért is?

Nagyon szeretem a több műfajt magába vegyítő regényeket, ez is ilyen; krimi, thriller, sci-fi, nyakon öntve a True Detective 1. jellegzetes hangulatával - a fülszöveg utolsó sora végleg meggyőzött arról, hogy el kell olvasnom ezt a könyvet -; annyi kapcsolódó alkotást láttam már, hogy meg mernék rá esküdni, az amerikai Délen elkövetett gyilkosságoknak saját, össze nem téveszthető stílusjegyeik vannak.

A kilencvenes években játszódik; nem vagyok ugyan a korszak rajongója, de mégiscsak akkor voltam gyerek és előbb-utóbb mindenkit utolér az érzés, amikor jólesik valami ismerős dolgot látni/hallani a túlságosan gyorsan változó jelenben.

A titkosügynök Shannon Moss a munkája során tanúja lesz az ismert világ összeomlásával járó katasztrófának, a Terminusnak, egyfajta nukleáris télnek - 2199-ben. A sápadt égből hulló, ezüstös nanorészecskék iszonyatos módon hatnak az emberi testre; addig futnak, amíg holtan nem esnek össze, mások fejjel lefelé akasztva lebegnek, miközben a csuklójukat és a bokájukat tűz emészti. Shannon és a részlege az időutazás segítségével azért dolgozik, hogy olyan irányba tereljék a jövőt, amelyben a Terminus elkerülhető, de annak az időpontja egyre közelebb kerül a jelenhez.

1997-ben Mosst brutális gyilkossághoz riasztják: egy volt kommandós kegyetlenül végzett a családjával. A nyomok arra utalnak, hogy a gyilkos fontos szerepet játszik a Terminus eljövetelében, és Shannon szó szerint versenyt fut az idővel, hogy megtalálja és megakadályozza a világvégét.

Nagyon erős, megrázó nyitójelenettel indul Tom Sweterlitsch regénye, annyira a hatása alá kerültem, hogy mindenem elkezdett fájni, mégsem bírtam letenni, és ez kitartott az utolsó oldalig (testi mellékhatások nélkül). Van benne mindenféle párhuzamos idősík, hasonmások, lassabban, majd gyorsabban öregedés, rémisztő gondolatok arról, hogy melyik is az igazi én - szerintem az olvasó, Shannon, és talán Sweterlitsch is elveszítette néha a fonalat -, a folyamatosan változó jövő nem várt módokon húzza keresztül az akcióterveket, ami újabb megoldandó problémákat szül. Ja, és az űrutazás, valamint a skandináv mitológiai elemek is fontos szerepet kapnak, mielőtt valaki azt hinné, ez csak egy időutazással beoltott szimpla krimi.

Szóval ez egy nagyon komplex, okos, körömrágósan izgulós regény, ami képes újdonságot mutatni a témában.

Ui.: Nem szoktam cikkeket linkelni, de ebből az interjúból egy végtelenül szerény író képe bontakozik ki, és sokat mesél a könyvéről is.

Eredeti cím: The Gone World

Kiadó: Agave

Kiadás éve: 2018

Fordította: Farkas Veronika

Ár: 3980 Ft