A dán Átmeneti üresedés.
Nem bírtam ellenállni a rövid, hangzatos felütésnek, és annak ellenére, hogy számos különbség van a két regény között, olvasás közben ez volt az első és egyetlen könyv, ami előasszociálta magát a memóriám homokdűnéi közül.
Egy nagyon érdekes mikrovilágot ismerhetünk meg Samsøn, a kis dán szigeten. Olyan, mint egy kisváros, mindenki ismer mindenkit, ami azért is frusztráló, mert (ahogy azt megszokhattuk), az emberek túlzottan szeretik beleütni az orrukat egymás dolgába, a konfrontáció elkerülhetetlen és állandó, olyan, mintha állandóan egy gyulladt sebet dörzsölgetnénk.
Ám ez a mikrovilág korántsem homogén. Amivel Sissel-Jo Gazan lenyűgözött, az az, hogy milyen egzotikus és/vagy fajsúlyos témákat fon össze a történetében. Olyan, mint egy színpompás virágcsokor; felnövéstörténet, családon belüli konfliktusok, örökölt traumák, gyomorforgató bűncselekmények, társadalomkritika, a tetoválás művészete, botanika. Nekem ez tipikusan az a könyv volt, amit nem akartam letenni, nem érdekeltek a sorozatok, a munka, csak magamra akartam zárni az ajtót és belefeledkezni a könyvembe.
Nem igazi kriminek, inkább műfajmixnek vagy societypunknak mondanám, ami nekem nagy kedvencem, de aki egy vérbeli skandináv krimire vágyik, az valószínűleg csalódni fog. Nem könnyű olvasmány, mert a szerző nagyon sok brutális esetet sűrít a történetbe és tabutémákkal is foglalkozik, ami jóformán természetes jelenség a regény szereplőinek (és ez az, ami igazán megdöbbentő), de számomra az év egyik legjobb olvasmánya lett, annyira, hogy már A dinoszaurusz tollát olvasom.
Eredeti cím: Hvide blomster
Kiadó: Jaffa
Kiadás éve: 2021
Fordította: Sulyok Viktória
Ár: 4499 Ft
Szegény Anne Tyler 2013 óta várt a sorára, igazán kibírhattam volna még egy évig, hogy jubilálhasson a várólistán, de még így is sokat látott veteránként könyvelhető el.
Már nem friss az élmény, mert még májusban olvastam ezt a könyvet, de az tisztán megmaradt, hogy Pearl Tull milyen kellemetlen perszóna. A regényben az ő életét kísérhetjük végig retrospektív módon, a halálos ágyán fekvő idős asszonnyal ismerkedünk meg, aki visszatekint az életére. Pearlt egyik nap váratlanul elhagyja a férje és egyedül marad három kisgyermekkel a negyvenes évek Amerikájában, amikor a családanyák nem dolgoztak és maga is Pearl is ezt a mentalitást vallotta a magáénak: elvárta, hogy egy férfi gondoskodjon róla és eltartsa - mai szemmel milyen furcsa hozzáállásnak tűnik.
Nem szívderítő élmény Pearl fejében lenni, viszont Anne Tyler nagyon jól ír. Kicsit olyan érzés volt ezt a könyvet olvasni, mint mohón befalni egy duplakaramellás, XXL méretű jégkrémet, ami egyenesen a combunkon köt ki, de olyan jólesett, hogy azóta is eltölt a cukormámor gyógyító érzése. Tudtam, hogy Pearl Tull besavanyodott hárpiatermészete nem tesz jót, de élvezettel henteregtem a mocsokban. Azért nem érheti gáncs, hogy ne tett volna meg mindent a gyerekeiért, ami módjában állt, de tőle aztán ne várjunk egy szemernyi jóérzést se, méghogy ingyen, amikor neki olyan nehéz?
Úgy bomlik ki az érzelmi terheltség a gyerekei életében, mint egy szemet gyönyörködtető virágminta. Vajon milyen életük lett volna, ha az apa nem hagyja el őket, aki némi pénzbeli támogatáson kívül semmit nem adott a családjának? Igazából szörnyű belegondolni, mennyire eltorzítja az embereket az élet, mennyire kikezdi a jóságunkat és mennyire nehéz megőrizni nemcsak a józan eszünket, hanem az elnézéssel vegyes megbocsátásunkat is. Hogy ne kieresztett agyarokkal ugorjunk neki a többi embernek.
Eredeti cím: Dinner at the Homesick Restaurant
Kiadó: Palatinus
Kiadás éve: 2007
Fordította: Módos Magdolna
Eredeti ár: 2900 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése