Könyvhétre várom (meg hamarabb)

UPDATE: folyamatosan frissül.

Ez amolyan gyűjtögetős post, főleg magamnak, hogy miket várok az eljövendő szép hetekben. Mire eljön a Könyvhét ideje, gellert kap a hörcsögénem és duplájára dagadnak a pofazacskói, az aszkéta énem pedig ötször elhalálozik és feltámad. Mindenesetre igyekszem szelektálni, ezért három listába gyűjtöm őket, lesz egy "Kell" és egy "Talán" és egy "Kell, de ráér".

Borítókat nem rakok be, mert néhányhoz még nincs.



Kell:


    

   

   
Michelle Moran: Madame Tussaud - hehe, a Geopen lenyúlta a szerzőt az I.P.C.-től. A francia forradalom regénye, ahhh, ide vele, ide vele, de most rögtön! Megjelenés: 06.07.
George Mann: Mechanikus London - a viktoriánus kor nyelvezete steampunkkal ötvözve? Ohh! 06.07.
Muriel Barbey: Ínyencrapszódia - A sündisznó eleganciája után hogy a fenébe ne kellene!:) 06.07.
George R.R. Martin. Sárkányok tánca - anyának főleg, mert én még a Varjak lakomáját se olvastam. 05.29., különben a Szandinak vége
Carol McCleary: A gyilkosság alkímiája - 05.15.
Kendare Blake: A vérbe öltözött Anna - ha befürdök vele, én öltöztetek vérbe valakit, valószínűleg magamat, amiért már megint akkora ökör voltam - 06.07.
Imre Viktória Anna: Az Őrült Hold Alatt - 07.
Carlos Ruiz Zafón: A mennyország fogságában - Nagyon ajánlom a nyüves Ulpiusnak, hogy ekkor kijöjjön: 05. 25. 2012.10. KAPJÁTOK BE a kiadónál!
Katharina Hagena: Az almamag íze - megjelent
Katherine Webb. Homály - 06.07.
Katherine Howe: A boszorkányos könyv - A hét borítója rovatom tényleg tud valamit, rémlett, hogy már találkoztam valahol az írónő nevével. - május vége
Margaret Atwood: Guvat és Gazella - Atwood mindig meg tud lepni, ez a fülszöveg elég furcsán hangzik, de annyit rinyáltam a kanadai írónő életmű kiadásáért, hát nesze nekem, itt az első könyv. Nagyon megkönnyebbültem, hogy nem A szolgálólány meséjével indítottak, pár száz forintokért lehet kapni. Ennek viszont elég húzós az ára, 256 oldal és 2900 Ft-ba kerül... nagyon szeretném őket támogatni, de igencsak a 40%-os akcióból fogom megvenni, vagy szülinapra kérem. - 2012 július
Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel [Dreamfever] - imádom a CorLeonist!!:) - 06.07.
Ian McDonald: A dervisház - imádom az Ad Astrát is - 06.07.




Talán:


  

 
Varga Körtvélyessy Zsuzsanna: A Radnayak - Fogalmam sincs, mikor kerül hozzám, 4500 Ft a teljes ára...  06.07.
Lissa Price: A testbérlők - 06.07.
Matthew Lewis: A szerzetes - a 18. századi gótikus regény. Mellesleg az Udolpho rejtelmeit is kiadhatnák. 05.24.
Laini Taylor: Füst és csont leánya - az idei fiaskók miatt távolságtartással szemlélem. 06.07.
Regina O'Melveny: Téboly és gyógyulás - nagyon érdekesen hangzik, de a Hölgy mókussal és seregéllyel után félek. 06.07.
Mary Nichols: Nyári lak -


Kell, de ráér:


 
Kondor Vilmos: Budapest novemberben - 06.07.
Baráth Katalin. A borostyán hárfa - 06.07.

Amikor elhagytak

"Úgy szerettelek, mint egy tébolyodott..."

Mariana Alcoforado: Portugál levelek
Értékelés: 4.5 erkélykorlát az 5-ből
Kedvenc karakter: -


Régóta kíváncsi voltam az összetört szívű, fiatal apáca szépirodalmi igényességű szomorú leveleire, és Esmeraldának hála hozzá is jutottam. 150 forintba került. Komolyan. Igen, picike, mindössze kilencven oldalas könyvecske, mégis, a tartalma jóval magasabb árért kiált - és ekkor jutnak eszembe a lassan ötezres határt elérő habkönnyű regények, amelyek az adott helyzetben kellemes kikapcsolódást nyújtanak, de ezen kívül semmi mást. Én pedig egy portugál apáca több mint 400 éves szerelmes leveleit olvasom. Sznobos mélázás befejezve.

A levelekben tulajdonképpen nincs semmi különös - jelzem, a fordító, Szabó Magda előszavát nagyon élveztem -, egy tapasztalatlan nő szívfájdalmától vibrálnak, azt az érzelmi poklot mutatják be, ami csak az első szerelmesek sajátja. Talán ez a legveszélyesebb érzelem; orvul, észrevétlenül lesz az életünk szerves része, ráadásul elég rövid idő alatt, és ugyanilyen rövid idő alatt iszonyú kínná tud válni, amely viszont sokáig nem ereszti az embert. Olyan, mint egy drog, szinte képtelenség róla leszokni.
Rettenetesen sajnáltam Marianát, főleg azért, mert nincs mellette egy megértő barát, aki meghallgatja, akivel beszélhet a fájdalmáról. Ráadásul Mariana mindent feláldozott ezért a hamvában holt kapcsolatért (kíváncsi vagyok, hogy vajon tudta-e ezt, és ennek tudatában döntött úgy, hogy megéri az áldozatot), azt csodálom, hogy  - legalábbis a levelek alapján - semmilyen büntetést nem kapott a kolostorban és a családja felől sem érkezett megrovás, bár, úgy is lehet nézni, hogy legalább ennyi szerencséje volt a szerencsétlenségek közepette, és azt se felejtsük el, hogy élete végéig magában fogja hordozni csalódását, mint valami különös zárványt, hiszen a viszony színterét, a kolostor zárt világát nem hagyhatja el.

A bejai kolostor

Mariana az őt elhagyó férfinak írja a leveleket, aki azonban magasról tesz az apáca kérdéseire. Durva megfogalmazás, de az igazság: Chamilly grófjának csupán egy jelentéktelen, futó viszonyt jelentett a fiatal nő odaadó, ragyogó szerelme. A francia hadnagy a gaz csábító prototípusa (remélem, legalább egy jó kis szifiliszt összeszedett), emellett még csak nem is úriember, a leveleket ugyanis sok embernek körbeadja, így kezdődik a Portugál levelek pályafutása; 1669-ben jelenik meg Párizsban, francia nyelven, és csak a XVII. században huszonkét (!) kiadása jelent meg, olvasták Amszterdamban, Londonban, Kölnben és Hágában is.
Vajon mi a sikerének a titka? Számomra a kendőzetlen fájdalom nyíltsága, az a bátorság, amivel Mariana mesterkedés nélkül vállalja az érzelmeit, nem taktikázik, csak tisztán, őszintén szeret és ezt szerelmese tudomására is hozza, pedig hányszor halljuk, hogy a férfit pórázon kell rángatni, hadd imádjon rideg bálványként minket, csússzon a porban lábaink előtt! Fájt a szívem ezért a naiv, ártatlan lélekért, és ahogy végigjárta a szerelem poklának stációit, a vádaskodástól a belenyugvásig, a saját csalódásaim jutottak eszembe, és az is, ami miatt a mai napig keserű ízt érzek a számban. Annyira szeretnék Mariana szemébe nézni és megkérdezni: megérte? Megéri ez a tiszavirág életű boldogság azt az élethosszig tartó fantomfájdalmat?
Hát persze, hogy megéri. Mind a szerelem bolondja vagyunk.


Eredeti cím: Lettres Portugaises
Kiadó: Helikon
Kiadás éve: 2002
Fordította: Szabó Magda
Ár: 150 Ft a Könyvudvarban, eredetileg 1200

Kép forrása: wikipédia

Van radarotok?

Mivel ebben az évben Az utolsó vérfarkas kb. a nyolcadik rossz könyvem, megkérdezem: ti mi alapján döntitek el, hogy el akartok olvasni egy adott könyvet vagy sem?

Játsszuk azt a régi, genyó szokásomat, hogy csak öt komment után kegyeskedem válaszolni:)

"Szerintem a zene az emlékezés nyelve"

Jodi Picoult: Gyere haza
Értékelés. 3.5 ukulele az 5-ből
Kedvenc karakter: Angela, Vanessa


Max és Zoe kilenc évvel ezelőtt házasodtak össze és azt hitték, boldog, tragédiáktól mentes életnek néznek elébe; ez hiúsul meg, amikor kiderül, hogy mindkettejüknek meddőségi problémájuk van, és ez valóságos kálváriává változtatja a gyermekvállalást, a kudarcok pedig tönkreteszik a házasságukat. Zoe élete összeomlik, a munkájában elért sikerek jelentik számára az egyedüli örömforrást, amikor is megismerkedik Vanessával, akivel csakhamar a legjobb barátnők lesznek, és Zoe megdöbbenve fedezi fel, hogy többet érez Vanessa iránt barátságnál. Meleg párként azonban nincsenek könnyű helyzetben, a hétköznapokban előforduló intolerancián kívül egy extra magas akadállyal is meg kell küzdeniük - ugyanis gyermeket szeretnének.

Még emlékszem, anno mekkora katarzist jelentett számomra az írónő első magyarul megjelent regénye, A nővérem húga; teljesen magába szippantott, elvarázsolt, kegyetlenül megtaposta a lelkemet, a befejezés pedig annyira megdöbbentett, hogy tátva maradt a szám. Hasonló élményben volt részem az Elrabolt az apám (ennek a magyar címét nem tudom megbocsátani) és a Tizenkilenc perc esetében. Aztán jöttek sorba a többiek, de valami megváltozott, és most, a hetedik Jodi Picoult-regénynél ki tudom jelenteni azt, ami két éve motoszkál bennem: köszönöm, ennyi elég volt.
Ez nem azt jelenti, hogy Picoult sekélyes, csapnivaló íróvá süllyedt volna a szememben, csupán azt, hogy már nem tud nekem új élményt nyújtani. Alig vártam, hogy elkezdhessem, és faltam az oldalakat, de ahogy haladt előre a történet, láttam, hogy Jodi már megint ugyanazt a sémát követi, és ebbe én előbb-utóbb belefáradok, tökmindegy, mennyi idő telik el két kötet elolvasása között.

Megpróbálok elvonatkoztatni az unottságomtól, és igyekszem friss szemmel nézni a történetet, mert senkinek nem akarom elvenni a kedvét ettől a regénytől - ugyanis jó. Hatásvadásznak mondják, de szerintem Picoult jó író, és amit nagyon becsülök benne, hogy nem dobálózik felelőtlenül komoly, olykor kényes, tabunak számító témákkal, és általában pártatlanul bemutatja a szembenálló felek nézőpontját - nos, ez utóbbi jelen esetben nem sikerült jól, mert Maxet legszívesebben a földbe döngöltem volna. Úgy látszik, van egy ilyen pasitípus (nem, nem tudom őket férfiaknak nevezni, azok kihaltak, kész), a Törékeny apafigurája és Frank Plaskett (Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről) is beleillik ebbe a kategóriába, de Max egy díszpéldány, mert egy jó adag önsajnálat és önpusztítási hajlam is tetézi az összképet, a benne tátongó bizonytalanság űrét folyamatosan ki akarja valamivel tölteni, de amíg önnön erejéből nem képes erre, sose áll helyre a lelki egyensúlya.
Zoéval nem tudtam zöld ágra vergődni, teljesen más a mentalitása, mint az enyém; ő egy csúcsos fejdíszes, érzékeny hölgy, akinek szüksége van egy szilárd támaszra, aki gondoskodik is róla egyben. Ez az, amit Max képtelen neki megadni, ezért is furcsálltam, hogyan tarthatott ki ennyi ideig a kapcsolatuk. Vanessa viszont pont ilyen, az átélt sérülések ellenére (vagy pont ezért) nagyon szilárd jellem. Akiért odáig voltam, az egyértelműen Angela:) A jó fej ügyvéd Picoult eszköztárának része, általában kisállata van, itt viszont családja, és amit sajnáltam, hogy a korábbi regényektől eltérően nem nézőpontkarakter, imádtam a vicceit, a talpraesettségét.
Maga a történet - a megszokott módon - leköti az olvasót, és komolysága ellenére fordulatos. Nem éppen Jodi legszívszorítóbb regénye, az igazi, de ha valaki elsőnek olvassa tőle, valószínűleg kellően meghatja.

Eredeti cím: Sing You Home
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2012
Fordította: Kaskóf Sára
Ár: 3490 Ft
Az írónő honlapja

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

Menet közben

"- Ez a szoba neked semmit nem jelent - tűnődtem. - De ha egy bibliofil meglátná, a világ örömkönnyekké zsugorodna a számára. - Nem túlzás. Harley gyűjteményének értéke 1,6 millióra becsülhető, miközben ő már le sem veszi a polcról a könyveket, mert életének abba a szakaszába lépett, amikorra felhagyott az olvasással. Ha megél még tíz évet, jön a következő szakasz: a visszatérés a könyvekhez. Amikor az ember leszokik az olvasásról, eleinte úgy érzi, ez az érettség netovábbja. Pedig az efféle magaslatok mindig délibábok."

A magam részéről nagyon remélem, hogy nekem még délibáb se lesz. És miért lenne ez magaslat? Még rémálom-szinten sem fogalmazódott meg bennem, hogy mi lesz, ha olyan radikális változáson megyek keresztül, miszerint nem érdekelnek már a könyvek. Az nem én lennék, el se tudom képzelni, hogy úgy sétáljak el egy könyvesbolt előtt, mint például egy hiperdrága ruhaüzlet esetében - totál közömbösen, némi lenézéssel vegyítve.

Kíváncsi vagyok, az én piciny magánkönyvtáram mennyit érhet, mindenesetre az biztos, hogy 1,6 millió fontot nem.


Ui.: ezt is ajánlja Justin Cronin, odavágom magam. Lehet, hogy Nokedlinek van igaza? Vagy csak üldöz engem az ürge, hogy olvassam már el végre a könyvét.


(Glen Duncan: Az utolsó vérfarkas, 2012, Agave Könyvek)

A dolgok állása

"- Mondja, Watson - suttogta -, félne maga, ha egy szobában kéne aludnia egy holdkórossal, egy agyalágyulttal, egy hülyével, akinek megbomlott az agya?
 - Egy cseppet sem - válaszoltam megdöbbenve.
 - Az nagy szerencse - mondta, és egy szót sem szólt többet aznap éjjel."

Sir Arthur Conan Doyle: Félelem völgye és más elbeszélések
Értékelés. 5 "nem tudom-mi-van" az 5-ből
Kedvenc karakter: Holmes, még szép


Úgy esett, hogy sürgősen Sherlockra volt szükségem, Katherine akkor megjelenő postját égi jelnek véltem, és rávetettem magam erre a kötetre, ami mellesleg az első volt, amit 2012-ben vásároltam (és továbbra is fenntartom, hogy nem az én hibám volt).
És tudjátok, mi a legnagyobb vicc? Hogy megint az "eleven ördög"-ről akarok olvasni, attól tartok, hogy lassan függő leszek, és mi lesz velem, ha elfogy az összes könyv?!

Addig is inkább mesélek erről a kötetről - amit egyébként nagyon szeretek, olyan szépek együtt a Sherlock Holmes kalandjaival és a Sherlock Holmes visszatérrel, a vastag, zizegős lapjaikkal, igen, tudom, zizi vagyok.
A Félelem völgye és más elbeszélések sok mindenben eltér az általam korábban olvasott résztől, például Az oroszlánysörény esetében maga Holmes az elbeszélő, A Mazarin-gyémánt esete egyes szám harmadik személyben íródott, az utolsó történetben pedig kicsit más szerepben láthatjuk a zseniális nyomozót, amely egyáltalán nem áll távol a jellemétől, de valamiért nekem mégse nyerte el maradéktalanul a tetszésem. Holmes külsejéről is kapunk némi információt: széles szemöldök, szürke szemek, vékony, ideges ujjak, sápadt arc és magas, vékony testalkat jellemzi, a jelleméről pedig az derül ki, hogy magányos, nem barátkozós típus, bár ezt eddig is lehetett róla sejteni, és személy szerint csakis langaléta égimeszelőként tudok rá gondolni. Watson meg machiavelliánus intellektussal rendelkezik:))

"...amennyit a jog és a törvény nyert velem, annyit veszített a színpad."

A kötetben Holmes babérkoszorújának újabb leveleit ismerhetjük meg, szám szerint nyolcat, amelyek közül A Vörös Kör esete és a fentebb említett Az utolsó meghajlás tetszett nekem a legkevésbé, és talán A félelem völgye kötött le a legjobban, ez a leghosszabb történet, és az ördögi Moriarty professzor keze is benne van a kulimászban. Imádtam a hangulatát és a fordulatait, ha akartam volna, se tudtam volna kitalálni, mi van a rejtély hátterében. Ellenben A sussexi vámpír esetének hamar rájöttem a megoldására, majdnem büszke voltam magamra.

Holmes hihetetlenül, de nagyon visszafogottan huncut fickó. Imádom, mert mindig jó kedvre derít, ámulok a műveltségén és az intellektusán, a memóriája pedig egyszerűen felháborító, és lefogadom, hogy egy húsz fogásos vacsorát is össze tudna ütni, ha szükség úgy kívánná.


Eredeti cím: [n.a.]
Sorozat: Sherlock Holmes
Kiadó. Origo
Kiadás éve: 1990
Fordította: Nikowitz Oszkár, Takácsy Gizella, Tiborszky Péter
Ár: 120 Ft eredetileg, én 660-ért vettem

A hét borítója

Mert reggel eszembe jutott, és mert annyira jó a címe:

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: A hétfő szombaton kezdődik

Új kívánságlistás könyvek

Hiába járkáltattak (szigorúan terápiás céllal) szombaton egy rakat antikváriumban, nem vettem semmit - de csak azért, mert nem találtam olyat, amire égető szükségem lett volna, vagy, ha ilyen delikvensre bukkantam, megkönnyebbült sóhajjal nyugtáztam, hogy már a polcomon pihen -, ettől függetlenül a kívánságlistám folyamatosan gyarapszik, ez csak néhány ínyenc mazsola róla:

 Arra is gondoltam, hogy a vásárlás elvonási tüneteként jelentkezik az, hogy megkívántam egy növényes könyvet, ám belelestem a boltban és ha nem négyezer forint lenne, lehet, hogy elhozom. Művelődés, látókör-szélesítés, na.

A sok rossz tapasztalat ellenére is reménykedem, hogy vannak még jó vámpíros könyvek, és Hanna olyan jókat mesélt erről, hogy muszáj volt felpakolnom őt is. A címe nagyon szép, a borítója kevésbé, és magyar, extrán kíváncsi vagyok rá.

Ez a cím. Ez a borító:D A fülszöveg tovább csigázott, és amúgy se olvastam még Sztrugackijéktól semmit.

A gazok mellett a másik kirívó érdekesség, egy mesekönyv. Soha nem hittem volna, hogy érdekelni fog ez a műfaj, de olyan érdekesnek tűnik...

Hopp, még egy vámpíros, soha nem lesz belőlem igazi sznob. Régóta várom ezt a könyvet, és nagyon bízom Essex írókájában - ha három könyve tetszett, ez sem lehet annyira rossz. És Mina Harker szemszögéből íródott. Egyébként még mindig várni kell, ha jól emlékszem, az év második felében jelenik meg.

Rá nagyon kíváncsi vagyok, amióta Lobo bejegyzést írt róla, de egy kicsit félek is a csalódástól... tudjátok, "mindenkinek-tetszik-csak-nekem-nem"-attitűd. A bugyirózsaszín hátsó borító azért elég gáz.

Szerelmes vagyok Zafón stílusába, ha az Ulpius a pornós ötven szürkés izét fogja nyomatni állandóan, ahelyett, hogy ezt kiadná, akkor ők száz árnyalatban fognak tarkállani, és nem az örömtől. A Librinél 25-ére van kiírva, harrrr.

  Vele kb. egy órája találkoztam, a kedves Pöfivonat pakolta fel az egyik polcára. Külsőre és névre is roppant csinos, de ha a főhős Oscar Wilde-dal és Pasteur-rel nyomoz, annak olvasása mindenképpen megfontolandó. Asszem, tizenötödikén várható.

Egy igazi filozófus

"A gyűlölet nemcsak gyűlölet: a gyűlölet szeretet is."

Virginia Woolf: Flush
Értékelés: 4.5  írországi burgonyavész az 5-ből
Kedvenc karakter: naná, hogy Flush


Úgy tűnik, a 2012-es év olvasási programjának egyik kitétele lesz Virginia Woolf felfedezése; elsőként a Saját szoba került terítékre, ezt követte óvatos tapogatásként a legkönnyedebbnek tartott műve, a Flush. Igen, tervszerűen olvasom az írónő történeteit -és oly kedélyessé vált a viszonyunk, hogy van pofám Ginny néninek hívni, igen -, mégpedig ilweran útmutatása alapján, a Saját szoba postjának végén elolvashatja, aki kíváncsi rá.
Bár macskás vagyok, a kutyákat sem vetem meg, főleg az olyan aranyos fajtákat, mint a cocker spániel. És Flush nem akármilyen spániel ám, hanem fajtájának díszpéldánya! Egy igazi kutyarisztokrata, aki, bár kissé sznob, éles rálátással viseltetik a világ dolgai iránt, és hiába képtelen költemények megalkotására, mint gazdája, gondolatait tekintve szerintem sok filozófust leköröz.
A VW-program kellemes és kényelmes módon kereszteződött egy újkeletű szeszélyemmel, melynek társa Elizabeth Barrett-Browning, akibe a Portugál szonettek óta mélységesen beleszerettem, és muszáj minél több információt megtudnom róla [és majd Kertész Erzsébet róla szóló regénye is a karmaim közé kerül, hála a tündér Heloise-nak:].
Nos, számítottam rá, hogy Miss Barrettre nem lesz olyan éles rálátásom, de ettől függetlenül nagyon szerettem olvasni ezt a könyvecskét; tényleg nagyon egyszerű, tehát aki fél Virginia Woolftól, de mégis szeretne megismerkedni vele, annak kitűnő alapozó kötet a Flush. Nem a kiskutya élete varázsolt el, hanem Ginny néni stílusa, olyan vicces, a Saját szobánál ugyanez volt a helyzet, a feminizmus miatt kezdtem el, aztán minden vérmes gondolat kiment a fejemből, és csak olvastam, olvastam, tátott szájjal lubickolva. Ha van lapulevelekről vagy papucsállatkákról szóló szösszenete Woolfnak, azt is szívesen elolvasom.
Egyébként Flush nagyon jó fej kis jószág, az még hagyján, hogy oldja Miss Barrett magányát - akit apja zsarnoki módon bezártságra kárhoztat, így egész nap csak fekszik a kereveten indiai kendőibe burkolózva, és felváltva ír, olvas és fogadja csekély számú látogatóit -, úrnője kedvéért lemond a szabad levegőn futkosásról, a szerelemről, segítségére van a vacsora elfogyasztásában, egyszóval társa az élet minden területén, sőt, még Robert Browningot is a szívébe fogadja, habár kezdetben szabotálni akarta, ezáltal megtudhatjuk, hogy a jelentékeny költőnek igen kemény vádlija van:D Kíváncsi vagyok, hogy vajon az én macskáim is így éreznek-e?

Összességében nem nagy kunszt ez a regényke, de nagyon aranyos és értékes olvasmány. Igen, az egyszerű dolgok is lehetnek értékesek, na.

Eredeti cím: Flush
Kiadó: Helikon
Kiadás éve: 1993
Fordította: Rónay György
Ár: passz, cseréltem, de eredetileg 190 Ft volt

Végre

Ide is kiplakátolom, ha valaki még nem látta volna:

Megjelenés: május 29.

Por és hamu

"- Soha nem gondoltam volna, hogy érdemes lenne bármiért is imádkozni. Miben reménykedhettem volna? - kérdezte Pressia.
 Bradwell leakasztotta a kabátját a mennyezeten végigfutó fémsínről.
 - Lehet, hogy pontosan ezért imádkoznak. Hogy tovább éljen a remény."

Julianna Baggott: Tiszták
Értékelés. 4.89 pillangó az 5-ből
Kedvenc karakter: jó kérdés

A levegőben szálló hamu megtelepedik a ruhámon, a hajamon, és ahogy megtapad a torkomon, rögtön köhögni kezdek. A súlyos ajtó becsapódik mögöttem – örökre a Kupolán kívül rekedtem. Körülnézek az elhagyatott vidéken, a távolban meglátom a várost, illetve, ami maradt belőle. Itt-ott füstoszlopok emelkednek a levegőbe. Vajon tényleg szörnyetegek lakhelyét jelzik? Tényleg semmi más nem maradt a Kupolán kívül, mint romok, elkorcsosult állatok és megnyomorodott emberek?Vajon érdemes-e élni ebben a rémálomszerű világban?

„Sok szerencsét, és sose hagyjon el benneteket a remény!” – mondja Effie Trinket Az éhezők viadalában, mielőtt kihúzza a viadal két résztvevőjének a nevét. Panemben még van némi esély egy, az adott körülmények között normálisnak nevezhető élet kialakítására, és legfőképpen arra, hogy az emberek harcoljanak a túlélésért.

Itt viszont nincs remény. „Soha nem gondoltam volna, hogy érdemes lenne bármiért is imádkozni. Miben reménykedhettem volna?” – ezt kérdezi a regény egyik főszereplője, Pressia. A túlélőknek, azoknak az embereknek, akik életben maradtak a kilenc évvel ezelőtti nukleáris támadás után, nincs miben reménykedni, nincs miért harcolni. Egyik napról a másikra élnek – vagy inkább vegetálnak –, belélegzik a portól, koromtól és hamutól mocskos levegőt a szürke ég alatt, amin a Napot mindig eltakarják a palaszín fellegek. Igen, mindenki „a kavargó hamu egyik parányi porszeme”. A házak összeomlottak, utcák, lakcímek már nem léteznek, a romok között különféle mutáns bestiák rejtőznek, amelyek bármit elkapnak, ami nem képes elmenekülni előlük. És ha valakinek mondjuk egy bot helyettesíti az egyik lábát, mert elveszítette a Robbanások miatt, és a szemüvege ráolvadt az arcára, elég nehéz menekülni.

És mindenkinek vannak sérülései. Vörösre égett, heges arcok, bőrbe ágyazódott üvegcserepek, fémdarabok, gyerekükkel összeolvadt anyák, egy férfi hátában csapkodó madarak – mindennapos látványt nyújtanak. Senki nem maradt Tiszta– ők a Kupolában élnek, biztonságos, izolált környezetben, elzárva a nyomorékoktól, a mocsoktól és az olajos, fekete esőtől.

Pressia mégis más. A fél arca neki is megégett, az egyik kezébe pedig beleolvadt a játék babája feje, törékeny nagyapjával gyökereken tengődik, de a pusztulás és a reménytelenség nem oltotta ki a szívéből a jóságot; nem tudja miért, de segít az embereknek, akkor is, ha ő maga veszélybe kerül. És bármiben képes felfedezni a szépséget, egy darab drótban, törött harangocskában, rozsdás rugókban, ezekből készít apró, felhúzható állatkákat, amikért cserébe ételt szerez a nyomorúságos piacon.

Partridge is ilyen. Tudja, hogy a szépséget csak a csúnya dolgok mellett tudjuk igazán értékelni. Pedig ő a Kupolában él, teljesen ép, egészséges, mégsem boldog. Ezért szökik meg – hogy megtalálja azt, ami mindig hiányzott a lelkéből. Talán mégis van, amiért érdemes megpróbálni életben maradni?

Pedig megesküdtem - na, jó, az talán túlzás -, hogy hosszabb időre felfüggesztem az YA disztópiák olvasását, mert baromira unom őket, ráadásul nagyon gagyinak látom az Egmont Dark választékát. De ha már @katen is azt mondja, hogy ez jó, akkor naná, hogy én se maradhatok ki belőle. És látám, hogy ez tényleg jó. Talán a brutalitását szerettem leginkább, amely, bár nem borzasztott el, üdítő változatosságot jelentett a korábbi, ehhez hasonló könyvek tutyimutyi finomságához képest (illetve nem azok, csak pl. a "halott szülő" már eléggé elkoptatott klisé). Persze ez nem azt jelenti, hogy a regény nem tartalmaz néhány sablonos megoldást, ráadásul ez is sorozat, de számomra tartalmazott annyi plusz töltetet, ami elvitte a hátán a szemforgató részleteket.

Remélem, a kiadó a Fuse-t is egy időben hozza ki az eredeti megjelenéssel. És hogy Julianna Baggott nem szúrja el.

Ja, Justin Cronin is ajánlja, ezt főleg Nimának mondom:) Tudom, te meg azt mondod, hogy olvassak már Cronint.

Ui.: imádom a trailerét is.

Ui2.: az írónőnek már jelent meg regénye magyarul, A férjem szeretői, Bridget Asher álnév alatt.

Eredeti cím: Pure
Sorozat: Pure 1.; Egmont Dark
Kiadó: Egmont
Kiadás éve: 2012
Fordította: Varga Csaba Béla
Ár: 4000 Ft
Az írónő honlapja

A hét alaposan megkésett borítója

A legyezőszerűen megrepedt üveg miatt:

Lisa Luedeke: Smashed

Áprilisi zárás

Ez a hónap nemes egyszerűséggel brutálisnak nevezhető, pedig én JÓ voltam, csak egy csomó ember gonoszkodott velem...

   
   
   
    
  

Tersánszky Józsi Jenő: Illatos levélkék

Louis de Berniéres: Don Emmanuel háborúja

Louis de Berniéres: Señor Vivo és a kokainbáró

Isla Dewlar: Tánc a világ végén

Richelle Mead: A szukkubusz dala

Wilkie Collins: A fehér ruhás nő

Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan

Marie Phillips: Csintalan istenek

Jodi Picoult: Gyere haza

Katherine Webb: Örökség

Jean-Christian Petitfils: Méregkeverők

Charles Benoit: Te... voltál

Christos Tsiolkas: A pofon

Wolf Haas: Halottak feltámadása

Karin Fossum: Ne nézz vissza

Karin Fossum: Az Ördög tartja a gyertyát

Glen Duncan: Az utolsó vérfarkas

Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz

Simone de Beauvoir: Egy jóházból való úrilány emlékei

Simone de Beauvoir: A kor hatalma

És még volt ez, de normális képet nem találtam róla.

Ez... iszonyatos mennyiség:) Az első négy és a fentebb linkelt Rilke kötet annak a felelőtlenségnek az eredménye, hogy hagytak beszabadulni a Könyvudvarba. Egyébként a Don Emmanuel folytatását nem is akartam megvenni, de csak egy darab volt belőle... és hetekkel később az egyik itthoni írószerboltban megláttam, asszem, öt példányban díszlett az állványon. (Aljas hadjárat már ezekbe a boltokba is kísértést helyezni el, direkt ellenem, úgyis tudom!) A Csintalan istenek csere volt, a három Scolar krimi Nima ajándéka - köszönöm, drága:** -, az Éjszakai cirkusz zenkától érkezett, gyönyörszép csomagolópapírban, régen csináltam ilyen jó cserét:) A két Beuvoir az egyedüli bűnöm, annyira megkívántam, és ennek a folytatásából tényleg csak egy példány volt, és nem nagyon lehet kapni, és... és tudjátok, na.

A többi pedig reci vagyon, és van közte sunyi is, tehát még ezek se róhatók fel bűneimnként, fellebbezésnek helye nincs.