2014. július 22., kedd

Én és a The Selection (én és az angol part 4. talán)

"Which do you fight for?"
"Actually, I'm here by mistake."
"Mistake?"
"Yes. Sort of. Well, it's a long story. And now... I'm here. And I'm not fighting. My plan is to enjoy the food until you kick me out."

Kiera Cass: The Selection

Eredetileg nem akartam megírni ezt a postot, mert unok oldalakon át könyveket fikázni, de horsegirl kíváncsi a bővebb véleményemre - azon túl, hogy nem tetszett -, úgyhogy megpróbálok összeirkálni valamit. Egy sort sem jegyzeteltem, az angol nyelvű olvasmányaimnál inkább a nyelvtanulásra, mintsem a történetre koncentrálok, de néhány dolog rendkívüli és élethosszig tartó traumatikus élményt okozott.

Tisztázzunk egy dolgot: tudtam, hogy nem fog tetszeni. Volt vagy két éve egy YA-korszakom, amikor minden második-ötödik könyvem egy újmódi ifjúsági regény volt, aztán fokozatosan eltűntek az olvasmánylistámról - anno Stephen Kinggel, Koontzcal és Fable-lel kezdtem az olvasást, már ők is ritkaságnak számítanak, bár egyedül Koontzot vetettem le a kebelemről véglegesen -, mert a kezdeti hármashoz hasonlóan megcsömörlöttem tőlük. Angolul viszont kitűnő gyakorlóanyagok számomra az egyszerű nyelvezet és az ismétlődő szavak miatt, ezért döntöttem úgy, hogy velük kezdem a trenírozást.
Nos, az angol szókincsem jól elvan ezekkel a regényekkel, az intellektusom [nagyon fellengzősen hangzik, de per pillanat nem tudok rá jobb szót] viszont több mint ezer könyvet tudhat maga mögött, és borzalmasan szörnyülködik a történeteken. Nyelvezet oké, történet szörnyű, kénytelen leszek alaposan megválogatni a következő áldozatokat. Már az első könyv, Jennifer Donnelly: Revolutionje is fájdalmat okozott, pedig akkor jóval gyakorlatlanabb voltam (legalábbis ezzel hízelgek magamnak). Aztán gondoltam egy nagyot, és nekiugrottam a The Drowning Girlnek, és mindketten meglepődve állapítottuk meg, a szöveg és én, hogy értjük egymást.
Ez szörnyen unalmas, ugorjunk inkább a The Selectionre. A Molyon worsi és BZsofi nagyon szerette ezt a trilógiát, és gondoltam, miért ne tehetnék egy próbát, ha nem tetszik (amit jóformán biztosra vettem), legalább gyakorlok és kioltom a kíváncsiságom, ha pedig igen, nyerek egy jó olvasmányt is. Sajnos nem így lett.

"What do you mean?""Just that. Your family must be very different from mine.""I'd say so." I laughed. "For one, no one wears their tiaras to breakfast."

Nem akarok hosszan merengeni róla, mert éppen elég nehéz volt kibírni. Az első fele még viszonylag gyorsan ment, és roppant örültem, hogy nem fáradtam el az idegen nyelven olvasásba  - mint mondjuk a The Drowning Girl esetében, ahol kellett szüneteket tartanom -, de a nyaralás megtörte a lendületet, és jóformán fizikai fájdalmat éreztem, ha eszembe jutott, hogy ez még vár rám.
Az a legnagyobb bajom a YA-kkal, hogy a háttértörténet, a világkidolgozás még érdekes lenne, ha nem lenne a szerelem a középpontban, vagy az a picsogás, amit szerelemnek neveznek. Baromira idegesítettek a szereplők. Americának - istenem, ezek a nevek, America Singer, Aspen, Anna Farmer, Emmica, Celeste, Kayleigh, bezzeg a szobalányoknak normális neve van - van ugyan pár vicces mondata (mind a hármat kiírtam), de csak a nyafogásból és az evésből áll ki, és nem az utóbbival van a bajom. Jaj, én csúnya vagyok, engem nem választanak be, nem szeret Maxon, nem szeret Aspen, rosszul érzem magam, nyínyínííííí! És roppant logikus a viselkedése, főleg a Nagy Szerelmi Háromszög kapcsán, mert persze ez is kell bele.
Maxon egy naiv puhapöcs, majdnem fejre áll, amikor megtudja, hogy Illéában vannak éhező emberek. Nem írok róla többet, mert kezdek mérges lenni, de ez alighanem sejthető.
Az elejére kellett volna írnom a legjobbat. Tinilányok szép ruhában illegetik magukat a Herrceg előtt, protokollt tanulnak, amint bekerülnek a palotába, lady előtagot kapnak a nevükhöz, zabálnak, szobalányok vigyázzák az álmukat, és egyikük a Herrceg felesége lesz, a jövendőbeli királynő. Akkora egy disztópia ez, mint a Taj Mahal. Igen, pont ezért voltam annyira kíváncsi, mit ettek a lányok ezen a sorozaton, meg is tárgyaltuk az olvasásom alatt, köszönöm szépen, én is bőséggel olvasok olyan könyveket, amiket mások utálnak. Olyan örök, mégis folyton megakasztó dolog ez, mint az, hogy a férfi és a nő mást akar: a férfi a nőt, a nő a férfit.
Azon gondolkodtam, hogy ez a szerencsétlen Maxon sík pszichopata lesz, mint a háremhölgyeket látogató férfiak, akik a normális párkapcsolat hiányában kicsit rosszul funkcionáltak. Hogyan lehet pár hónap, egy év alatt harmincöt lányt megismerni, pláne eldönteni róla, hogy ő-e az igazi (már ha egyáltalán köztük van), és az más kérdés szerintem, hogy alkalmas-e királynőnek, és milyen uralkodótársat kíván maga mellé ez a srác? Olyat, aki szépen mosolyog és nem szól bele a kormányzásba? Egy jótékonykodó nőt, aki segíti az elesetteket? Egy harcos aktivistát, aki segíthet reformokat végrehajtani? Szerintem ez egy hamis tündérmese, így nem alakulhat ki egy normális kapcsolat, de ezt valószínűleg minden olvasó tudja, tizenegytől ötvenkét éves korig.
Még egy dolog: az egyik jelenetben az egyik lány megpróbálja a másik leszedni a ruhát, ill. rávenni a cserére. Majdnem sírtam a röhögéstől, micsoda megpróbáltatások, istenem. Inkább valami életszerűbb kihívások elé állították volna a csajokat, mondjuk, készítsék el Maxon kedvenc ételét, vagy tartsanak nekik előadást arról, hogyan működik az ország irányítása, bármit.

"Maybe Maxon was just a typical guy, and Celeste was a beautiful girl, and in the end that would be what won out. For all his talk about wanting a soul mate, maybe all he wanted was a bedmate."

Nagyon valószínű, hogy nem fogom elolvasni a többi részt, akár több kiderül a társadalomról, akár nem, akár America lesz a hercegnő, akár nem, esetleg megszökik Aspennel egy lakatlan szigetre, felőlem történhet bármi. Horsegirl-lel azt beszéltük, legyen a következő az Árnyék és csont, de legszívesebben megkérném rá, hogy tesztelje nekem (amúgy is sokkal gyorsabb lennél:), addig én elszöszmötölök mással, és ha jónak ítéli, beleszagolok.
Tanulás szempontjából viszont pozitív emlék lesz a The Selection, nyelvi szinten nem fáradtam el, és egy könyvesboltban beleolvastam a magyar verzióba, majdnem kiugrottam a bőrömből örömömben, hogy jól értelmeztem a szöveget.

Kiadó: HarperCollins
Kiadás éve: 2012
Ár: 7,16 euró a Bookdepón

6 megjegyzés:

  1. egyébként én ezt úgy kerülgetem mint macska a forró kását. :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi, hogy megírtad, jól szórakoztam az olvasása közben. :) Amúgy ezt komolyan disztópiának titulálták? o.O
    Egyébként a feladatok, amiket te találtál ki, sokkal jobbak, azokban van fantázia. :D Ami szerintem nagy mértékben hiányzik ebből a sorozatból.
    :) Egye fene, elöolvasom akkor az Árnyék és csontot. Most már csak azt kell eldöntenem, melyikkel kezdjem; valahogy egyik sem vonz túlságosan. :D

    VálaszTörlés
  3. Én nem értem, miről szól ez a könyv, de tényleg :D

    VálaszTörlés
  4. Na, le vagyok nézve:D Nem tudom, neked mennyire tetszene.

    Basszus, miért nem látszanak a többiek kommentjei?!

    VálaszTörlés
  5. horsegirl: szívesen.:) Aha, tényleg. Az a baj, hogy a társadalom felépítéséről, a lázadókról csak pár szó esik, ellenben a ruhákról, frizurákról jóval több, nem tudom disztópiának tekinteni.
    Figyelj, inkább hanyagold akkor őket, szerintem te komolyabb könyveknek is nekivághatsz, pl. keress egy amerikai Délen játszódó felnőtt könyvet, biztosan jól fogod érteni, és kevesebb lesz az esélye, hogy halálra unod magad.:)

    Zenka: a csini fiúról és a bénának beállított, nyafogós, mégis mindenki érte rajong lányról.:D

    VálaszTörlés