2014. július 8., kedd

Szokás szerint mindenről

Eltűntem néhány napra, mert nyaralni voltunk, és olyankor nem szeretek a világgal foglalkozni. Visszagondolva hülyeség volt elcipelni a laptopot, de már mindegy. Ettől függetlenül elpanaszolom, hogy milyen szar nehéz sporttáskát cipelni hegy lábához épült városban, 34 fokban és enyhén másnaposan. Bár akkor még semmi bajom nem volt... viszont a kocsiban nem kellett volna 2048-at játszani, egész napos, masszív hányingert és erőteljes agressziót okozott.
Ma meg úgy volt, hogy egész nap a strandon fogunk dögleni, de azért is teszek az időjárásra, tökéletesen megfelel most a kanapén heverni és a netet bizgerálni. Legalább elmúlnak a hólyagok a vállamról.

Számomra is meglepő módon nem tíz könyvet vittem magammal, hanem kettőt (meg a kindle-t, oké), Az arany cimbalmot teljesen elolvastam, A madarak, vadak, rokonokat meg félig, és tegnap éjszaka, a nagy bágyadtság és szenvedés közepette be is fejeztem. Úgy jártam, mint Nima, aki most Moningozik, egy nap megkívántam Durrellt, pontosabban a Korfu-könyveket. A tavalyi nyaraláson a Családom és egyéb állatfajtákat elevenítettem fel, olyan szép hagyománynak tűnt a második résszel folytatni. Igen, rohadt sok érdekes könyv van a világon, de ez kb. a századik problémám, másrészt úgyse fogunk tudni mindent elolvasni. Remélem, ezzel senkinek nem gázoltam a lelkébe.
A Durrellről írni nem fogok, mert nem tudok mit. Vannak dolgok, amik nem mennek, pl. normális hosszúságú postot írni egy olyan regényről, ami csak átfolyt rajtam (nem A cimbalom, az jó volt), és normál esetben két mondatban intézném el, vagy egyáltalán nem írnék róla. A The Selection folytatására sem bírom rávenni magam, annyira elkényeztetett a két nyaralós könyvem, hogy belebetegszem, ha eszembe jut Kiera Cass bugyutasága.
Egyébként a kedves Vajákot olvasott tavaly és most is, olyan szép dolog a szinkronicitás.

Nita sikeresen felélesztette a körömlakkozás iránti, kihunytnak hitt szenvedélyem. Ne örülj, te galád, lesz még neked szülinapod.:P Nyugi, nem fogom fotókkal elárasztani a blogot, hogy azt a maradék két férfiolvasót is elijesszem, pedig nagyon szép körmeim vannak. Amennyit szívok a bőrömmel, annyit vigyoroghatok a hajammal és a körmeimmel.

Apropó, blog! Ha jól emlékszem, július 27-én indítottam, még a freeblogon, amit azóta elnyelt az internet fekete lyuka meg csápja. Csak az évben nem vagyok biztos, nem emlékszik valaki, hogy 2006 vagy 2007? Mindegy, egy idő után nem foglalkoztam vele, annyi számított és számít, hogy van hozzá kedvem. Kurva unalmas lehetek ennyi idő után.:D

Kellett ide egy szép kép
Tényleg, szülinap. Nemsokára nekem is lesz, és mindenkit nyomatékosan kérek, hogy ne küldjön/vegyen könyvet. Komolyan beszélek. Nem, nem arról van szó, hogy én sajnálom mástól az ajándékot. Csak éppen
1. kurva sok könyvem van és rajtuk kívül is nagyon sok érdekel;
2. nyomaszt a sok olvasatlan könyvem;
(igazság szerint egy csomótól szeretnék megszabadulni)
3. a postaköltség iszonyatos. Régen 5-600 Ft-ért elküldhettünk egy átlag méretű és súlyú könyvet, ez felment min. ezer forintra. Jobban szeretném, ha valaki ezt a sápot magára, a gyerekére, kedvesére, a sarki virágárus nénire költené.
4. kevés könyv van, amit szeretnék. Volt egy nagyon hörcsög korszakom, amikor a könyvvásárlással kompenzáltam, de ez szerencsére elmúlt. Legalábbis egyelőre. Uncsi felnőtt (vagy mi a franc) lettem, amikre égetően vágyom, nem lehet ilyen egyszerűen megszerezni, és a legtöbbért nekem kell heroikus erőfeszítéseket tennem.
5. látom, ahogy néhány ember nagyban gondolkodik. Persze, Amadea nyerni akar a kis versenyükben, ahol a legkevesebb könyvet beszerző korlátlanul vandálkodhat a Szamócában! Bevallom, roppant viccesnek találom, hogy tavalyelőtt még én voltam a legrosszabb (133 könyv, asszem), most meg a többiek térdét csapkodom a röhögéstől, amiért vezetek a versenyben. De, egyrészt fezer fog nyerni, másrészt, ha könyvet akarnék venni, megtenném, és nemcsak azért, mert voltam már néhányszor túrázni a Nagyúrral (ez a G.I. Jane már három hete nem volt edzeni).
Nagyon remélem, hogy senkit nem bántottam meg. Én továbbra is szívesen ajándékozok könyvet, utalványt, bármit, bár, emlékeim szerint karácsonykor szokott lenni a nagy banzáj, amikor keresztbe-kasul mennek a csomagok.

Mi van még? Ja, akarok főzni uborkalevest, meg baracklekvárt - az utóbb időben készítettem eper-ribizli-és narancslekvárt - meg gyümölcslevest minden mennyiségben, lassan mérgezést kapok tőle, de nem bírom megunni.

Utolsó szösszenet: fény derült a több hónapos rejtélyre, vagyis arra, mit művel a szomszédunk, aki egész nap angolul üvölt, jajong, nyíg. Oltári hangos, már az alatta lakó is felkiabált neki. Ma - miután a nyaraláson kifogtunk néhány paraszt szállóvendéget - nem bírtuk tovább ás bekopogtunk, hogy mi a francot művel, és ugyan legyen már szíves kicsit halkabban lenni. Egy lúzer, bunkó huszonévesre számítottam, aki egész nap focit néz, ehelyett egy gondterhelt, meglett férfi meredt ránk. Szelídre erőszakolt hangon megkérdeztem tőle, hogy mi a faszt ordít egész nap mit csinál. - Sportkommentátor vagyok - felelte sóhajtva, a szoba felé intve.
Sportkommentátor, bazmeg. Ennél már csak egy dobos lenne jobb.

Ui.: istenien cuki cicás videó.


16 megjegyzés:

  1. Hűűű, rég káromkodtál már ennyit egy posztban! :-)))

    A cica zseniális!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. De ha sportkommentátor akkor nem a meccsen kéne ülnie? Vagy otthonról nyomja? Jaj nem értem én ezt... Túlzottan reggel van még :D A könyvekkel én is így vagyok, ajándékozni már ne ajándékozzanak nekem, mert szégyenlem magam annyi van otthon. Úúúúhhh megnéztem a macskás videót (többször is egymás után), és annyira de annyira cuki. A blogszülihez gratulálok, én kb akkortól olvaslak miután indultál, és bevallom az őszintét egyáltalán nem vagy unalmas! Szóval keep calm, írjál még sokat, ne csak könyveseket, hanem ilyeneket is, mert ezeket is nagyon bírom :)

    VálaszTörlés
  3. Hehe, és sejtettem, hogy ezért még kapni fogok. :)) Azért remélem, miután letudtam a nyaralást, eljössz velem megint a körömlakkos standra az Árkádba. :))
    És egyáltalán nem vagy unalmas, én szeretem az ilyen mindenes posztjaidat. A sportkommentátor meg haláli. :D

    VálaszTörlés
  4. Zsuzsa: pedig ki is vettem néhányat.:)
    Örülök, hogy tetszik.

    Nima: ez nem vicces!:D

    zakkant: mivel nem egy stadion van a szomszédban, itthonról nyomja.:P Sztem netes közvetítő, vagy nem tudom.
    De aranyos vagy, köszi.:) Én is vagy kétszer megnéztem a videót, szétolvadok tőle.

    Nita: naná.:) Alig bírom ki, hogy ne vegyek vagy tízet egyszerre.:D
    Köszi.:) Hát, mi inkább ölnivalónak mondanánk, de legyen.:D

    VálaszTörlés
  5. Sportkommentátor, bazmeg :D hát ez szívás.
    2006-ban indulhattál drága, mert mi 2007 márciusában és akkor már volt Amadea blog.

    VálaszTörlés
  6. Hát még a mai vonatút... Ladányig két bunkó szórakoztatott minket mögöttünk, utána ezt a helyet anyuka-nagymama-kislány foglalta el. Nagyi nekiállt énekelni.:S
    Köszi, én valamiért 2007-re emlékeztem.:)

    VálaszTörlés
  7. Sportkommentátor! :D :D háháá PONT pár napja kérdeztem meg a Zembertől, hogy a kommentátor vajon otthonról nyomja a fotelből, vagy helyes kis boxból a pálya mellől :D

    VálaszTörlés
  8. Ja, és azt kihagytam, hogy sose leszel unalmas, és hogy boldog x-edik blogszülit! :D szerintem 2007-ben kezdted, de nem mernék megesküdni :S

    Durrell nyáron jóóó, most kedvet kaptam :)

    VálaszTörlés
  9. Pilla: én jobban örülnék, ha eljárogatna.:)
    Köszi.:) Lényegében mindegy, az a lényeg, hogy még van.

    Feltétlenül olvass el egyet, nekem vagy két napba telt a Madarak, vadak, rokonok.:)

    VálaszTörlés
  10. Régen nyaranta nagyon sok Durrellt olvastam, a Madarak, vadakat még pont nem :)

    VálaszTörlés
  11. Az internet bugyra szerint 2006 júliusában indultál:) Boldog 8. születésnapot:)

    VálaszTörlés
  12. Lobo: még fellelhető valahol?:) Köszi szépen!!:)

    Pilla: pedig az jó, ugyanolyan vicces és imádnivaló, mint az első rész.

    VálaszTörlés
  13. Az internet archívum sok mindenre emlékezik: https://archive.org/ ide beírod a régi blogod címét a Wayback Machine részhez és megkapod, hogy mikor készült róla mentés az archívumba. s aztán ott lehet megnézegetni dolgokat.

    VálaszTörlés