A szépség szimulákruma

"... nem érdekes, hogy gondolat nem létezhet nyelv nélkül, és mivel a nyelv agyi funkció, azt kell mondanunk, hogy a nyelv - az a képesség, hogy a világot szimbólumokon keresztül kifejezzük - bizonyos értelemben az ember fizikai tulajdonsága, ami bizonyítja, hogy a test-elme régi kettőssége nonszensz, nemde? Adieu, Descartes. Az elme és a test egy."

Paul Auster: Láthatatlan

2012-ben, amikor megismerkedtem a párommal, nem egy, hanem két férfi lépett az életembe: az egyik a kedves, a másik Paul Auster. Őrülten szerelmes elragadtatásomban még abban az évben elolvastam a New York trilógiát, mint afféle kulcsregényt V-hoz, hogy ezáltal jobban megismerhessem. Úgy féltem a posztmoderntől, mint a tűztől, és rettegtem, hogy szétesik a kezemben a régi, Modern Könyvtáros kiadás, mire azt a hallatlanul romantikus vallomást kaptam, hogy a könyvek fontosak, de én még fontosabb vagyok (életem bókja volt). Azóta már sikerült egy könyvét tönkretennem, de becsületesen kicseréltem a saját példányomra (Oxfordi sorozat).

Azóta se olvastam Austertől, mert ugyan azt éreztem, átmentem nála valami láthatatlan vizsgán, de szemmel tart. Visszatekintve úgy gondolom, kicsit nagy falat volt annak idején az a könyv, de azóta talán felnőttem annyira, hogy a szeme elé kerülhessek, ezért nagy merészen beválogattam az idei Várólistacsökkentésbe a Láthatatlant.

Ó, istenem, mennyire jó volt.

Az utóbbi időben volt egy kisebb olvasási válságom, eltávolodtam a könyvektől, szívesebben bámultam ki a fejemből vagy nyomkodtam a telefont, ami mérhetetlenül frusztrált. A Láthatatlant vidoran olvastam, egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy megnézegetem a képernyőt, aztán úgy voltam vele, hogy bőven ráér otthon, inkább olvasok - most megint egy olyan könyv van soron, ami mellett ismét a telefon jut eszembe és frusztrált leszek, valószínűleg félbe kellene hagyni -, szóval jobb lesz megjegyezni, mi a jó könyvek ismertetőjegye.

Auster több szintes játékos űz.

Játszik szövegszinten; a regény (elvileg) Adam Walker (aki nem Adam Walker - másik szint) életének bizonyos szakaszairól szól, egyes szám első, második és harmadik személyben. Egy bölcsész már itt kezd megveszni a gyönyörűségtől, de ha hozzátesszük, hogy még két személy szövege is beékelődik Walkerébe, eldobja az agyát - ráadásul az egyik mellékes író, Adam egyetemi haverja, kiegészíti-átdolgozza Walker harmadik fejezetét - ami tulajdonképpen egy vázlat -, bár a haver, aki sikeres író lett, állítja, hogy a szövegtest egy az egyben Adam maradt. 

Másik szint: hol ér véget a valóság és hol kezdődik a fikció? A történetben több, Adam által leírt dolgot megcáfolnak más szereplők, amely más megvilágításba helyezi őket. Mi történt valójában, és mi a képzelet szüleménye?

Ehhez kapcsolódik a harmadik szint: attól, hogy új információ birtokába kerülünk valakiről, vagy valamiről azt állítják, nem igaz, más ember lesz-e (a szemünkben)? Ha eltelik x év, ugyanaz az ember marad-e számunkra valaki, aki 15-20 évvel ezelőtt volt, túl tudunk-e látni a plusz kilókon, a ráncokon, elég-e ugyanaz az éles tekintet? Ha az anonimitás érdekében megváltoztatják a szereplők neveit, ugyanazok maradnak-e?

Jó volt olvasni. A fenti, merengésre okot adó kérdéseken túl kellemesen elringatott a hangulata; 1967 perzselő nyara az egyik számos (talán Százhetedik?) new yorki utcában, a rozoga, mégis bájos, írásra felszólító párizsi szoba, a fiúk feje felett lebegő sorkatonaság réme, az egyre magasabb számok hallgatása a rádióban, Vietnam, az Ásítások Kastélya - istenem, azt hittem, csak nekem volt ilyen viszonyom munkahelyekhez, hálás köszönetem, Paul -, Adam útkeresése, a nőkhöz való viszonya, Cécile élete, jaj, remélem, ezek után lesz merszem gyakrabban Austert olvasni. De nem a 4 3 2 1-gyel fogom folytatni, komolyan haragszom az Európára az újdonat benga kiadásokért.

Eredeti cím: Invisible

Kiadó: Európa

Kiadás éve: 2011

Fordította: Pék Zoltán

Eredeti ár: 3500 Ft