Rémségek kicsiny háza

"Gyerek kezébe nem való a lejárt szavatosságú varázsszer. Főleg ha az a gyerek éppen Tamara."

Szécsi Noémi: Mandragóra utca 7.
Értékelés: 4.7 pármai sonka az 5-ből
Kedvenc karakter:


Még tavaly olvastam ezt a könyvet, és ahogy könnyen, gyorsan olvasható regénykék esetében lenni szokott, mire a gép elé keveredek vele kapcsolatban, az élmény nagy része kiszáll a fejecskémből, úgyhogy ez a post se a kilométeres hosszúságáról lesz ismert.
Amikor először találkoztam a regénnyel - pontosabban csak a címével -, tökre megörültem neki, aztán felfedeztem, hogy gyerekeknek szól és egyből parkolópályás csalódottságra került. Nem tudom, mi nálam ez a néha még előforduló, zsigerből jövő elutasítás, lehet, hogy az agyam egy része azt feltételezte, valami bugyuta izéről van szó, amit egy huszon... úristen, idén negyedszázados leszek, de mielőtt belezuhannék az identitásválságom jól ismert mocsarába, inkább folytatom a mondatot. Szóval azt hittem, ilyen idős létemre nem élvezhetném a történetet, pedig rengeteg ifjúságit olvastam már. Vén bolond.
A középpontban a kissé félénk Ida (hívja még valaki Idának a gyerekét?) és a szilajabb Tamara áll. Gyermeki fantáziájuknak ideális táptalaja a Mandragóra utcai ház és némileg a környéke, hiszen csakis természetfeletti magyarázata lehet, hogy a közlekedési lámpa mindig akkor vált zöldre, amikor már biztosan elkésnek az iskolából, a környéken grasszáló kóbor kutya fölöttébb furcsán viselkedik, a házinéni pedig hótt biztos, hogy boszorkány, a földszint 1.-ben pedig elvileg nem lakik senki, a jelek mégis másra utalnak.

A mesés keret mellett érdekes megfigyelni az ezzel összeolvadó valóságot, és hogy mennyi és milyen gyerekek tűnnek fel a regényben; Idának külföldön van az apukája, az anyukája sokat dolgozik és egy idegen bácsival feltűnően sokat beszélget mostanában (a pasas ellenséges státuszának köszönhetően roppant gyanús); Tamara két öccse problémákkal küzd, ráadásul bébiszittert kapnak, mert az ő szüleik is sokat dolgoznak. Perpétua családja is érdekes, kicsit átestek a ló túloldalára a hiperegészséges életmódjukkal, Atilla agresszivitása mögött meg szintén konfliktusok rejlenek. Érdekes ezt így megfigyelni, gyerekként nem nagyon gondoltunk bele, mi lehet a feltűnő rosszalkodás vagy a sok rossz jegy oka.

Kép innen

Kicsit féltem a csalódástól, de annak ellenére, hogy mély nyomokat nem hagyott bennem, kellemetesen elszórakoztatott a történet. Azt hiszem, szeretem Szécsi Noémi stílusát (ez a második olvasmányom tőle, az első a Finnugor vámpír volt), a humorát itt is megcsillogtatta:

"- Képzeld, nagyon ijesztőt álmodtam.
– Mi volt benne?
– Vámpír. Az a sápadt arcú fiú, aki a könyvesboltokban van. Felébredtem a torokfájásomra, és a szobában minden csupa rózsaszín volt a hajnali fénytől. Ez a Pattinson meg a gangról bemászott az ablakon.
Tamara szája tátva maradt. Mindig is ezt szerette volna álmodni, de az ő szobájának nem a gangra nyílt az ablaka."

És van hozzá rajz is, állati:D

Ezt meg @pat-nek karcoltam be:
Tanár néni aláírása:
D. Agatth Dalma
A többi könyvére is sort kerítek - remélem, egy befér az idei tervembe, mondjuk a Nyughatatlanok -, egyedül a Kommunista Monte Cristótól húzódozom. A rajzok pedig nekem tetszenek, nem szépek, de az én debil figyelmemet felkeltették annyira, hogy rögtön lecsapjak rá az Európa akcióban. Egyébként ez a legutóbbi vásárolt könyvem, 2012. december elején akciózott a Szandi, azóta nem vettem semmit. *napszemüveg*


Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2012
Illusztrálta: P. Szathmáry István
Ár: 2900 Ft
Az írónő honlapja

Az idei év első pár érdekes regénye

A "pár" általában kettőt jelent, de ennél több izgalmas megjelenés várható - és még csak január közepe van...

Gaura Ágnes sorozatának második része 2013-ra csúszott át, de már nem kell sokáig várnunk Bori következő kalandjaira.

Az infót Shanarának köszönhetem - a saját érdekemben nem nagyon nézegetem a kiadók és a könyváruházak oldalait, nehogy bűnbe essek -, a karcában további linkek találhatók.

Megjelenés: január 22. 

A kiadónál már előrendelhető, bolti ára 2990 Ft lesz.

Az Ad Astra ismét arra utazik, hogy romlásba döntsön, miért tudnak ők velem mindent megetetni?!

Megjelenés: 2013 február

(A Moxyland borítóját Sánta Kira tervezi, az ő munkája az Átkozott balszerencse képe is.)

Szintén februárban jön John Scalzitól A szellemhadtest. Az előzményét, a Vének háborúját még nem olvastam, csak egy részletét, de nemsokára sorra fog kerülni. Legalábbis remélem.

Az Agave másik nagy meglepetése China Miéville lesz (miért ír ez az ember is féltéglákat?), a Konzulvárossal. Itt lehet róla bővebben olvasni.

Megjelenés: 2013. március

Az Agave további kiadványairól itt olvashattok.

A végére hagytam a legjobban várt kötetet: a Galaktika folytatja Marina és Szergej Gyacsenko Metamorfózis-sorozatát. A következő rész címe Brevis est, nagyon remélem, hogy normális címet és tisztességes borítót kap, és nem lesz tele nyomdahibával.

Megjelenés: 2013

OKK Start

Egy hétig lehetett szavazni az összemazsolázott könyvekre, és Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére c. regénye nyert hat szavazattal. A titkos történet és a Ne bántsátok a feketerigót! kapott még hármat-hármat, nem tudom, a rájuk szavazók akarnak-e most közösen olvasni - én A titkos történetre szavaztam, de nem tudok rögtön nekiugrani, a többiek mit szeretnének?

A kakkusok pedig állapodjanak megy egy határidőben, ha jól emlékszem, egy hónappal számoltunk általában.

Joey és lindsey az egy hónapra szavaz, tehát február 15.-re.

A háború istenei

"Sándor megborzongott.
 Szörnyű történeteket hallott a darwinista teremtményekről: tigris- és farkas-félvérek, életre keltett mitológiai szörnyek, állatok, amelyek emberként beszélnek és gondolkodnak, de nincsen lelkük. Azt mondták neki, hogy amikor ezeket az istentelen lényeket megalkották, démonok szellemei szállták meg őket - testet öltött, színtiszta gonosz mindegyik.
 Természetesen azt is tanították neki, hogy a császár bölcs és kegyes, az osztrákok szeretik, és a németek a szövetségesei."

Scott Westerfeld: Leviatán
Értékelés: 4.8 szemgolyó-fagyasztó tél az 5-ből
Kedvenc karakter(ek): Dr. Barlow, Volger vadgróf

Karácsony környékén jelent meg a 2012-es év kedvenc kiadójának várva várt regénye, a Leviatán. Scott Westerfeldet sokan ismerik a Csúfok sorozata révén, de a rajongás legnagyobb tárgya ez a steampunkba öltött alternatív történelmi regény, amely elsősorban a fiataloknak szól, de a nagy, komoly felnőttek is sok örömüket lelhetik benne, mint a Harry Potter-széria esetén.

Az 1914-es évszám az, amelyet a történelmet szívből rühellő emberek is ismernek; az első világháború küszöbén állunk, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinándot és feleségét, Zsófiát meggyilkolják, ám a valósággal ellentétben a szerb anarchisták kísérlete kudarcba fullad és éjszaka, méreg végez a házaspárral. Fiukat, Sándort (aki szintén az írói fantázia szüleménye) még aznap éjszaka megszökteti Ferenc Ferdinánd néhány hűséges embere egy kétlábú lépegető segítségével.

A tigris-farkas koholmány.
Kép innen.

Dominószerű konfliktusok bontakoznak ki az elkövetkező napokban és hetekben, ám ezt a háborút Scott Westerfeldnél nem csupán lőfegyverekkel és bombákkal vívják; a különféle gépezeteket pártoló barkácsok és a manipulált állatfajokat létrehozó darwinisták állnak egymással szemben. Bevallom, engem ezek a lények jobban érdekeltek, mint a cirkálók, hidroplánok meg ilyesmik, mert imádom az állatokat, akkor is, ha egy kutyának két orra és hat lába van, meg ha egy ökoszisztematikus bálna lebeg az égen léghajó gyanánt (és akarok egy erszényes farkast), és nagyon haragudtam a barkácsokra, hogy lehet egy állatot bántani?! Nem, nem érdekel, mekkora és milyen veszélyes, elfogult vagyok, na.
A barkácsokat Sándor, a darwinistákat Deryn Sharp szemszögén keresztül ismerhetjük meg. Deryn fiatal, skót lány, akinek szenvedélye a repülés, ezért bátyja segítségével, fiúnak álcázva magát aeronautának jelentkezik. Nagyon vagány, mégis felelősségteljes fiú, pardon, lány, aki imádja a "szörnyecskéket", ahogy a fajzatokat nevezi és igen, lehet röhögni, de a feléjük tanúsított gyengéd viselkedése miatt lopta be magát a dilis szívembe, aki egy lebegő, rusnya medúzaszerűséget is cirógat meg beszél hozzá, csak szeretni lehet. De a jelleme miatt inkább Sándort éreztem közel magamhoz, bár én nem vagyok osztrák herceg, de csendes, fegyelmezett viselkedése, amellyel a fájdalmát palástolja, nagyon is ismerős volt. A kedvenceim a gunyoros, ravasz, játékosan pökhendi Volger (imádom azt a szót, hogy "vadgróf"), aki fölényessége ellenére minden erejével a fiatal herceg mellett áll, és Dr. Nora Barlow, ő alighanem minden feminista érzeletű nő rokonszenvét elnyeri majd. Humoros észkombájn, csúfondáros intelligenciája lenyűgöző.
A cselekménnyel kapcsolatban azt szerettem a legjobban, hogy Westerfeld nem torzított sokat a történelmi tényeken, hiszen például Ferenc Ferdinánd, közrendű szerelme és haláluk tényleg léteztek és megtörténtek, akárcsak az a borzalmas háború. A halál, a fájdalom és a gyűlölet minden párhuzamos valóságban és kitalált történetben ugyanaz, ugyanolyan kitörölhetetlen kísérői az emberiségnek, mint a DNS elemei az "életfonalakban". Olyan, mintha az író csupán beleszőtte volna a saját elképzelését ebbe a végtelen szőttesbe és a történelem kapott volna némi csillogó árnyalatot. Ráadásul az Utószóban, amit én mindig elolvasok, mert betűileg fixált vagyok, a szerző kifejti, mit költött hozzá a megtörtént eseményekhez - tehát vajmi kevés az esély, hogy egy gyerek azt felelje órán, nyilakat tojó denevérek röppentyűztek le német repülőket:)) -, és ebből az is kiderült számomra, mennyire felkészült az író erre a feladatra, konkrétan a zsebórás malőrről beszélek, amellyel kapcsolatban kifejezem kútmély értetlenkedésemet, miért nem tanítják az iskolákban?

A sivatagszáraz törikönyvek viszont nem képezik eme irkálás részét, úgyhogy áttérek, ill. folytatom az ömlengést, ezúttal a kiadás külalakjával kapcsolatban. Hogy ez milyen szép! Bevallom, kicsit fájlalom, hogy a kiadó nem tudta ezt a borítót átvenni, de Hanna felvilágosított az okáról (őt tessék zaklatni a kérdéssel, mert nem tudom, mennyire nyilvános). Az itt látható térképbe, ami természetesen a kötetben is szerepel, bele vagyok zúgva, sokszor nézegettem olvasás közben. Kattintásra nagyobb lesz:

Kép innen

A védőborítós, keményfedeles kivitelezést és Keith Thompson illusztrációit már meg sem említem.:) Tökéletes karácsonyi ajándék volt az Ad Astrától, remélem, sokaknak díszlett a fa alatt.

A Leviatán kiváló ifjúsági regény, talán az a legnagyobb erénye, hogy nem nézi hülyének a célközönségét, nem akarja butaságokkal teletömni az olvasók fejét, ehelyett azt nyújtja, amit ígér: üdítő, szórakoztató élményt. Tudom, hogy ezek már lyukas frázisok, de itt tényleg erről van szó.

A könyvet köszönöm az Ad Astra Kiadónak!

Ui.: nézzétek meg a magyar nyelvű trailert és itt játszani is lehet, és ha nyersz, Ad Astra-csomagot kapsz elismerésül.
A sorozat következő része pedig tavasszal jön, ő a Behemoth.

Eredeti cím: Leviathan
Illusztrálta: Keith Thompson 
Sorozat: Leviatán 1.
Kiadó: Ad Astra
Kiadás éve: 2012
Ár: 3500 Ft
Az író szuper honlapja

Drakula a pararománcia karjaiban

"Ismét a lábaim között éreztem, és, akár egy muréna vagy orsóhal, a szájába vett, mintha egész valómat el akarná nyelni."

Karen Essex: A szerelmes Drakula
Értékelés: 2 istennyila az 5-ből
Kedvenc karakter: -


Szerintem a fenti idézet önmagában elegendő, hogy eldönthessük, kell-e nekünk ez a könyv vagy sem, de a tisztesség kedvéért, ill. bocsánat, azért, mert időt vett el más, értékes könyvektől, átvitt értelemben csakazértis páros lábbal fogok ugrálni rajta. Igaz, hogy a mérgem javarészt már elpárolgott - tavaly ősszel olvastam a könyvet -, de talán sikerül felizzítani.
Én vártam ezt a regényt. Ne röhögjetek, tényleg vártam. Azt hittem, Karen Essex valami újat lehel ebbe a történetbe, mert az én fejemben ő úgy élt, mint egy olvasmányos, szórakoztató köteteket jegyző írónő. Ekkor követtem el azt a hibát, hogy nem vettem figyelembe az idő múlását; még a blog indulása előtt (azaz legalább hat évvel ezelőtt) olvastam a Kleopátrát és A fáraót, majd a Leonardo hattyúit. És nekem néhány hónap alatt is gyorsan észlelhető változás állhat be az érdeklődésemben, a megítélésemben, elég annyi, hogy elolvasok egy darab könyvet, és gondolatban máris néhány vagy sok másik fölé helyeződik és azok átértékelődnek. Ennek ellenére nem szörnyülködtem egy sort, hogy milyen izéket olvastam én néhány évvel ezelőtt, mert ilyenekre is szükség van, meg miért ne lehetne olvasni, de ez egy másik történet.

Elragadó leány

Azt vártam, hogy Essex fogja a Drakulát és a történetet Mina szempontjából mutatja be - hát, ez nem ez történik, sőt, csupán nyomokban hajaz az eredeti sztorira. Pl. Jonathan Harker Stájerországba utazik ügyet intézni, ahol kicsit nyoma vész és valami szántóföldön bolyong, miután kikeveredik Drakula kastélyából, ahol annak három unokahúgával gyűrte masszív módon a lepedőt, Van Helsing, aki itt Von Helsinger néven szerepel, elborult elmeorvos. Ezekkel még nem lenne bajom, sőt, a történet két szála nagyon tetszett; az egyik a viktoriánus nőkép a korabeli Angliában, a másik a lélekkel, tudatalattival való foglalkozás. Az első szálat három barátnőn keresztül ismerhetjük meg: itt van Mina, az akkoriban ideális nő: szolid-szelíd, halk szavú, illedelmes teremtés, aki egy leányiskolában tanít; ám a finom külső mögött félelem húzódik. A lány nem véletlenül került Miss Hadley intézetébe, a kor normái szerint nagyjából ez volt az utolsó lehetősége, hogy a társadalom ne vesse ki magából, ugyanis kislánykorában láthatatlan pajtásokkal játszott, éjszaka alva járt, állítása szerint értette az állatok beszédét - mindez bőven elegendő, hogy valakit nevelés céljából gyakorlatilag agyba-főbe verjenek vagy tébolydába csukjanak. A gyermekkorban tapasztalt jelenségek megszűntek és Mina minden nap hálát ad az égnek, hogy sorsa rendeződött és Jonathan által - aki rangon alul házasodva szinte a megmentő szerepében tetszeleg - esélye nyílik a normális, rendezett családi életre. Ám reményei hamar szertefoszlanak, amikor egy éjjel idegen helyen találja magát és csak egy rejtélyes ismeretlen közbelépésének köszönheti, hogy megmenekül a nemi erőszaktól. Mina élete egyre jobban összekuszálódik, rájön, hogy az idegen férfival már gyerekkorában is találkozott, de erről majd később.
Mina mellett megismerjük az úttörő feministát, Kate Reedet, aki nemhogy kíséret nélkül és nadrágban jár, de újságíró és egyik kollégája a szeretője; valamint Lucy Westenrát, a gazdag örökösnőt, akit rangja és vagyona révén zsarnokoskodó édesanyja érdekházasságra akar kényszeríteni. A lány lázongó természetével szét akarja rúgni korlátait, de Kate-el ellentétben nincsenek meg hozzá az eszközei, így ki van szolgáltatva a környezetének. Egyetlen reménye a szeretője - a szerző ügyesen eljátszadozik a kérdéssel, hogy pontosan milyen szeretőről is van szó: Lucy lassan csont és bőr lesz, éjszaka kiszökik a házból, furcsa tűz ég a szemeiben, megszállottként viselkedik és furcsa zúzódások vannak a testén. Ideges zaklatottsága miatt az édesanyja felkéri az elmegyógyintézetben dolgozó Dr. Sewardot - az ő kollégája Von Helsinger -, hogy kezelje a lányát.

A fentiekből kiolvasható az eredeti Drakula néhány eleme, és nekem tetszett ez a szemszög, főleg a Lucy "vámpírrá válásának" bemutatása, nagyon érdekes kérdéseket vet fel.

Ez a borító illik a történethez

Jön a feketeleves, innentől SPOILERes, csak azok olvassák el, akik kínjukban röhögni akarnak.

Az a rohadt misztikus, vagy inkább pararománc szál. A regény felénél kerül hangsúlyosan előtérbe, és utána végig uralja a terepet. Miért, miért kellett ez bele?! E szerint a gróf - aki mindig csak "gróf", szegénynek nincs neve, csak világító, kék szeme és parancsoló természete, na meg hatalmas vagyona - és Mina közös múlttal rendelkezik, mert egyek valami éteri síkon, ennyit írtam fel a jegyzetbe [amit csodával határos módon ennyi idő alatt nem hagytam el], ezért jelenik meg állandóan Mina életében, aki egyébként szintén természetfeletti lény, de hogy micsoda, az nem derül ki. Valami nagy erőről van szó, és a gróf sincs konkrétan vámpírnak nevezve. Bepisiltek a röhögéstől, de amikor a gróf elkezd Minának mesélni az előző életükről (!!), amikor a gróf még keresztes lovag volt, találkozott egy tündérkirálynővel, akik angyalok leszármazottai. Hogy a főhősnő hogy lesz halhatatlan vagy mi, már nem emlékszem, de rettenetesen szép, a hollófekete haja, a bársonyos, fehér bőre és a viridiánszeme (!). A viridián talán egy kő, de hiába kerestem rá, csak egy viridiánzöld rózsát találtam.

A kedvencem természetesen a Gróf és Mina kapcsolata, nem értem, a nők mit esznek ezen, megártott az emancipáció és vissza akarnak menni száz évet? Hiába adja Mina a nagy ellenkezőt, azt teszi, amit ez a faszi mond neki, utasítja, hogy egyél, Mina, mert még nem épültél fel, és Minácska eszik. Aludj, Mina, még nem szexelhetünk, Mina, mert még gyenge vagy, öltözz fel, figyelj rám, vááá!!! 

Az egész kalamajka okozója

Jonathan meg egy balfasz, akit a kefélésen kívül semmi nem érdekel, azzal, hogy Minát a két orvos kezelésére bízza, gyakorlatilag halálra ítéli. Vízkúrát kap, azaz órákon keresztül jeges vízzel locsolják és itatják, az orvosok molesztálják és férfi vérét akarják neki beadni, mert a pasik erős vére kiűzi a nők gyengeségét. Vércsoportok, fertőtlenítés finoman szólva nem volt, minden kezelt beteg meghalt. Minát az menti meg, hogy a Gróf farkas alakjában elragadja a vérátömlesztés előtt. Ez a nő se normális, a könyv végén visszamegy Harkerhez, ehhez az idegbeteg állathoz, mert az ő gyerekét várja, nem mintha a Grófnak erkölcsi aggályai lennének (csak a maga primitív módján, mi az, hogy az ő nője egy másik hímtől terhes), és amúgy érzi a gyerek rezgését, itt már szolidan téptem a hajamat.

A többit nincs erőm szövegbe foglalni, vannak itt még lamiák (ezek Drakula unokahúgai), Lucy banshee lesz, Bram Stoker is feltűnik a könyvben, mint ronda, eszelős, hazudós író, van itt még olyan mondat, hogy "Tárd szét a lábad!", meg "A véredet akarom az ereimben érezni. A vér-szerelmesed akarok lenni, és mindörökre veled élni."

Nem kell tovább ecsetelnem, miért volt ez a könyv a 2012-es év legrosszabb olvasmányélménye. Még vár a polcon az Athéné elrablása, de nemigen fogom a közeljövőben elolvasni.

Ui.: itt egy jó cikk a viktoriánus kor nőképével kapcsolatban.

Eredeti cím: Dracula in Love
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2012
Fordította: Bánki Vera
Ár: 3500 Ft
Az írónő honlapja

Kérem, boncoljanak fel!

"- Azt hiszem, bár lehet, hogy a megfogalmazásommal nem értene egyet: az ön küldetése megmenteni az emberiséget egyfelől a nihilizmustól, másfelől az illúziótól.
 Újabb bólintásféle Nietzsche oldaláról.
 - Nos hát: kezdje ezt e a megmentést velem! Kísérletezzen velem! Én vagyok a tökéletes alany. Megöltem Istent. Nem hiszek a természetfelettiben, viszont elmerültem a nihilizmusban. Nem tudom, miért éljek! Nem tudom, hogyan éljek!"

Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt
Értékelés: 5 nietzschei mamutbajusz az 5-ből
Kedvenc karakter: -

Breuer doktor rövid szabadságát tölti Velencében, amikor valósággal lerohanja Lou Salomé, aki arra kéri a nagy presztízzsel rendelkező bécsi orvost, gyógyítsa meg Friedrich Nietzschét, a német filozófia jövendőbeli géniuszát. Az orvost elbűvöli az orosz lány impulzív szépsége és elvállalja a pácienst. Nietzsche kezelése többszörös összeesküvés útján jön létre, ezenfelül maga Josef Breuer is csapdába akarja csalni - egy üzletet ajánl fel neki: elméletének kísérleti alanyi lesz, az orvosi kúráért cserébe. Egy idő után felcserélődnek a szerepek és Breuer olyan dolgokat árul el a filozófusnak, amelyeket szinte magának is alig mer bevallani.

Egy ideje kerülgetem ezt a könyvet, azért, mert - ha már a lelki szennyes kiteregetéséről olvastam - féltem a filozófiai vonatkozásaitól, hogy nem vagyok hozzá elég érett, ugyanis nem tartom magam különösebben okos embernek, de az utóbbi időkben változott annyit az ízlésem, hogy bele is lapozzak a kötetbe, és gondolatban megrójam magam, hiszen könnyen követhető a gondolatmenete és közel nem olyan nyakatekert a nyelvezete, mit amilyenre számítottam.
1882-t írunk, a pszichológia tudománya ekkortájt alakul ki. Sigmund Freud, Breuer tanítványa saját elméletét dolgozza ki, amelyet később pszichoanalízisnek nevez el és élénken érdeklődik a tudattalan és az álmok iránt. Nietzsche még nem írta meg fő művét, az Imígyen szóla Zarathustrát (vagy Így szólott Zarathustra), súlyos migrénrohamok, álmatlanság, görcsök gyötrik. Nagyon szeretem az olyan regényeket, amelyek akkor foglalkoznak a történelem nagyságaival, amikor még csak emberi, nagyon is emberi lények, s a nagy felfedezések is gyerekcipőben járnak.

A nevezetes bajusz

Érdekes ember ez a Josef Breuer. Látszólag mindene megvan - pénz, pozíció, presztízs, gyönyörű feleség, egészséges gyerekek, negyvenévesen a csúcson van. Ám úgy érzi, a csúcsról már csak lefelé vezet az út, sikerei, javai nem boldogítják, felesége iránt bűntudatot és nem szerelmet érez, és többet foglalkozik a betegeivel, mint a gyermekeivel. Úgy érzi, a kultúrája, a társadalmi elvárások gúzsba kötötték, nem azt az életet éli, amelyet szeretett volna és rémülten veszi tudomásul az öregedés tényét ("az idő mindent felfaló állkapcsát"), emellett rögeszméjévé válik az egyik betege, a fiatal, vonzó Bertha, képtelen szabadulni a vele kapcsolatos erotikus képektől.
Érdekes volt olvasni, hogy ásnak a problémák mélyére a "bizánci terápia" során, milyen akadályokon ugrik át vagy bukik fel a doktor,  nekem leginkább egy masszív kapuzárási pániknak tűnik az orvos problémája, de nem vagyok szakértő. De nemcsak ez Breuer gondja - az az empatikus érzékenység, ami annyira hasznos a pácienseivel szemben, többszörösen visszaüt, "az önmagának okozott pszichés gyötrelmektől szenved" (ebben a tekintetben nagyon hasonlít rám, gyónás part 2.), ezzel függhet össze az álmatlansága és egy különös rémálma (megint én: mindig voltak rémálmaim, az utóbbi hónapokban elég sokszor, de a vasárnap éjszakai annyira kiütött, hogy nem akartam visszaaludni).

"A kétségbeesés az az ár, amit az ember a tudatosságért fizet."

Nietzsche sem könnyű eset; a pozitív érzelmeket, pl. a barátságot a másik feletti hatalomgyakorlásnak és pusztán önérdeknek tartja, ezért rettenetesen mizantróp. Egyszerre ünnepli és szenvedi a magányt ("Mindig is egyedül voltam, egyedül is maradok."), az Istennek kapcsolatos elméletét pedig mindenki ismeri. Sok dologban nem értek egyet vele, például az első ponttal, de mivel az érdeklődésemnek is mindent felfaló állkapcsa van, fogok tőle olvasni (ez az, amit soha nem hittem volna, hogy én, én Nietzschét fogok olvasni) valamit.
Breuer és Nietzsche egyfajta érzelmi sakkjátszmát folytatnak, szinte harcolnak egymással. A doktornak nincs ínyére ez a vetélkedés, szerintem neki jóval gyengédebb partnerre lett volna szüksége, aki megértéssel hallgatja a panaszát és úgy tompítja el "a halál szirénhangját", hogy egyben meg is nyugtatja Josefet, mert túl szigorú magához. Izgatottan vártam, mi lesz a terápia eredménye. Nietzsche teljesen az uralma alá vonja a doktor elméjét? Vagy az orvos van annyira erős hozzá, hogy javára fordítsa a hallottakat, de ne ne veszítse el önmagát a gondolatok súlya alatt? Annak ellenére, hogy viszonylag tapasztalt olvasó vagyok, Yalom ügyesen megvezetett és  elégedetten csuktam be a könyvet.

Ui.: a regény fikció - de megtörténhetett volna; Friedrich Nietzsche egyik barátja arról ír egy levélben, hogy a professzort Bécsbe kell küldeni, egy bizonyos Josef Breuerhez! A találkozó azonban csak az író fantáziájában jött létre. Biztosan dilis vagyok egy kicsit, de a szerzői utószót legalább annyira szerettem olvasni, mint a történetet, mert így elválaszthattam a valós eseményeket a meg nem történtektől, vagyis okosodtam egy sort.:)

Nagyon köszönöm a könyvet a Park Kiadónak!

Eredeti cím: When Nietzsche Wept
Kiadó: Park
Kiadás éve: 2012
Fordította: Varga Benjámin
Ár:
A pszichológia története (csak Wikipédia, mert közönséges elme vagyok)
Friedrich Nietzschéről röviden
Az író honlapja

Lehet szavazni (OKK)

Javasoltunk könyveket, lett egy épeszű listánk, most már csak választani kell.

Ki melyiket szeretné olvasni?

• Donna Tartt: A titkos történet - I I I
• Isabel Allende: Kísértetház - I
• Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére - I I I I I I I
• China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás - I
• Harsányi Zsolt: Ecce homo
• Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! - I I I

A saját és szeee szavazatát már bevéstem. Mondjuk, gondolom, mindenki arra fog voksolni, amelyiket javasolta, de voltak már olyanok, akik egy konkrét listára vártak, hát tessék:)

Dili

És most mindenki imádkozzon, hogy holnap ne hozzak ki semmit a könyvtárból. Mármint könyvtermészetű dolgokat.

UPDATE: sikerült!:D De kicsit szomorú voltam.

Ja, és csak halkan jegyzem meg, hogy tavaly decemberben vettem utoljára könyvet, azaz több, mint egy hónapja. És más forrásból se szereztem be könyvet. *napszemüveg*
Ez pedig az én egyedi stílusjegyem, nem ér csak úgy napszemüvegezni:P

Szonyecska

"Az utolsószülöttet Ivánnak, azaz Vanyecskának keresztelték. Már csak egy »i« hiányzott, hogy a gyerekek nevei kiadják a Tolsztoj nevéből alkotott betűszót: »szilami«, azaz »erővel«. A fiúk nevei így jöttek sorba: Szergej, Ilja, Lev, Andrej, Mihail és Ivan. A lányoké - Tatyjana, Mása és Alexandra a »tma« szót formázták, ami »sötétséget« jelent. Ivánnal egészült ki a mondat: »Erővel hódítjuk meg a sötétséget.«"

Alexandra Popoff: Szofja Tolsztaja élete
Értékelés: 5* naplóbejegyzés az 5-ből

Nagy hatással volt rám ez a kötet, annak ellenére, hogy nem kitalált történetről, hanem életrajzról van szó. Habár valamennyire ismertem a Tolsztoj család extrém módon szokatlan életét, hitetlenkedve olvastam a különféle eseményekről. Elképesztő. Borzalmas. Mire a könyv végére értem, néhány fokkal elsötétültek a házassággal kapcsolatos gondolataim (sokkal jobban, mint a Marija Morevna és a Halhatatlan után). Valószínűleg jól mondta F. Nagy Angéla: a zseniket olvasgatni kell, nem velük élni.
És ha valaki, hát Tolsztoj zseni volt - elsősorban a szépirodalmi műveire gondolok (marha nagy a szám, még csak egy könyvét olvastam...), hogy spirituális vezetőként mit alkotott, nem érdekel, magánemberként meg egy nagy nulla volt.
Meglepődtetek, mi? Hát még én! Ha nem lenne 44 oldalnyi bibliográfia a kötet végén, amelynek a tetemes részét a házaspár levelei teszik ki, azt is hihetném, Alexandra Popoff egy habzó szájú vérfeminista, aki be akarja feketíteni Lev Tolsztojt. De a levelek, beszámolók, egyéb dokumentumok nem ezt a képet mutatják.

Szofja 18 évesen, amikor T. felesége lett.
Ez az író kedvenc képe róla.

Rettenetesen dühös voltam, hogy ezt a kivételes nőt tönkretette a Tolsztojjal folytatott élet - hihetetlen akaraterő rejlett benne, amely átsegítette a hosszú élete alatt megtörtént számtalan krízisen. Vasakarata hihetetlen energiával (ha jól emlékszem, tizenhatszor volt terhes, 13 gyereket szült, ebből nem egyet eltemetett), intelligenciával és kreativitással párosult; varrt (jelmezeket, gyerekruhákat, ingeket a férjének stb.), tanított, nevelte a szakajtónyi gyereket, gyógyította a parasztokat, vezette a háztartást és a birtokot, vigyázott Tolsztojra és óvta szellemi hagyatékát, fordított, könyvkiadóként megjelentette a műveit és mindent maga korrektúrázott, bajba került híveiért közbenjárt, festeni, zongorázni, olaszul és fényképezni tanult, írt, fordított, olvasott, az önéletrajzán dolgozott, számtalan jótékonysági akcióban részt vett. Csodálom ezt a nőt a kitartásáért, azért, hogy számos viszontagság ellenére ember tudott maradni, és hogy akkor is szerette Tolsztojt, amikor ő már elfordult a családjától, lemondott a magántulajdonról és csak az eszmerendszere foglalkoztatta. Cserébe Szofja csészényi hálát, rengeteg fájdalmat, becsmérlést kapott, valamint az utókorra hagyott negatív képet, amelyet Tolsztoj fő tanítványa, Csertkov alakított ki - nem tudom, hogy tényleg ő-e a főgonosz ebben a történetben, nem szeretem a végletes szembenállásokat, de elvileg ő volt Szofja Tolsztaja legnagyobb ellensége, kihasználva az idős Tolsztoj romló egészségi és szellemi állapotát megszerezte az író naplóit és a feleséget becsmérlő részekre figyelve lemásolta a bejegyzéseket, ő akart lenni T. szellemi örököse, szellemi hagyatékának kizárólagos kezelője, és persze a jogdíj is vonzotta. Könyvet is írt és sokáig az általa festett Szofja-kép állt az irodalomtörténészek rendelkezésére, emellett az asszony saját feljegyzéseit és memoárját visszatartotta-tartották a kutatók elől.
Alexandra Popoff ezt a hamis képet akarta kiradírozni és helyette megmutatni az igazi Szofja Tolsztaját - aki nélkül valószínűleg nem lenne Háború és béke vagy Anna Karenina. A másoláson túl, amelyet Szofja lelkesen művelt, élvezve Tolsztoj tehetségének megmutatkozását, az életrajzi eseményeket is értem alatta, hihetetlen, hogy "Ljovocska" mennyi mindent merített a saját életükből. Pl. az a jelenet, amikor az Anna Kareninában Levin megkéri Kitty kezét, szinte egy az egyben Lev Tolsztoj leánykérése, a Háború és békében pedig Rosztovékat Szofja családjáról mintázta, Natasa meg Szofja és húga, Tánya elegye. Erről eszembe jutott, Tolsztojék mennyire a nyilvánosság előtt élték az életüket, a regényeken túl nem voltak ritkák az egymáshoz intézett nyílt levelek, általában rengeteg vendég tartózkodott náluk, családtól kezdve a híres művészekig, és persze a seregnyi tolsztojánus, akiket szintén Szofja látott el. A tetemes mennyiségű írás is elképeszt, naplók, levelek, jegyzetek, vázlatok, könyvelések, másolatok, mindent kézzel írtak, Szofja csak idős korára éli meg, hogy írógéppel örökítheti meg férje műveit.

Az utolsó kép. T. mereven előre néz, Sz.
odaadóan felé fordul.

Részben csodálom Szofja önfeláldozását, részben értetlenkedem felette. És sajnálom. Sajnálom, hogy ez a kivételes nő ezt a rabszolgalétet élte. Az olvasottak alapján számomra Tolsztoj egy nagyra nőtt gyerek, akit éppen az aktuális mániái érdeklik, cipőt varr, közkinccsé akarja tenni a műveit (az nem érdekli, hogy a gyerekeit akkor nem tudná miből etetni, azon túl, hogy megcsinálta őket, nem foglalkozott velük - annak ellenére, hogy a Kreutzer-szonátában elveti a testi szerelmet, Szofja még negyvenhat évesen is teherbe esik...), lovakat tenyészt, iskolát alapít. Megveti a magántulajdont és pocskondiázza a feleségét, amiért a pénzzel foglalkozik és azért, mert ezzel őt alázza meg - közben pénzt kér, hogy szétoszthassa vagy valami új hülyeségre pazarolja. T. egy zsarnok, feltétlen engedelmességet vár Szofjától és mélységesen "csalódik"
 benne, hogy az asszony nem valósítja meg az ideális családeszményét - Szofja ugyanis gyulladás miatt nem tudta szoptatni az első gyerekét, iszonyatos fájdalmai voltak. Elvárta a teljes kiszolgálást, és azt akarta, a felesége szívesen mondjon le minden szórakozásról.
És Szofja kisebb-nagyobb lázadásokkal tűr. Tűr és szeret, negyvennyolc évig, nem tudom, mi tartja benne a hitet ez iránt az önző, éretlen és szerintem bolond ember iránt. Vallásos imádattal adózik Tolsztoj tehetségének, teljesen alárendeli magát neki, hűségesen szolgálja - és szinte semmit nem kap érte.

Nagyon elszomorodtam Szofja életén. Butaság, de remélem, valahol tudja, hogy végre valaki elismerte a munkásságát és az áldozatát. Bármennyire is lehangolt, fantasztikus olvasmányélménnyel búcsúztattam a 2012-es évet. Olvassátok ezt a könyvet, nagyon érdekes, olvasmányos, informatív és szívszorító, még képek is vannak benne.:) Feltétlenül elolvasom a házaspár egy kötetben kiadott műveit, a Kreutzer-szonáta / Ki a bűnös? című kötetet, utóbbi Szofja válasza Tolsztoj sokat vitatott művére, amelyben T. az anyai ösztönt állatinak nevezi, a testi szerelmet pedig "disznó szenvedély"-nek és bűnnek tekinti. Továbbá tervezem levadászni Szofja naplóit (valószínűleg csak angolul fogok hozzájutni...) és Pelevintől a T-t, ami enyhén kilóg a sorból, mert Tolsztoj gróf szuperhős benne.:) Ja, és persze a Feltámadás is tervbe van véve, jövőre pedig a Háború és béke. Az idei tervem túlzsúfolt, bocsi.
Ui.: meg a Nyár Badenbent, ami Dosztojevszkijékhoz kapcsolódik, de hát ők többször előkerülnek a kötetben, továbbá Turgenyevtől az Apák és fiúkat, ugyanezen okból. Hogy fok így a várólistám csökkenni...

Ui2.: írtam három karcot, képekkel, idézetekkel, meg lesz sok idézet, ezek alapján szerintem mindenki el tudja dönteni, érdekli-e a könyv. Az tuti, hogy nekem kell belőle egy saját példány.

Eredeti cím: Sophia Tolstoy
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2012
Fordította: Rácz Judit
Ár: 3200 Ft
A szerző honlapja

Megvannak a kommentek!

Néhány hónapja a blogspot "Recent Comments" modulja bekrepált, de Nima bekarcolta a Molyra ezt a linket, és hipp-hopp lett megint ilyen sablonelemem, úgy örülök neki.
Használjátok ti is!

Pihegjen már ez az OKK

Nna, kedveseim, átslisszoltunk a következő évbe és én azon gondolkodom, milyen szempontok alapján állítsunk össze egy listát, amiből választunk.
Ilyesmire gondoltam:
1. Mindenki, aki szeretne játszani, javasol egy vagy két könyvet. Max. kettőt. Bocsi az erős korlátozásért, de akkor lehet, hogy egy 50+-os lista jön ki a végére és megint összedől az egész.
2. Ne friss megjelenés legyen.
3. A javasolás határideje legyen vasárnap. Igen, ez is szűk, de nem hiszem, hogy nehéz kiötölni két címet.
4. A határidőt majd utána eldöntjük, szerintem nagyban függ attól, milyen hosszú (könyörgöm, inkább mellőzzük az 1000 oldalas cuccokat, egy nyavalygós, szószátyát álgróf története alapján szerintem mindenki megtanulta a leckét, aki arra szavazott) és mennyire nehéz.

Minden könyvet ide felvések, aztán hétfőn (ha nem jelentkezem, elszállt az otthoni netem) indul a szavazás, itt, kommentben, melynek határideje egy hét. Szavazóboxot azért nem teszek ki, mert az előző körben valószínűleg olyanok is szavaztak, akik nem játszottak, csak miért ne lenne jó muri bekavarni.

Kezdődik a lista:

Isabel Allende: Kísértetház
Donna Tartt: A titkos törénet

Nima:
Donna Tartt: A titkos történet

katacita:
Donna Tartt: A titkos történet

Pöfivonat:
Isabel Allende: Kísértetház
China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás [ezt akarod, vagy az Armadát?]

Heloise:
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére

PuPilla:
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére

Athala:
Harsányi Zsolt: Ecce homo
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

Nita:
Donna Tartt: A titkos történet


Gyerünk, gyerünk!

Ui.: persze alakíthatunk ezeken, csak ne ezzel menjen el megint egy rakás idő.

Idei tervek, avagy mit olvasok és mit (nem) veszek

Kép innen

Azt találtam ki, hogy részletesebb ütemtervvel próbálok tudatosabban olvasni és főleg vásárolni. Utóbbi esetében a számok alapján azt láttam, hogy egyáltalán nem voltam én olyan önmegtartóztató jó leány, mint amilyennek hittem magam. Tavaly sokkal jobban teljesítettem, mint 2011-ben (elég csak a 49:113-as vásárlási arányra gondolni), de csak a 2012-es adatokat nézve ez még kismértékű józanodás. Úgyhogy számokat is fogok már írni, mert kevés félelmetesebb dolog van náluk, főleg egy olyan humán beállítottságú - nem írok "bölcsész"-t, mert már magával hordoz egy negatív előjelet - egyén számára, aki nehezen számol egy jelentéktelen fémdarab (számológép/telefon) nélkül. Persze év elején mindig nagyobb a lendület, ezért hoztam létre ezt a polcot, csak azok kerülnek fel rá, akiket nagyon szeretnék. Abban reménykedem, hogy ez alapján tudok szelektálni, belekalkulálva a szülinapot, karácsonyt, akciókat - utóbbival úgy leszek nagyon okos, hogy próbálom kivárni az év utolsó akcióit, pl. a Szofja Tolsztaja esetében a 40%-os Európa akciót. Egyáltalán nem biztos, hogy sikert arat ez a módszer, de arra azért van remény, hogy a tavalyinál jobb eredményt produkálok.

És, mivel nem tervezek sok könyvet beszerezni, kevésbé fog nőni a roppant impozáns várólistám, figyelitek, micsoda tervezési képességem van? Tehát elsősorban ezt a listát szeretném apasztani, de elég sok kötet van, amely nagyon-nagyon érdekel és nincs a birtokomban.
A listáknak hozok létre külön egy linkeldét itt valahol, oldalt, de ide is leírom, mik az előzetes terveim. Nem lesz olyan grandiózus felsorolás, mert egy évben kb. 100 könyvet tudok elolvasni és néhány üres helyet fenn kell tartanom, mert ki tudja, mik fognak idén megjelenni, az meg végképp változó kategória, hogy mi kelti fel a szeleburdi, engedetlen érdeklődésem.

Idén biztos elolvasom:

1. Marissa Meyer: Cinder (tavaly kezdtem el) 
2. Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt 
3. Scott Westerfeld: Leviatán
4. Juliet Grey: Királyné lettem
5. Thomas Wharton: Szalamandra 
6. Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik 
7. Alkyoni Papadaki: A Hold színe 
8. Simone de Beauvoir: Egy jóházból való úrilány emlékei 
9. Molnár Ferenc: Liliom / Az üvegcipő / Játék a kastélyban
10. Niccolò Ammaniti: Én nem félek 
11. Félix J. Palma: Az idő térképe
12. Isabel Allende: Kísértetház 
13. Linn Ullmann: Mielőtt elalszol
14. Elizabeth Kostova: Hattyútolvajok 
15. Murakami Haruki: Kafka a tengerparton 
16. Sian Rees: Úszó bordély
17. Békés Pál: Csikágó 
18. Grigorij Rjazsszkij: Példaértékű ház
19. Szerb Antal: Utas és holdvilág 
20. Ingo Schulze: Adam és Evelyn 
21. Angela Carter: A kínkamra és más történetek 
22. Rosamund Lupton: Drága Tess! 
23. Neil Gaiman: A temető könyve
24. Truman Capote: Mozart és a kaméleonok 
25. William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja 
26. Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe 
27. Patrick Rothfuss: A szél neve
28. Akif Pirinçci: Bársonytalpon oson a halál
29. Connie Willis: Ítélet könyve 
30. Szergej Lukjanyenko: Új Őrség
31. Robert J. Sawyer: WWW 1 – Világtalan

Na, tessék, máris kevés hely maradt.

Egyéb forrásból:

1. Viktor Pelevin: T
2. Lev Tolsztoj - Szofja Tolsztaja: Kreutzer-szonáta / Ki a bűnös?
3. Elizabeth Strout: Kisvárosi életek
4. Carole Martinez: Összevart szívek
5. Gabriel García Márquez: Száz év magány
6. Romain Gary: Lady L.
7. Romain Gary: Előttem az élet
8. Simone Schwart-Bart: Eső veri, szél fújja Csoda-Telumée-t
9. David Mitchell: Felhőatlasz
10. Joe Abercrombie: A penge maga
11. Mark Lawrence: Tövisek hercege
12. China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás
13. Patricia McKillip: Boszorkányerdő

 Meg angolul is kellene. Meg verseket, non-fictiont, drámákat... jajj.

Azt hiszem, megyek olvasni.

Kép innen

Semmi kis pillanatok

"– Tudja, lefogadtam volna, hogy az admirálisoknak a tengeren a helyük…
– Én is lefogadtam volna, hogy a papoknak a templomban a helyük.
– Ó, tudja, Isten mindenütt jelen van.
– A tenger is, atyám. A tenger is."

Alessandro Baricco: Tengeróceán

Értékelés: 5* hálósipka az 5-ből

Kedvenc karakter(ek): mindenki

Ezzel a könyvvel sokáig kerülgettük egymást, de úgy érzem, megérte várni. Nagyon fájó állapotban pillantottunk egymásra, olyan megnyugtató, elvarázsoló hatása volt, hogy rögtön a lelkembe szippantottam a szavait. 

És tudjátok, mi a vicc? Olvasás közben éreztem a tenger illatát.

Baricco szövege elképesztően egyszerű (lehet őt minimalista prózának nevezni?) , mégis olyan fenségesség árad belőle, amely elbűvöli az embert. Bár csak három könyvét olvastam ezzel együtt, úgy érzem, ebben a történetben bontakozik ki a legjobban a szerző tehetsége.

Néhány ember elkeveredik a kutya által sem ismert Almayer fogadóba, amely a véges-végtelen tengeróceán partján áll, a világ legeslegvégén. Mindannyian keresnek valamit. Lehet, hogy itt megtalálják - de az is lehet, hogy nem.

"Mondani a tengert. Mert ez az, ami nekünk megmarad. Mert neki, nekünk, akik kereszt nélkül, varázslat nélkül állunk itt, kell, hogy legyen valami fegyverünk, hogy ne csak úgy csöndben, megadóan haljunk meg."

Mert a tenger nemcsak szép. A tenger egy borzalmas gyönyörűség, megöl és elkápráztat, teremt és pusztít. "Anyaöle minden embriónak és gyomra minden halálnak." Lehet, hogy életet ad neked, egy számadatot, megnyugvást, feloldozást, választ, de az is lehet, hogy elvesz tőled mindent, a szerelmedet, az életedet, a reményt. Nem tudhatod, amíg szemben állsz vele és nem benne vagy. Aztán visszatérsz épségben - vagy benne maradsz.

Én benne vagyok. Jelenleg a térdemig ér.

Plasson tengervízzel festette a tengert. Baricco pedig tengervízzel írta a Tengeróceánt.

Eredeti cím: Oceano mare

Kiadó: Helikon

Kiadás éve: 2001

Fordította: Székely Éva

Ár: 2690 Ft

Honlap