Macskaregény

Polcz Alaine: Macskaregény
Értékelés: 4.5 matyimadár az 5-ből (nem, nem ette meg őt a macska. Jaj, mégis. Bocs.)

A szomszéd utcában lakik egy macska. Nem tudom, mi a tisztességes neve, én elneveztem Leilának (mert ő Leila, és kész). A pesti akut macskahiányom miatt minden létező jószágot megsimogatok - amennyiben úgy tűnik, hogy sérülésmentesen megúszom a dolgot -, de Leila kicsit közelebb került hozzám a többiekhez képest. Zsemlefeje, tömpe orra és ragyogó, borostyánsárga szeme van. Kezdetben röhögéssel vegyes közönnyel fogadta érdeklődésem, de aztán megvendégeltem egy fél hekk törzsre, és azóta roppant jó közöttünk a viszony. Általában barátságos nyekergéssel fogad, egyszer a szakadó esőben is hozzám szaladt, ami a macskák részéről az abszolút odaadás jelének lehet tekinteni.
Leila valószínűleg meghalt. Néhány hete észrevettem, hogy nincs jól, becsöngettem a gazdájához, aki elvileg elvitte az állatorvoshoz (megtudtam, hogy Leila 10 éves (!), és valami S betűs neve van, de nekem már csak Leila marad), de azóta nem láttam az udvaron, pedig jó időben mindig a fa alatt ücsörög. Nem bírom magam rávenni, hogy megkérdezzem, mert azon nyomban összeomlok. Sok állatot temettünk már el, minden alkalommal én is belehaltam, és a sablonos fordulattal élve, magukkal vittek belőlem egy darabot. Már nincs belőlem sok. És nem akarok újra meghalni.

Polcz Alaine munkássága régóta érdekel. Nem sokat tudok róla, de már azon felületes információk alapján, amiket a Wikipédiából tudtam meg, rendkívüli ember lehetett.
Mutatok egy képet:

Kiss Tamás, Mészöly Miklós, Polcz Alaine, Kálnoky László, Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs,
Szigliget, 1954.
Kép innen. 

Alaine, kérem, maga itt törvénytelenül röhög. Mindenki szolidan mosolyog, Nemes Nagy úgy néz ki, mint aki mindjárt elküldi a fotóst a fenébe, Kálnoky rogyadozik, de Alaine nevet, boldogan, alig fér bele a nevetés, pedig annyi szörnyűségen ment keresztül és olyan borzalmas dolgokat látott, hogy tíz emberre is alig lehetne szétosztani. Imádom ezt a nőt.
Úgy döntöttem, elsőként a legkevésbé lélekőrlőnek tűnő művéhez fordulok, a Macskaregényhez. Ahhoz képest, hogy mennyire szeretem az állatokat, különösen ezeket a bájgombócokat, róluk olvasni egyáltalán nem szeretek, mert többnyire fájdalommal jár, és eleget fájok önmagam okán is (lásd fent).

"(Rémes, már harmadszor állok fel, hogy megnézzem, mi a csudát csinál a macska a konyhában. A pogácsás tál jól letakarva, ám kajtár a disznó, képes lerángatni róla az abroszt.)"
De még mennyire kajtárok! És mekkora disznók! Beleisznak a teámba, belefetyelik a pudingomat, ráfekszenek a ruhámra, kupakot, diót dugdosnak a cipőmbe, a nyakamba esnek, a hátamon dobbantanak, éjszaka az orromat pofozzák vagy akadálypályának használnak, rágják a lábujjaimat, lopkodják az ékszereim, belepancsolnak a kávéba, beleesnek a fürdőkádba (amiben én is benne vagyok - a vízzel együtt), százméteres sugarú körben kiszórják az almot, ami istenien szúrja a lábat. Elegem van ezekből a kurva macskákból. Imádom őket és átkozottul elegem van belőlük.

"(...) Így aztán Erzsi anyámmal is összekülönbözött. Minden hónap elsején fölmondott. Anyámnak sem volt könnyű természete. Apa félrehívta Erzsit, kérlelte, maradjon, bírják ki egymást. Fizetésemelést ígért. »Tartsák meg a pénzüket! Maradok. De csak a kisasszonyért és a macskáért!«"
Polcz Alaine Tilette-tel.
Kép innen.

Sejtettem, hogy nem úszom meg olvasás közben a fájdalom sajgását, és így is lett, ennek ellenére nem bánom, hogy elolvastam a könyvet, és nemcsak azért, mert Assissi Szent Ferencet már én is csípem (ő emelte be a kereszténységbe az állatokat). Egy nap alatt végeztem vele, ízlelgettem az emlékeit, amelyek - minő meglepetés - nemcsak macskákról szólnak; falusi élet, egyszerű gyógymódok, háború, közben a macskák nyávintanak és szlafityálják a tejet. Kicsit vázlatos, kicsit csapongó, de hát ki emlékszik ennyi macskára?
Szeretnék még írni róla, de az az igazság, hogy hónapokkal ezelőtt olvastam és elég fáradt vagyok. Tudom, hogy Alaine nem haragudna érte, úgyhogy most ennyi volt.


"(...) Én viszont némi rosszérzéssel maradok télen a házban egyedül, elfüggönyözöm az erdő felé néző ablakot, de aztán besétál Cirmi, esetleg Fekete-Foltos is, és akkor tökéletes biztonságban érzem magam. Hogy miért? Nem tudom. Talán azért, mert egyszer azt mondta Báthory Jolán, a történelemtanárnőnk (igazi Báthory volt, történelmi Báthory), hogy az erdőben éjjel mindig jobban fél az ember, de ha akármilyen kicsi állat van vele, már nem, mert a kisebbet védeni kell."
Rájöttem, hogy én két alkalmat kivéve soha nem aludtam üres házban. Mindig volt körülöttem legalább néhány állat, akik állandóan neszeznek valamivel - azóta is a világ egyik legmegnyugtatóbb hangjának tartom, ha egy macska szárazkaját ropogtat az éjszaka kellős közepén -, és ha rámjött a félsz, fogtam az egyik macskát és bevágtam magam mellé és a dorombolástól ellazulva édesdeden elaludtam. Nos, ilyen eszközök nem álltak rendelkezésemre egyszer itt, Pesten, amikor először voltam tényleg egyedül éjszaka, és elkezdtem félni. Macska híján átöleltem Vladimirt, a plüss ikeás krokodilt, a fejem felett a kockásfülű nyúl őrködött. Valahogy elaludtam, legnagyobb megkönnyebbülésemre nem álmodtam rosszat, és totálisan egyben voltam reggel, de majdnem összefostam magam.

Ui.: És Polcz Alaine is szereti a galambokat!
Ui2.: galambundorkodó kommenteket nem kérek, nem vagyok rájuk kíváncsi.


Kiadó: Kalligram
Kiadás éve: 2005
Ár: 1600 Ft
Polcz Alaine honlapja 

Rövidkék 2.

Update: ezt a postot még régebben kezdtem el írni, a zombiidőszak előtt, amikor rohamtempóban fogyasztottam a könyveket, ezért lehet néminemű ellentétet felfedezni a mostani nyafogás és az alant olvasható között.
Olvasok én, olvasok, csak az a baj, hogy becsúsznak olyanok is, amelyek kísértésbe vivően rövidek és nem tudok, nem akarok róluk hosszan írni. Igyekszem leállítani magam a habzsolásról - ezért hoztam most magammal vaskos könyveket, hehe -, mert annak nem látom értelmét, hogy gyorsan és sokat olvasok, de mindennemű maradandó élmény nélkül.

Hannu Rajaniemi: Fraktálherceg
Értékelés: 4.99 gogol az 5-ből

Elég meglepő lehet ezt a könyvet fecnibejegyzésben látni, de korrektúrázás közben kevéssé tudtam a történetre figyelni, ráadásul a Kvantumtolvajt még nem is olvastam. A felületesebb figyelem ellenére is elbűvölt az intertext szöveg (szó szerint az első oldaltól), és leginkább az, hogy egy férfi, aki ráadásul fizikus, ilyen jó és lírai szavakkal vegyített regényt írjon.

Eredeti cím: The Fractal Prince
Sorozat: Jean le Flambeur 2.
Kiadó: Ad Astra
Kiadás éve: 2013
Fordította: Juhász Viktor
Ár: 2990 Ft

Borbás Mária (szerk.): Így irtunk mi
Értékelés: 3 hablaty az 5-ből

A Könyvudvarban kavirnyáltunk a kedvessel, a kötetke az ő szerzeménye, és a délutáni szieszta előtt ez volt az egyik olvasmányunk. Szerintem ebből az ötletből egy jóval igényesebb könyvet össze lehetett volna hozni, nemcsak szarvashibák garmadáját egymásra hányva.
De ez felülmúlhatatlan: "Azt a három szót suttogta: »szeretlek.«"

Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2010
Ár: 1990 Ft (a Könyvudvarban 390 Ft)

Boris Vallejo: Szuperhősök
Értékelés: 3 bigyó az 5-ből

A másik sziesztázós olvasmány. Azt a kemény ezer Ft-ot mindenképpen megérte, de a fordítás és a szerkesztés nemes egyszerűséggel pocsék. És tudom, hogy nagyon népszerűek ezek a rajzok, de én annyira röhögök ezeken a nőábrázolásokon.

Eredeti cím:
Kiadó: Totem Plusz
Kiadás éve: 2001
Fordította: Szabadi Adrienne
Ár: 1000 Ft volt a Sugár előtti olcsókönyvesnél 

Kosztolányi Dezső: Japán és kínai költők
Értékelés: 3 jáspis-tigris az 5-ből

Végérvényesen bebizonyosodott, hogy síkhülye vagyok a japán és a kínai művészethez (azaz a szépérzék és a költőiség halovány nyoma sincs meg bennem). Volt néhány alkotás, ami tetszett, de a többsége elborzasztott. Nem tudom, a fordítások és Kosztolányi mennyit ferdített rajtuk, de nem fogom erőltetni ezirányú ismereteim bővítését. Sokat elárul rólam, hogy az utószó jobban tetszett, mint a versek ("A haiku egy mozgó másodperc", Sárga Tavasznak nevezik a halált a kínaiak, az előkelőség színe, a vers mindennapi kenyerük, a piros az öröm színe, ezzel keretezik a papírokat [hehe, mégiscsak egyetértek velük valamiben]).
Most pedig megyek, és szórok egy adag hamut a fejemre.


Kiadó: Pantheon (Könyvesház Kft.)
Kiadás éve: 1995
Fordította: Kosztolányi Dezső:
Ár: passz


Példa egy jóra:

Li Taj-po: Háború a Góbi-sivatagban

A csillagok orcája csupa vér.

A Góbi-sivatag homokja vérveres.

Lágy gyékényen nem enyelg már a vezér;

sarlós fogatját húzza két deres.

Láng és parázs a hegy, az árok.

Lihegve futnak gyorsfutárok.

Zászlókba burkolóznak a romok,

sárgán fú a homok.

Lu-lan herceg feje - le kellett hullnia.

Sokat szemen lőtt a kánok kemény nyila.

Dértől fehér a katona-szakáll.

Velőt rág a sakál.

Karcsu ezüstmadárként, hirtelen,

eléri a Császárt a győzelem.

Jön vissza a sereg és dalol és örül

s - apró szobrocskák - kis nők térdelik körül.

És egy rosszra (pontosabban egy meg nem értettre, nem érzettre):

Yosa Buson: Próza

Fülemüle!

Itt kép pofára habzsol egy család,

hogy szétáll a füle.

Bennem élsz

"Nekem az öröm, az öröm a magányhoz, a vidékhez kötődik, és mindig valami olyan egyszerű dolgot jelent, mint a levegő, az ég, a fák, a tűlevelek, a moha, a »käbi« (ami fenyőtobozt jelent észtül). Szeretem a fenyőtobozokat, ősszel pedig, amikor hull a gesztenye, mindig felszedek néhányat, pontosan úgy, mint gyerekkoromban, és a selymes gumókat megforgatom az ujjaim között. Most is van egy a táskámban, Linköpingben szedtem fel a földről."

Käbi Laretei: Hová tűnt az a nagy szerelem?
Értékelés: 2.1 ázsiai melankolikus influenza az 5-ből
Kedvenc karakter: -

Ingmar Bergman és Käbi Laretei észt zongoraművész - aki részt vett a Fanny és Alexander létrehozásában - 1957-ben ismerkedtek meg, két év múlva Laretei elhagyta a családját és feleségül ment a rendezőhöz. Fiuk, Daniel öt éves volt, amikor elváltak, de Bergman haláláig jó kapcsolatban maradtak. Tíz év alatt több mint száz levelet írtak egymásnak, ezekből, valamint az 1962-ben írt naplójából, a "fekete könyvből" állította össze Laretei ezt a kötetet.
Két bődületesen nagy hibát rovok fel neki: ez a kötet nincs megszerkesztve, továbbá az írások olyan 80%-ban unalmasak. Kicsit úgy éltem meg, mint egy viszketést; amíg nem értem el hozzá, érdekelt, de most, hogy a tünet enyhült (vagyis elolvastam), nagyon hamar el fogom felejteni. Legalábbis ez a szándékom.
A kötet elején van egy előszó, de már az is elég zagyva, és, mint regényes képzeletű olvasót, nem az évszámok érdekeltek, hanem két művész szép gondolataira voltam kíváncsi. Nem magánéleti melodrámára, intim titkokra, hanem íves eszmefuttatásokra.

Együtt a család. Käbi, Bergman, Daniel és a Gép
Kép innen

Nos, se intim titkok, se magvas gondolatok nincsenek a levelekben, vagy engem nem érintettek meg. Az első pár levél, amelyben a két ember még csupán "beszélget" és óvatosan hozza szóba a közöttük lévő összhangot és szimpátiát, egész tűrhető volt, de a többi nem volt rám hatással. Szükség lett volna néhány kommentárra, nagyon zagyva hatást keltett, hogy a borzalmas, nyálas sorokat (komolyan) deprimált gondolatok, majd esdeklő bocsánatkérések követik.
Szinte én, az olvasó szégyelltem magam az ilyenek olvastán [Bergman levele Lareteinek]:

"Mivel számomra kétségtelenül te vagy a nők közül a legelső, érthető, hogy vonítok utánad, hogy elepedek utánad. És csak mondom, mondom folyamatosan: szeretlek."

Blöee! Ha 200 oldalnál hosszabb lenne a könyv, nem fejeztem volna be. Unalmas, érdektelen, következetlen - csupa fosztóképzős szót tudok rá aggatni. Az egyetlen pozitívum Szofja Tolsztaja és Anna Karenina említése volt, hozzájuk pozitív olvasmányélmények fűződnek.

Ui.: Ettől függetlenül Bergman műveire továbbra is kíváncsi vagyok. Käbinek viszont jobb lett volna, ha írás helyett zongorázik.


Eredeti cím: Vart tog alla denna kärlek vägen?
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2012
Fordította: Kúnos László
Ár: 2300 Ft (kiráz a hideg, ha eszembe jut, hogy én ezt valamikor meg akartam venni...)
Ingmar Bergman oldala
Életrajza az ekultura.hu-n

Ha egyszer

Ha egyszer könyvet írnék (nem), az lesz a könyv címe, hogy A betűk nemi élete.

A recikről

Nos, szerintem a recikönyv kérdése, amely ismét végigszáguld a blogokon, olyan téma, amely nekem már...

 

UNALMAAAAAAAS!

 

 

"Minden élő közös jussa a halál. A városoké is."

[Ez tulajdonképpen egy dupla post. Miközben a könyvet nyűttem, megállapítottam, hogy a korrektúrázás és az olvasás együttes műveletéhez még sokat kell gyakorolnom.]

"Ezer arca van ennek a városnak, gyárnegyedek rozsdamarta vas-arca, parti sétányok, virágzó gyümölcsfák ezerszínű kavalkád-arca, csöndes faházikók otthon-arca, lakótelepek szögletes, törtfehér arca, gondosan tervezett parkok és terek, Sztálin-szobrok bronz-és márványarca. De most csak egyféle van. Éjjel narancsvörösen izzó, fekete sziluettek, nappal kihűlt, füstölgő, szürke kőromok erdeje, pokolbéli táj, amelyben szörnyek keltek életre."

Lőrinczy Judit: Ingókövek
Értékelés: 4.6 bombatámadás az 5-ből
Kedvenc karakter: Vaszilij

Caricin nevét megváltoztatták és ezzel megátkozták. Utcái véres összecsapások helyszíne lett, porig rombolták épületeit, a fákat kivágták, hamu és füst feketíti el felette az eget, vérpatakok öntözik a földjét, bombák szaggatják, lövések tépdesik a testét. Házról-házra folyik a harc, a frontvonal sokszor egy bérház szétlőtt konyhája.
Az életet elpusztították.
A város legalább annyira szenved, mint az emberek.
A város bosszút akar állni.
És ha egy ember megőrülhet, egy város is. 

Üdvözöllek Sztálingrádban, a vér és hamu városában. A halál völgyében járunk, ahonnan nincs kiút és ahol mind vezekelünk a bűneinkért - és ahol néha halállal kell fizetni a folyó ajándékaiért, ami olyan sötét, mint az alvadó vér. A levegőben érezni a halál ízét, megtapad az emberek nyelvén, a lelkükre telepszik, akár a pernye.
Szürke sziluettek a ködben. Alvó szegek a jéghideg homokban. Mindannyian a város túszai vagyunk. Bekebelezi a holtakat, a verejtéket és a könnyeiket, mohón issza magába a vérüket.
Szél jár a romok között.
Halk suttogás a sötétben.
Az idő ingóköve ledőlt. Morzsát szórsz a földre vagy elveszel a ködben és várod a révészt az ólomszín folyónál?

***

Ez mind szép és jó, de pár hangulatkeltő sorral nem vagytok kisegítve, igaz?

Nagyon kíváncsi voltam már Judit regényére, erre a második világháborúba oltott mágikus realista történetre - ez a pár szavas leírás elég volt ahhoz, hogy teljesen bezsongjak és rávessem magam, dupla oldallal felszerelkezve, egyikre a felfedezett hibákat írva, a másikra az olvasói észrevételeimet.
1942 szeptemberében kezdődik a történet, a németek Sztálingrád felé menetelnek. Fáradtak, elkínzottak, foltokban hámlik a bőrük, de Hitler lelkesedése még kitart. Két embert ismerünk meg itt: a magányos mesterlövészt, Wilhelm Gallert és Wolfgang Lindt hadnagyot. Az előbbi szereplő számomra távolba vesző alak volt, egy ingókő, nem kedveltem, nem utáltam, teljesen semleges volt. Lindt figuráján érezhető először a regény karakterközpontúsága, és az, hogy az írónő az egyes embereket, ráadásul a kisembereket ábrázolja a háború mindent összemosó forgatagában. Rajta keresztül érezzük azt, amire az egyik orosz szereplő, Vaszilij rácsodálkozik - hogy a németek, a nácik is emberek, nem "esztelen vadállatok". Lindt hadnagy valóságos kálváriát jár meg az ostrommal, és, akárcsak a többi szereplő esetében, felmerült bennem az a lehetőség, hogy valójában nincs itt semmi misztikum, a város nem él, nem suttog a szél hangján és nem akar senkit a romok között tartani. Ugyanezt éreztem Vaszilijnál, a botcsinálta katonánál, aki a háború előtt nem volt más, csak egy gabonasilóban dolgozó, ártatlan srác, Galinánál, a mezőgazdasági munkásból avanzsált égi boszorkánynál, aki éjszaka rozzant keroszinkával röpköd a város felett és csomagokat, gránátokat hajigál az embereknek. Ezek a szerencsétlen emberek megőrültek, elvette az eszüket az éhezés, a veszteségek, a folyamatos támadások, az öldöklés.
Ám ott van a "de". Ez az aljas kétbetűs szó mindent megváltoztat. Miért tévednek el állandóan a helybeliek is? Miért mozdulnak el a szobrok? Egyes emberek miért halnak meg rövid időn belül, másokat miért nem nyeltek el a romok? És kicsoda Fjodor Ivanovics, aki látszólag egy telep vezetője?
Tehát olyan halovány a misztikus szál, mint egy vékony, áttetsző fátyol. Szerintem ez egy háborús regény, amely - a katonai szlenget is használva - hitelesen bemutatja a történelemnek ezt a szeletét, markánsan különböző emberek szemszögén keresztül, csipetnyi misztikummal, a görög mitológiát is felhasználva. Kicsit intertext szöveg, szerepel benne Vaszilij Grosszman (akinek a hatvanas években, a csatáról írott regénye, az Élet és sors idén jelent meg nálunk), egy Dzserzinszkij nevű traktorgyár - ezen és pár apróságon kívül semmi közös nincs benne a Marija Morevna és a Halhatatlannal. Én inkább a Holt lelkekkel állítom párhuzamba, de a hasonlóság inkább bizonyos elemekre vonatkozik, semmint a stílusra.

Egy biztos. A háború furcsa és mindig rosszul halad. És ha leomlik egy ingókő, senki nem állítja fel.

A várost ma Volgográdnak hívják. Remélem, elnyugodott.


Kiadó: Ad Astra
Kiadás éve: 2013
Ár: 3490 Ft
Az írónő blogja

Az elmúlt napok

Szépen gyarapodó, közepes szintű elme-és idegbajom van. Lassú a gépem és az internet, regiment állat ugrál a fejemen (úgy érzem magam, mint egy x gyerekes családanya), állandóan csinálnom kell valamit, ami felállít a gép elől és úgy érzem, ha nem írom le az adott gondolatot, eltűnik a semmiben és szétfeszítem magam az igyekezettől, hogy megőrizzem magamban. Jelenleg két cetli és két A4-es, félbehajtott lap van előttem, a harmadik meg a Hattyútolvajok tetején trónol. Ó, még annak a postját se fejeztem be, fantasztikus.

Jelenleg több dolgot csinálok egyszerre, négy ablak van megnyitva és párhuzamosan készülnek.

Az elmúlt napokban... mit is csináltam? Lassan vázlatpontokat kell írnom a füzetembe az elvégzett napi teendőimről, nemcsak a elvégzendőkről is, mert minden kihullik a fejemből.
Tehát: pénteken korán elszáguldottam a munkából, de hazamenni, hogy átöltözzek, nem volt időm (majd' megfagytam a lenge szoknyában és ujjatlan felsőben, és nem, az utazótáskámban nem volt hosszú farmer és pulcsi, mert a ruhatárom háromnegyede Debrecenben van, ergo minek azt a keveset hurcolászni), hazajöttem és bámultam magam elé a fotelben.
Szombaton elmentem fodrászhoz, aztán sztimi53-nak és anyának ajándékot venni, magamnak meg egy csomó ruhát, tisztára megijedtem magamtól és éreztem, hogy pusztulnak az agysejtjeim, vagy csak kezdtem

Ilyesmi volt a fehér, csak kicsit hosszabb
Kép innen.

unni a próbálgatást. Vettem egy tapadós farmert, persze kellett hozzá egy hosszú felső és két sortot (egy tüzkizzöld és egy fehér, nem a seggemig érnek és csak 2290 Ft-ba került darabja). Még tudtam volna válogatni, de leállítottam magam. Sajnos a piros farmerből nem volt 38-as, a fehér ruha kísérti a gondolataimat, de csak akkor venném meg, ha egy két tagból álló konzílium rábólint, hogy nem tízévesnek nézek ki benne. Volt még egy fehér szoknya, csak a gumis derék tántorított el. Ami viszont tuti kell, azok a fehér pólók-felsők, mert az égszínkék szoknyához és a türkiz sorthoz csak fekete vagy fehér felsőt tudok felvenni, ráadásul a baris fekete felsőmet sztornózom a kánikula idejére, mert iszonyatosan szívja magába a meleget. De még áttúrom a polcaim, igaz, hogy Pesten hova rakok ennyi holmit, azt nem tudom.
Itthon takarítottam ezerrel, kamillateával itattam és mosdattam egy kismacskát meg a többit pesztráltam, és a romokat takarítottam.
Vasárnap reggel a titkos dolgok érdemi részébe fogtam bele, aztán felköszöntöttem anyát, elmentünk nagyanyámhoz, ahol határozottan nem kellett volna megenni azt a két túrós lepényt és azt a pici kakaós csigát. A napsütés (kijött a nyavalyás allergiám, és még csak május van, ojjé) és a sütik hatására elálmosodtam, ledőltem pihenni a hűvös, félhomályos szobában, csekély másfél órán át kómában voltam. Aztán találkoztam sztimi53-mal, bűnös élvezeteknek (milk shake, ill. fagylaltkehely, sok-sok eperrel), gyönyörködtünk a könyvespolcaiban és megpróbáltam postot írni.
Hétfőn, miután megetettem a macskafarmot és kitakarítottam rájuk, felsöpörtem-mostam a konyhát, az előszobát, a fürdőszobát, a wc-t, kisúroltam a mosogatót és le a gáztűzhelyet meg a konyhaszekrényt, utána magamat, leültem dolgozni, majd elmentünk anyával bevásárolni, vettünk neki felsőt (három nőt kitesz, biztos lett két új ősz hajszálam), meg illóolajat, utána ágyneműmosás, obammeg, szakad az eső és azóta megint dolgozom. A kurva szúnyogok meg szétették a bokámat.
Ma, azaz kedden korán kirúgtak az ágyból a macskák, bosszúból megreggeliztettem őket és eltakarítottam utánuk, friss vizet és ropit (külön:P) öntöttem a tálkáikba, gyorsan megnéztem az emiljeimet, közben reggeli gyanánt elfogyasztottam egy kiflit két csésze émelyítően édes teával (esküszöm, egy kocsit is elindítana), utána elmentünk macskakaját és bolhairtót venni, apám kidobott minket a plázánál, amelyben áramszünet volt, tök fura volt a sötét üzletek között mászkálni. Még jó, hogy a fagyiárusítás nem szünetelt.:) A másik bizarr dolog: a pláza előtti placcon három fekete srác a Titanic betétdalát hallgatta.
Vettünk egy doboznyi epret, amit elhoztam magammal, meg ezt-azt, itthon szélsebesen leültem dolgozni, macskákat hajkurásztam, bedobáltam a cuccokat a táskába, lezavartuk anyával a szokásos ordítós "nemviszektöbbkaját" csatát (muszáj lesz megint B6-ot és vasat szednem). Az utolsó két percben át kellett öltöznöm, mert itt a nyár, itt a monszun időszak, és éppen elértem a vonatot, mert az amúgy hét percet igénybe vevő úton dugó volt és majdnem negyedóra alatt jutottam el a vasútállomásra.

Etess meg!

Ui.: Az éberségemről árulkodik, hogy azon törtem a fejem, hétfőn mit csináltam, rájöttem, hogy már leírtam, méghozzá hétfőn, most hozzáírtam a keddi eseményeket, de nem esett le, hol a bibi. Kicsit megrázta a szürkeállományom a mókuskerék.
Ui2.: És akarok egy olyan határidőnaplót, amiben szimpla üres lapok is vannak, hogy tudjak bele recepteket, olvasmánylistákat, ötleteket, címeket, jegyzeteket stb. írni.

A végén még...

A végén még elolvasom a Lenyűgöző teremtményeket, pedig ez a könyv egyike volt azoknak, amelyről biztosan tudtam, hogy bele se akarok szagolni. Ehhez képest Nima és Theodora postja, ill. idézetes bejegyzése kellően felcsigázott ahhoz, hogy felkerüljön a képzeletbeli listámra. Azzal nyugtatom magam, hogy pihentető olvasmánynak jó lesz. Igaz, hogy erre a célra kb. negyven másik könyv van a várólistámon, de sebaj.

Az olvasásban semmi sem biztos. Hörr.

Az Agave kiadó könyvheti újdonságai

Másnál is megőrült a blogszerkesztő? Nem oda és nem úgy teszi a képet, ahogy én szeretném, linket csinál a szövegből, olyan mérges vagyok, hogy már Paksot működtetném.

Elnézést a rendezetlen külsőért.

Tehát, leírom harmadjára is: habár még csak május eleje van, a könyvkiadók lázasan készülnek a 84. Ünnep Könyvhétre, ami... ami kevesebb, mint egy hónap múlva lesz!:o

Elsőként az Agave megjelenéseit teszem ki, egy pakkban:

1. M C. Scott: A király eljövetele
Ennek a megjelenéséről már hírt adtam, de a rend kedvéért ide is kiteszem.

"Kr. u. 65: Sebastos Pantera, Néró császár kéme, mindennél veszélyesebb küldetést vállal. Magányos vadászként, alig néhány emberben bízva kell felkutatnia és a szigorú igazságszolgáltatás elé állítania a Római Birodalom legveszedelmesebb emberét.

Ellenfele nem más, mint Szaulosz, akinek lelkét személyes természetű gyűlölködések és hamis hitek gyötrik. Szaulosz, aki most egy egész római provincia elpusztítását tűzi ki célul. A rendkívül éles elméjű, irgalmat nem ismerő embert egyedül a teljes győzelemről elképzelt víziója vezérli – nem törődve azzal, hogy hány ember halálát, és mekkora pusztítást hozna magával egy ilyen hadjárat.
Kettejük között áll a berber Iksahra, a vadász. Szépséges és halálosan veszélyes nő, akinek el kell döntenie, ki mellé álljon, ha meg akarja bosszulni az apja halálát.
A véres harcot egy királyi város palotája és egy sivatagi sziklaerőd falai között kell megvívni a két embernek, akik mindent megnyerhetnek – és egy királyságot veszíthetnek el…"

2. László Zsolt: Egyszervolt - az írótól még nem olvastam semmit, de ez a fülszöveg alapján érdekel.
"TE IS AZT HISZED, HOGY A MESÉK CSAK A KÉPZELET SZÜLÖTTEI? 

TALÁN JOBB IS ÍGY.
AZ IGAZSÁG NÉHA KIFEJEZETTEN ÉLETVESZÉLYES.
Karsa Harlan egy budapesti kórház patológiai osztályán dolgozik, és időnként emlékezetkiesései vannak. E két tény önmagában is beárnyékolja az életét, na meg a nőkhöz való viszonyát. Amikor azonban akaratán kívül belekeveredik a mesehősök leszármazottainak belső intrikáiba, egy csapásra vonzóbbnak tűnik a korábbi józan, unalommal bélelt élete.
Csakhogy a normálishoz már nincs visszatérés, ha az ember megtudja, hogy elfeledett gyerekkora egyáltalán nem nevezhető hétköznapinak. Ha iratmániás hétfejű sárkányok, a parlamenti képviselőket manipuláló óriások és legalább két potenciális barátnő teszi kiszámíthatatlanná a mindennapjait.
Harlan csak úgy élheti túl az egyre veszélyesebb kalandokat, ha a maga kezébe veszi a dolgok irányítását, és dacolva az ellene szövetkezett erőkkel, fényt derít saját múltjára. A nyomok pedig a mesehősök titokzatos őshazájába, Transzóperenciába vezetnek."

3. Laurell K. Hamilton: Ezüstgolyó - rég abbahagytam a sorozatot, ha megkísértene a nosztalgia, inkább a korai részeket venném elő, de a teljesség kedvéért kiteszem.

"Anita Blake élete lecsendesedett, majdnem normális hétköznapjait éli St. Louis-ban – már amennyire normális hétköznapokat élhet egy hivatásos vámpírhóhér és szövetségi rendőrbíró – amikor egy vámpír a múltból bejelentkezik. Minden Sötétségek Anyját elméletileg elpusztította egy robbantásos merénylet. Ugyanakkor hogyan lehetséges elpusztítani egy vámpírt, aki megteremtette magukat a vámpírokat? Meg lehet ölni egy istent? Eddig nem sikerült, és most ez az isten, pontosabban istennő, úgy érzi, eljött a nap, hogy végre hatalmába kerítse Anitát és Amerika összes vámpírját.
Minden Sötétségek Anyjának tetteit az vezeti, hogy szentül hiszi: Jean-Claude, Anita és a vérfarkas Richard Zeeman triumvirátusa elegendő hatalmat ruházhatna rá, hogy ismét testet ölthessen, és megvethesse lábát az Új Világban. Csakhogy a test, amire a fogát feni, már foglalt."

4. John le Carré: A kém, aki bejött a hidegről - szintén a teljesség miatt.

"Nyugat-Berlinben vagyunk, egy-két évvel a Fal megépítése után. Angol hírszerzőtiszt toporog idegesen az egyik átkelőhelynél, lebukott és menekülő keletnémet ügynökét várja. Már közeledik is a férfi, amikor eldördülnek az első lövések…

Alec Leamas, a középkorú hírszerző eddig is a hidegháború lidércnyomásos világában élt, mostantól azonban le kell mondania minden kényelemről, meg kell válnia minden ismerősétől, sőt alkoholizmusba, züllésbe kell süppednie. Új megbízatása őt is átlöki az ellenség táborába, ahol eddig csak az ügynökei hullottak el egymás után. A feladat emberfeletti, de mint főnöke, Kontroll megállapítja: „A mi munkánk erkölcsös volta egy feltevésen alapul. Nevezetesen, hogy mi soha nem leszünk agresszorok.” Leamasnak azonban éppenséggel agresszív parancsot adnak: álljon bosszút a keletnémet hírszerzés főnökén. Ám itt kezdődnek csak igazán a bonyodalmak. A történet sok szereplője ugyanis többszörös megtévesztés áldozata, köztük Leamas is.
Mely pontig erkölcss a kém munkája, mely ponton túl embertelen a feladata – ezt magának a kémnek kell eldöntenie, mégpedig a mindenkori »Fal« tövében. Mert ott dől el, hogy végre »bejön-e a hidegről«.
Az 1931-ben született John le Carré, akinek Kettős szerepben című művét ismeri a magyar közönség – s akiről a Lityeraturnaja Gazeta annak idején azt állította, hogy angol ügynök –, a kémregényműfaj élő klasszikusa, több irodalmi díj birtokosa, hazájában, de szerte a világon is az igazi élvonalbeli írónak számít. Mi több, mint egy volt amerikai hírszerzőtől megtudhatjuk, könyveit nagyra tartják és élvezettel olvassák az angol kémek is.
A regény filmváltozatában Richard Burton játszotta Leamas szerepét."

5. Scott Turow: Ártatlan

"Tommy eltöprengett egy pillanatra azon, ami hónapok óta egyszer sem jutott az eszébe. Nem látott rá sok esélyt, ellentmondott a bizonyítékoknak, a józan észnek, mégis feltette a kérdést. Mi van, ha Rusty ártatlan?
Húsz éve Tommy Molto azzal vádolta ügyész kollégáját, Rusty Sabichet, hogy megölte egykori szeretőjét, és Rusty, a vád képviselője egyszerre a vádlottak padján találta magát. Rustyt végül tisztázták, de a világrengető tárgyalásba kis híján mindkét férfi belerokkant. Moltót meghurcolták, és noha Rusty visszakapta a karrierjét, annál sokkal jelentősebb veszteségeket szenvedett. 

A jelen. A hatvan éves Rusty, a fellebbviteli bíróság elnöke újabb rémálomra ébred. A felesége, Barbara gyanús körülmények között elhalálozik, és megint ő az első számú gyanúsított.
Újra összefog hát karizmatikus védőügyvédjével, Sandy Sternnel, hogy a fiát, Natet meggyőzze ártatlanságáról. De vajon mit titkol előlük a fiú? Bombasztikus tárgyalás veszi kezdetét, ahol napvilágra kerül minden hazugság, féltékenység, bosszúvágy és az emberi lélek legsötétebb oldala, ahol Rusty Sabich és Tommy Molto egyszer s mindenkorra pontot tehet az igazság nevében vívott harcára.
Az Ártatlanság Scott Turow műfajteremtő, felejthetetlen első regénye, az Ártatlanságra ítélve folytatása, amelyben ismét bebizonyítja, hogy nála jobban jogi krimit senki sem tud írni."

Az Ad Astra egy másik megjelenése - egy komoly tinidisztópia

Habár előttem nem volt titok, kíváncsi voltam, mikor leplezik le a Jessie Lamb testamentumát, arra pedig még inkább, milyen lesz a fogadtatása, de mindenki el van bűvölve a borítótól és remélhetőleg a történet sem fog senkinek csalódást okozni.:)
Íme, a borító:

Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma

A fülszövege:
"Asszonyok és lányok milliói halnak meg, amikor egy terhes nőket támadó vírus elszabadul, és az emberiség sorsa is kockán forog. Isten keze, vagy a tudósok hibája? Az emberi sötétség és pusztítás gyümölcse? Jessie Lamb egy hétköznapi kamaszlány különleges körülmények között: miközben világa összeomlik, idealizmusa és bátorsága arra sarkallja, hogy megtegye a szükséges, hősies lépést, és hozzájáruljon az emberiség megmentéséhez. Vajon Jessie valóban hős? Vagy, ahogy az apja tart tőle, könnyen befolyásolható csitri, aki fel sem fogja tettei következményét? A Jessie Lamb testamentuma a közeljövő, biológiai terrorizmus által visszavonhatatlanul megváltozott világát mutatja meg, és egy rendkívüli fiatal lány döntésének folyamatát, aki a gyermekkorból kilépve azért küzd, hogy az élete – és talán a halála – értelmet nyerjen. A Jessie Lamb testamentuma 2012-ben elnyerte az Arthur C. Clarke-díjat és jelölték a Man Booker-díjra."

Megjelenés: 2013. június 6., Könyvhét. A kiadó honlapján 30% kedvességgel előrendelhető és a Könyvhéten is átvehető.

Szabad olvasás

Velem átlósan ült egy nő a vonaton. Nem csinált mást, csak olvasott, illetve egy bizonyos módon olvasott - belemélyedt a könyvébe, úgy csodálkozott rá a szavakra, mintha egy másik világot mutattak volna neki (és mindannyian tudjuk, hogy optimális esetben pontosan ez történik). Néha felé pillantottam, úgy tűnt, meg se moccan, ha nem láttam volna az egyre több elolvasott oldalt, akár egy kimerevített képet is nézhettem volna. Tetszett, ahogy önfeledten lubickol a szövegben. Nem tett mást, csak olvasott. Valószínűleg nem kattogott az agya blogbejegyzésen, nem rágódott a szerkesztésen, fordítási hibákon, elütéseken, nem jegyzetelt, még csak könyvjelző sem volt nála. Csak olvasott.
Néha hiányzik. Csak hagyni, hogy a történet körülöleljen, megnevettessen, elborzasszon, hogy hasson rám. Nem akarok a szöveggel beszélgetni, kérni, hogy nyíljon meg nekem, csak befogadó vagyok, alázatos vendég.
Nem hiszem, hogy meg tudnám csinálni. Tulajdonképpen nem is akarom, csak némi szabadságra lenne szükségem, egy kis szabad, elengedős olvasásra.

Ui.: amúgy a Suttogót olvasta. Elképesztően utáltam azt a könyvet.

Titkos olvasmányom lelepleződik

Nem mintha a metrón nem lehetett volna kipuskázni, éppen milyen könyvet bújok, de könyvmoly ritkán ül mellém, ez van.
A Molyon írtam egy kicsit genyó karcot, de senki nem találta ki, melyik regényről van szó, pedig korábban kiposztolták a Facebookon, és a kiadóval közös cikksorozatban is megemlítettük.
No, sebaj, azért remélhetőleg kicsit piszkálta a fantáziátokat.:)
Bemutatjuk Lőrinczy Judit: Ingókövek című regényét.

Ez az első mondat:

"Minden városnak lelke van. Arcuk változékony, akár az embereké, tízezer ablakszemükkel követik lépteinket, bennük élünk és ők is mibennünk, láthatatlan pókfonalakkal kötődünk a helyhez, melyet otthonnak nevezünk."
A webboltban már előrendelhető, lesz belőle e-könyv, meg én is írok róla nemsokára postot, ha odáig érek.

Áprilisi zárás

A múlt hónapban egész sok könyvet szereztem be, hála a Könyvfesztiválnak. Abba, hogy Könyvhét után hány könyv díszeleg a polcon, bele se merek gondolni. :)

   

  

Az Így szerettek őket még tavaly nyertem EgyKönyvmoly játékában, de csak idén kaptam kézhez, ezért került ide. Már el is olvastam, nemsokára írok róla. A Festménytalányok 35%-kal olcsóbb volt a Szandi Typotex Könyvmaratonjában, és nem akartam neki ellenállni. Már beleszagolgattam, főleg amikor a Könyvfesztre metróztam, nem bántam meg a vásárlást. A Fraktálherceg és a Behemót tiszteletpéldányok, szintén olvasottak - olyan furcsa normál könyvként látni a szöveget -, a Tündérföld és A kéz, amely először fogta az enyémet reci, Az utolsó egyszarvú pedig madárlátta ajándék. Utóbbit néhány évvel ezelőtt olvastam, de az új fordítás miatt ismét sorra fog kerülni.

Ti miket zsákmányoltatok áprilisban?

A többiek:

PuPilla

Theodora
Nikkincs
Pöfivonat
Angelika