A ló különös esete a lakótelepi éjszakában

"Apa mindig olvas evés közben. Jegyzetel. Annyira érdeklik a találmányai.
- Ha! Még soha egy poharas tejfölt se lehetett belőle venni. Mit ér az olyan találmány? Inkább egyél végre, hogy elmosogathassak!
 Így a nagymama.
 - Egyszer beüt. Meglátja a mama!
 - Ha! Beugrik. Mi?! Mint majom a vízbe.
 És a nagymama rostokolt tovább.
 Apa gondolatai az imádott számainál jártak, tudatáig csak annyi ért el: ha a tányért odaadja, békén hagyják.
 Ma mákos tészta volt. Apa készségesen lekotorta a maradékot az abroszra.
 Nagymama dermedten állt, kezében az üres tányérral. Nézte apát, amint olvasás közben szelíden villázgatja a fehér abroszról a mákos csíkot. Mélyen eltűnődve indult mosogatni.
A szobánkba futottam, a fejemre borítottam a párnát, úgy röhögtem. Csak nem lehet soká, mert megfullad az ember.
Nagymama holnap biztosan nem sürgeti apát!
Sóskamártás lesz tükörtojással."

G. Szabó Judit: Megérjük a pénzünket!
Értékelés: 5* fürkésznünüke az 5-ből
Kedvenc karakter(ek): mindenki


Ez az ütött-kopott könyv többszörösen is fontos nekem. Végigkísérte a gyerekkoromat, megtanított olvasni és a gépelésben is hű társam volt. Nem tudom, hogy jutott eszembe újra elővenni, sok éve nem vettem elő, de ilyen egy jó kabátkönyv, akkor kerül elő - félórás kerge kereséssel körítve, amikor is, Anikó szófordulatával érve, felforgattam az egész szamárfészket -, és megtette, amit kellett, kicsit eltutujgatta a felhorzsolt, sebes lelkemet.

Az 1980-as évek elején - egek, vannak olyanok, akiknek ez az időszak szinte már retro! - egy lakótelepen él a Kovács család. Tagjai az égimeszelő apuka, rövidlátó tanárnő édesanya, a harcias, pirospozsgás nagymama, és a fő attrakció, a három nővér: a tinédzserkedő Mari, a szöszke Éva, és Anikó, a család krónikása, dilihoppmesternője és titkos igazgatója. A napló eredetileg Marié, de a két másik lány, jó testvérekhez illően, felkutatja az ötletesen elrejtett diáriumot és addig üzengetnek benne nővérüknek, míg az duzzogva megunja. A kicsi Évánál is hamar erre a sorsra jut a napló, így köt ki Anikónál, aki anyja szerint nem fogja hamar abbahagyni, mert nem kötelező. :) Anikó szórakoztató stílusban számol be nevettető kalandjaikról, lett légyen az alaposan betintázott hőzöngők cukkolása a magasan lévő lakás biztonságából, uszodai pofozkodásokról, könyvvacsorázásokról, mosogatásról és persze az iskolai kalamajkákról.

Kiskoromban nagyon szerettem volna Kovácsék családjában élni, a vidám zsibongásban, ahol senki nincs soha egyedül és az emberek szeretik egymást.

"Mariéknál is lesz maszkabál! (...)
 Mari összefirkálta rúzzsal anyánk sárga pulóverét, hogy szívkirálynő legyen.
 - A kedvencem! - sápadt el anyánk.
 Utána úgy gondolta, hogy inkább rongybaba lesz. A fejrészhez felvágott egy harisnyát, és a fejére húzta. Olyan volt, mint egy falbontásos betörő a Kék Fényben, amikor mondják neki, hogy szebb a becsületes, de szerény élet.
 Aztán rokokó dáma akart lenni. Nagymama szerint ilyen vastag dereka nincs egy Madame Rekamiénak, csak egy krumpliszsáknak.
 Éva először hóember akart lenni. Levágta körbe apa régi kalapját, és lyukakat vágott a lepedőbe szemnek, szájnak, orrnak. Olyan lett, mint egy miniszellem!"

Nem emlékszem, hányszor olvastam el a könyvet, első nekifutáskor 7-8 éves lehettem és csak arra emlékeztem, mennyit vigyorogtam Anikó bolondozásain. A mostani olvasásnál néhány dolgot másképp láttam, mint katacita Adrian Mole esetében; változatlanul sokat röhögtem, meglehetősen törvénytelenül, továbbra is utálom a sznob, Rózsaszemétdombon kapirgáló Lili nénit (annyira szerettem volna én is kétszer hármas csomót kötni a függönybojtjaira), de pl. az apa viselkedését már kevésbé látom habókosnak, inkább gyermetegnek. Miért kell megsértődni, amiért Éva nem akar hegedülni vagy sakkozni? A nagymama piszkálódása tényleg idegesítő, szinte klasszikus probléma, ha több generáció él együtt, de az aligha következik be, hogy szép szóra a nagymama kevesebbet pöröl. Anikó jelleme is sokat árnyalódott, már nemcsak "Kovács Anikó, te miért vagy olyan hülye, amikor nem vagy hülye?", hanem végre láttam, hogy tényleg "érzékeny, zárkózott gyerek, csak bohóckodással leplezi." Ő maga is sokat változik a regény folyamán, és bármennyit bolondériázik, a korához képest nagyon felelősségteljes, nagyot nőtt a szememben.

A változások ellenére a nosztalgia hatása erős volt. Szerettem újra belépni az ütött-kopott ajtón (mert a lányok egyszerre szeretnek beesni rajta), hogy aztán ordítva elhasaljak a szertehagyott papucsokban, Éva hálálkodva leporol és leültet maga mellé a macskaasztalhoz, hogy együtt igyuk meg a tejszínhabos kakaót, titkon vihogjunk Marin, aki újabb réteg műszempillát próbál felapplikálni, utána pedig leüljünk Anikó mellé cirkuszbemutatót nézni a tévében. Szeretem ezt a könyvet.

Ui.: Ti mit csinálnátok, ha egy lovat találnátok a fürdőkádban?

Sorozat: Anikó 1. [Nem biztos, hogy elolvasom a folytatásokat, azok nem ilyen jók.]
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 1981
Ár: pár száz forinttól