A moziszalag rejtélyes esete az éjszakában

"- Pumákat egrecíroz a Ligetben. Tavaly még csak perecet árult, de mostanra pumaidomárrá képezte magát - adta hírül éppen valaki a Nagyvendéglő vendégeinek, amikor Purger Sanyi beoldalazott az ajtón, és óvatosan letette a pult túlsó oldalán a földre a Herczeg polgármestertől hozott borosüvegeket.
 - No hallja, milyen zöldeket beszél maga! Hogy lenne egy internacionál spionnő pumaidomár? - érkezett a cáfolat.
 - Spionnő? A mi Veronunk? Kitől hallotta ezt az országos oktondiságot?
 - Se nem spionnő, se nem pumaidomár. A Magyar Királyi Államvasutaknál kapott állást. Mozdonyt vezet a Budapest-Konstantinápoly vonalon. Biztos forrásból tudom!
 - Kitől is hallotta? Vékonyné cselédjének az apjának az unokasógorától, mi?"

Baráth Katalin: A borostyán hárfa
Értékelés: 5 kontyalávaló az 5-ből
Kedvenc karakter: Veron, Vékony doktor


Ahogy korábban említettem, úgy kellett nekem ez a könyv, mint egy falat csíkos kalács. Amikor fáj a világ és/vagy elegem van még magamból is, kabátkönyvhöz kell folyamodnom, márpedig Dávid Veron sherlocki kalandozásai határozottan a kabát kategóriájába estek akkoriban.
A türkizkék hegedűvel az volt a problémám, hogy úgy éreztem, az írónő kicsit több mindent írt bele, mint kellett volna, az abbáziai kalandok külön kötetet érdemeltek volna. A harmadik rész azonban (milyen sorozatrész-filozofálós kedvemben vagyok ma...) teljes tökéletességében hatott rám; beburkolt, elringatott, fejtörősdit játszott velem, megmosolyogtatott, kiművelt és egy momentum még az erkölcsi felháborodásomat is kiváltotta.
Pumaidomár mozdonyvezetőnk, Dávid Veronika, aki valójában A Nő és a Társadalom című lap kíváncsi zsurnalisztája hazalátogat Ókanizsára, hogy aztán rögtön belekeveredjen egy bűnténysorozatba, ráadásul a gyanú árnyéka vetüljön reá!
A fülszöveg nem kényeztet el bennünket holmi idegborzoló leírásokkal, így én sem teszem, helyette inkább arról hadoválok, miért szeretem ezt a sorozatot; árad belőle a régi korok illata, imádom a nyelvezetét és azt, ahogy az adott kort bemutatja, A hárfában például a mozi hajnala kulcsszerepet játszik. A szereplői halványan ismerősek, az öntudatos hősnőtől a nagyvilági barátnőn át a higgadt, méltóságteljes orvosig, de olyan bájjal és jó tollal vannak megrajzolva, hogy csak imádni lehet őket. Ha lehetséges lenne, szeretnék egy kicsinyég Ókanizsa szerető kebelén vendégeskedni, elmenni a Törteli divatáruházba (hogy a "liliomtej szappan" milyen jól hangzik! És imádom a "karmantyú" szót, amióta először találkoztam vele az Amberben - ej, talán azt is újra kellene olvasni...), enni egy finom sütit a cukrászdában (jelenleg kénytelen vagyok eperlekváros pirítóssal beérni), Veron és a félénkszőke Annuska társaságában. De ott lakni nem bírnék, az emberek figyelő szemétől és pengeszájától rosszul vagyok, és tuti, hogy "a város rögtönítélő bírósága, a mindenhová elhatoló pletyka" még engem is kikezdeni, mert még a furcsa 21. századhoz képest is furcsa vagyok.
Szeretem az, hogy Baráth Kata arra is ügyel, hogy a szereplője fejlődjön, ne csak bűntényeket oldjon meg a csavaros-csalafinta esze járásával, még kicsit vicces is volt az a változás, ami Veronban érlelődik, mert hasonlót élek át magam is. Hősnőnk saját magát is meglepi az érzéseivel (legalábbis én így éreztem, helló Veron, tudnánk miről beszélgetni a narancsos szelet felett), és, bár ennek a szálnak a befejezése valószínűleg kitalálható, kíváncsi vagyok, Veron elvei, alaptermészete és érzései milyen összeütközéseket érnek még meg.

Haj, de finom volt ez, kérem. Kár, hogy érzékeltetni nem tudtam, de attól még elhihetitek.


Sorozat: Dávid Veron 3.
Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2012
Ár: 2980 Ft
Az írónő blogja