Sikerült megint egy fájdalmas könyvet kiválasztanom, de ezúttal legalább tudatos döntés volt. Évekkel ezelőtt vettem meg a könyvet, jóformán a címe miatt, van egy baljós, mégis vágyat sugalló mellékzöngéje. Olaszul egészen más, sokkal ritmikusabb: Bianco come il latte, rossa come il sangue.
A főszereplő és elbeszélő Leo, a tizenhat éves kamasz, a hosszú hajú, hangos zene hallgatós, vadul száguldozó tinédzser-fajta. Nem a csendes lázadó, hanem aki ezer fokon ég. Benne van még a gyermeki hit maradványa és benne van már a kamaszkor kiábrándultsága. A világ már nem puha és otthonos, hanem egy rideg hely, amelynek éles sarkai felsértik a bőrt. Tartottam a gyerek-szemszögtől, az efféle történetek, ha jónak is találom őket, ritkán érintenek meg - de, akárcsak az Én nem félek esetében, a történet magával ragadott, jóformán egyhuzamban olvastam végig. Éljenek az olasz írók!:)
Az első szerelem normál körülmények között is katartikus, felzaklató élmény, hát még egy Leo-féle motoros érzékenység számára. Az élet nehezített pályán flipperezik vele, amikor a távolról imádott lányról, Beatricéről kiderül, hogy leukémiás.
A szerelem vörös. A vörös a vér, az élet színe, az isteneké, a lángoló boldogságé.
A fehér a halál. Az üres lap, a tabula rasa, a fájdalom színe. A semmié. A fehér Leo mumusa, ami elől kétségbeesetten menekül, de Beatrice miatt szembeszáll vele, mint páncélos lovag a tűzokádó sárkánnyal. A harcban sok sebet szerez. Talán a legfájdalmasabb a meg nem értettség, és a tény, hogy bár benne korszakos változások zajlanak, a privát kis világa alapvetően megváltozik, az élet megy tovább, iskolába kell menni, meg kell nyerni a következő focibajnokságot és konszolidáltan kell viselkedni. Még jó, hogy vele van hűséges fegyverhordozója, Terminátor, a liternyit pisilő, öreg tacskó, és időnként az Álmodozó, a helyettes töri-és filozófiatanár is segít lendületet adni.
"Olvastam egyszer egy könyvben, hogy a szerelem nem azért van, hogy boldogok legyünk tőle, hanem hogy kiderüljön, mennyire bírjuk a fájdalmat."Gondolom, az Álmodozó - igazi neve nem derül ki - maga D'Avenia, aki regényírás mellett középiskolai tanárként dolgozik. Jól jellemzi a Leo által ráragasztott gúnynév, nehéz elhinni, hogy a filmeken és a könyveken kívül létezik ez az embertípus. Kicsit olyan, mintha a maga csendes módján meg akarná váltani a világot. Általában keresztbe lenyelik őket a kölykök, örültem, hogy minden durcázása ellenére Leóra hatással volt a tanára - tanárként és emberként is. És remélem, hogy az Álmodozó a valóságban is ilyen.
Ez a könyv tulajdonképpen egy kis fejlődéstörténet. Nyomon követhetjük, ahogy Leo végigjárja a maga kis stációit, megismerjük az önfeledtségét, a humorát, a felelőtlenségét, a magányt, a lángoló dühöt, az elkeseredettségét, a félelem fehérségét. Átlép a kőkorszakból a vaskorszakba, gyerekből kezd felnőtté válni. Olyanná, aki nem fut el. Aki eltökéli, hogy megtalálja az álmait, és nem mond le róluk - bármi történik is.
Egyvalamit azonban nem tud. A szerelemnek sok arca és sok színe van.
Néhány találó idézet a könyvből:
"Az olyan álmok, amelyek nem a csöndből születnek, rémálmokká változnak." (25. oldal)
"Az életben csak az számít, amire jegyet kapsz." (47. oldal)
"A szülők csak arra jók, hogy megtanítsanak félni mindattól, amitől egyébként nem félnél." (64. oldal)
"Igen, táskák vannak a szemem alatt, ott tartom az álmaimat." (65. oldal)
"Én két lábbal járok a földön, és lábbal tiprom az álmaimat. Az Álmodozó azt mondja, a vágyak a csillagokkal vannak összefüggésben. Latinul: desidera, amiből a sidera a csillagokat jelenti. Tiszta humbug. Az ember nem a vágyakozástól lát csillagokat, hanem a fájdalomtól." (77-78. oldal)
"Amikor minden kifehéredik, a szívem összezsugorodik, akkorává, mint egy szem lencse, és hiába üvölt, nem hallja meg senki." (139. oldal)
"Isten is hiába ontja a vérét. A vérvörös szeretet végtelen esője hullik a világra nap mint nap, hogy életet adjon nekünk, és mi mégis halottabbak vagyunk a halottaknál." (296-97. oldal)
Ui.: valamiért úgy emlékeztem, a szerző másik könyve is megjelent (még a valósnak vélt borító is előttem van), de tévedtem, csak úgy volt, hogy megjelenik. Nikkinccsel együtt remélem, hogy az Európa nem mondott le róla.
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2011
Fordította: Gál Judit
Ár: 3000 Ft
Én is remélem, hogy nem mondott le. Valóban éljenek az olasz írók! :) Én még 2011-ben olvastam a könyvet, de jó volt most általad - a saját bejegyzésemet is visszaolvasva - feleleveníteni. Szeretem, ami ennyi idő múlva egy könyvből megmarad... Érzelem és hangulatgombolyagok, pár éles jelenet. Színek, szagok, érzések.
VálaszTörlésÉs köszi, hogy felhívtad a figyelmem az Én nem félek-re is. :)
Szép könyv - én is 2011-ben olvastam, visszanéztem - a kicsit összecsapott - bejegyzésemet róla, és most újraolvasnám (jajéséppakciós :D). A másik könyve a Cose che nessuno sa, ugye? Adják kiiiii! :)
VálaszTörlésCsodásan foglaltad össze ezt a könyvet! Tavaly újra elolvastam, ugyanolyan szép élmény volt, mint elsőre, szerintem idén is elolvasom majd :)
VálaszTörlésÉs igen, remélem, hogy kiadják a másik könyvét is!
Érdekes, hogy az olasz írok a szívem csücskei lettek, eddig nem igazán csalódtam egyikükben sem, tudnak valamit :)
:) Örülök, hogy tetszett! Anno én is egyhuzamban olvastam végig, alig tudtam letenni, annyira megbabonázott a könyv stílusa. Jó volt most visszagondolni rá, ahogy olvastam a bejegyzésed.
VálaszTörlésHm, az Én nem félek -et pedig én is felteszem a várólistámra, most már nagyon kíváncsi lettem.
Miamona: valószínűleg engem is sokáig elkísér ez a könyv.:)
VálaszTörlésAjánlom még az Egy tökéletes napot Mazzuccótól, eléggé odavágja az embert, de nagyon jó könyv.
theodora: én se erőltettem meg magam.:)
Én is örülnék neki.
Ui.: újabban nem tudok kommentelni a blogodon... olyan, mintha elmentené, de nem jelenik meg.:(
Nikkincs: köszi, örülök, hogy legalább valami látszatja van a szülésemnek.:D
Úgy is vagy jelen a memóriámban, mint az olaszrajongó és világháborús regények kedvelője.:)
Heloise: az is kicsi, letehetetlen könyv, asszem, a tavalyi nagy nyári Szandi akcióban benne is volt, igen jutányos áron.
az Egy tökéletes napba bevallom egyszer már belekezdtem, de nem kapott el, és félretettem. Valószínűleg nem adtam neki elég időt kibontakozni, a listámon azért még mindig rajta van... :)
VálaszTörlésIgen, időt igényel az odafigyelésre. Na, majd egyszer.:)
VálaszTörlés