"Átélte már néhányszor, milyen az, amikor az ember önnön természetétől rémül meg úgy, hogy legszívesebben keresne egy vackot, kábán és magatehetetlenül összegömbölyödne benne, s ki se jönne onnan az idők végezetéig. Valljuk be őszintén, nem ujjongott, amikor a józan észre fittyet hányva őt igazolta az idő. Olyankor mindig letört egy kicsit, mintha hirtelen egész súlyával nehezedne rá egy szenilis gonosz tündér átka, aki a bölcsője fölött testálta rá a természetellenes adottságot valahogy így: »Mivel nem hívtatok meg a gyermek keresztelőjére - ami nem meglepő, mert Adamsberg szülei olyan szegények voltak, mint a templom egere, és a babát vastag takaróba csavarva, egyedül ünnepelték meg a fiuk születését a Pireneusok mélyén - megátkozom azzal, hogy ott is észrevegye a szart, ahol még mások semmit sem látnak.« Valami ilyesmit mondhatott a gonosz tündér, csak szebben, mert nem volt analfabéta, közönséges meg mégúgy sem."
Fred Vargas: Messzire fuss, soká maradj!
Kihirdettem a kánikulai szükségállapotot, azaz korlátlan mértékben lehet jégkrémet, dinnyét és dinnyét zabálni, gyümölcslevest szürcsölni és hideg sört gyümölcslevet nyakalni, továbbá bármilyen idétlen ruhadarabban mászkálni, korra, súlyra és nemre való tekintet nélkül - valamint falni a könnyen olvasható krimiket. Fred Vargas (alias Frédérique Audoin-Rouzeau) könyvét még 2012-ben hepetelte be a hörcsögénem valami akcióban és képes voltam hat évig tologatni, mondván, á, az könnyű, ráér..., hát, Az eastwicki boszorkányok után elérkezett a pillanat, hogy a pestis elszabaduljon Párizsban.
Az elején kicsit türelmetlen voltam, nem értettem, mi a franc köze van ennek a bukott hajóskapitány Jossnak meg a hülye ládájának a dögvészhez, aztán minden szépen kialakult, urambocsá' még a szereplőket is megkedveltem; olyan volt olvasni, mint otthon megkönnyebbült sóhajjal belebújni a kedvenc formátlan macinaciba, ami előnytelen, csúnyácska, de annyira kényelmes, hogy a világért se válnánk meg tőle. Ez a kis krimi, akárcsak a kinyúlt macinaci, nem fogja megváltani a világot: kissé esetlen, gyatra, viszonylag könnyű kitalálni, ki a gyilkos, de kellemesen gyorsan és fájdalommentesen lehet vele haladni, és még egy kismacska is van benne. A főszereplő zsaru nem alkoholista (a Watsonja viszont igen, bár egyedül nevel öt fénylő arcocskájú csemetét), ellenben csapnivaló a névmemóriája, fogalma sincs, milyen nap van - szinte látom, hogy a krimirajongók tömege egyként hördül fel -, továbbá fejben számolni se nagyon tud, viszont valami autisztikus hatodik érzék segítségével old meg mindenféle bűneseteket, minekutána kinevezik a gyilkossági csoport élére, a hétársadalom legnagyobb döbbenetére. Az anakronisztikus pestiscécó kifogni látszik Adamsbergen, a hullák szaporodnak, Párizs hányja festi a kereszteket, a gyilkos meg a markába nevet, és még magánéleti bonyodalmak is keletkeznek, jajistenem, hát mi lesz itten.
Ötből négy gyémánt jegygyűrűre értékelném - ha még használnék a blogon számszerű értékelést -, amiben minden jóindulatom, elnéző mosolyom benne van a kissé idétlen humor és az ákombákom gyerekrajzokra emlékeztető szereplők iránt. Érdekes módon éreztem egy csöpp csalódottságot, amiért magyarul nem jelent meg a sorozat többi kötete (ez az egy viszont kétszer, biztos ami biztos), ráadásul Commissaire Adamsbergnek ez a negyedik kalandja a sorban. Vargas amúgy közel húsz könyvet írt. Csalódottság egyenlő magyar könyvkiadás, marad a Talpra, halottak!, amely pedig A három evangélista-sorozat (ők a Messzire fuss, soká maradj!-ban is szerepet kapnak) első része, csak hogy még szebb legyen a történet.
Ui.: Azt tudtátok, hogy a bal kézen hordott gyémánt jegygyűrű talizmánként kezdte a pályafutását a pestisjárvány idején? A tehetős pacákok nem szarral gurigáztak, a legerősebb védelmi eszközt pakolták fel az arájukra.
Eredeti cím: Pars vite et reviens tard
Sorozat: Adamsberg 4.
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2012
Fordította: Gulyás Adrienn
Ár: 2900 Ft (valószínűleg olcsóbban is fellelhető)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése