Homokhegy

"Ha megcsinálják a járdákat, majd fákat ültetnek, fűmagot vetnek, egész szép lesz. A fák kiszívják a bánatát, a bánat bekerül a lombjukba, és lehull ősszel. Megcsókolhatod az Úristen lábát, hogy ilyen ügyes urad van, hajtogatja az anyja. Te olyan kétbalkezes és picsogós vagy, a fiú meg mint a gyertyaszál, örülj neki, te lány, és tedd el a sírást rosszabb időkre."

Joanna Bator: Homokhegy
Értékelés: 4.74  izémizé az 5-ből
Kedvenc karakter: Gólya, a matekprof, a megmentő - kis híján elbőgtem magam, amikor arról ír, hogy a világ legjobb érzése volt, hogy a sebes kismacska éjszaka a nyakába feküdt és fülébe szuszogva aludt

Utálok postokkal elmaradni, de ennek a történetnek még ülepednie kellett, aztán szegény elfelejtődött, sőt, már vissza is kellett volna vinnem a könyvtárba. És az ilyen, utolólagos tűzoltás-féle postokat is utálom, de mindenképpen össze akarok kaparni valamit erről a regényről - nem, egy ideig nem olvasom újra, nem volt vidám menet -, mert megérdemli.

Megküzdöttünk egymással, ő meg én. Amikor kinyitottam a könyvet és elkezdtem olvasni, olyan volt, mintha kivágódott volna egy ajtó, és megcsapott a nyolcvanas évek avas olaj-és linóleumszaga. Ne kérdezzétek, hogy hoztam össze ezt a képet, ha eszembe jut Joanna Bator műve, ez az első érzetem vele kapcsolatban.
Annyira rosszkedvű lettem az elejétől, hogy arra gondoltam, félbehagyom, nem is jó könyv ez, egy rakás, elcseszett, kisebbnél is kisebb ember próbál boldogulni Lengyelországban egy új lakótelepen, a nevektől eltekintve akár Magyarországon is játszódhatott volna a történet. Suskolás, seggnyalás, ha ügyeskedsz, úgy-ahogy elboldogulsz, nejlonblúz, kispolszki, Isaura, rosszindulat, kicsinyesség. Az a fajta közeg, ami úgy lepi el az embert, mint az olaj a víz felszínét, képtelen vagy áttörni a szivárványszínű réteget. Mindenkit megfertőz ez a mentalitás, minden ártatlan lelket, megtöri, ledarálja és olyanná teszi, mint a többiek.
Szerencsére kicsit megbillen a mozdíthatatlannak tűnő mérleg nyelve. Megszületik Dominika - mindig van valaki, aki más, olyan ez a lány, mint szép virág a tarack meg a többi franctudjamianeve gaz között. Képes-e Dominika kitörni innen, vagy őt is felfalja a Homokhegy otrombasága? Meg tudja-e váltani magát?

Nemcsak Dominikát ismerjük meg, a regény a nagyanyja sorsától startol, igen, ez egy családregény, ahol a három generáció nőtagjai állnak a középpontban, nem a túlfűtött, déli, mágikus-realista stílusban, hanem egy fakószőke, bölcsőcsípőjű, rideg kontextusban. Picinyke mágikus realizmus itt is van, nagyon hálás voltam Joanna Batornak, hogy legalább ennyivel tompította a dolgok élét - mint amikor a régi fajta zuhanyzó éles sarkába pont nem vágod bele a lábad, tudjátok, ami olyan kicsi, barna-fehér négyszögekkel van kirakva.

"Rengeteget hímzett az anyós, és Basieńka is dudorászva hímzett, és négy szomszédasszony is hímzett Biały Kamieńben, hat meg Szczawienkóban, a megrendelések úgy záporoztak, mint a hulló falevél. A nők fehér fonalat sodortak felfejtett pulóverekből, kacsapehelyből, hóból és papírból, gyermekláncfűből és albínó nyulakból, pókhálóból és ősz hajszálakból. A keresztelőnek szánt kissapkákra, pelerinekre és kiscipőkre való fehér fonál egész Wałbrzychot behálózta, jó pár bányász botlott bele, amikor fagyos hajnalokon néhány pohár után hazafelé tartottak, és képtelenek voltak kiszabadulni, halálra gabalyodtak."

Habár egy család tagjairól van szó, annyira különböznek és annyira távol állnak egymástól - az írónő a regény végére mégis közelebb táncoltatja őket egymáshoz, és akkor elértem az olvasói extázist, igen, igen, sikerüljön már, jujj, te ilyet is tudsz, milyen zseniális vagy, Joanna, rájöttem, hogy szeretem a regényed, köszönöm.

Ui.. nem tudom, hogy Bator-e a lengyel Ulickaja, úgy emlékszem, hogy Ulickaja egy fokkal gyengédebben bánik az olvasójával, de lehet, hogy nem, már régen olvastam. Hm, folytatni kellene.

Eredeti cím: Piaskowa góra
Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2011
Fordította: Hemann Péter
Ár: 3490 Ft