Tengődés

Igazából A tizennégy karátos autóról kellene írnom (meg a hónapokkal ezelőtt olvasott Homokhegyről és A karakoszki varázslóról), de képtelen vagyok egy életképes mondatot összerakni róla. Egy nagyon, nagyon nehéz időszakomban olvastam, amikor olyan könyvet kerestem, amin nem kell gondolkodni és akkor is segíthet egy kicsit kiszakítani ebből a világból, ha csupán tíz percem van rá. Gorcsev Iván és a kiglancolt Alfa Romeo megtették kötelességüket, a vége felé úgy éreztem, hogy na, haladni kell, szeretnék már mást olvasni, és ez volt a jel arra, hogy jó olvasmányt választottam, meg amúgy is akartam idén egy Rejtőt olvasni, aki ráadásul magyar és férfi író. Nem, nem hibbantam még meg teljesen (bár ez is bekövetkezhet), csak növelni szándékszom a magyarok és a férfiak számát az olvasmánylistámon. Bár, Rejtőből kinézem, hogy viccből nőnek öltözik:D
Hm. Hogy kellene erről írni, úgy, hogy ne mondjuk ki, mi történt. Erre azt lehetne mondani, hogy akkor nem írunk róla semmit, de ez nem megy. És még nem tudom leírni, mi volt ez a dolog, sőt, lehet, soha nem is fogom, mert magánügy és nagyon sok időbe kerül, mire megemésztem. De az is lehet, hogy nem sikerül feldolgozni, ki tudja. Úgy érzem, a nehezén túl vagyok, mert egy hosszú folyamat zárult le, ugyanakkor meglep, hogy még viszonylag egyben vagyok. Mindig úgy képzeltem el, mint egy totális armageddont, ami mindent elpusztít.
Ne kérdezzétek meg, mi ez, mert egyrészt nem mondom meg (mert bunkó vagyok és önző, és ezt leszarom), másrészt, ahogy anya mondta mindig, olyan vagyok, mint egy veszett kutya. És ez a veszett kutya-állapot nagyon kitör rajtam, ha erről kérdezgetlek vagy beszélni akarnak róla. Olyan ez, mint amikor kihúznak egy fogat - nem piszkáljuk, nem nézegetjük a helyét, hanem békén hagyjuk, különben nagyon kellemetlen következményei lesznek a dolognak.

Írok valami normálisat is, mert a fentiek alapján elég eszelősnek tűnök, de végeredményben az is vagyok.
- Sima (vagy Gyantás?) Puszi úgy kikarmolt [igen, én így mondom, és igen, ezt is leszarom. Azt hiszem, ez lesz az új életfilozófiám], amikor apám beindította a fűrészt, hogy tiszta öngyilkos-jelölt kinézetem van, szép kis vágások vannak a csuklómon, legalább szolgáltatok új pletykaalapot.
A Puszik (hárman vannak) amúgy nagyon aranyos jószágok, elég egy ujjal hozzájuk érni és beindul a traktorüzemmód, igazi, reklámba illő dorombolást csapnak, miközben megülnek az ölemben. A bajuszkájuk irtó cuki, a végük begöndörödik (kivéve az egyiküket).
- A kedvesért megőrülnek a macskák. Ezek a pokolfajzatok általában félősek vagyok rá se hederítenek másra (néha rám se, de a feneketlen bendőjük nagyon érdekessé tesz a szemünkben), de vicomte-ot imádják. Az egyik holland cica csak két napja ismeri, de kiskutyaként üget utána és alig tudom távol tartani a mellkasától, legszívesebben egész nap ott feküdne és áhítattal bámulna a szemeibe. Fáci (tisztes nevén Fatia Negra) teljesen ledöbbentett, ez az óriási fekete jószág még apámtól is fél, de meglátta a pasimat és a következő pillanatban közelharcot vívott Mohával, a holland cicával, az orrával az arcát bökdöste és őrülten rekettyézett (sajna ő nem dorombol olyan szépen, inkább olyan, mintha üveg csikorogna). Vicomte vitézül tűrte a molesztálást, meg a depressziómat és a nyafogást is, ha országgal fejezhetném ki a hálám, akkor megkapná Kínát, ráadásul kétszer is megnyugtatott, hogy se pudli-, se uszkárfejem nincs a még rövidebb hajammal, továbbá nem nézek ki háromévesnek.
- Van még rajtam kívül olyan életképtelen katasztrófa, aki, ha néhányszor erősebben nekidől a létrának, másnap zúzódásos lesz ettől a lába?
- Sokan utálják a nyarat, ill. a hőséget, én néha szeretem. Persze könnyű kibekkelni a kánikulát egy száztizenvalahány éves házban, ahol állandóan hűvös van, de számomra megvan a nagy melegnek is a hangulata, főleg hétvégén, olyan jó a félárnyékos szobában elnyújtózni és olvasni, meg szundikálni, ilyenkor tényleg nem lehet mást csinálni. Este hét után a legjobb, eleve ez a kedvenc napszakom, de most már abbahagyom a céltalan szövegelést, mert eldőlök az álmosságtól és még szeretném befejezni a Gyöngyhomokot.

Ui.: Wendriner Aladár volt a kedvencem A tizennégy karátos autóban, egy kiöregedett artista oroszlán, aki salátát, zöld festéket és papucsot eszik, de egy állatbolondtól nem lehet másra számítani. :) Jaj, újra akarom olvasni a Családom és egyéb állatfajtákat, igazi nyári olvasmány.