Tai-sarm elfáradt a hosszú gyaloglástól. Ingerülten válaszolt:
- Nem vagyok a gyermeked, hanem Tai-sarm, , Sarm lánya. Engedj be, tökfilkó!
- Á, egyre jobb. - A miniszter megdörgölte sima, kerek állát. - áruld el, Tai-sarm, mi a neve ennek a falunak? - Ugyanis erről neki sem volt több fogalma, mint nekünk, vagy mint a Fors na'Sahimi királynőnek a mi falunkról, és jobb is így, ó, igen, jobb nekünk így.
- Neve? - Azt beszélik, Tai-sarm kacagása olyan volt, mint az első tavaszi esők halk csilingelése. - Ahány lakosa, annyi neve van... mi úgy nevezzük: itt, vagy ez a hely, vagy azt mondjuk rá: otthon. Mindegyikünk úgy hívja, ahogy neki tetszik, de mindannyian tudjuk, hol van. Hogyan másként lehetne nálunk?
Akkora miniszter ismét elmosolyodott, és újabb kérdést szegezett Tai-sarmnak:
- És ki ennek a birodalomnak a királya?
- A király? - Tai-sarm másodszor is kinevette. - Öreg, itt nincsen király, csak a szél, nincsen király, csak a sáskaraj, nincsen király, csak a kiszáradt kút. Hogyan másként lehetne nálunk?"
Értékelés: 4 szélboszorka az 5-ből
Kedvenc karakter(ek): Lal és Szoukian
Kb. hat év telt el az utolsó Beagle-olvasásom, A fogadós éneke óta [csak tippelek, mert lusta vagyok visszanézni]. Nagyon nem szerettem azt a könyvet, sőt, azt hiszem, az az egyetlen Beagle-kötet, ami nem lopta be magát a szívembe, és még azt se tudtam anno, hogy kultuszkönyvnek számít fantasy körökben. Nem mintha ez változtatna az emlékeimen, annyira utálom, amikor egy regény ózonszagú piedesztálra kerül, mert emiatt van bennem egy félsz, a Száz év magány előtt is teljesen begazoltam, ráadásul évek óta szemeztünk egymással, pedig annyira testhezálló a története, mintha nekem írták volna.
Tehát nem szerettem A fogadós énekét, és ez tartott vissza ennyi ideig, hogy a kezembe vegyem A karakoszki varázslót, aminek az egyik novellája az előbbi regényhez kapcsolódik. A memóriám a képembe röhögött, semmire nem emlékszem A fogadósból, csak néhány kusza kép maradt meg belőle, úgyhogy a kezdeti, többéves szorongás megszűnt, ráadásul a címadó novella még tetszett is, úgyhogy érik egy A fogadós újraolvasás, csak azt nem tudom, mikor, lehet, hogy ismét éveket kell várnunk egymásra.
Beagle itt is szépen mesél, de vagy én vesztettem el valamit a korábbi énemhez képest, vagy a zaklatott időszak tehet róla, de annyira nem kerültem a hatása alá, mint Az utolsó egyszarvú, a Tükörbirodalmak és a Tamsin története esetében. Inkább az utóbbit húzom alá, mert ha annyira elkorcsosult az ízlésem, hogy már nem tetszik Beagle, akkor szívem szúrom magam. És még egy Az egyszarvú újraolvasásom is lesz, lehetőleg idén, mert a Könyvfesztre megjelent Csilla fordítása.
Az Óriáscsontok és a Szirit Biar utolsó éneke tetszettek a legkevésbé, a többi kellemesen elringatott, és nincs kedvem mesélni a tartalmukról, se külön-külön elemezgetni őket, inkább megyek olvasni.
Ui.: bezzeg a Tükörbirodalmak meséi egyenként kaptak postot. :D
Kapcsolódó kötet: A fogadós éneke
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2006
Fordította: Kleinheincz Csilla
Ár: 2350 Ft
Az író honlapja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése