Az I.P.C. - valószínűleg tudtán kívül - irtó boldoggá tette a könyvmolyokat ezzel a kiadványával; alighogy megjelent, a molyos frissemben egyre-másra jött fel az "XY megszerezte ezt a könyvet"-értesítés. Talán Nokedli ujjongása és jó szimata, talán a fülszöveg miatt zsongott be mindenki, mindenesetre elég sokunknak megvan ez a kötet.
A Szikomorfa a végiggörcsölt ünnepek utáni nyugodt pihenés olvasmányaként fog megmaradni az emlékezetemben. Semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy az ágyon elnyúlva olvassak, nem akartam a saját gondolataimmal, problémáimmal foglalkozni; helyette elmerültem Odette, Clarice és Barbara Jean édes-bús életében. Bebújtam a könyv lapjai közé, magamra húztam őket, mint gyerekkoromban az óriási, kétrét hajtott dunyhát, és szevasz, világ.
A regény meglehetősen hanyagul kezeli a kronológiát; ide-oda ugrál az időben, hol a jelenbeli, hol a múlt különféle eseményeit láthatjuk. Néha lineárisan halad előre, néha visszaugrik tíz-tizenöt évet, hogy megmagyarázza valaminek az eredetét. Ez engem cseppet sem zavart, Edward Kelsey Moore (tök jó, hogy pasi is tud ilyen történetet írni) rég megvett kilóra ezzel a három nőszeméllyel - pedig nem azt kaptam, amit vártam.
Elképzeltem egy könnyed, enyhén misztikus léleksimi-történetet (a háztáji mágia és a Dél hangulatának keverékét, csak Északon), amiben kedélyesen eldagonyázok. Ehelyett egy nagyon is realista világban találtam magam - néhány szellemet leszámítva igazán nem tombol itt a misztikum -, őszintén megrajzolt karakterekkel és inkább fájdalmas, mintsem vidám hangnemmel. A három nő életét számos dolog keseríti meg, betegség, házassági válság, nehéz gyerekkor, hátrányos faji megkülönböztetés (valamennyien feketék), fájó emlékek. Mégis van valami, ami mindannyiukat átsegíti a krízisen: a barátságuk, az, hogy tudják, bármi történik velük, bármilyen hülyeséget csinálnak, a többiek mellettük állnak. Pedig egyikük sem tökéletes; Odette az elhanyagolt külsejű, nyers, tyúkanyó-típusú ember, aki nagyon a saját feje után megy és saját bevallása szerint is nehéz természete van. Clarice bemutatása a legkevésbé hízelgő, jellemrajzában felbukkan a rosszindulat, az önzés - borzongatóan emberi, ahogy felfedezi, hasonlít a kiállhatatlan unokatestvéréhez és ezeket a tulajdonságokat képtelen magából kiirtani. Barbara Jean cipeli talán a legnagyobb keresztet; hiába ő a város legszebb asszonya még mindig, hiába gazdag és hiába van szép háza - ilyen körülmények között is érezheti magát valaki a pokolban.
A lányok a barátságukban sem tudják a hibáikat levetkőzni, mégis kitartanak egymás mellett. Nem tökéletesek: néha elhallgatnak ezt-azt, túloznak, szégyellik magukat, elárulnak a pletykás rokonuknak valamit, amit nem kellett volna, de a női csipkelődés és aknamunka nem jellemző rájuk. Jó dolog, ha van pár ember az életedben, akikbe bármikor belekapaszkodhatsz és nem töppedsz miniatűrré a szemükben. Nehéz a hibákat elfogadni és feldolgozni, hogy néhánytól jóformán lehetetlen megszabadulni. Elfogadni, na.
Jó kis könyv ez, édes-bús, kicsit keserű, mégis dugig optimizmussal. Köszönöm fezernek ezt a szuper ajándékot.!:)
Kiadó: I.P.C. Könyvek
Kiadás éve: 2014
Fordította: Sinka Erika
Ár: 3300 Ft
Úgy örülök, hogy rosszat még senkinél nem olvastam róla. :) Nekem is az ünnepek alatti, utáni megnyugtató kikapcsolódásként szolgált. :)
VálaszTörlésMiamona: :) Kíváncsi vagyok, mikor bukkan fel az, aki nem lesz tőle elragadtatva (mert hát nem tetszhet mindenkinek minden), valószínűleg igen soká.
VálaszTörlésÖrülök, hogy neked is ilyen kellemes emlék.:)
Te, én valami megmagyarázhatatlan oknál fogva berzenkedem ettől a könyvtől :) pedig sorra írjátok róla a jobbnál jobb értékeléseket, mégis... valamiért taszít :o
VálaszTörlésNa, erre varrjatok gombot :)
Sztem a hatás-ellenhatással van dolgunk.:)
VálaszTörlés