Elsüllyedt idő

"Liszi néha arra gondolt, bárcsak most állna meg az idő, így maradna most már minden változatlanul.
Mint a felhők, úgy úsznának el egymást sodorva az emlékek, mennyi felhő van, de mennyi, összetorlódó foszlányok, s fölöttük a napsütés, túlontúl sok könnyű emlék, és nem is maradna semmi más, csak a szinte már kibírhatatlan boldogság.
Nézte a göcsörtössé vált, megbütykösödött ujjait, a mosószertől kipirosodott, ráncos kézfejét a tisztára törölt asztalon.
Hiszen alig is tudná már megfogni a hegedűt, kicsúszna az ujjai közül a vonó.
Hiszen téved az, aki úgy hiszi, a teljesség, vagy netán a fájdalomnélküliség volna a boldogság.
Nem, a boldogság egyszerűen csak annyi, hogy elhisszük, nincsen is idő."

Kőrösi Zoltán: Milyen egy női mell?

- Kőrösi, az jó. De baromi nehéz róla írni - mondta a kedves reggelizés közben.
Felcsippentettem egy darab sajtot. - Szerfelett örülök, kb. másfél hónapja olvastam...

Kőrösi tényleg jó. Olyan gyönyörűen él ír, hogy ritmikája van a prózai szövegnek, többször előfordult, hogy újraolvastam egy-egy bekezdést, hogy minden betűje belém ivódjon. Mint amikor még egyszer végigszántasz a kanállal a fagyisdoboz alján, nehogy egy csepp élvezet is kárba vesszen.
Ráadásul véghez vitte azt a bravúrt, hogy kevesebb mint 300 oldalban családregényt írt, szépet, teljeset, történelemmel és semmi kis életekkel telítettet.
Azt szerettem benne a legjobban, hogy ezekben az emberekben nincs semmi különös. Az idő előrehaladtával egyre jobban kedvelem a hétköznapi szereplőket, akik még a saját környezetükben sem éppen kiemelkedő figurák - nem a helyi közösség oszlopos tagjai, nem szuper szakácsnők vagy a megyei verseny nyertesei. Csak szimplán emberek, kisebb-nagyobb sikerekkel és nagyobb-kisebb kudarcokkal. Meg olyan hibákkal, amik kívülről ordítva bökik a szemünket, de tudjuk (mert már vagyunk annyira bölcsek), hogy a saját életünk gubancaiban rendre megbotlunk. Ugyanígy.

"Ha a szívnek olyan sok kamrája van, miért nincsen legalább egy ablaka."

Ahogy telik az idő, egyre jobban szeretem ezt a történetet (és érzem, hogy előbb nagy Kőrösi-vásárlás lesz belőle), a dèja vu-szerű érzést, amit a szövegtestben felbukkanó, ismétlődő szavak, mondatrészletek keltenek. Olyan, mintha átélnénk a regénybeli múltat - úgy fonódnak össze a sorsok és az ismétlődő részek, mint az indák és kacsok az odesszai kereskedő karperecén, vagy mint a lépcsőház tégláiba kapaszkodó növény gyökere.

Stílusában felidézte bennem Halász Margitot és Békés Pált - mivel mindkét szerzőnek szeretem az írásait, örülök, hogy Kőrösi felzárkózott melléjük és tovább bővült a magyar szerzőim sora. Igen, itt a post vége (lásd a post eleje).

Kiadó: Kalligram
Kiadás éve: 2010
Ár: 2800 Ft