Festett éhség

"- ... Szentségként kell imádnod az életedben résztvevő embereket! Így a napi élet egyfajta imádkozássá alakul át. Nem ám, hogy pénteken imádkozunk, a hét többi résén meg rettegésben tartjuk a világot.
- Allah sem erre szólít fel, biztosíthatlak róla.
- Nem. De azért időnként dzsihádra indultok, igaz?"

Kim Stanley Robinson: A rizs és a só évei

A könyv tanulsága, hogy az élet egy nagy szívás. A bardóról [a buddhizmusban a köztes, életek közötti állapot] ne is beszéljünk, amikor fekete halálistennők kaszabolnak halálra, utána felébredsz egy új életben, amikor is minden tanulságot elfeledtél, amit előző életedben kínkeservvel megtanultál. Majdnem olyan, mint minden évben megbukni matekból, csak ez esetben mindig elfelejted az előző év anyagát, ill. néha beléd csap az isteni szikra és felvillan a megoldás egy darabkája.

Komolyabban szólva, Kim Stanley Robinson alaposan próbára tette a türelmemet.
Alapvetően elég türelmes ember vagyok (lásd A. S. Byatt: Mindenem vagy Elizabeth Kostova könyvei LINK), nincsenek előre meghatározott, kőbe vésett elvárásaim az olvasmányaim iránt. Azzal is meg lehet venni kilóra, ha egy irodalmilag jelentéktelen könyv megnevettet nyomorúságos hangulatomban. De a vallási-politikai köldöknézegetésnek nagyon nem tesz jót a munkából és kialvatlanságból fakadó fáradtság.
Elővarázsolhatnám a "később újraolvasom, hogy értékelni tudjam a mélységeit és felfogjam az utalásait"-nyuszit a kalapból, de dugába dőlne a mutatvány, mert úgyse olvasom újra - örülök, hogy egyszer végigvonszoltam magam ezen a monumentális agytornáztató szörnyetegen - mert ezekkel a témákkal engem nem lehet megfogni. Legalábbis nem KST néha tankönyvi szárazságot elérő stílusában nem. Visszagondolva jókat röhögök magamon, amikor lelkendezve fogadtam az aranycsinálással és a fénnyel kapcsolatos kísérleteket, pedig a fizikával is ki lehet kergetni a világból.

"-... Most ugyanúgy mentesek vagyunk a pestistől, mint bármely más ország. Én már itt születtem. Edd csak meg a narancsodat.Bisztámí úgy is tett, de közben járt az agya.- Tehát a véletlen műve volt.- Igen. - mondta Ibn Ezra. - Szerintem.- Nem hiszem, hogy Allah ilyesmit megengedne.- Valamennyi élőlény szabad ezen a világon. Ráadásul lehet, hogy nem is volt teljesen véletlen műve a dolog. A Korán arra tanít bennünket, hogy tisztán éljünk, és a keresztények valószínűleg fittyet hánytak a törvényeknek - vesztükre. Disznóhúst ettek, kutyákkal éltek egy fedél alatt, bort ittak...- Mi errefelé semmi kivetnivalót nem látunk a borivásban - nevetett Zeya.Ibn Ezra elmosolyodott.- De ha a tulajdon szennyükben éltek, disznóhúst ettek, a tisztátalan kutyákat simogatták, leölték és megkínozták egymást, mint a keleti barbárok, fiúkkal háltak, és az ellenségeik hulláját kiaggatták a várkapukra - márpedig mindezt megtették -, akkor esetleg a pestist is maguk idézték elő maguknak, értitek, mit mondok? Maguk alatt vágták a fát.- De csakugyan annyira különböztek-e mindenki mástól? - kérdezte Bisztámí, és eszébe jutottak a zsúfolt és szennyes utcák Kairóban és Agrában.Ibn Ezra vállat vont. - Kegyetlenek voltak.- Kegyetlenebbek, mint Timur Lenk? - Nem tudom.- Kardélre hánytak-e mindenkit egy-egy város elfoglalása után?- Nem tudom.- A mongolok ezt tették, és mégis muzulmán lett belőlük. Timur muzulmán volt.- Akkor nyilván változtattak a viselkedésükön. Nem tudom. De a keresztények embereket kínoztak meg. Talán számított, talán nem. Minden élőlény szabad. Mindenesetre ők mostanra eltűntek, mi meg itt vagyunk."

A regény alternatív történelme onnan indul, hogy az 1400-as években a pestis Európa lakosságának, avagy a keresztények (a Könyv népe) 99%-át letarolja. Ha csupán regényötletként tekintünk rá, fantasztikus; rengeteget lehet a témán gondolkozni, röhögni, ahogy a könyvnyomtatással próbálkoznak, borzongani ezen az óriási "Mi lett volna, ha?" kérdéskörön, és csodálkozni, mennyire más és mégis mennyire ugyanaz minden (a nyomtatás is összejön). Ha csupán történelmi szempontból járja körül az író ezt a felvetést, valószínűleg imádtam volna a könyvet. De megértem, muszáj volt minden maximalizmust beleölni.
Tulajdonképpen kisregények füzéréről van szó, amelyeket csak a reinkarnálódott lelkek kapcsolnak össze; a téma, a helyszín, a stílus különbözik. A legtöbb történet (miután betájoltam a koordinátákat) tetszett, kettőnél (Az aszurák háborúja; Az első évek) vártam, hogy vége legyen már, a legjobban pedig a Kang özvegyet és a Nsarát élveztem, nagyon passzoltak a lelkivilágomhoz.
Két dolog kellemesen meglepett a feminista szempont és az ezt képviselő karakán nők, mit tesz isten, még Katima szultána Korán-értelmezését is élveztem ebben a kontextusban. Mr. Robinson kap egy piros pontot. A másik dolog, hogy ennek az angol professzorkülsővel megáldott fickónak van humora! Néha hangosan kuncogtam, kár, hogy ezeket az idézeteket nem jegyeztem fel, de elfogyott a hely a lapon és nem volt kedvem újat kezdeni. Ám a Csomolungmát ágyúzó iszlámokat nemigen felejtem el. Mért? Hát hogy iszlám legyen a világ legmagasabb hegye, hát persze.

Összességében elég felemás élmény volt ezt a könyvet olvasni. Talán pihentebb állapotban toleránsabb lettem volna vele, de akkor is elmaradt volna a hűha-élmény.

Ui.: elképesztően meglepődtem, hogy ez a MM-könyv nincs tele hibával, bár minden kiadványuk ilyen gondozásban részesült volna.

Eredeti cím: The Years of Rice and Salt
Sorozat: Metropolis Könyvek
Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2009
Fordította: Uram Tamás
Ár: 3990 Ft