A munkahelyemen azt hiszik, csupa szerelmes könyvet olvasok; itt volt a Szégyenlős szerelem, most meg a Szerelmem, Róma. A magyar elkeresztelések nem éppen témamegjelölőre sikeredtek, előbbinek Želary, utóbbinak Casa Rossa az eredeti címe, amelyek teljesen helytállóak a két regény cselekményét tekintve.
A Casa Rossa a regényben szereplő család otthona, vagy inkább kiinduló-és végpontja. Itt kezdődik minden a festő nagyapával, Lorenzóval, aki az elhagyatott, romos tanyaházból impozáns udvarházat varázsol, és itt ér véget az unokájával, Alinával, aki azzal próbálkozik, hogy lezárja a családjukhoz, főleg a nőkhöz kötődő balsorsot. Tényleg átok ül-e Casa Rossa lakóin?
Kissé misztikus, színes-szagos, fűszeres családregényre számítottam, erőteljes érzelmekkel. Az Ulpius nemcsak a címmel, hanem a fülszöveggel is rosszul bánt; amellett, hogy kicsit spoileres [bocsánat, hogy az Elkezdtem-postba nem írtam bele, akkor kezdtem olvasni a könyvet és nem sejtettem, hogy a közepe-vége felé eső fordulatokat is leírták], nem érzékeltem a "nemes tradíciókat" és "sötét babonákat", amiket ígér. Ez egy nagyon is realista családtörténet három generáció félresiklott, toldozott-foldozott életéről, a történelmi és politikai eseményekkel tarkítva.
Tegnap este azon filozofáltam - miután befejeztem a könyvet és kicsit leülepedtek az élményeim -, hogy nem volt ez rossz könyv, de különösebben jó se. Olyan... dühös. Elkeseredett, bűntudattal teli, mint a szereplők többsége. Még én is mérges lettem, főleg Albára és Isabellára, kettejük esete erősen összefügg. Alba volt a könnyebbik eset (nekem), a szertelen, felelőtlen királylány-voltával, az önzésével. A legnagyobb probléma, hogy nem foglalkozott a lányaival, nem volt képes az azt érzelmi hátteret biztosítani, amire támaszkodva Isabella és Alina kiegyensúlyozott felnőttekké válhattak volna. Nem fogok konyhapszichológiához folyamodni, de valószínűleg ehhez köthető, hogy Isa (agresszivitása ellenére) mindig valaki befolyása alatt állt és az egész személyisége ennek megfelelően változott - méghozzá fanatikus hittel. Iszonyú önző és kíméletlenül áttapos bárkin, hogy elérje a célját. Alinát nagyon sajnáltam, amiért nem volt képes nemet mondani és hagyta, hogy újra és újra széthulljon miatta az élete. A végén rettenetesen felhúztam magam ezen a romboló kapcsolatrendszeren és alig vártam, hogy véget érjen a könyv.
"A délután legcsöndesebb időszakában sétáról jöttem vissza, és a nappali kanapéján találtam: könyve a cipője mellett a földön, lélegzetvétele mély álomtól nehéz. A konyhába mentem, a tiszta konyharuha alá kukkantottam, ahol az agyagedényekben levegős gombócként kelt a kenyértészta. Az élesztő átható szaga csípte az orromat.Aznap este a konyhaasztalnál vacsoráztunk. Levest ettünk ropogós kenyérrel és sajttal, az égő fa füstje és a frissen sült kenyér illata melengette a helyiséget."Emellett a nemrég olvasott Ötnegyed narancs bombasztikus árnyékot vetett rá (ezért nem szoktam egymást követően hasonló könyveket olvasni). Akaratlanul is összehasonlítottam a két történetet és a két írót. Joanne Harris sokkal jobban bűvészkedik az érzelmekkel (és ezáltal velem) és jobban is képes ezeket érzékeltetni. Azaz jobb ember-és életismerő és író, mint Francesca Marciano, legalábbis számomra. Az Ötnegyed narancstól földhöz vertem magam a gyönyörűségtől, a Szerelmem, Róma éppen csak meghessegetett a szépecske képeivel. A Puglia-életérzés ( ha van Toszkána- és Provance-életérzés, pugliai miért ne lehetne?) nagyon átjött, szerintem a hangulatfestés jobban megy Marcianónak, mint az emberi kapcsolatok ábrázolása - de ez totálisan szubjektív, az értékelések alapján a legtöbb olvasóját sikerült meggyőznie. Engem sajnos nem.
Kiadó: Ulpius
Kiadás éve: 2006
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Ár: 2580 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése