2015. február 21., szombat

Napi

Nagyon tetszik az Heloise által kiemelt idézet a Franny és Zooeyból:

"Belebetegedtem abba, hogy nincs annyi merszem, hogy nulla merjek lenni."

De a tegnapi sütim is jó:

"Mindennek van határa, még nekem is." (Anne Holt: 1222)

Végre befejeztem Gregory Maguire-től A boszorkányt. A hosszas elhúzódás nem a könyv hibája, hanem a súlyos idő-és figyelemhiányé. Könyvmoly énemet eléggé kétségbeejti ez az állapot - ráadásul Nokedlivel ma voltunk könyvtárban, kivettem egy ötödik könyvet az itthon sorakozó négy másik mellé. És ismét ráeszméltem, hogy mennyi mindent kellene olvasni.
Gemmell Trójájának első részét meg elsikkasztotta egy szemét tetű még 2011-ben. Az összes nyavalyás fiókkönyvtárban kölcsönözhető, és pont abból lopják el, ahová be vagyok iratkozva!

A könyvtár udvarán egyébként két fekete macska gubbasztott, de nem tudtam őket megsimogatni, mert zárva volt az ajtó. Lehet, hogy mindannyiunknak jobb volt így.:) 

9 megjegyzés:

  1. Ó, az a mondat nekem is nagy kedvencem lett amúgy.
    Nagyon várom a posztodat A boszorkányról - én már nagyon régen, vagy 5 éve olvastam, de emlékszem, hogy iszonyatosan tetszett. Még a második részét is megvettem akkor angolul (persze, nanáhogy az azóta is olvasatlanul ott van a polcomon, de szeretném majd egyszer azt is elolvasni.)
    A halmozás ismerős - pont a múlt héten szörnyedtem el, hogy milyen sok könyvet begyűjtöttem mostanában magamhoz, de még a negyedéig se jutottam. :D Mindegy, majd egyszer odajutunk. :)

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom, mikor jutok odáig, még az Ötnegyed narancsról és a Kokoscháról se írtam, brrr.
    Szerencsére már nem veszek sok könyvet, de a lassulás és a könyvtár miatt így is vesztésre állok.:D De gondolom nálad is ez áll fenn, nem a sok tételes vásárlás.

    VálaszTörlés
  3. Jah, ne is mondd! Nekem is van egy halom piszkozatos bejegyzésem... :D De majd odajutsz, amikor odajutsz - én kíváncsian (és türelmesen :) ) várom. :)
    Igen, nálam is pont ez a helyzet :) - venni nem is tudom, mikor vettem utoljára bármit is. Talán decemberben. Bár most pont kinéztem két könyvet, amit majd mindenféleképp meg szeretnék venni :D - de azokat majd márciusban vagy áprilisban valamikor.

    VálaszTörlés
  4. Ha ez megnyugtat, én is lassan haladok a könyveimmel (kedvem sem volt hozzájuk, de erről majd írok pü-ben). A bejegyzésekkel is nagyon le vagyok maradva, az Archívumról és Jeanette Winterson életrajzi könyvéről tavaly június (!) óta akarok írni...

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Oké, várom a levelet.:)
    Hűha.:) Ha neked lennék, egy bejegyzésben összefoglalnám őket, mert még egy hónap után is nehezen tudok már írni egy könyvről.

    VálaszTörlés
  7. Elküldtem. :)
    Szerintem az lesz, mert már nem sok minden maradt meg. Még jó, hogy elkezdtem írni, így egy része már megvan.

    VálaszTörlés
  8. Figyu, lehet, hogy valaki rájött az ajtó nyitjára, és kisettenkedett macskát simogatni, azért volt olyan veszett hideg, mikor visszamentünk a földszintre :D

    VálaszTörlés
  9. horsegirl: azóta válaszoltam.:)
    Ó, pár sornyi összefoglaló több éve olvasott könyvekről is összejön, ne félj.:)

    Nokedli: :DD Az is lehet.

    VálaszTörlés