Valószínűleg unalmas, hogy minden második olvasott könyvnél azzal dicsekszem, hogy sikerült egy régóta tologatott kötetet sorra kerítenem, pedig ismét ez történt - ráadásul Az idő térképe alighanem a várólistám egyik legrégebbi, mondhatni őskövület-darabja volt.
Akármilyen soká is olvastam el, utólag bekapcsolódom a sajnálkozó olvasók táborába; a regénynek lenne, ill. van két folytatása, de az Európa kiadó a négy évvel ezelőtti megjelenés után sem néz ki olyannak, mint aki szeretné tovább vinni a sorozatot, pedig igazán egyedi látásmóddal bíró, könnyed, játékos regényről van szó, ill. számomra az volt. Emellett majdnem hatszáz oldal, de egy oldalt nem unatkoztam, és szinte sajnáltam (értitek, 200 olvasatlan könyv mellett), hogy vége van a történetnek.
A fülszöveg vajmi keveset sejtet az idő szövetében szerteindázó cselekményből; a kötet valójában három részre tagolódik, és mindegyik más-más főszereplőkkel dolgozik, nem a Hasfelmetsző utáni hajkurászás teszi ki a teljes cselekményt. A sok szereplő ellenére a háttérben álló szürke eminenciás, az, aki az egész gépezetet mozgásba hozza: H.G. Wells, aki Az időgép című regényével felbolygatja az egész tizenkilencedik századi Angliát. Kitör az időutazás-mánia, ami abban csúcsosodik ki, hogy megjelenik egy időutazó intézet, amely azt hirdeti, hogy képes bárkit elvinni 2000-be, ahol a résztvevők megtekinthetik az emberek és az öntudatra ébredt gépek epikus csatáját, pontosabban a két vezérét, ami egyszer és mindenkorra dönt az emberiség sorsa felett. A kalandban még a királynő is részt vesz - ennél trendibbé nem is válhatna az időutazás.
Szegény Bertie Wells - az ő sorsával is behatóan foglalkozik a regény - valószínűleg nem sejtette, micsoda felfordulást fog okozni a regénye; feltalálják az időutazást, találkozik az Elefántemberként elhíresült Joseph Merrickkel, Henry Jamesszel és Bram Stokerrel, akiknek a neve csak minket, olvasókat hoz lázba, maga Wells nincs túlzottan elragadtatva tőlük. De maga az elbeszélő sem, és megérkeztünk a regény legfőbb egzotikumához és személyes kedvencemhez.
Imádom a kiszólogató narrátorokat - Calvinót senki nem übereli a Ha egy téli éjszakán egy utazóban, amikor megkérdezi az első oldalakon, nem kell-e kimennem pisilni -, Palmáé pedig extrán szórakoztató, khm, mondhatni, kotnyeles; átugrik számunkra érdektelennek gondolt részeket, tapintatosan magára hagyja a hotelszoba ajtaját magukra záró szerelmeseket, totál lényegtelen, enyhén gonoszkodó részleteket hoz a tudomásunkra (mint amilyen Wells csoffadt fehér ülepe), és imádja fitogtatni, hogy ő mindent lát és hall.
"Igen, tudom, hogy a történet elején egy csodálatos időgépet ígértem, de higgyék el, nem fog elmaradni, sőt lesznek bátor felfedezők és vad bennszülött törzsek is, mint minden valamirevaló kalandregényben."Sok érdekes eleme van a történetnek. Engem talán az ragadott meg a legjobban, ahogy Palma belemászik a szereplők fejébe és a legbensőbb gondolataikról olvashatunk, a kétségeikről, az önsajnálatukról, az apróságokról, amelyek a reményt jelentik számukra - és némelyikről mi tudjuk, hogy csak önáltatás. Andrew Harrington az időutazás gondolatába kapaszkodik, amivel megválthatja magát az évek óta mardosó bűntudattól, Derek Shackleton kapitány (a fordító kicsit ügyelhetett volna a derék Derek mulatságos egybecsengésére, bár lehet, hogy szándékos mulattatásról van szó) önmaga legendájából gyűjt erőt; Wells az írás segítségével hagyja maga mögött a gyötrelmes éveket. Róla különösen szerettem olvasni, a nehéz gyerekkoráról, az anyáról, aki mindenáron jót akar a gyerekének (avagy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve), az írói látásmódjáról.
A végére hagytam [igazából sokat tudnék locsogni az ilyen-olyan finom jellemvonásokról, de mindjárt lefejelem az asztalt az álmosságtól, úgyhogy lépjünk tovább] egy nagyon fontos momentumot: az emberi hiszékenységet. Elképesztő, milyen bizalmatlanok és naivak vagyunk egyúttal, mennyire hinni akarunk - akár a csodákban, akár az emberekben vagy akár a saját vágyainkban, amikről azt hisszük, valóra válthatóak. A kotnyeles, és egyúttal ravasz elbeszélő folyamatosan átejti a történet résztvevőit (ez a racionális, sziklaszilárd logikus gondolkodással megvert H.G. Wells esetében különösen vicces), és gyaníthatóan velünk, nyájas olvasókkal is ezt teszi, regényszinten legalább egyszer. Komplex, sokrétű regény, levélregény, tudományos románc, kalandregény, sci-fi a viktoriánus korba ágyazva, itt-ott posztmodern felhangokkal. Amint látható, a műfajmixek szerelmeseinek is felkeltheti érdeklődését.
Ui.: Szóba kerül a festő Walter Sickert, akit a krimiszerző Patricia Cornwell saját kutatásai alapján (amely Egy gyilkos arcképe címmel olvasható) a Hasfelmetszőként azonosít, valamint Sir Arthur Conan Doyle esete a tündérekkel, amiről cseri írt régebben karcot.
[Zzzzzzz.... zzzzzzzzzzzz..... - Amadea alszik.]
Sorozat: Viktoriánus trilógia 1.
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2011
Fordította: Latorre Ágnes
Ár: 3900 Ft (a Szandinál még mindig nagyon olcsó)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése