Kettő könyv szeptemberben

Példás visszafogottságról tettem tanúbizonyságot ebben a hónapban, pedig már gyülekeznek a könyvek a kívánságlistámon.



Az otthoni antikváriumok veszélyesek, főleg, ha az ember lánya boldog, hogy hétvége van, nem kell dolgozni, ellenben van ideje almás pitét, túrós bélest sütnie, macskákkal játszani, fecsegni - naná, hogy örömömben könyvet akartam venni, és a kínálat most bitang erős volt. De ellenálltam, és csak a Sammler bolygóját hoztam magammal, amit magamban valamiért Füst-hangulatúnak érzékeltem (esküszöm, hogy nem nyökögök többet erről a filmről). Nem az Ulickaját, nem a Munrót, ezt. Mondjuk, ha mindkettőtől olyan könyv hever az antikban, ami tetszett vagy erősen érdekel, akkor kénytelen lettem volna őket megvenni, de az Életművésznők pont az egyetlen Ulickaja volt, amivel nem voltam kibékülve, a Mennyi boldogság!-ról pedig azt olvastam, hogy gyengébb, mint Alice Munro többi műve, én pedig ismerem magam annyira, hogy tudjam, mi lenne ennek a vége.
Na, szóval két könyvet szereztem be, ezt és az Íliont, amit közösen előrendeltünk a lányokkal, hogy olcsóbb legyen. Ahol kinyitottam, éppen azon humorizáltak, hogy Zeusz éjjeliedényét lopják-e el, jó lesz ez a könyv.
Hogy mikor olvasom el őket, fogalmam sincs, mert a régi könyveimre támadt gusztusom, úgyhogy az idén beszerzettekkel a fasorba se vagyok, de hát minden nem klappolhat.

Az olvasást se vittem túlzásba:

 
 

 Az ok egyszerű volt, nyűgös voltam angolul olvasni, ráadásul egy ismert történetet, és ha tudom, miről van szó, nő a lustaság esélye. Ennek ellenére örülök, hogy végigrágtam magam a The Taste of Apple Seeds-en (a magyar verzió újraolvasásához is meghozta a kedvem - ez lenne a harmadik alkalom, jézusom), az angol terén eléggé ellustultam a munka miatt, ideje lenne összeszedni magam.
Az idő térképe az év egyik legkellemesebb olvasmánya lesz számomra, az tuti. Még mindig nem hiszem el, hogy elolvastam egy Palahniukot, igazi spontán, hirtelen felindulásból elkövetett olvasás volt, majd írok róla bővebben.
A Nero régóta porosodott , pedig már kétszer megbizonyosodtam róla, hogy Kosztolányi prózájával is kompatibilis vagyok. Ennek örömére és hogy javítsam az arányt egy másik magyar szerzővel folytattam a sort, akitől szintén két könyvet olvastam már és ugyanúgy régóta várt a sorára. A füstbe burkolózó, nagyon noir-os Gordon Zsigmond kalandjai a magyar történelemben kellemes emlékként éltek bennem, ezért lepett meg, mennyire magával ragadott a Bűnös Budapest, de örültem neki. Majdnem elfelejtettem leszállni a villamosról miatta.
Néhány mese is sorra került. Amíg a kedves a Szandi akciós kínálatát böngészte, behatóan megismerkedtem Cidrimókussal. Az első rész annyira nem nyűgözött le, de most már lehengerelt az elővigyázatos cuki mókus, kicsit magamra emlékeztet. A Királylány születik illusztrációi gyönyörűek, tökéletes ajándék kislányoknak, lányos szülőknek, de a történet nekem elég semmitmondó volt. Oké, nem én vagyok a célközönség, de nagyon sok olyan mesekönyvvel találkoztam, ami lekötötte a figyelmem.

Röviden ennyi volt a szeptember. Már elkezdtem olvasni a Guvat és Gazellát, de azt majd az októberhez csapom, mert még nagyon az elején járok. Könyvet nem tervezek venni (haha!), az akciókra gyúrok, hogy néhány nagyobb bevásárlást tarthassak, na meg lesz karácsony is, óvatosan kell duhajkodni.

A többiek:
katacita
Dóri
Nita
Pöfivonat
PuPilla
Nikkincs