2015. december 31., csütörtök

2015: a bárányhimlő, a költözés és a könyvek éve

Forrás
Szerettem volna hangzatos (hülye) címet adni az évzáró postnak, meguntam a szimpla évösszegzős elnevezéseket. Erre pedig azt lehetne mondani, hogy idegesítő, de, mint minden, ez sem lehet tökéletes.
Kívülről észrevehetetlen, ám jelentékeny tektonikus változások zajlottak idén (végre megbékéltem a tojással, és az év utolsó nagy ön-felfedezése, hogy ízlik a mák! - lassan elérem egy kisiskolás gyerek gasztrokultúrájának szintjét), ami abban érhető tetten, hogy sok, biztosnak tűnő könyv nem tetszett és hármat félbehagytam. Továbbá, az a vágyam is elmúlt, hogy minden betűre kiterjedő, analitikus listát írjak - a nemzetiségeket pl. egyáltalán nincs kedvem felsorolni -, úgyhogy egy ömlesztett eltűnődés lesz az eredmény.
Akárcsak a havi zárásokat, az év végit is két részre bontom, legyen egy beszerzős meg egy olvasós szakasz.

1. Beszerzések
Nagyon, nagyon jó voltam idén. Olyannyira, hogy megelőztem az örökkévaló bajnokot, fezert - ő 36 könyvet szerzett be, én harmincötöt, ami hajszálra megegyezik a tavalyi rosszalkodással. Ebből elolvastam tizenhatot, egy pedig, az S., folyamatban van, ami annyira nem rossz arány. Örülök, hogy sikerült eljutnom arra a zen szintre, amikor olyan könyveket vásárolok, amik tényleg érdekelnek és nem parkolnak hosszú évekig a polcon (bár, erre még mindig esélyes vagyok:D). Érdekes, hogy az év első beszerzett könyvét mindig soká olvasom el. Tavaly ez volt az Esték a cirkuszban (idén sikerült!), most az Amikor eltűntek a galambok - biztos, ami biztos alapon beválogattam a jövő évi VCs-be.
Ketten pedig (A barackfa titka, A babaház úrnője) úgy jártak, hogy beszereztettek, elolvastattak, nem tetszettek és eladattak vala. Nem akarok kinőni a gyengéd női könyvekből, tehát nem sznobizmusból mondom, de borzasztóak voltak. Sarah Addison Allen másodikként olvasott könyve, az Édes élet már rezgőléces volt, de ez, ez az izé botrányosan rossz volt. A babaház úrnője pedig egy átlagnál unalmasabb, kosztümös női könyv nekem. (Waterstones, még mindig kapd be.) Ő az egyik félbehagyott egyébként.

Némi több évre visszatekintő statisztika:

  • 2012-ben 144 könyvet szereztem be, a kis versenyünkben én voltam az utolsó helyezett. Ebből elolvastam 101-et (abban az évben 56-ot, idén 9-et, eladtam 18-at). A tisztább áttekintés végett van belőle lista is, ezen csak azok szerepelnek, amik a birtokomban maradtak [a polcról csak azokat vehetem le, amiket abban az évben adtam el, magamnak felállított szabály]. Ezen a listán 138 könyv van, amiből eddig 89-et olvastam el. 18-at adtam el.
  • 2013-ban 75 könyvet szedtem össze, ebből 52-t olvastam el (az évben 39-et, 2014-ben 10-et, idén 4-et). Egytől szabadultam meg.
  • 2014-ben már király-lány voltam, 35 könyvet szereztem be, 25-öt elolvastam, 19-et tavaly, idén 6-ot. Egyet adtam el valakinek.
  • 2015-ben 35-16 az arány, és kettőt adtam el.

Ui.: Nóri, köszi, hogy hagytál nyerni!:)


2. Olvasás
Itt már nincsenek olyan szép, letisztuló számok. Idén 84 könyvet olvastam el, sok a mese, a rövid könyv, össze se merem számolni, hány "érvényes" könyvet olvastam, elég alacsony számot kapnék. De nem a számokért olvasok, és Cidrimókusnak van ISBN-je, úgyhogy különösebben nem érdekel.
Meglepő módon nagyon sok régóta várakozó regényt olvastam idén, kb. harmincötöt. Örülök, hogy végre nem csak az új könyvekre támad gusztusom, korábban folyton az újak érdekeltek.
Többeknél olvastam, hogy kevés, igazán jelentős könyv került a kezébe idén - azt hiszem, ez a tendencia nálam is jelentkezik. Nem tudom, mi az oka, az olvasott évösszegzések alapján valószínűleg nem a mennyiség; talán, ahogy egyre több könyvet olvasunk, egyre nehezebb meglepni minket - azért, remélem, nem ununk rá az olvasásra...
Nézzük a listákat, úgyis ez a postok legizgibb része!:)
Forrás

  • Az idei favoritok (nincs sorrend):
Kedvencek lettek:
Joanne Harris: Ötnegyed narancs Neil Gaiman: Óceán az út végén John Williams: Stoner Delphine de Vigan: Semmi nem áll az éjszaka útjába Rene Denfeld: Az elvarázsoltak
Joanne Harris: Ötnegyed narancs - Januárban olvastam, de sok, nemrég olvasott könyvet leköröz hatásában. Harris nagyszerű író - kár, hogy a köztudatban a szirupos Csokoládé-filmfeldolgozással társítják gondolatban -, ebben a könyvében különösen sok mindent felvonultat; a gyötrelmes szeretetet, az árulás sokféleségét, a keserűséget, amit egy nagyon nehéz élet terhe okoz, a sok titkot, ami kőként üli meg az ember lelkét, az ételek iránti lelkesedését, az újrakezdés kései reményét... annyi mindent belesűrít, hogy majd' egy évvel az olvasás után is beleszédülök. Ha ennyire ismeri az embereket, akkor nem semmi élete lehet a félig francia írónőnek, ha pedig a képzelete ilyen szárnyaló és hiteles, akkor egy zseni.
Neil Gaiman: Óceán az út végén - Ó, a gyermekkor varázslatos, egyben félelmetes íze, amikor minden lehetséges és a képzeleted testet ölt a valóságban.
John Williams: Stoner - Avagy én (mi) mikroszkóp alatt.
Delphine de Vigan: Semmi nem áll az éjszaka útjába - A másik, elragadtatott katarzist eredményező regény az Ötnegyed narancs mellett. Fájdalmas, személyes poklot többször megjárós.
Rene Denfeld: Az elvarázsoltak - Hogy lehet valami egyszerre gyönyörű és borzalmas?

Nagyon-nagyon jók voltak:
Romain Gary: Lady L. Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai Donna Tartt: A titkos történet Priya Parmar: Vanessa és Virginia
Kondor Vilmos: Bűnös Budapest Stacy Schiff: Kleopátra Alice Hoffman: Átkozott boszorkák Bartis Attila: A nyugalom Robert Galbraith: A selyemhernyó
Anna Gavalda: Édes életünk Alastair Reynolds: Napok háza Robert Nye: A néhai Mr. Shakespeare Linn Ullmann: Mielőtt elalszol
Romain Gary: Lady L.
Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai
Donna Tartt: A titkos történet
Priya Parmar: Vanessa és Virginia (baromi jólesett)
Kondor Vilmos: Bűnös Budapest (szintén)
Stacy Schiff: Kleopátra
Alice Hoffman: Átkozott boszorkák (újraolvasás)
Bartis Attila: A nyugalom
Robert Galbraith: A selyemhernyó
Anna Gavalda: Édes életünk
Alastair Reynolds: Napok háza
Robert Nye: A néhai Mr. Shakespeare
Linn Ullmann: Mielőtt elalszol


  • Aztán voltak nagyon rosszak is:
Amik nem haboztak csoportokba tömörülni! Mély lelki válságot képes nálam okozni három-négy szar könyv zsinórban történő felbukkanása. Mind "megromlottak", azaz régóta parkoltak a polcon, de nem vághatom ki az összes ilyen könyvet, mert nagy felfedezések is rejtőznek közöttük.
Az egyértelműen kirajzolódik, hogy a lightos női regények (olasz családregények, kosztümös történelmies regények) egy része már untat, elmúlt a korszakuk. Azt nem mondom, hogy a bénán megírt vagy sablonos könyve is felviszik a vérnyomásom, mert ez mindenkire jellemző.:)
Kvĕta Legátová: Szégyenlős szerelem Francesca Marciano: Szerelmem, Róma Philippe Boulle: Különös beavatás Banana Yoshimoto: Csipkerózsika álom Mariolina Venezia: Ezer éve itt vagyok
Kvĕta Legátová: Szégyenlős szerelem - Ügyetlen volt és érdektelen.
Francesca Marciano: Szerelmem, Róma - Unalmas volt.
Philippe Boulle: Különös beavatás - Idegesítő volt.
Banana Yoshimoto: Csipkerózsika-álom - Béna volt.
Mariolina Venezia: Ezer éve itt vagyok - Ld. a másik olaszt.


  • Voltak, akikben csalódtam:
Sarah Addison Allen: A barackfa titka Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma Karen Joy Fowler: Majd' kibújunk a bőrünkből Robert Jackson Bennett: Horzsolások
Sarah Addison Allen: A barackfa titka - Egy rossz lányregény.
Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma - Nem rossz ez a maga nemében, de én azt várom Hoffmantól, hogy elvarázsoljon és gyönyörködtessen, ami nem történt meg.
Karen Joy Fowler: Majd' kibújunk a bőrünkből - Nagyon sokat vártam tőle. Egy idő után elegem lett Rosie szenvedéséből, a nem-árulunk-el-semmit-az-olvasónak - taktikából.
Robert Jackson Bennett: Horzsolások - Annyian imádják, de nekem egy unalmasig ismert panelekből rosszul épített kockavár. Lapos, érdektelen, hiteltelen egy bűnrossz hősnővel.
És, fáj bevallani, de nagyobb falhoz csapkodást vártam A felolvasótól és a Javításoktól is.


  • Félbehagytam őket:
Már a szándék sincs meg bennem, hogy a szar könyveket (amiket már bátran leszarozok, nem teszem hozzá, hogy "nekem nem tetsző" stb.) befejezzem, megadjam nekik az esélyt, blabla. Elég sok muszáj-dolog van az életemben, a szórakozásba nem akarom ezt belevinni.
José Luís Peixoto: Egyetlen pillantás nélkül Jessie Burton: A babaház úrnője Kari Hotakainen: Az életkereskedő
José Luis Peixoto: Egyetlen pillantás nélkül - Róla egy sort se írtam, kb. 20 oldalról nem is érdemes. Nagyon nem értettem, mi a fene akar lenni, és nem is érdekelt.
Jessie Burton: A babaház úrnője - Tipik kosztümös lányregény, semmivel nem jobb náluk az elolvasott százvalahány oldal alapján.
Kari Hotakainen: Az életkereskedő - Ha valamit utálok, akkor azok a bölcselkedő öregasszonyok, akik minden döntésüket tökéletesnek látják, és valójában semmit nem tudnak. Ha olyan okos vagy, kedves Elfelejtettemaneved-hősnő, akkor hogyhogy nem tudod, hogy a két lányod boldogtalan, a fiad meg éhezik? És miért nem segítesz nekik? A depresszív, régen-jobb-volt-az-élet - hangulat végleg kivágta a biztosítékot.


  • Három könyvet olvastam újra (de mindig többet szeretnék):
És mindig megfogadom, hogy jövőre összehozom.:)
Alice Hoffman: Átkozott boszorkák Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége Alan Bennett: A királynő olvas
Alice Hoffman: Átkozott boszorkák - Hoffman azt a fajta női irodalmat műveli, amit szeretek és ami tökéletesen kikapcsol. Látom a hibáit, és nem lesz világmegváltó szerző, de számomra az.
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége - Megkönnyebbülésemre az imádat kiállta az idő próbáját. Persze ennyi év után más élmény volt olvasni (több volt a fájdalom, a személyes vonatkozások), de kedvenc maradt.
Alan Bennett: A királynő olvas - Ez még mindig annyira cuki! Csipkelődő, kicsit gúnyolódó, igazi könyvmoly-olvasmány.


Mi van még? Teljesítettem az idei Várólistacsökkentő kihívást, jelentkeztem a 2016-osra, végre elolvastam a nagy mumust, A Mester és Margaritát, újra könyvtári tag lettem. Igyekeztem minél több nemzetiségtől olvasni, és hogy egyenlő arányban olvassak férfi és női szerzőktől.
Amit sajnálok, az az, hogy angolul alig olvastam, verseskötetet, drámát, képregényt egyáltalán nem. Idén arra koncentráltam, hogy minél többet elfogyasszak az itthon felhalmozott könyvekből, amiben elég eredményes voltam, de most másra vágyom... A kedvesnek rengeteg érdekes könyve van, a könyvtárnak meg pláne, és valahonnan gyengéd könyveket is kell kerítenem, ha éppen zombi vagyok. Szóval, egy seggel szeretnék két lovat megülni, minél többet olvasni minél több forrásból és műfajból, s közben pusztítani az itthoni állományt. És továbbra is mértékletesen vásárolni.

Mindenkinekboldogújévetkívánok, sok-sok könyvet, kevés idegeskedést. Utálom a sablonokat és a felesleges körbe udvariaskodást, bocsi.

A többiek évösszegzése:
PuPilla
Dóri
Nima 
Szee
Katacita
Ilweran
Nita és a top könyvei
Lobo
Gigi
shizoo
Nikkincs
Miamona
zakkant


13 megjegyzés:

  1. "ömlesztett eltűnődés" - ezt imádom :)
    Jó volt olvasni, szeretem a tűnődéseid, és nem, nem hiányoltam a bárányhimlőt :D
    Sok közös pontunk nincs, de az Óceán az út végén nálam is kiemelkedő volt, bár a listára pont nem fért fel. A titkos történet és A selyemhernyó ellenben igen :) A Stoner meg nem fért bele az évbe, azt számon január első olvasmányának...
    Kiemelkedő élményekből nálam sem volt annyira sok, de lehet ahogy telik az idő és egyre több az olvasott könyv is, a tapasztalat is, plusz tolódnak a fókuszok az élet más területei felé, nem is lehet annyit várni mint amíg az ember fiatal, bohó és az olvasás az élete :D

    VálaszTörlés
  2. óó, Boulle különös beavatása nagyon jó. a horzsolások meg pláne.:D
    de örülök, hogy a titkos történet meg a napok háza bejött.
    én erre a nemzetiségi meg nemi megbontásra sose tudok figyelni, eszembe se jut, hogy mondjuk ez alapján is választhatnék.
    ezt be se írtam a posztomba, mert elfelejtettem, de én csak 11 könyvet vettem, annak is a nagyobb része e-ben volt. olcsóbb is, meg nem kell kerülgetnek, ha esetleg még két-három évig nem kerül rá sor.

    VálaszTörlés
  3. Először is, jó ez a cím, tetszik az "ömlesztett eltűnődés", minek kilistázni vaalmit (pl. a nemzetiségeket), ha téged se érdekel annyira, és mellesleg ennyi körbe udvariaskodás amit írtál, bőven szép és jó. :D :D De térjünk rá a lényegre, szuper poszt lett, és nagyon tetszenek a listáid, meg az egész felosztás! Oltári vagy, hogy ilyen kevés könyvet szereztél be, meg hogy majdnem a felét el is olvastad már, ez nem semmi! :) Nincs mit tenni, én is visszább kell vegyem a tempót, mert nem férnek már sehol majd. :)

    SAA csalódás nálam is volt, de a Lost Lake-kel... azért még akarok tőle olvasni, a Waverley-t mindenképp, és hát a barackfa is megvan régóta... de ha nyögvenyelős lesz, akkor félbehagyom.
    Schmittek, Harris, Gaiman, nagyon bólogattam a listánál! :) :) Gavaldát, Galbraith-t, a Gyönyörű titkok múzeumát én is tervezem, és a babaházat is megnézem majd magamnak, hátha nekem bejön. :) Ja, és persze M&M :D

    VálaszTörlés
  4. Ilweran: köszi.:) Nem vittem túlzásba az elmélkedést, lehet, hogy kicsit kipofozom.
    Azért én még sokat várok a könyvektől.;) Persze nem olyan, mint gyerekkoromban, de akkor még minden regény újdonságot jelent, most már sok mindent láttunk-olvastunk.

    Nima: ne bosszants.:P
    Asszem, te viszed a pálmát a mértékletessé válásban.:) Nekem ez a harmincvalahány a lélektani határom a jelek szerint, de ennyivel ki tudok békülni.

    Pilla: nagyon cuki vagy, sztem elég hebehurgya post lett.:) Régebben jobban érdekelt a sokszínűség, tavaly inkább a magánkönyvtárat daráltam. Amióta elköltöztem otthonról, nálam is kezd fellépni a helyhiány - annyira, hogy amint kicsomagoltuk az új lakásban a könyveinket, el is fogytak a polcok.:D
    A Lost Lake-et vagy megpróbálom angolul, vagy kiveszem a könyvtárból, potyára nem veszem meg. Nekem a Waverley tetszett a legjobban, szerintem is nézz bele.
    A babaházat sokan szeretik (én is jobban jártam volna így), próbálkozz meg vele.:)
    Az M&M...(mint a csokigolyók:D), nem volt egyszerű, de ha nem veszed komolyan, csak hagyod, hogy szórakoztasson, akkor sokkal könnyebb befogadni.

    VálaszTörlés
  5. Tök úgy emlékeztem, hogy a Szerelmem, Róma tetszett neked és még kedvet is kaptam a posztod által, de akkor valamit megint nagyon benéztem. :D na majd mindjárt elolvasom újra.
    Gratulálok az első helyezéshez! (már Nitának is gratuláltam. :D)
    Nekem kívülről úgy tűnik, mintha nagyon zenben lennél az olvasásokkal, túl vagy a mindent azonnal és frissen szakaszon (én most élem ezt, hehe), és jöhetnek a régóta várakozó könyvek. Talán majd 1-2 év múlva követem a példádat. :)

    Úgy tűnik, 2015 sokunknál a súlytalan könyvek éve volt, vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzak. A felső középmezőny nagyon erős volt nálam, aztán a többi elhanyagolható. Fura szelek fújtak tavaly.

    VálaszTörlés
  6. Te vagy az én hősnőm! 144 könyvből eljutni 35-höz, azért az nem semmi. :) Vajon nekem sikerülni fog valaha? :D :D
    Annyira örülök, hogy összejött nektek a lakás, és idén remélem maximálisan ki is tudjátok élvezni. :) És egyébként a 2015-ös év szerintem nekünk egyértelműen a körömlakkoké volt, éljen a Nailland és a Viber! :D

    VálaszTörlés
  7. Ez jó.:D Ha gondolod, szívesen neked adom. Sokan szeretik, lehet, hogy nekem jött rosszkor, vagy tényleg kinőttem belőle.
    Köszi.:)
    Értetlenül állok előtte, anno ezért neveztem be a VCs-re, hogy végre kikopjon néhány régi könyvem. Örülnék, ha nem múlna el.:)

    Azóta is eszembe jut a kérdés, hogy vajon mi lehet az oka. Meglátjuk, idén hogyan alakul a helyzet. Lehet, hogy gondosabban kell válogatnunk?...

    VálaszTörlés
  8. Ami szar az szar, kár is belebújtatni más kifejezésbe, neked ez a véleményed, másé meg más. Újra olvasásokat én is tervbe vettem idén, és persze a VCS-t is. A Színek és éveket anno nagyon szerettem, az Aranysárkány is bestofok között van, remélem neked is tetszeni fognak. Kíváncsi leszek majd rájuk. B.Ú.É.K meg minden jót idénre!

    VálaszTörlés
  9. Baromi jó cím lett! :D
    Nagyon jó kis szemezgethetős listát rittyentettél, az Ezer éve itt vagyokért és A babaházért fáj a szívem, mert nekem mindkettő nagyon tetszett, A barackfa titkától meg félek, mert a Waverley-t idén olvastam, és nagyon tetszett! :)
    Szép évet zársz, BÚÉK! :)

    VálaszTörlés
  10. Ez az a cím, amire jövőre is emlékezni fogunk :)
    Gratulálok a kevés beszerzéshez és a sok otthoni fogyasztásához. Érdekes, hogy az ember hogy át tudja magát "nevelni", meg amikor más foglalja le az életét, akkor talán nem is olyan nehéz megállni pl. a könyvvásárlást.
    Fú, szokás szerint sok közös pontunk van a kedvencek között, bár van olyan is, ami nálam a csalódások között van, tök unalmas lenne, ha mindannyian mindent szeretnénk/utálnánk :)
    Jövőre az általad olyan frappánsan megfogalmazott spontán örömolvasást tűztem ki magam elé, úgyhogy az újraolvasási vágyadhoz én biztos csatlakozom, sok van, amit szeretnék újrázni, csak eddig sajnáltam az időt, de azt hiszem 2016-ban nem fogom :)
    Boldog új évet Neked is, kevés félbehagyást és sok jó történetet!

    VálaszTörlés
  11. zakkant: :)) Akkor jókat választottam a VCs-be. BÚÉK neked is!

    Miamona: köszi.:) Én is jobban örültem volna, ha tetszenek.:D
    Gondolj arra, hogy lányregényekben én vagyok az ellenpólusod - szal, ami nekem nem tetszik, te szeretni fogod!:)
    Egyébként érthetetlen, a Waverley-t én is imádtam, a nemrég olvasott Fangirllel is elmütyürkéztem, A babaház meg az elmebajba kergetett. Fura vagyok.:)

    Nikkincs: :D
    A vége felé már nem esett jól, csak megszokásból vettem annyi könyvet, megkopott az öröme. Sokat segített anno néhány nagy változás, de fejben is el kellett jutnom oda, hogy felismerjem, ez csak pótcselekvés, nem az olvasás öröméért veszem őket. És még így is fokozatosan (bár nagy léptékkel) sikerült csökkentenem a beszerzéseket.
    Igen, elég sok a közös pont.:) Nevetni fogsz, de elkezdett érdekelni az Akvárium.:D
    Nem tudom, fejben mikor fog sikerülni elfogadni, hogy az újraolvasás nem időpocsékolás. Ezen még sokat kell dolgoznom.:)
    BÚÉK neked is! Éljenek a jó könyvek!

    VálaszTörlés
  12. 35 könyv? Gratulálok! Idén én is szeretném csökkenteni a beszerzéseimet! :D
    A Napok háza és a Vanesse és V. nemsokára sorra kerül nálam is, bíztató, hogy neked nagyon tetszett.
    Ez az egy seggel két lovat probléma nekem is ismerős - a vágy az új könyvek olvasása után, meg az itthoni olvasatlan polcok... :D Meg kell találni az egyensúlyt! :)

    VálaszTörlés
  13. Köszi.:) Remélem, tetszeni fognak.
    Szerintem egyik oldalról billenünk a másikra.:)

    VálaszTörlés