2018. július 31., kedd

Blogszülinap

Érdekes, a saját szülinapom hidegen hagy - sőt, dúvad melankóliába esek tőle -, de a blogéról mindig megemlékezem, amiről mellesleg csak annyira emlékszem, hogy valamikor július végén van, mint az enyém.
Ugyan a Blogspoton nem látszik, mert még a Freeblogon kezdtem, de 12 éve kezdtem írni, ez a legrégibb hobbim az olvasás és a körömfestés:D mellett. Sok mindent túléltünk együtt, előnye, hogy nem pofázik vissza, mindig türelmes, nem hagy faképnél és meghalni sem tud (legalábbis nélkülem nem).
Régen egész szép számokat mutatott a Freeblog statisztikája, talán a Blogspoté is a költözés után, de jó ideje kikerültem a köztudatból, a fejemben valamiért akkortól, amióta nem olvasok trendi-friss könyveket (töméntelen mennyiségű YA-t elolvastam, azóta még töméntelenebb jelent meg) és a különböző közösségi felületeken sem tolom az egómat mások arcába-falára, mert nem érdekel a mutatószám-hajhászás; az Amadeablog - és vele együtt a lényem Amadea-része is - mindig privát játszótér volt és az is marad, persze szívesen látok néhány embert és még a kislapátom is kölcsönadnám, mert a közvélekedéssel ellentétben az egykék (vagy az egypirosak, jujj) egyáltalán nem irigyek. Másrészt a Fb egyenesen taszít és ízlésem szerint így is túl sok szabadidőt áldozok fel a virtuális tér oltárán - elnézést a cifrázásért, a munkahelyemen kevéssé tudom kiélni magam -, harmadrészt nem tartom magam és a billentyűkopácsolásom annyira egyedinek, érdekesnek vagy szórakoztatónak, hogy más felületen is az emberek orra alá dugjam.

Kép innen

Nyilván a leggicsesebb tortakompozíciót kellett lementem a Pinterestről, a valóságban nem ilyet, hanem almabortortát kaptam harmadmagammal az Asztalkából, továbbra is könyörgök mindenkinek, hogy ha Pesten arra jár, kóstoljon meg valamit, utána úgyse tudják kidobni. Mindig komoly fejtörést okoz, hogy a himmelreich és a málnás csokitorta hány paraszthajszállal marad le, de az biztos, hogy átkozottul, utánozhatatlanul finom(ak), sírni tudnék minden egyes falat után, szóval köszönöm.


22 megjegyzés:

  1. boldogot.:)
    sztem mi, régiek, elég rendesen kikerültünk a köztudatból. a mai bloggerek nagy része azt sem tudja, mi volt az a freeblog.:D de nem baj az, ennek így kell lennie.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, hogy normális folyamat-e, vagy hogy más is ezt tapasztalja-e, mennyiben függ attól, ha vkinek változik az ízlése, stb...

      Törlés
  2. Boldog születésnapod neked is és a blognak! :)))
    "nem tartom magam és a billentyűkopácsolásom annyira egyedinek, érdekesnek vagy szórakoztatónak, hogy más felületen is az emberek orra alá dugjam." - pedigde! :D

    VálaszTörlés
  3. Boldogat! :)
    A kislapátot majd kölcsönkérhetem? :P (Tudom, megragadtam a lényeget, de az egész poszt igazi Amadeás hangulatú :))

    VálaszTörlés
  4. Boldog blogszülinapot!
    A hosszú idő óta meglévő blogok olvasásánál pont azt szeretem, hogy végig lehet követni ki mennyit változott ízlésben és stílusban. Tényleg egyike vagy a legnagyobb fejlődőknek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsi, hogy ilyen soká válaszolok, utálok telefonról hosszan írni, a főnök meg pont rálát a gépemre.
      Köszi szépen, nagyon kedves vagy.:) Nem nagyon merem nézegetni a régi postjaimat, elvileg lementettem az összes freeblogost, de inkább hagyjuk.:D Meg eléggé érződhet, mikor vagyok teljesen zokni agyilag.

      Törlés
  5. Boldog blogfordulót kívánok!

    VálaszTörlés
  6. Boldog blogszülinapot! :)
    Szerintem nem baj az, hogy nem vagy mainstream, pont az egyedi hangod az, amiért szerintem idejárunk téged olvasni. Hidd el, a számok nálam sem szépek, de kit érdekel, beülök melléd a lapátommal, hozok neked fagyit is. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!
      Hú, remélem, a játszótéren van konnektor.:DD

      Törlés
    2. Csak ne nyúljatok bele! :D

      Törlés
  7. Boldog blogszülit! :)
    Soksok szuper olvasmányélményt és -ötletet köszönhetek a blogodnak. Bevallom, gyakran szoktam nálad kóborolni - még a freeblogon is gyakran tettem ezt - , visszaolvasgatni a régebbi bejegyzéseket, hátha elkerült valami szuper olvasmányötlet :)
    Ez az almabortorta pedig istenien hangzik!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!
      Örúlök, hogy találsz nálam figyelemre méltó könyveket (visszafelé is működik!), bár a munka miatt elég lassan olvasok-írok mostanában.

      Törlés
    2. Ja, és szavakkal kifejezhetetlen, mennyire finom az almabortorta!

      Törlés
  8. Boldog blogszülinapot! Hogy ezen "Sok mindent túléltünk együtt, előnye, hogy nem pofázik vissza, mindig türelmes, nem hagy faképnél és meghalni sem tud (legalábbis nélkülem nem)." én mekkorát nevettem! :D Az egykék vagy egypirosak kicsit fájt, de a tortád szép, és tartsd meg a körömlakkozás mellett ezt a hobbidat is, mert szerintem nem az számít amúgy se, hogy benne vagyunk-e a köztudatban. :D Ez tényleg privát játszótér. ;) De azért néha kardozzunk a kislapátokkal. ;)
    Az Asztalka minden sütije páratlan, ezt én is tanúsíthatom! :P
    Amúgy áruld már el a titkod, hogy volt kinn ez a poszt már tegnap a mai dátummal?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!
      Hát, szerintem annyira nem vicces, de biztos nekem morbid a humorom.
      Véletlenül rányomtam a a mentésre időzítés nélkül.
      Képzeld, nyitottak egy új Asztalkát és az annyira nem finom, ezt mesélték.

      Törlés
    2. Nekem néha fekszik a morbid humor is. ;) Egyébként meg igaz, akár morbid, akár nem, a blog csak velünk él. :)
      Ó, hát akkor se egészen értem, hogy teszi ki akkor a következő napi dátummal vajon? Furcsa jelenség.
      Hol nyitották?

      Törlés
    3. Először simán publikáltam, utána észbe kaptam és beállítottam a dátumot.
      Fú, már nem emlékszem, de a honlapon biztos kiírták.

      Törlés