Bővülés és szelektálás

Ismét a normál könyves postok elé tolakszik a legújabb agymenésem, Ilweran bosszúságára és mások örömére.
Az olvasnivaló könyvek száma a végtelen felé konvergál, még akkor is, ha egy olyan könyvmollyal állunk szemben, aki évente körülbelül száz könyvet olvas - kivéve, ha csak erősen kontúrozott könyveket hajlandó olvasni, úgy értem, bizony határokon belül marad, például csak sci-fit, fantasyt és képregényt olvas, vagy csak romantikust és YA-t. Nem, nincs az ilyen olvasókkal semmi bajom, ezek csak példák, fel ne szívja magát valaki, mert postázok neki egy Nemere összest (ami nemcsak a postaköltség miatt paradoxon).
Az olvasó emberek viszont ritkán maradnak műfajhatárokon belül. Szerény személyem egyenesen hedonista; ha valakinek folyamatosan változik az aktuális érdeklődése, emellett vásárol, kölcsönkér, letölt és még könyvtárba is jár, a képzeletbeli, valós elemű (tehát az a várólista, ami csakis fejben létezhet, mert minden érdekesnek tűnő kötet nem fér el egyetlen listán, az ellenkezik a természet törvényeivel) várólista előbb-utóbb odáig gördül, hogy csak egy fektetett nyolcast látunk lelki szemeinkkel, és egy feliratot: kérem, várjon, az oldal töltődik...
Néha azonban muszáj szelektálnom, mert teljesen és visszavonhatatlanul még nem ment el az eszem. A szelektálás oka általában az, hogy úgy érzem, bizonyos könyvek hülyének néznek. Ilyenek például Jodi Picoult regényei.

    

  

Amikor az első, magyarul megjelent regényét olvastam, A nővérem húgát, azonnal a kedvencek közé került. Lenyűgözött és mélyen megdöbbentett ez a könyv, és, tekintet nélkül a néhány éve kialakult álláspontomra, meghagytam a kedvencek listáján az akkor átélt, átadott élmény miatt. A frissen megjelent Egyszerű igazság kivételével az összes könyvét olvastam, de a 2009-ben megjelent Szívtől szívignél már rezgett a léc, és ez az érzés a Gyere haza! idején, tavaly odáig fajult, hogy elküldtem Jodit a fenébe. Ami annakidején, az első három könyv esetében - ezeket meg is tartottam, a többit eladtam/elcseréltem - magával ragadott, már talmi ragyogásnak tűnik. Mert ez a nő hatásvadász és annyira ebordítóan egykaptafás szerző (gondoljunk csak a kötelező bírósági tárgyalásokra), hogy már az évi egy könyv is felhúz. Igen, érdekes, fontos témákat mutat be, igen, jól mutatja be a különböző nézőpontokat, de ez nem változtat azon, hogy véget ért a JP-korszakom, jönnek a helyébe mások.
Van néhány szerző, akivel hasonlóan jártam, például Vavyan Fable. A régebben megjelent regényeit imádom, azt se tudom, hányszor olvastam az itt szereplőket, de az új regényei egyszerűen taszítanak (a legtöbbnek pedig bűnronda vagy simán rossz a borítója, a Sárkánykönny új, átdolgozott kiadását is beleértve), valahol a Mesemaraton - Emlékfutam környékén éreztem azt, hogy valami elmúlt és nem jön vissza. És nem bánom.

   

Ki jött Picoult és Fable helyére? Például Márquez. Nem, nem sznobizmusból, nem azért olvastam el a Száz év magányt (és nem azért néztem félve hónapokig a polcon, hogy én ezt nem fogom érteni), mert olyan bődületesen entellektüel akarok lenni. Annyira szerettem, hogy a Jessie Lamb testamentuma után az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája volt a következő olvasmányom, pedig ritkán szoktam bármiben is azonos könyveket olvasni rövid időn belül. Más nem meg otthon Márqueztől, úgyhogy addig rághatom a küszöböt, amíg el nem jutok a könyvtárba (vagy valaki meg nem lep vele a szülinapomra.)

Virginia Woolfot tavaly fedeztem fel, rögtön két könyvét is elolvastam, és vagy ötöt beszereztem. Nála nem vagyok olyan lendületes, mint Márqueznél, mert még mindig van bennem némi félsz, pedig a kedves néni megengedi, hogy Ginny néninek szólítsam, és mindig kérlelem, hogy ne tegye, ne rakjon köveket a zsebébe, mindig újra és újra meghal.

    

  
Romain Garyval A virradat ígéretével robbant ki a nagy szerelem, az egyik legkatarktikusabb élményem volt olvasói pályafutásom alatt. Idén folytattam vele a beszélgetést az Előttem az élet lapjai között, még a Lady L. van hátra, és nagyon remélem, hogy a Park kiadó tényleg folytatja a művei kiadását, mert nagyon szeretem Romuskát (igen, őt meg így hívom).

  

Tudnék még néhány hasonló szerzőt felsorolni - például Molnár Ferenc, Halász Margit, Conan Doyle Sherlock Holmes-története, Calvino is erősen esélyes a tartós helyfoglalásra - de olyanokról is akarok írni, akiktől még semmit nem olvastam, de erősen felpiszkálták az érdeklődésem.

Mint például Simenon és az ő Maigret-je. Bevallom, az Agave esztétikus borítói (annyira vicces, négy krimiszerzőm is ennél a kiadónál jelent meg) és PuPilla legújabb írása totál beindították a nyálelválasztásom, és már csak a csekélyke önuralmam tart vissza attól, hogy egyszerre megvegyem az összest hogy belekukkantsak egybe.

    

  

A köztünk lévő zárójel

Maggie O'Farrell: A kéz, amely először fogta az enyémet
Értékelés: 3 nyoszolyamedve az 5-ből
Kedvenc karakter: Lexie

O'Farrelltől csak az előző regényét, A köztünk lévő távolságot olvastam - könnyed, csajos könyv komolyabb témákról -, amely tetszett annyira, hogy a friss könyvére is kíváncsi legyek.
Sajnos ezúttal mellélőttem. Persze, mint mindig, most is fennáll a helyzet, hogy nem a megfelelő hangulatban voltam, ezért nem ragadott magával annyira a történet hangulata, A KLT (nem írom ki még egyszer ezt a hosszú címet) esetében is ez volt a húzóág. De ez az elem volt az, ami a három csillagot megadta a könyvnek, szerettem olvasni a házakról, a Sohóról - az írónő elvileg még némi kutatást is végzett a témában -, a szerkesztőségbeli munkáról, szerettem hallgatni Lexie írógépének kopogását (és imádom azt a szót, hogy "jegyzetfüzet").
A szereplők közül egyedül Lexie volt szimpatikus, tetszett, hogy nem az elveszett kislány a nagyvárosban, és nem a naiv kislány a csélcsap pasi oldalán. A többiek hidegen hagytak, jaj, dehogy is, Ted rettenetesen idegesített, azt se lehet tudni, mi a baja - sokáig szellemi vagy szervi problémára gyanakodtam -, sőt, még ő maga sem tudja megfogalmazni, de magára hagyja a barátnőjét, aki a lépcsőn alig képes felmenni a nehéz szülés után.
A központi téma - a hétköznapi emberi kapcsolatok mellett, amivel Maggie O'Farrell ismét foglalkozik - az anyaság, és főleg ez lehet a ludas abban, hogy közömbös volt számomra a könyv. Annak ellenére, hogy megmutatja az anyaság jó és rossz oldalát is, nem tudott megfogni, de ez aligha az én hibám, olvastam már más könyvet is erről a témáról, amelyek százszor jobbak voltak. Azon szaporán ugrált a szemöldököm, hogy vértanúi áldozatnak állítja be a lapos sarkú cipő viselését (vagy csak azért nem hatott meg, mert nem hordok magas sarkút), azt meg nem hiszem, hogy muszáj lenne minden anyának levágatni a hosszú haját, nem apácák lesznek, vááá.

A Gabo általában jó minőségű könyveket ad ki, de ez eléggé félresikerült, sok benne az elütés és a hiba, de a fordításban is maradtak érdekes dolgok, pedig én ritkán veszem észre őket, annyira elmerülök a történetben:
"A capuccinomasinához szerződött fém kattan egyet."
"A szénbányafekete égboltban narancsszín pászmák fürdenek."

Azt hiszem, ez a könyv azok közé fog tartozni, amiket hamar elfelejtek és nem lettem volna szegényebb, ha nem olvasom el. Közepes, közönyös, vízízű.

Eredeti cím: The hand the first held mine
Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2013
Fordította: Kis Marianne
Ár: 2490 Ft
Az írónő honlapja

Agave ősz

Teljesen be vagyok zsongva, amikor kiderült, hogy novemberben jön a Kenzie-Gennaro sorozat ötödik része, a Prayers for Rain. Magyarul Ima az esőért címmel fog megjelenni, váá, mindjárt hiperventillálok.

Szeptemberig rághatjuk a körmünket és a küszöböt a Hyperion Cantos sorozat záró kötetéért, az Endymion felemelkedéséért, októberben pedig jön Chris Moore újabb agyament könyve, a Sacré Bleu, ugyanezzel a címmel. Moore utolsó két könyvét kihagytam, mert a Love Story harmadik része vállalhatatlanul zagyva hülyeség volt, de ez nagyon érdekesnek tűnik.

A kiadó blogpostjában a többi őszi megjelenésről is tájékozódhattok, és itt még nincs vége a listának, csak még titkolóznak.

Egyszer volt, hol nem volt...

"- Mielőtt a Márkinő megérkezett volna az oroszlánjaival és elefántcsont nyakörves nagy, öreg párducával, Tündérföld a jó Mályva királynő örök nyarának fényében fürdőzött. Mályva, a Bölcs és Bátor. Szeretett minket és rímes dalokkal uralkodott, vasárnaponként pedig mindenkinek cseresznyét osztogatott. Amikor ünnepnapokon kilovagolt, vörös gyöngyökből álló koronát viselt, amit a fókatündérektől kapott, és minden púka tornamutatványba fogott, csak hogy megnevettesse. Minden asztal tejtől, búzától, cukortól és forró csokoládétól roskadozott. Minden ló kövér volt. Minden köpű teli. Mályva királynő ezüstgombák körében táncolt, hogy megidézze a tavaszt - és úgy tűnik, mielőtt királynő lett volna, fürdőházat vezetett."

Catherynne M. Valente: A lány, aki körülhajózta Tündérföldet
Értékelés: 5** bezoárkecske az 5-ből
Kedvenc karakter(ek): mindenki, ától cettig!

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer Omahában egy kislány, akit Szeptembernek hívtak. Hosszú, sötét haja volt, az anyukája gyársoron dolgozott. Szeptember tudott úszni és könyveket olvasni, és megszerelni a kazánt, ha egy kicsit romlott el, kedvenc színe pedig a narancssárga volt. Házsártos kislány volt, valamennyire szívtelen, és mindenki tudja, hogy a valamennyire szívtelen gyerekek a legalkalmasabbak arra, hogy egyszer, mosogatás közben elragadja őket a Zöld Szél Tündérföldre.
Ám Szeptembernek nem átlagos kalandokban lesz része, mert a régi dolgokat furcsa éhség gyötri. Félni fog, fázni, éhes lesz, meztelen talpa sajogni fog az úttalan utakon, és elveszít(het)i a szívét. Szeptember azonban bátor kislány volt, és azt mondta: "Én pedig a csodák miatt jöttem, még ha a véremet kell is hullatnom értük" - és ez így is lesz, mert az igazi mesékben mindig kell, hogy legyen vér.

A Kis Fuvallatok Leopárdja
Fitying Kalpurnia, egy tündér
Fitying Picula, a gyámleánya
Számos velocipéd
Halál
Két o... nem, ezt nem írom le, és nem is mondom ki többet, mert baromi félelmetesek
Egy pórul járt hal
Egy cápa (valójában púka)
Hannibál, egy pár [véleményem szerint igen undok] cipő
Csillám, egy lámpás [ő viszont nagyon kedves]

Ez a szereplők lajstromának egy része, a kedvenceimet válogattam ki, hogy ti is részesüljetek az örömömben. És ti még szerencsések vagytok, mert nem kellett naponta tizennyolcszor (nem igaz, csak hatszor!) végighallgatni a stáblistát, mint a kedvesnek.
Ha pedig egy könyvvel úgy indul a viszonyunk, hogy akaratlanul megtanulok egy ilyen listát, és minden oldalt kétszer olvasok el, akkor totális és menthetetlen a szerelem. Már ama szerény ténynél fogva is, hogy Catherynne M. Valente írta, a Marija Morevna és a Halhatatlan szerzője, és miután becsuktam a soron olvasott könyvét, Valentével is szerelembe estem - azon kevés írók egyikévé lépett elő, akik a papucsállatkák táplálkozási szokásairól is mesélhetne, akkor is csüggnék a szavain.

A félelmetes Márkinő és párduca, Jágó. Ana Juan illusztrációja

És nem is Valente lenne, ha nem tartozna azon írói csoportomba, akinek képtelen vagyok normálisan írni a regényeiről, miért is ne, tehát az alábbi zagyvaságokért elnézést kérek.
A Marija Morevnához hasonlóan ez a regény is egy szédítő kaleidoszkóp, egy olyan színes fantázia birodalma, amely minden jó érzésű olvasót elbűvöl [igen, C.V. az Elvakult Elfogultság Írók Klubjának is tagja, bocsánat]. Ahogy fentebb igyekeztem felvázolni, nem habos-babos, rózsaszín gügyeségről van szó, hanem egy igazi meséről, és a meséknek a kegyetlenség, a brutalitás (valamikor) része volt. Igen mélyen érintett, amikor megtudtam, hogy a kedvenc Disney-mesémben, a Csipkerózsikában eredetileg még kannibalizmus is szerepelt.
Itt emberevés nincs, nem kell félni. Mástól azonban igen. De van egy kedves sárkánygyík, kinek neve A-tól Ly-ig, az apja egy könyvtár volt, és olyan az illata, mint a sülő fahéj és a gesztenye. Vannak különféle nagymacskák, élő tárgyak, lósellők, boszorkányok, máridok, manócok, egy szappangólem és sok más színpompás lény. És természetesen kalandok, olyan kalandok, amelyek erősen próbára teszik Szeptember jellemét és az én gyermeki fantáziámat (ezért féltem a meg nem nevezendő o...-któl). Valente egy szépséges, halálos boszorkány, aki magához vonz a történeteivel, és egyszer fel fog falni.

Ez a könyv azoknak az egyike, amiket olvasni kell, hogy megízleljük, megmerítkezzünk benne, hogy hasson ránk, a világhoz és az élethez való viszonyunkra. Olyan könyv, amitől többek lehetünk, mint az olvasása előtt.

Ui.: én is akarok egy olyan zöld házikabátot!

Eredeti cím: The Girl Who Circumnavigated Fairyland in a Ship of Her Own Making
Sorozat: Tündérföld 1.
Kiadó: Ciceró
Fordította: Kleinheincz Csilla
Ár: 3490 Ft
Az írónő honlapja

Szöszmők

Megkaptam az ajánlólevelem, és nem tudom, ő szégyenlősebb-e vagy én, mindenesetre visszadugtam az átlátszatlan tartójába. Nem vagyok jó véleménnyel magamról és mindig megilletődöm, amikor pozitívan nyilatkoznak rólam, na.

Az ekultura.hu stábja engem is elkapott egy környi interjúra, pedig hősiesen ellenálltam (értsd: hisztiztem), és majdnem sül krumplistól vittek a kamera elé. Lehet rajtam röhögni, ugyanis beszélni nem tudok, biztosan hadarok is meg görnyedten tartom magam, de pat szerint én pillogok a legbájosabban, azért ez is valami.

Csúfosan haragszom magamra, amiért a könyvhetes szerzeményekkel és az európás rendeléssel elrontottam a 24 könyves idei rendeskislányságomat, ugyanakkor irtózatosan örülök az új szerzeményeimnek. Még jó, hogy első nap rendeltem, mert már egy csomó minden nincs benne az akcióban. Holnap veszem át őket, a Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől-szatyromba pakolom őket, és így megyek Nokedlivel könyvtárazni.

A várva várt akció

Annyira tudtam, hogy a Könyvhét után teszik be:

Európa Könyvmaraton, 

40% kedvesség,

június 14-ével bezárólag.

Igen, rendeltem, hónapok óta erre vártam, a várólista bekaphassa.

Könyvheti napló

Update: két vicces momentumot kifelejtettem:
1. "Bugyit kérsz vagy gumit?" - A plakátokat, printeket befőttesgumival vagy műanyag fóliával adtuk.
2. Kira szombaton, a grafikusok dedikálása és a legnagyobb káosz közepette bevágódott a bódéba, hogy nincs-e körömlakkunk. Mert nem szalonképes a keze megjelenése! Csilla erre elröhögte magát: "Kira, pont most akarsz körmöt festeni?"

Ezt a bejegyzést úgy terveztem, hogy minden este megírom az aznapi történéseket, de ez természetesen nem jött össze. Eléggé elfáradtam, a vasárnapot kivéve mindennap eláztam, és mire hazabumliztam, csak arra voltam képes, hogy bedőljek az ágyba.
Továbbá az egész könyves éra ezzel van tele, szal izgalmas nem leszek, de sebaj.

Szerda, főleg este
Természetesen még egy csomó mindent meg kell csinálni, amit nem közölhetek, különben jön értem a nagy fekete autó. Kirával úgy terveztük, hogy a Könyvfeszt előtti éjszaka 11-ig tartó robotolása (ill. szenvedése) után ezt megismételjük, de hat után ez már nem tűnik jó ötletnek. Röhögünk a félregépeléseken, a kólától és a mogyorós csokitól kimered a szemünk, miközben majd' megfagyunk, hát sajnálják tőlünk a fűtést?!

És mi lesz, ha elmos minket az eső vagy egy laza mozdulattal elmos az árvíz?! PuPilla szerint nem kell félni, van elég papír, hogy felszíííjjja a vizet. De, ahogy ismerem, elsőként menekítené a köteteket a fák tetejére.
Az idő miatt duplán hisztis vagyok, mert nem tudom felvenni a piros ruhám. De legalább piros szövetkabátom van, kettő is.

Csütörtök
Istenem, de örülök, hogy nem kellett hatra kimennem - ekkortól kezdődött a kipakolás. Kb. kilencre odadugtam a fitos orrom, és megmutatkozott, hogy a bölcsészek nem koránkelő népség, rengeteg stand még zárva volt.
Az időjárás teljesen hazavágott, tizenegy környékén majd' leragadt a szemem, amin nem segített, hogy aktív vásárlói roham nem volt, tehát többnyire kint üldögéltem a könyvek mellett, vagy bent meredeztem, lábujjhegyen pipiskedve, mert köztem és a pult széle között három doboz volt, tele könyvjelzőkkel, könyvekkel, szórólapokkal, spulnival, meg a jó ég tudja, mivel.
Hárman osztoztunk hat négyzetméteren, pontosabban az Ad Astra és az Abrakadabra hármon, azaz nekünk másfél négyzetméter jutott. Ennek ellenére egész jól elfértünk, igaz, hogy állandóan fel kellett forgatni az egész szamárfészket, mert egymás hegyére-hátára pakoltuk a holmikat, de sebaj. Most is egy zsibvásárra hasonlítottunk; a butikban voltak moxyk, plakátok (két méretben), printek, szatyrok, bugyik, könyvjelzők, szórólapok, bögrék, állványok, rengeteg papír, sütik, túlélő vízkészlet, hűtőmágnesek, és persze a főszereplők, a könyvek , akik immár tizenheten vannak. Igen, a dög Szingularitás is elnyerte földi alakját, teljesen elfoglalta az asztal alatti részt.
Még délelőtt átvágódtam a Burger Kingbe kóláért - ez és a H und M kitűnő forgalmat bonyolíthatott a hétvégén, csak azt sajnálom, hogy mi nem árultunk AA-s esernyőt -, annyira nem bírtam magammal. Délután már nagyon magamba fordultam, rosszabb voltam, mint három Holden Caufield, pat mentette meg a napomat, amikor elhurcolt szétnézni.
Rossz ötlet volt. Nagyon rossz ötlet.
Tudtam, hogy az olcsó könyves standok veszélyt jelentenek rám - és igazam lett. A Park (ahol végre találkoztam Esztivel) és a Palatinus sírba vittek, hat könyvet szedtem össze, egyet, A sehol hercegnőjét anyának vettem:

    

A gond az volt, hogy nem volt nálam a pénztárcám, de pat lovagiasan felajánlotta a szolgálatait, nehogy zsákmány nélkül maradjak. Gyorsan, hatékonyan tudtunk együttműködni: én rámutattam a könyvekre, ő fizetett, nem is lehet olyan rossz kitartott nőnek lenni.:D Kezdem érteni, mit érezhet a kiskacsa, aki egy embert pillant meg először, pat kb. ilyen gyengéd érzelmeket ébresztett bennem.
De legalább több könyvet nem szereztem be, ezzel próbálom magam vigasztalni. Részben örülök, mert tök jó kis könyveket szereztem be, részben mérges vagyok magamra, amiért elrontottam a jó kis arányaimat.
Ja, és persze esett az eső. Délelőtt még csak éppen megmutatta magát, délután viszont istenesen lezúdult, a tericumos srácok pöpec ponyvaszerelők és még vízelvezető lyukat is fúrtak. Amíg tartott a zuhé, Csillával olvastunk, az eső nem esett ránk, én beburkolóztam az ünnepi könyvhetes abroszba, mert persze, hogy fáztam.
Este ötösben, Nita nélkül, Lighttal kiegészülve ellátogattunk a Staropramenbe, fezerrel majdnem a többieket ettük meg éhségünkben. A pizza irtó finom volt, még az se érdekelt minket, hogy 13 fok van.

Péntek
Meleg van, basszus. Úgy emlékszem, az eső ezúttal megkímélt minket, de nem vagyok benne biztos. És egyszer a szél megemelte a két stand közé kifeszített kis ponyvát, és teljes, dédelgetett tartalmát ránk zúdította, élmény volt ez a hideg zuhany. De lehet, hogy ez szombaton volt, a fene tudja.
Megjöttek a hűtőmágnesek! Irtó cukik, rögtön vettem is egy Jessie-set. A plakátokból egy-egy példányt Kira lamináltatott, nagyon jól néznek ki, persze, hogy mindenki ezeket akarja elvinni.
Csilla szerint olyan voltam az ablakból kikucskálva, mint egy macska az ablakban, még le is fotóztatott.
A vásárlók közül egy csapatra emlékszem nagyon: két fiatal csajra és egy elegáns öregúrra. Hihetetlen formáció volt, a lányok megfűzték az urat, hogy vegyenek együtt hárman könyvet, így 30% kedvezményt kaptak, olyan cukik voltak.:) Távozott velük egy Jessie Lamb, egy A dervisház és egy Ingókövek, előbbi az egyik süvölvényé, utóbbi a bácsié.
Jött PuPilla, akit jól megajándékoztam, remélem, tetszeni fog neki a </Harmónia>.
A bazári elmebaj is kezdett jelentkezni, Kira művésznő macskatappancsokat nyomdázott az alkaromra, jelentem, az imbolygó nyomok egyike még mindig látszik.:) Biztos azért, mert egy profi grafikus csinálta.
És végre van Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől-szatyrom! Tavaly óta ácsingóztam egy ilyenre, nem érdekelt, hogy 990 Ft-ba fájt, nekem kellett és kész.

Szombat
Erre a napra lehetetlen felkészülni, a hangulat az őrjöngéssel határos. Adjátok össze a zsúfolt standokat, a rengeteg embert (kutyákkal, babakocsikkal és minden egyébbel, perecárus is volt, továbbá katonák, indiánok, krisnások, legionáriusok, bohócok stb.) és a hőséget, garantált a tömeghiszti. Ha pedig délután jön egy kiadós monszuneső, az élmény megfizethetetlen.
Tízre mentem ki, a nemrég zsákmányolt piros ruhámban. Nagyon tetszettem magamnak, de nem igazán praktikus viselet, ha percenként kell a padlóra térdepelni, könyékig túrni a dobozokba, körömmel cibálni szét a fóliát. Szerencsére Vöri társam volt az elmebajban, felváltva írtuk és tépkedtük a blokkot, számoltuk a pénzt, a visszajárót, adtuk a könyveket, a szatyrot, a plakátokat, van hűtőmágnesünk is, könyvjelzőket vigyél! Tau kint segítette a vásárlókat, aligha van még egy kiadó, ahol az igazgató segít összeszedegetni az ingyen könyvjelzőket.:) Sikerült összefutni Agathával is, aki Stühmer csokit (!) és képeslapot hozott nekem, olyan örömmel vetettem magam a nyakába, hogy majdnem összedöntöttem a standot. Sűrű nap volt, 11-től az öt grafikus dedikált, fél kettőtől Lőrinczy Judittal volt beszélgetés az 1000 Teában, amire mi nem jutottunk el, na, majd videón megnézzük. Háromtól pedig Judit a stand előtt dedikált.
Azt hiszem, akkor kezdődött az őrület, amikor megjöttek a molyok, egyszer csak előtermettek a semmiből, és mindannyian mindent akartak, ha kékre változik a ruhám, azt se veszem észre a rohanásban. Nem győztünk egymáson átesni, a keze alá nyúlni, ráadásul majd' megsültünk a bodegában, Csilla beugrott a H und M-be sortot venni, Vöri (aki egyébként 22 könyvet szerzett be a Könyvhéten, mindenki ezzel nyugtatgatja magát) lerúgta a cipőjét. Még szerencse, hogy a nap kezdetén megvettük a saját kis nyalánkságainkat, később nem jutott rá idő.
Én három után leléptem ebédelni pattel és ponttyal, pont akkor kezdett esni, amikor elértünk a Cserpesbe (a hype-hoz képest szerintem nem olyan nagy durranás, nem szeretem az olyan helyeket, ahol nincs idő nyugodtan szétnézni és kevés a hely), a dedikálásnak kicsit betett az eső - amely később nagyon belehúzott, a többször megnevezett ruhabolt eresze alá húzódtunk be. A monszun csitultával megcéloztuk a Staroprament, ezúttal bent vertünk tanyát, én, vicomte, pat, ponty és Szilmariel, akinek a gurulós táskája (illetlen nevén banyatank) nagy sikert aratott, jövőre mindenki azzal fog császkálni a Könyvhéten. Meggysört ittunk, vicomte pizzázott, minket is megkínálva. Szerencsére ilweran rám szólt, hogy merre vagyok, különben elfelejtettem volna, hogy nekünk könyvet kell cserélni, gazdagabb lettem egy Nyarak könyvével.

Vasárnap
Kivételesen nem a Vörösmarty téren kezdünk, hanem a Ligetben. Dögmeleg van, a mentő sűrűn jár. A csapat sikeresen lefutja a váltómaratont, én vagyok az egyetlen földi halandó és még két képet is sikerül elrontanom:P
Azt hiszem, Light árulta el, hogy a Lázár Ervin köteteket féláron árulják a Könyvhéten, kivételesen nem én, hanem a kedves esik kísértésbe, de ő még így is csak három könyvnél jár. A Guruban való ebédelés után bevásároltunk és végre hazakeveredtünk, kivételesen nem késő este, igazán jólesett elheverni és végre megnézegetni a csütörtökön vásárolt könyveimet.

Most pedig megyek aludni. Mindenki egyen meggyet!

Ui.: bocsi, ha valamit / valakit kihagytam, még nem tudtam kipihenni a hétvégét.

Könyvheti bevásárlólista

Azon kevesek közé tartozom - számomra is felfoghatatlan módon -, akik nem találtak sok izgalmas dolgot a könyvheti felhozatalban. Továbbá, ha tartani akarom a szintemet, vissza is kell fognom magam, mert már 17 könyvet szereztem be idén.
A nagy leárazásoktól meg a pár százas, ezer forintos könyvektől tartok, azok mindig veszélyesek.

Lássuk, miket gyűjtök be biztosan (most nem teszek be fülszövegeket meg ilyesmiket, már rogyásig tele van velük a blog):

M. C. Scott: Róma - A király eljövetele
Egyértelmű volt, hogy ebből kérek recit, mert szerettem az első részt és nem olcsó.

Anthony Capella: A jégkirálynő
Ez is reci. Capellától A szerelem étkét már sokszor nézegettem (igazából azt várom, hogy hátha belekerül a Szandi Nagy Nyári Irdatlan Akciójába), de ha ő került az utamba előbb, hát legyen ő. Az olasz szerzőtől jön még A kávék költője is.

Emylia Hall: Nyarak könyve
Ez csere lesz, ilwerantól kapom, ő pedig egy Jessie Lambbel gazdagszik.







És... ennyi!:D Még szeretnék ezt-azt, de hátha sikerül megtartóztatnom magam (vagy hátha nem, tetszés szerint aláhúzandó).

Mary Robinette Kowal: Tünékeny illúziók
Ronda a borítója, nem jó a címe, de Csilla írása óta csorgatom rá a nyálam. Fogalmam sincs, melyik standnál lehet majd kapni és mennyi kedvezmény lesz rá (valószínűleg 20, vagy 25%).

Jasper Fforde: Egy regény rabjai
Nagyon szerettem A Jane Eyre esetet és ujjongtam, amikor megtudtam, hogy a Cor Leonis örökbe fogadta ezt a sorozatot. Ő jelenti a legnagyobb kísértést.

Robin Sloan: Penumbra úr nonstop könyvesboltja
Ezért a könyvért mindenki meg van veszve, de személyem nem tudja, hogy mennyire kell neki, még nem bizseregnek se az ujjaim, és a szemem se akar kiesni a helyéről érte.

Mircea Eliade: Dionüszosz kertjében
Nna, kellett nekem az Sfmag postját nézegetni...







Jé, csak ennyi? Hogy én milyen ügyes vagyok... van a Molyon olyan ember, akinek 16 könyv szerepel a listáján:D
Ti hány könyvre vágytok, és mikre?

A tükrök városa

"A téli estéken, mialatt a leves duruzsolva főtt a kemencében, sóvárogva gondolt a könyvesbolt fülledt melegére, a poros mandulafákon zizegő napfényre, a szieszták álmos csendjében felhangzó vonatfüttyre, mint ahogy Macondóban a kemencén duruzsoló téli levest, a kávéárus kiáltozását és a tavasz röpke pacsirtáit sóvárogta vissza. A két nosztalgia párhuzamos tükrei közt szédelegve, elvesztette csodálatos irrealitásérzékét, s végül mindannyiuknak azt tanácsolta, hogy hagyják ott Macondót, felejtsék el mindazt, amit a világról és az emberi szívről tanított nekik, szarjanak Horatiusra, és bárhová kerüljenek is, mindig jusson eszükbe, hogy a múlt hazugság, hogy az emlékezés nem ismer visszautat, hogy minden régi tavasz visszahozhatatlanul elveszett, s hogy végső soron a legőrjöngőbb és legmakacsabb szerelem sem egyéb, mint tűnő igazság."

Gabriel García Márquez: Száz év magány
Értékelés: 4.98 melankolikus kaméleon az 5-ből

A könyv az ágyammal szembeni polcon lakott. Egyszer csak elkezdett beszélni hozzám. Vonzott, mint a mágnes, mint egy Buendíát a tulajdon nagynénje. Addig csábítgatott, míg átköltözött az éjjeliszekrényem fiókjába. Tudtam, hogy amíg őt el nem olvasom, nem hagy Rushdie-hoz, Don Emmanuelhez és az Ezer éve itt vagyok c. könyvhöz nyúlnom.
Sokáig majrézott a fiókban, míg elérkezettnek láttam az időt, hogy nekilássak. Hiszen a világirodalom egyik legnagyobb műve, én meg komplexusok tárháza vagyok, és a mai napig kerülget valami szorongás, ha bálványozott könyvre támad gusztusom.

És akkor elkezdődött: "Hosszú évekkel később, a kivégzőosztag előtt, Aureliano Buendía ezredesnek eszébe jutott az a régi délután..." 

Fúj a rózsafullasztó, mocsár-közvetítő, forró szél a sierra felől, fújja a száraz port Macondo, az illó valóság faluja felé, amelyet elkerül a halál és megül a hőség halálos csendje a szieszta idején. Menjünk fel ennek a házban a tornácára, arra, ni, amit begónia-páfrány-és majoránnacserepek díszítenek. A száguldozó vöröshangyákkal, a fát őrlő termeszekkel és a hangosan növekvő gazzal ne is törődjünk, lépjünk be a házba, csak bátran.
Itt lakik a Buendía család; a José Arcadiók, Aurelianók, Arcadiók, Aureliano Josék, néhányan "tagbaszakadtan, mint egy ló, barnán és szőrösen, mint egy indián". Hóbortos feltalálók, érzelmek nélküli forradalmárok, megközelíthetetlen merengők. A nők elveszik a férfiak eszét, holtan esnek össze az ablakuk alatt, éjszakákon át zokognak a kurvák ölében, vagy hátba lövik őket, amikor a fürdőbe akarnak hozzájuk bemászni a tetőn keresztül. Egy közös van bennük: árad belőlük a magány, a szerelem magánya, a hatalom magánya, az emlékek magánya. Két dolgot tudnak: elpusztulni éhen és szerelemben.
Ezek a Buendíák! Faggyúval bekent disznót kergetnek az ebédlőben, méteres árkot ásnak az udvaron kincset keresve, felforgatják az egész országot, expedíciót szerveznek, hajót, vasutat hoznak Macondóba,  pénzzel tapétázzák ki a házat, salakká változtatják az aranyat, szekrényekben bujkálnak, 72 bilit vásárolnak, száz meg száz idegen hoznak a házba, evőversenyt rendeznek, összetörik a bútorokat, ládaszám nyakalják a pezsgőt, egész nap szemfödelet szőnek vagy aranyhalacskákat faragnak, pergameneket bújnak, baracklekvárral bekenve szeretkeznek a tornácon. De valamennyiük arcán ott a magány himlője, az évszázados magány, mert egy sincs köztük, aki szerelemben született volna.

Macondóban az idő körbe forog. A Buendíák ugyanazt a táncot járják száz éven át, mert a név és a sors öröklődik. Száz év után azonban a tükrök városa szétszóródik a szélben, és kihull az emberek emlékezetéből, a Buendíákkal együtt, mert ami történt, öröktől fogva és mindörökké megismételhetetlen, mert a száz év magányra ítélt nemzetségnek nem adatik még egy esély a világon.

Olyan érzés volt ezt a könyvet olvasni, mintha én is Macondóban élnék, én is egy elátkozott Buendía lennék, nézem a négy éven át zuhogó esőt, bágyadtan tűröm, hogy az enyészet lassan elsorvassza a házat és engem. Éreztem a begóniák illatát, Ursula cukorállatkáinak szagát, ahogy a függőágyamban szunyókáltam.
Utólag visszatekintve, nem értem, miért félnek az emberek ennyire ettől a könyvtől - ez egy csodás regény, egy csodás mese, ami körül kedvem lenne lebontani az évtizedes kánoni magasztalás töviskerítését. És úgy en block szeretem a latin-amerikai irodalmat, bár a totális ismerettől még messze vagyok, de amit eddig olvastam, magával ragadott.

Az Utószóban Faulknerhez és Ginny nénihez hasonlítják a Száz év magányt, szóval mindenki szépen kigolyózza magának, hogy ha pl. szerette Virginia Woolfot, akkor Márquezt is szeretni fogja. Nekem Oates Bellefleurje jutott róla eszembe, a különös hangulat, a család és a különböző események miatt.
Egyébként Faulknertől csak a Rózsaszál Emily kisasszonynak c. novellát olvastam, az egyik kedvencem volt Kepes Könyvjelzőjéből, amelyben nincs hiány dél-amerikai írásokban - és még Ginny néni is van benne! Ajánlok mindenkit (meg magamat is, bár se dél-amerikai, se író nem vagyok, de a humorom, az nagyon rossz).

Ui.: hosszú évek után ez volt az első post, amit először papíron írtam meg, és meglepően könnyen ment.

Eredeti cím: Cien anos de soledad
Kiadó: Szépirodalmi
Kiadás éve: 1983
Fordította: Székács Vera
Ár: pár száz forinttól
Ím, itt egy családfa, ha valaki a nevektől fél

Így szerettek ők

"Életük végéig mély barátságban maradtak, Balázs újra megnősült, Ágnesnek nem volt többé szoros kapcsolata senkivel. Személyes érzelmeit csak egyszer tárta fel mások előtt. Egy nemzetközi írókonferencián Jeruzsálemben járt, ahol a szünetben néhányan elmentek megnézni a siratófalat. »Megérinthetem?« - kérdezte kísérőjétől. - »Tudod, Szerb Antal helyett.«
És elsírta magát, miközben megérintette a falat."

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők
Értékelés: 4.7 akármi az 5-ből


Tudom, hogy sokan fújnak erre a kötetre, mert bulvár - még ha irodalmi is -, és milyen dolog már kiteregetni a költők, írók szerelmi és magán(y)ügyeit. Ezt mások is megtették korábban, az elkövetőket mégsem ostorozzák, és ha nem teszik meg, nem olvashatnánk a vízigótokról Nemes Nagy Ágnes Amerikai naplójában vagy Szabó Magda gyötrelmes, síron túli szerelméről a Liber Mortisban (melynek kiadásából a kényes, magánéletet sértő részleteket kihagyták), és valószínűleg valamennyi irodalomművelő tisztában volt a titkok, a magánéleti ügyek nyilvánosságra kerülésével. De, szerintem azóta nem érdemes ezen zúgolódni, amióta kiadták a Szabad-ötletek jegyzékét, és amelyre jellemzően azok vetették rá magukat, akik egyébként a közelébe nem mentek József Attilának, de látni akarták a leírt trágárságokat. Pfuj, ez az undorító, a bulvár mocskos oldala, nem az, amit Nyáry Krisztián követett el.
Én szeretek ilyesmikről olvasgatni - mondjuk Szerb Antal halálát illetően szívesen maradtam volna boldog tudatlanságban (puskatussal verték agyon, miután nem bírt tovább dolgozni a munkatáborban), és arról is szívfájdító volt olvasni, hogy a halott Radnóti zsebében megtalálták a felesége gyerekkori fényképét. Néhány emberrel ellentétben engem nem haragított meg azzal, hogy megcsalta a feleségét - mert ez, bár nyilvános, tudott dolog, az ő magánügyük, és ezt úgy tisztelem meg, hogy nem mondok felette ítéletet. Mert nem akarok, és valójában nem érdekel.
Egyedül az számított, hogy este, fáradtan, amikor bekucorodtam a kanapé sarkába, ölemben ezzel a képeskönyvvel (nem tudok rá másként gondolni), teljesen elmerültem a kis anekdotákban, klisé, de örültem, nevettem vagy éppen nagyon szomorú lettem a történetektől. És, ami a leginkább számított, az az volt, hogy irodalomszaga volt, amit utoljára a középiskolában éreztem, az egyetemen alig-alig. Nem szeretem a kifacsart nyelvű, intellektuális gőzbe burkolózó tanulmányokat, amik tudománnyá akarják erőszakolni az irodalmat. Itt a kétszer kettő legtöbbször öt, vagy nyolc, tíz, száz, de a legritkább esetben négy, nem lehet szoros keretek közé szorítani - de ez csak az én véleményem, ha egy pedáns bölcsész olvasná ezt a véleményt, biztos a plafonba akadna az orra.
Ugyanezen okból nem szeretek hivatalos recenziókat írni, és már nem is nagyon tudok, de befejezem a nyavalygást és inkább ide bökök néhány érdekességet a kötetből:
- Böhm Aranka telefonbetyárkodással ismerte meg Karinthyt;
- Tersánszky Józsi Jenő öngyilkos szándékkal vetette le magát a hídról, de közben meggondolta magát, fejesugrássá változtatta szándékát és tapstól övezve kiúszott a partra (ezt nehezen tudom elhinni, de mindegy);
- Ugyanez az úriember nagy szoknyavadász volt (ezt már elhiszem:), és egyszer, amikor alsónadrág nélkül ment haza, és ezt a tényt Molnár Sári megállapította, felkiáltott, hogy "Te jó isten, kiraboltak!" Kedves Józsi, ez majdnem olyan rossz, mint amikor a pucér szerető a szekrényben azzal indokolja állapotát, hogy ő molyirtó és lerágták róla a ruhát;
- Az üvegcipő című színműben (amelyet idén olvastam) Molnár Ferenc Siposban saját magát, Fedák Sárit Adél figurájában, Darvas Lilit pedig Irma karakterében örökíti meg;
- Nemes Nagy Ágnes mester-tanítvány kapcsolatban állt Szerb Antallal. Azután is kapcsolatban maradtak, hogy Ágnes megismerkedett Lengyel Balázzsal. Szerb Antal, aki sejtette, hogy NNÁ plátói szerelmet érez iránta, azt mondta tanítványának, hogy ha telefonál neki, nyugodtan szólítsa Marikának (annyira édes ez a fickó);
- Amikor Lengyel Balázs kiszabadult a hadifogságból, Ágnes két napig utazott egy vonat tetején, hogy találkozzanak.

Kiadó: Corvina
Kiadás éve: 2012
Ár: 4500 Ft (nagyon drága és nagyon szerencsésnek éreztem magam, amikor megnyertem Egykönyvmoly játékában)
A szerző Facebook-oldala, ahonnan az egész indult