"Nóra, te csak asszony maradsz!"

"Helmer Nóra, én örömmel dolgoznék érted éjjel-nappal, elviselnék gondot és ínséget. De nincs senki, aki a becsületét áldozná fel azért, akit szeret.

Nóra Asszonyok százezrei teszik meg."

Henrik Ibsen: Nóra
Értékelés: 5 mandulás csók az 5-ből
Kedvenc karakter: Lindéné

Aligha sikerül újat mondanom a méltán népszerű drámáról, ezért ez tipikusan olyan bejegyzés lesz, amit csak a magam kedvéért írok - cöh, igen, itt felfedezhető némi önellentmondás, de ezt a művet nemigen fogom kommentben megbeszélni valakivel.

Ha valaki esetleg eljutott a második bekezdésig, teljesen felborogatom az erkölcsi egyensúlyát: még nem olvastam a Nórát, a suliban kecsesen átsiklottunk néhány anyag felett, így aztán azt se tudtam, mire fog kifutni a rövid történet. Adott Helmer és a felesége, Nóra. Azt szeretem annyira a drámában, hogy hiába áll kevesebb eszköz és szó az érzelmek, a jellemek és a leírások érzékeltetésére, mint egy regény esetében, annyira jól ábrázolják ezeket a drámaírók, hogy felér több oldalnyi prózával. Olyan, mint egy könnyen, mégis biztos kézzel felvázolt skicc [látszik, hogy régóta olvastam a Hattyútolvajokat]. Helmerrel kapcsolatban elég hamar arra a következtetésre jutottam, hogy kedvem lenne istenesen pofán csapni, legszívesebben azt mondanám rá, hogy kicsit perverz; úgy bánik a feleségével, mint egy eleven játékbabával, fegyelmezi, utasítgatja és undorító leereszkedéssel viszonyul hozzá. Nóra pedig megfelel ennek a rá kényszerített szerepnek, mindent "kimondhatatlanul mulatságosnak" vagy "szörnyen csúfnak" talál, szertelenül csacsog és úgy játszik a gyermekeivel, mintha nem az anyjuk, hanem a testvérük lenne. Érdekes volt megfigyelni ezt a házastársi esettanulmányt, hogy hogyan reagálnak egymás megnyilvánulásaira a felek, milyen reakciókat váltanak ki egymásból - és hogy a valós kép mennyire egyezik vagy nem egyezik az általuk elképzelt képtől.

Nóra a táncot gyakorolja, amelyet a bálon fog előadni
(Kép innen.)

Irtó nagy pofára esés tud lenni, amikor a dédelgetett ideál - ami legtöbbször nem más, mint hazugságok garmadája - összetörik a valósággal való találkozástól. Nórával ez történik; keserű csalódása kataklizmaként rengeti meg lelkivilágát, olyannyira, hogy a "ránövesztett" tulajdonságai, az egész jelleme tojáshéjként repedezik szét. Kicsoda Nóra valójában? Milyen ember, mit szeret, mitől fél, mit utál? Kitartó vagy lusta? Kedves vagy mogorva? Őszinte, vidám, komor, zárkózott, udvarias, nyitott, ábrándozó, hajthatatlan?

Fogalma sincs. Nyolc éve házasságban él, van három kisgyermeke, de önmagát sem ismeri. És szerintem Nóra tudta ezt a lelke mélyén, de nem akart vagy nem mert vele szembenézni. Most viszont egy akkora ütést kapott a hosszú évek alatt kiépült világa - amelyért nemcsak ő, hanem a családja és a férje is felelős -, hogy nem maradt ürügy, amibe tovább kapaszkodhatott volna.

"Nóra (...) Sok igazságtalanságot követtetek el ti ellenem. Először a papa, azután te.

 Helmer Mi? Mi ketten?... Mi ketten, akik jobban szerettünk, mint mindenki más?

 Nóra (megrázza fejét) Sosem szerettetek. Csak úgy találtátok, hogy mulatságos szerelmesnek lenni belém."

Szerintem ez a nő bátor ember. Maradhatna a skatulyában, egy férjjel, akinek (immár) biztos állása van, a gyerekeivel, a szobalánnyal, a dadussal, gondtalanul végigtáncikálhatná a kényelmes, biztonságos életét, de ő az ismeretlent, a teljesen homályos jövőt választja. Egy fiatal nő. Egyedül.

A mű további kérdéseket is feszeget, engem Lindéné csöndes, kitartó alakja jobban megragadott, mint Nóra  látványos átváltozása, ott van még az erkölcs kérdése és szerencsétlen Krogstad is, de ilyen mértékben nincs kedvem kivesézni a drámát - valahol félúton állok az analitikus és a hangulatteremtő recenzor között -, a többit inkább megőrzöm magamban, elraktározom, és inkább elolvasom Ibsen többi alkotását is.

Nóra, szívből remélem, hogy sikerült.

Eredeti cím: Et dukkehjem (A babaszoba)
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1974
Fordította: Németh László
Ár: pár száz forinttól