Gyógyír búskomorságra

"- Nem voltál ott, nem láttad őt - mondta a férfi. - Egész biztosan van valami a könyvekben, amit mi el sem tudunk képzelni; valami, ami arra késztet egy asszonyt, hogy benn maradjon az égő házban; valaminek kell lennie bennük. Semmiért nem maradt volna ott.
- Bolond volt.
- Épeszű volt, akár te vagy én; talán még értelmesebb. És mi elégettük.
- Volt, elmúlt!
- Nem, ez nem múlik el, tovább ég. Láttál valaha leégett házat? Napokig parázslik. Ez a tegnap esti üszök, amíg élek, ki nem alszik bennem. Istenem! Egész éjszaka azon próbálkoztam, hogy kioltsam az emlékezetemből."

Ray Bradbury: Fahrenheit 451

Kicsit hasonló a könyvhöz való viszonyom A nagy Gatsbyhez; elolvastam, kipipálhatom, hogy ezt a klasszikusféleséget is elolvastam, de csupán átfolyt rajtam, mély nyomott nem hagyott bennem. Mindkettő egy alap mizantróp érzést piszkál meg bennem: az emberek undorítóak.
Bizonyos dolgok, amiket Bradbury leír, valamilyen értelemben már bekövetkeztek (vagy mindig jelen voltak); az elképesztő emberi butaság, korlátoltság, a bedobozolás. A gondolkodás hiánya, és az, hogy nem is akarnak gondolkodni. Nézz tévét, zabáld a reklámokat, vedd meg a legújabb mosóport, a legnagyobb képernyős tévét, nézz, menj, fogyassz, fizess, gyorsan, az akció a készlet erejéig tart, ne maradj le, ne gondolkodj rajta, vedd meg MOST!
Ez alapján nem lepett meg, hogy Millie és az úgynevezett barátnői viselkedése alapján gyengeelméjűnek véltem a nőt, később pedig a többieket is. Ez az embertípus simán megállja a helyét a jelenben, nem kell hozzá disztópiát írni.
"(...) Ha meg akarjuk akadályozni a politikai elégedetlenséget: nem kell megmutatni az embereknek a kérdés két oldalát, nehogy ez nyugtalanítsa őket. Csak az egyiket kell megmutatni, de lehetőleg egyiket sem. (...) Tömjük tele az agyukat érdektelen adatokkal; verjünk a fejükbe annyi tényt, hogy telítettnek s ragyogóan informáltnak érezhessék magukat. (...) Ne adjunk a kezükbe olyan veszedelmes játékszert, mint a filozófia meg a társadalomtudomány, melyek segítségével a tényeket esetleg kapcsolatba hozhatnák egymással. Ez az út vezet a búskomorság felé. Bárki, aki szét tud szedni és össze tud rakni egy tv-falat, s erre ma már majdnem mindenki képes, boldogabb annál, aki a világmindenséget méregeti, és egyetlen képletbe akarja sűríteni, aminek az ára az embertelen egyedüllét. Tudom, mert megkíséreltem... a pokolba az egésszel! Inkább szervezzünk klubokat, járjunk társaságba, akrobatákat és bűvészeket nekünk, vakmerő fickókat, léglökéses autót, légcsavaros motorkerékpárt, nemiséget és heroint; mindazt, aminek pusztán az automatikus reflexekkel van dolga. Ha a darab szürke, a film unalmas, a komédia lapos: csiklandozz meg, s én elhiszem, hogy a látvány nevettet, és nem csak a reflex. Fütyülök rá, fő a vidámság!"

Tényleg olyan, mint egy soha ki nem alvó alvó tűz. Tompán izzó zsarátnok, olyan kataklizma, amit egy több kilométeres reklám sem tud eloltani.
Valójában a könyveket nem lehet elégetni. A papírt, a vászont, a tintát igen, de a könyvek lelkét, a mondanivalót, az esszenciát, amit belénk plántálnak, nem lehet kiirtani. Hordozni kell őket magunkban, hogy ne csupán a tűz fénye ragyogja be a világot.

Ui.: még megpróbálkozom a Gonosz lélek közeleggel, esetleg a Marsbéli krónikákkal. Max. kiderül, hogy Bradbury-analfabéta vagyok.

Eredeti cím: Fahrenheit 451
Kiadó: Göncöl
Kiadás éve: (?)
Fordította: Loránd Imre
Ár: passz, könyvtári, újrakötött kiadást olvastam