Hogyan legyünk rosszak februárban?

Ebben a hónapban már nem sikerült megismételni a tavalyi bravúrt - azaz hogy januárban és februárban nem szereztem be egy könyvet sem -, két regénynek is sikerült elcsábítania:

 

Az Esték a cirkuszban csere eredménye, egy nagyon kedves és előzékeny mollyal. Asszem, a Bűvöletet nem kell bemutatnom, nagyjából sikerült mindenkit az őrületbe kergetnem vele (kivéve a nagymamámat és a macskákat). Ebből a hülyeségemből is vicomte kapta a legnagyobb dózist, de becsületesen visszaadta 20 kms-es túra nagyrészt bokáig érő sárban, nézegettük a külföldi kiadás borítóját, és kegyes engedélyével egy könyvesboltban is megnézegethettem. Ha a Könyvfesztiválra megjelenő Tündérföld 2. elején is van stáblista, szerencséje lesz egy hónapig azt hallgatnia. Hihi. (A Kis Fuvallatok Leopárdja!)

Olvasás szempontjából tempósabb voltam, összesen nyolc kilenc könyvet olvastam el. Kb. 100 oldal van hátra a Bűvöletből, de azt már márciusba fogom beszámítani.
Update: nem, ugyanis olyan izgalmas volt, hogy fél egyig olvastam, úgyhogy mégis ide jön.
    
   

A nagy Gatsby és a Zeusz emlékiratai közepes élmények voltak. Az előbbit még csak-csak tudom értékelni, de Zeusz nem a nekem való fickó (kárörvendve olvastam, hogy a Bűvöletben Mozsajszki Mikola otthonülő papucsférjnek állítja be), meg is állapítottam a post végén, hogy kicsit hanyagolnom kell a klasszikus(abb) könyvek olvasását.
Bella István: Szeretkezéseink c. verseskötete többségében tetszett, kétszer is idéztem tőle. Egy korábbi olvasó félbehajtotta a neki tetsző verseket tartalmazó oldalakat, egy versnek áthúzta az utolsó sorát. Festenék neki egy bajuszt, miközben alszik. Lemoshatatlan tintával.
A Csikágó régóta halogatott olvasmány volt, a tavalyi várólistacsökkentés pótlistáján szerepelt - ezeket is el akarom idén olvasni, szám szerint még hat könyv van hátra -, és amilyen nehezen álltam neki, olyan hamar beszippantott. Egy kicsit fájt is. Hirtelen ötlettől vezérelve az Ínyencrapszódia követte a sorban, ami számomra Durrell-i élmény volt a gyerekkori emlékek és ízek bemutatásával.
A The Drowning Girlt még januárban kezdtem el olvasni. Lehet, hogy még nem az én angolszintemnek való volt, de képtelen voltam ellenállni neki. Igazán bosszantó, amikor a nyelvtudás elmarad az olvasásképességtől. Magyarul biztosan teljesebb élmény lett volna, de fogalmam nincs, melyik kiadó adná ki ezt a különleges, nyomasztó, néhol bizarr könyvet. Életem egyik legfurcsább regénye (ja, és Elizabeth Short félbevágott holtteste azóta is kísért). Azt még nem tudom, fogok-e róla könyves postot írni (de itt egy pici róla). Amúgy ez volt az idei második angol olvasmányom, bár Zafón The Rose of Fire meséjét a terjedelme miatt csak fél szívvel számolom ide.
A Csokoládés barack is élvezetes élmény volt, hopp, még nem is írtam róla, bővebben majd akkor, ha ráveszem magam. sztimi53 karácsonyi ajándéka volt, tökéletes választás.:)
Ulickaja mesekönyvét régóta el akartam olvasni, és majd szeretnék belőle egy saját példányt. Az ilyen kötetekért szeretek könyvtárba járni, letesztelni a bizonytalan olvasmányokat és csillapítani a kíváncsiságot, hiszen minden könyvet nem lehet megvenni.

A többi bűnös:
Pöfivonat - nem lesz ez így jó:D
Dóri
Nikkincs
PuPilla
Nima
Katacita
Nita