- Je-je-jeeeee!
A lakók nem estek eksztázisba. Higgadtan indultak a konyha felé. Sok minden elfért az amúgy szűk konyhákban. Nemcsak temérdek főzőeszköz, hanem az is, aminek amúgy a fürdőszobában lett volna a helye. Ám a Csikágó lakásainak jó részében nem volt fürdőszoba. A konyhába sűrűsödött a modern városi élet valamennyi kelléke. Az alkalmi fürdőkádként is szolgáló mosóteknő. A faszénparazsas vasaló. A mángorló. A mosdólavór. És a fadobozos hűtőszekrény. A bádoggal bélelt, szegletes alkotmány két rekesze közül az egyik jégtartály, a másik a hűtendő élelmiszernek szolgált.
Hírlett ugyan, hogy valahol messze a tárgyak és gépek forradalma zajlik, és kapni már elektromos vasalót, keverőtárcsás mosógépet, vízmelegítő bojlert, de a Csikágóban mindez halvány sejtelem volt csupán. A kevesek, akikhez már beköltözött a televízió, hamarabb értesültek arról, hogy a boltokba megérkezett a szovjet porszívó, a német demokratikus padlóvikszelő gép és a magyar frizsider (- Már megint hazudtok?! förmedt rá fekete-fehér Fecske készülékének képernyőjére készülődő migrénrohamának hevületében Vajerné. - Magyar? Frizsider!? Hát hogyan lehetne ilyen névvel magyar?) E gyanús holmik egy távoli, idegen világból, a Körúton túli Belvárosból integettek a Csikágó felé, ám a Csikágó nem intett vissza."
Olyan régen vettem ezt a könyvet, hogy sem a beszerzés évére, sem a rendelés helyére nem emlékszem. Még a néhány héttel ezelőtti olvasásnál is vadul ódzkodtam tőle, a szokásos "Ó, most nincs kedvem!" mantrával, amivel évekig tudok könyveket arrébb pakolgatni, egész hatékonyan.
Ritka kivételekkel egész jó könyvekről van szó (én pedig egész hülyének tartom magam ilyenkor).
Attól tartottam, hogy nagyon depresszív történet lesz, de olyan hamar belefeledkeztem, hogy nem is fájt. Csak egy kicsit. Csak annyira, mintha szétnéznék az utcán és néhány ember feje fölött megjelenne az élete; a fájó, meghatározó pillanatok, a rossz döntések, a rádöbbenések, a boldog időszakok, azok a rezdülések, ahogy az emberek a körülöttük változó világra reagálnak és változnak.
Nagyjából ilyen volt olvasni a regényt, csak egy hely keresztmetszetére szűkítve, "az Erzsébetváros legsötétebb részére", a hetedik kerületnek a Thököly és a Dózsa György út, a Damjanich és a Rottenbiller utca által határolt negyedére. Békés Pál valós és fiktív elemeket vegyítve rajzolta meg a hely személyes mitológiáját, és rajta keresztül láthatjuk Budapestet és Magyarországot is, holott úgy tűnik, mintha pár utcányi távolság kétezer kilométert jelentene. Pedig az emberek mindenütt ugyanolyanok.
Hat tablón, hat ablakon keresztül pillanthatunk be Csikágó lakóinak életébe. Az ablakok néhol repedezettek, kíváncsi ujjaktól, orroktól maszatosak, a keretük megvetemedett, a festék lepattogzott. Vagy, mint Laja esetében - aki időtlen idők óta támasztja a patikával szembeni falat, újságokat árulva, nyakig zárt bőrkabátjában (eső esetén letakarja a standot viaszkosvászonnal és a dobozos Viciánnal a Tulipánban fröccsöznek) - nincs is ablak, amin be lehetne nézni.
"A környék szülöttei közül akárki képzelte is maga elé a Nefelejcs utca és az István út sarkát - legyen akár távolba szakadt csikágói, hisz a korfordulók az idevalósiakat is százával szórták a négy égtáj felé -, ott látták Laját minden időben. Bárki bármikor távozott is, az utolsó képről, melyet emlékezete úgy-ahogy megőrzött, nem hiányozhatott a kemény bőrkabát. Ott volt, ha álmában felködlött a harmincas évek szerény puhakalapjainak, a tenyérnyi boltokból szalajtott küldöncök sipkáinak, a közeli piacról odatévedt kofák fejkendőinek kavalkádja. Ott volt az ostrom kezdetén az utcákon vívott tűzpárbaj napjaiban, a Sztálin születésnapja alkalmából indított trolijárat indításakor, a vezetéket az utca fölé feszítő munkások hisztérikus rohammunkája idején. Az ötvenhatban itt járőröző tankok lánctalpcsikorgása, a macskakövön csordogáló vér és benzin szaga, a hatvanas években a szürkeségbe életet villantó szoknyák látványa mind-mind összefüggött vele. Bármi történt, a háttérben mindig feltűnt Laja. Mellékalak aki nélkül azonban érvénytelen az egész. Hitelesítő pecsét. Ott volt, akár a lámpa vagy a hirdetőoszlop. Oda tartozott, mint a Tulipán piszkossárga cégére, a suszterműhely, a mosoda, a homályos patikaportál. Laja nem kiáltozott, odáig nem süllyedt, hogy rikkancs módjára ordítozzék. Némán árulta a polgári lapokat, a kormánypártiakat, az ellenzékieket, később a nyilas újságokat, aztán a demokratikus napi-és hetilapokat, végül a szocialista sajtótermékeket, mikor mi volt a kínálat."
Bocsánat, nem fogok minden írásból ilyen hosszan idézni, de ez, a Dr. Puszin tévedése
Néhány történet olyan, mint a nagy magyar valóság kimerevített képe, néhány viszont filmszerű, izgatott surrogással pereg a szemünk előtt, mint Az amerikai nagybácsi mini családregénye és a két testvér drámája - ugyanakkor ezek a "filmek" nem rugaszkodnak el a valóságtól (bezzeg a Fedák Sári!), valamint a másik kedvencem, A jeges. Annyira szerettem volna tudni, hogyan ér véget, ill. hogyan folytatódik a történet A nagybácsiban, de a Keletiből induló vonat csak füstöt és szomorúságot hagyott maga után - őrjítő módon az utolsó novellában, a Teliholdban van egy futó említés, de másra vonatkozik.
Mintha Békés kinevetné az életet és az embereket. Látjátok, ilyenek vagytok ti, pont ilyen hétköznapiak, szürkék, nincs bennetek semmi különleges, az idők futása miatt néha disznóólban alszotok, néhány év múlva viszont teniszezni jártok. A Csikágó egyik legszebb lakásában pöffeszkedtek, aztán a gangra néző lakás tulajdonosa mellett kucorogtok a szomszédos pincerekeszben. Vagy az első szerelemről meséltek a holdfényben fürdő kétágyas kórteremben.
Annyira röhejes. Annyira kínos. És mégis, olyan átkozottul gyönyörű.
Kiadó: Palatinus
Kiadás éve: 2008
Ár: 2800 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése