Tipikusan olyan könyvről van szó az életemben, amiről tudom, hogy illene elolvasni, meg is van a családi könyvtárban, mégis az idők végezetéig tologatom - ha nincs Nita, aki közös kis játékunkban ezt a regényt ajánlja nekem. Az idők végezetéig hálás leszek érte.
A metrón ültem, amikor befejeztem az olvasását. Becsuktam a könyvet, bámultam ki a feketeségbe, és arra gondoltam, nem igaz. Nem hiszem el. Pedig tudtam, hogy ez lesz, egyre jobban szorongva olvastam a sorokat, fogytak a lapok, a végzet egyre jobban látszott és egyre nagyobbra nőtt, és mind tudtuk, hogy elkerülhetetlen. Ez egy görög tragédia - olyan könyv, aminek nem lehet más vége, különben hiteltelenné és nevetségessé válik. Tudjátok, mint a Romeo és Júlia [valószínűleg elmondtam már ezerszer, de imádom a szokatlan párosításokat]; tökmindegy, hányszor látom vagy hányszor olvasom, mindig abban reménykedek, hogy más lesz a befejezése. Mégis, milyen röhejes lenne, ha a szerelmesek ellovagolnának a naplementébe?! Ha így is lenne, rövid úton tönkremenne a kapcsolatuk, hiányozna az otthonuk, vádaskodnának, egymást hibáztatnák és a többi. Olyan szerelem ez, ami csak a halálban teljesedhet ki.
Ez a regény is ilyen, habár nem kakaskodó veronai fiatalokat láthatunk, hanem Randle Patrick McMurphy borzas, vörös üstökét, a vállán virító tetoválásokat, ahogy a bálnás alsógatyájában parádézik az elmeosztályon. Látjuk továbbá a Főnéni feszes kis .mosolyát, sziklatömbhöz hasonlatos testét, a fehér haragját és érezzük, hogy a pokolba kerültünk. Az Üzemben minden pontos, fegyelmezett ütemben zajlik, a drótok láthatatlanul futnak az emberek idegvégződéseibe. A Főnéni ül üvegbirodalmában, mozgatja a kapcsolókat, és a bábuk életre kelnek. Az új bábuk hamar beállnak a sorba, mert hamar megtanulják a rendet, kivéve ezt az egyet. Összekuszálja a drótokat, felborítja a szép, tiszta, ropogós rendet, bepiszkolja a fehérségét. A feszültség azonnali és állandó, addig növekszik, míg mindenkit elér. A bálvány rendíthetetlen, fénye egyre ragyogóbb, és ellenáll. De a Főnéni türelmes. Türelmes és kivár, amíg repedések jelennek meg a bálvány testén és megkopik a fénye.
Ez a könyv folyamatosan osztja a pofonokat. Olyan ismerős volt a légkör, hogy megcsapott a fertőtlenítő szaga, újra a csempékkel burkolt folyosókon járkáltam, hallottam a belső udvaron szünet nélkül ordító őrültet. Istenem, elegem van ebből a pokolból. Ezért is ért arculcsapásként, hogy sokan önként vannak itt. Nem hittem volna, hogy a világ félelmetesebb lehet a Főnéninél és a Rezgetőnél, de remélem, soha nem fogom megérteni. Ráadásul a legtöbb bentlakónak nincs semmi baja, amihez elmeosztály, elektrosokk, piros tabletták kellenének. Pláne nem Miss Ratched, a porcelán babamosolyával, ami miatt lassan mindenkiből kiszáll az élet, aki a közelében van. Kicsit meg kell őrülni ehhez a könyvhöz, meg kell mártózni a jeges vízben, távolságtartással nem lehet olvasni, de nem is hagyja. Itt mindenki őrült, az orvosoktól és ápolóktól kezdve az olvasóig.
Hetekig a gondolataim között forgott a történet, a szokásosnál tovább és intenzívebben zajlott az "emésztése". Éreztem, hogy valami még hiányzik a teljes képhez, és sok nap kellett ahhoz, hogy a kép kitisztuljon és a lényeg felszínre kerüljön. Nem írom le, mert lehet, hogy némileg spoileres, de ez volt az, ami a könyvhöz szögezett és ami miatt örökre velem marad a Száll a kakukk fészkére. Csak azért nem sirattam meg, mert nem maradt rá könnyem.
Az idei év első kedvence lesz.
Kiadó: Árkádia
Kiadás éve: 1988
Fordította: Bartos Tibor
Eredeti ár: 66 Ft
éreztem a tisztítószerszagot, ahogy ezt olvastam. ez jó, mert ez a könyv nekem hipószagú.
VálaszTörlésez az a könyv, amit én is kerülgetek jobbra - balra :)
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy ennyire telibe talált az ajánlásom! Jövőre is remélem sikerül valami maradandót ajánlanom.
VálaszTörlésshizoo: :) Meg keményítőszagú.
VálaszTörlésChristina: egyszer szánd rá magad, érdemes.
Nita: biztosan.:))