Dél-Amerikai tombol

Az alábbi jelenetben a falubeliek a katonákat vegzálják:

"A hatodik éjszakán Hectoro és Pedro ellátogatott Don Emmanuel medencéjéhez, ahonnan egy kajmánnal tértek vissza. Hatalmas állat volt, őrjöngve küzdött, csapkodott a farkával, míg Pedro végre egy botot tudott nyomni a fogai közé, és letakarta a fejét. Jókorát sózott a szeme közé, hogy elaltassa, azután fogták, és becipelték a táborba. Megvárták, hogy egyszerre ketten is megszökjenek egyazon sátorból. A kajmánt és egy döglött patkányt ebbe a sátorba vitték be, a patkányt az egyik, a kajmánt a másik hálózsákba fektették, utóbbit jó alaposan be is cipzárazták, de előtte még összekötözték, nehogy kievickélhessen. Reggel aztán csak úgy rázkódott a sátor a kajmán vergődésétől, egy katona pedig halottsápadt arccal rohant ki a sátorból, és azt kiabálta, hogy Suarez kajmánná változott! Kajmán lett belőle! Figueras földbe gyökerezett lábakkal állt a hálózsák lábánál, majd rémülten hátraugrott, hogy valóban egy őrjöngő szörnyeteg vonaglik odabenn, amelynek éppen ebben a pillanatban sikerült kiszabadítania magát, és a rémülten szerteiszkoló katonák döbbent tekintetétől kísérve elcsörtetnie a Mula irányába. Figueras egy kiskatonát zavart a sátorba, hogy kutassa át. A fiú - tizenévesnél aligha lehetett több - keresztet vetett, reszkető kézzel félrehajtotta a sátor lapját, és benézett. Nem látott semmit, úgyhogy beljebb merészkedett, de azonnal vissza is hátrált, és dadogva jelentette, hogy a másik katona meg patkánnyá változott, és meg is halt."

Louis de Berniéres: Don Emmanuel háborúja

Nem indult zökkenőmentesen a viszonyunk Don Emmanuellel, egy rövid, ámde feszült időszak harmadik megkezdett olvasmánya volt. Semmihez nem volt kedvem, hiába néztem farkasszemet a saját és örökölt könyveim 90%-ával. Végül emellett kötöttem ki, Dél-Amerika legalább annyira az olvasási komfortzónám közepe, mint az amerikai Dél. Van, aki a fagyos, depresszív Skandinávia hóborította térségét kultiválja, én a remegő hőség, a szieszta, a függőágyak hazáját, ahol az emberek eszüket vesztik a szerelemtől, pénzzel tapétázzák ki a házat, és mindenki egyszerre kommunista, konzervatív és liberális. Azaz vagy hideg és jólét van, vagy meleg és nyomor, de kit érdekel, amíg süt a nap, letépsz egy banánt és annyi.:D

Habár Berniéres - ilyen névvel hogy merészel brit lenni?! - imádnivaló és erőszakos meséje egy kitalált országban játszódik, számomra tökéletesen hozta a dél-amerikai miliőt. Nem olyan, mint Márquez, de amint túljutottam az első válságos napokon és jutott némi időm a teraszon merengeni a macskákkal, elkapott a történet hangulata és nem is eresztett, amíg a végére nem értem.
Furcsa kettősség jellemzi a könyvet; bizonyos epizódok, részek gyomorforgatóan kegyetlenek, mintha a durvaság epicentrumai lennének, ezt követik a jócskán könnyedebb, hangulatosabb részek, amelyek sokszor nyerítő röhögést váltottak ki belőlem, mint amikor csuklásokkal tarkítva felolvastam vicomte-nak a strandon a világ legviccesebb szexjelenetét.  Az erőszakos jelenetek annyira élesen elválnak a többitől, hogy még mindig bajban vagyok egy kicsit a kontextusba helyezésükkel - hogy ilyen szépen fejezzem ki a hozzá nem értésem -, de talán azt akarta általuk bemutatni az író, hogy ez is az ország egyik arca. A történetszálak ugyanis lazán kapcsolódnak egymáshoz (vagy egyáltalán nem), Berniéres szeszélyesen ugrál térben, időben és a szereplők közt, mindig valami mást villant fel, de egy idő után belerázódtam a ritmusába. Emiatt kicsit félrevezető a fülszöveg, kiemeli az egyik eseménysort, holott nemcsak az történik, hogy egy csatorna kiásása exodushoz vezet - és persze ez sem ilyen egyszerű. Ezért is filózok még mindig azon, hogy miért Don Emmanuel háborúja a kötet címe, a híresen nagy tökű, példás és roppant különc gazda csak egy szereplő a sok közül és nem is a jelentősebbek közé tartozik.

"Szerette az Amazonas áthatolhatatlan zöldjét, a vízeséseket, az égig érő fákat, a mérges zöld békákat és az óriáskígyókat, a tigriseket, a bolondos pofájú majmokat és az indiánokat, akik mindmáig meztelenül jártak és fúvócsővel meg mérgezett nyíllal vadásztak. Szerette a Karib-tenger siralmas halait és millió akvamarinkék árnyalatát, a fehérarany fényű homokot. Szerette a partok ódon spanyol városait, a félig vad disznókat, akik árkot ástak maguknak, és abba hemperedtek le szieszta idején a pálmafák árnyékában, a halászfeleségeket, ahogy alkonyatkor a férjük hajóját fürkészték a partról, féltve őket a cápáktól. Szerette a csendes-óceáni partot, ahogy szinte azonnal látványos hegyekbe kapaszkodik fel. Fájt a szíve az országért minden egyes földrengéskor, és rettegett az apály hullámaitól, amelyek telihold idején szétverték és sivár sivataggá tették a parti tájat, és a többi honfitársához hasonlóan büszkeség töltötte el, ha sikerült hősies munkával helyreállítaniuk a világukat a katasztrófák után. Továbbá büszke volt, hogy ilyenkor még a tolvajok se fosztogattak, és notórius erőszaktevők segítettek az anyáknak megtalálni a gyerekeiket a romok között."

Az összkép kicsit sírva nevetős - az arisztokratákon és a korrupt vezetőkön kívül szinte mindenki szegény, a legközelebbi orvos vagy kórház általában mérföldekre van, a katonák népirtást rendeznek az indiánok között -, mégis van ebben a helyben és ezekben az emberekben valami, ami különleges varázzsal ruházza fel ezt a nem is annyira fiktív országot. Mágikus, szürreális, és minden nyomor ellenére tombol benne az élet; az ének, a tánc, a párás levegő, a burjánzó dzsungel, a kajmánok lidércként parázsló szeme, a jaguár morgása, a kivétel nélkül mindenkit ledöntő szieszta. Továbbá hídrobbantások történnek, kitör a nevetésjárvány, és óriási, doromboló macskák lepik el húsz kilométeres körben a környéket.
Mindig sejtettem, hogy otthon egy kicsit Dél-Amerikában élek. Én is szoktam pihegve a hintaágyon heverni, citromos vizet kortyolva, miközben négy-öt macska mászik az ölembe meg a vállamra.

Eredeti cím: The War of Don Emmanuel's Nether Parts
Sorozat: Latin-Amerika trilógia 1. (aminek a harmadik része magyarul nem jelent meg)
Kiadó: Tericum
Kiadás éve: 2006
Fordította: Kovács Kristóf
Ár: