2015. május 3., vasárnap

Vigyázat, fárasztó

Gondolom, ti is jártatok már úgy, hogy nem tudtátok eldönteni, melyik könyvbe kezdjetek bele.

Nálam ez a helyzet néha nagyon egyértelmű; még az előző könyvnél járok - mondjuk, a felénél -, de lassan körvonalazódik, avagy villámcsapásszerűen belém hasít, hogy ezután ezt vagy azt akarom olvasni. Ez a jobbik eset. Nincs toporgás, sóhajtozás, tizenöt könyvet a kupacból kirángatás, hogy akkor most mégis melyiket. És ha azt, akkor amaz megint várni fog a sorára minimum egy hetet. Sőt, valószínűleg többet, mert egy hét múlva teljesen másra lesz igényem.
Tegnap este ez a helyzet hatványozódott; a szombati hűvös, esős idő mindig kedvet csinál bizonyos könyvek újraolvasására; jelen esetben a Jane Eyre-t kívántam meg annyira, hogy még a polcról is levettem. Az újraolvasás vágya ritkán jut el nálam idáig. Nagyon szeretnék rutinos újraolvasó lenni, de az őrületben kergetem magam azzal, hogy öngólnak tekintem, és a kb. száz olvasatlanom várni kényszerül, nem csökken a várólistám, megint borul a férfi-női szerző egyensúly, és, ami a fő, hogy egész más érzés valamire visszaemlékezni, és újra száz százalékban átélni érzelmileg.
Kihajítottam az ágyra az Egyetlen pillantás nélkült (várólistacsökkentő, férfi szerző és portugál), A bölömbikák éjszakáját (mert régen - talán tavaly? - olvastam Márquezt, férfi szerző és kolumbiai) és a Jane Eyre-et (mert őszi idő volt, cinnamon olyan gusztán írt róla LINK, és rutinos újraolvasó szeretnék lenni).
Késő este nem szeretek új könyvbe kezdeni, mert nem tudok kellőképpen belehelyezkedni a hangulatába, és utálom, ha a sürgetés miatt döntök egy könyv mellett, mert már aludni kellene, különben másnap reggel mosott sz*r leszek. Amúgy is utálok korán kelni, úgy járkálok, mint egy zombi, aminek nem illeszkednek jól a végtagjai a törzshöz. Ha itthon vagyok, egy éjszaka alatt átállok a régi rendszerre; későig fenn vagyok és kilenc-tíz között kelek. És ez már korainak számít a korábbi tizenegy órás ébredésekhez képest.
Tehát ott álltam (feküdtem) három könyvvel. Jaj, az Egyetlen pillantás... olyan depisnek tűnik, és sztimi is ezt mondja róla, ezt inkább nem. Elővettem helyette a Nero, a véres költőt, mert rám tört a pánik, hogy idén még alig olvastam magyar szerzőt. Ó, ez jó, Kosztolányit szeretjük. Az Édes Anna az egyik kedvenc kötelező olvasmányom volt; a mai napig emlékszem a kellemes, meglepő érzésre, hogy a sok poros, avítt könyv között egy élvezhetőre akadtam.
(Most már nemcsak szőrszálhasogatónak, hanem pszichopatának is gondoltok. Az Édes Annát kellemes élménynek mondani, hát jaj.)
De addigra elolvastam az első Márquez-elbeszélést, a címadót, és nagyon nem értem. Mi a frász ez? És mind ilyen lesz? Jajistenem, pedig ez a legjobb megoldás; vasárnap estig ezen szüttyögök, utána belevethetem magam a könyvfesztes olvasmányaimba, mert tulajdonképpen ezeket akarom olvasni.
Megmagyarázom: hazajöttünk a hosszú hétvégére. Az utazótáskámban - amit a munkahelyre is el kellett cibálnom - könyvek, ruhák, csizmák és piperecuccok voltak, nem fért volna bele (vagy inkább a lelkierőmbe), hogy még egy plusz könyvet is beleszuszakoljak.
Márquez félre. Hasamon a Jane Eyre. Ó, istenem, biztos, hogy ezt akarom? Naná. Akkor ne nyafogjunk, kezdjünk bele, le van szarva a várólista, meg az ezer bekönyvjelzőzött könyv.
Én ezt nem bírom. Terrorizálják ezt a szegény kislányt, egyébként se tudok koncentrálni, mert eszembe jut egy csomó dolog, meg az, hogy holnap este menni kell vissza és hétfőn menni kell dolgozni. Hatkor kell kelnem, te jó ég.
Dörömböl a szívem, a kora délutáni, ólmos fáradtság elmúlt, és vele az álmosság is. Elegem van, mondom fennhangon, mindent lehajítok a földre és némi hánykolódás után elalszom.

Ha valaki idáig kibírta, most jön az értelmes rész: a blogok nagyon árulkodóak a szerzőjükről, és ez néha visszafelé sül el. Nem olyan régen olvastam egy bejegyzést, amit kifejezetten azért írt a szerzője, hogy eloszlasson néhány vele kapcsolatos tévhitet - de nálam pont az ellenkezőjét érte el. Megerősítette ugyanazokat a felületes benyomásokat, amik pár elolvasott post alapján alakultak ki bennem. Ez nem jelent se jót, se rosszat, mert az illetőt nem áll közel hozzám, de eltöprengtem azon, kiben milyen kép alakul ki egy blog alapján. Hacsak valaki nem tudatosan manipulál, nem tud hazudni. A többség talán nem is akar, mert minek.(?) Emellett biztosabb, határozottabb véleményt lehet alkotni, mert hiányoznak a szokásos sallangok; a kinézet, a gesztusok, illatok, a mi aktuális lelkiállapotunk se befolyásol.
Érdekes kettősségeket is észre lehet venni; valaki a blogján melankolikus, magányos hangot üt meg, a valóságban pedig cserfes és jókedvű. Láttam már ilyet. Még az se kérdéses, melyik az igazi, mert mindkettő az. Talán csak könnyebb kiengedni azt, ami belül van, ha nincs azonnali, face-to-face kontakt.
[Ez nem kőbe vésett, szilárd elgondolás, csak elmélkedtem. Főleg azon, hogy rólam milyen kép alakulhatott ki - főleg olyasvalakiben, aki nagyjából a 2006-os kezdetektől olvas. Ha van ilyen.]
[Jézusom, de gáz voltam. Remélem, senki nem emlékszik rá.]



10 megjegyzés:

  1. nálam általában az van, hogy az egyik könyv felénél megkívánok egy másikat, és alig várom, hogy a végére érjek, de aztán valami tök mást veszek kézbe úgyis.

    blogon magyarázkodni meg tök felesleges, nem? egyrészt nagyon nehéz megváltoztatni a más kialakult benyomásokat, másrészt meg ez egy url, egydimenziós felület. vajmi kevés a jelentősége, hogy egy másik url valaki mit is gondol, és jól gondolja-e.

    VálaszTörlés
  2. Az első rész nagyon ismerős, van, amikor még a reggeli indulás előtt 10 perccel is itt toporgok a polcok előtt, hogy jajmitolvassak, aztán valamit végül mindig lekapok a polcról. :)
    Most meg hiába élvezem, amit olvasok, mégis azon jár az agyam, mit is kéne utána olvasni...

    VálaszTörlés
  3. Én hajlamos vagyok a következő 10-12 olvasmányt gondosan sorba rendzeni, mi mi után jöjjön, hogy meglegyen mindenféle egyensúly, ezzel jól elszórakoztatom magam, aztán amikor befejezem az aktuálist, SOHA nem ahhoz van kedvem, ami a tervek szerint következne, hanem valami máshoz, ezzel borul az egyensúly és kezdhetem elölről :)))
    Megtanulhatnám már, hogy egyszerűen ne tervezzek, de az nem én lennék :P

    VálaszTörlés
  4. Jó volt ezt a posztot olvasni, én is hasonlóképp vagyok - előre eltervezem mikor mi jön, de vannak olyan időszakaim is, amikor csak bele-beleolvasok valamibe de semmi kedvem hozzá. Most legutoljára a könyvtárból kivett Sztárkávéházzal voltam így, látatlanba nagyon tetszett, beleolvastam, áááh mégse.
    Tök jó, hogy te is így 'címkézed' az olvasásaidat :D Én is mindig azon agyalok na ez most melyik listámba, tervembe illik! Újraolvasás - én is kicsit öngólnak érzem, de persze kéne-kéne. Most majd Alice Hoffman - Itt a földönjét fogom újrázni, ha már megvettem.
    Az blogokrúl meg írójukrúl - a kezdeti bejegyzéseimet én is átírnám legszívesebben, mert olyan butuskák helyenként, de mégse teszem mert ebből látható valami fejlődés :D Azt hiszem én a mostani TILT-es bejegyzéseim miatt igen csak felszínes csajnak lehetek egyeseknél elkönyvelve, hogy annyira feldobnak az új cuccok :D

    VálaszTörlés
  5. Úgy látom mindenkinek ismerős az a probléma, amit leírtál :) Hasonlóképpen vagyok én is. Szoktam ráadásul papíron is meg a mobilomon is listákat gyártani, hogy az adott hónapban mit kellene elolvasnom, de aztán természetesen mindig más lesz a végeredmény, de ezen már nem görcsölök. Sőt, rájöttem, hogy azon sem akarok görcsölni már, hogy nő/férfi arány hogy alakul vagy éppen milyen stílust olvasok, mert ezek miatt többször félrenyúltam. Inkább hallgatok a belső hangra (nem, nem vagyok pszichikai eset, legalábbis remélem :)), hogy az mit súg vagy rátok, akikkel hasonló az ízlésem. Annyi egyéb dolgon görcsölök meg problémázok, hogy legalább az olvasás ahová elmeneküökl a napi szarságok elől, szóval legalább ez maradjon meg tiszta élvezetnek. Épp ezért azt mondom, hogy ne sajnáld az időt az újrázásoktól sem. Nekem pont a Jane Eyre volt az, amit nagyon hosszú idő után olvastam el újra és annyira többet adott ahhoz képest, mint amikor tiniként olvastam :) Negyedévente simán belefér egy újrázás ha úgy kívánja a lelked :)

    VálaszTörlés
  6. Ez most jól esett, könyves szempontból rossz hétvégém volt. Az egész úgy kezdődött, hogy halálosan untam a könyvet amit éppen olvastam (ez volt csütörtök este), ezért kerestem valami izgalmasat. Olyan jól sikerült a választás, hogy az izgalmas könyvet kicsit több mint egy nap alatt el is olvastam (400 oldal). Utána megpróbáltam folytatni az unalmas könyvet, kevés sikerrel. Szombaton és vasárnap egész nap olvasnivalót kerestem. Belekezdtem valami 10 könyvbe is, szörnyű volt. A végén már ott tartottam, hogy én igazából nem is szeretek olvasni. Most nem is érzem magam rendes könyvmolynak. (Ráadásul amit most olvasok annak szörnyen rossz kritikái vannak a gr-en, meg az amazonon én meg élvezem. Ennyit arról, hogy lehet mások véleményére adni könyvek tekintetében.)

    VálaszTörlés
  7. Tök jó hogy valaki leírja ezt az érzést is! :) Csatlakozom! Néha én is csak ülök két-három könyvvel a kezemben, vagy csak magam előtt, és képtelen vagyok dönteni, jaj eztis kéne, azt is kéne, ezt is akarom, azt is akarom, elkezdek valamit, és akkor unom, nem haladok, miért nem haladok? Elkezdek egy másikat, félrerakom az elsőt, az se jó, ebből próbálok kilábalni, mert így akár 5-6 megkezdett könyvem is szokott volt lenni - most már nem annyira, perpill épp csak három, hurrá! :D

    A régi bejegyzések közt vannak nekem is gázosak... de még jó, hogy elnyelte a freeblog-feketelyuk :D így csak azt hozok át belőle, amit nem érzek cikinek (btw, hónapok óta nem csináltam poszt-turkálót, de jó, hogy eszembe juttattad! :D)
    Az hogy mit szűrnek le ezekből az emberek... hát nem nagyon izgat. Akit érdekel, az úgyis olvas, akit nem, keressen más blogot :D

    VálaszTörlés
  8. Nima: én is szoktam így járni, ezért nem kérdezem meg senkitől, mit olvassak. Úgyse azt kezdem el, amit javasol.:)
    De az emberek szeretnek negatív képet megcáfolni. Na, ez sült el visszafelé.

    Nita: én is jártam már így.:) Indulás előtt is utálok választani. Ehhez a szertartáshoz idő kell.

    Ilweran: hálistennek ebből már kinőttem.:) Bűntudatom volt, hogy nem haladok a listákkal. Ó, fejben persze mindig eszembe jut, mit kellene, aztán igyekszem elfelejteni.

    Dóri: sok bejegyzésemnél egyáltalán nem bánom, hogy elveszett. A személyes blogomról nem is beszélve.:D
    Nyugi, én is úgy örülök az új cuccaimnak, mint bolond a sipkájának. Na, kinek van zöld teás Yves Rocher testápolója?:D
    Egyébként ijesztő, mennyire szeretünk vásárolni.

    Nikkincs: a listagyártással már felhagytam, sose tudtam őket teljesíteni.:) Igazad van, legalább a hobbi maradjon meg színtiszta élvezetnek. Én legutóbb azon izéltem, hogy jaj, milyen kevés magyart olvastam idén is, de nem tudok olvasás-polihisztor lenni...

    Zsófi: te extraérzékeny olvasó vagy.:) Azzal végképp ne foglalkozz, hogy rendes vagy rendetlen könyvmoly vagy-e. Semmi gond nincs vele, ha valaki évi 30, 20, 10 könyvet olvas el. Nem szabad ezt komolyan venni...
    A külföldi véleményekkel nagyon óvatosan kell szerintem bánni. Jó, oké, ha egy könyvet senki nem olvasott még magyarul (legalábbis ezt nem jegyezte le valahol a neten), akkor nehéz ezt kikerülni, de úgy értem, hogy gyökeresen más tud lenni egy amerikai és egy magyar olvasótábor véleménye.

    Pilla: :)) Áh, én megbolondulok, ha kettőnél több könyv olvasása van folyamatban, legalább ez a könyvmolynyavalya nem kínoz.:)
    Jaj, a postáthozás... nekem kurva sok van hátra, valószínűleg így is marad. De annyira nem bánom.:)

    VálaszTörlés
  9. A külföldi véleményekkel kapcsolatban igazad van, erre most kezdek én is rájönni.
    Kíváncsiságból megnéztem a molyon 86%-os a könyv, mondjuk nagyon kevés értékeléssel. (Ian Caldwell - The Rule of Four egyébként amit olvasok.) Nem értem mi a fenéért utálják ezt a gr-en annyira...

    Igen, extraérzékeny olvasó vagyok az biztos, meg az is, hogy túl sokat agyalok feleslegesen mindenen.

    VálaszTörlés
  10. Nekem ez kb. A citromtorta különös szomorúságánál tűnt fel. A gr-en eléggé lehúzták, én viszont szerettem, és mások is értékelték a furcsaságait.
    (Amikor Deborah Harkness lett az év írónője, vagy valami ilyesmi, végképp kiábrándultam a gr-ből.)
    Én kifejezetten hülyeségeken is sokat agyalok...

    VálaszTörlés