Angela Vicario elvesztett tisztessége

"Akkor mindketten nekiestek, és valósággal beleszögezték a kapuba: felváltva dolgoztak a kések, könnyedén, ők pedig egy fényes víztükör tetején lebegtek, mely a félelem túlsó oldalán fogadta őket. Meg se hallották, hogy az egész falu egy emberként kiabál, megrettenve a saját bűnétől. »Olyan érzés volt, mint amikor az ember egy lovon vágtat« - mondta Pablo Vicario a bírónak. De aztán egyszer csak mindketten ráébredtek a valóságra, mert már olyan fáradtak voltak; Santiago Nasar viszont csak nem akart összerogyni. »A fenébe is, öcskos - mondta nekem Pablo Vicario -, el se tudod képzelni, milyen nehéz megölni egy embert!«"

Gabriel García Márquez: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája
Értékelés: 5 cukornádpálinka az 5-ből
Kedvenc karakter: -


A Száz év magánnyal kitört rajtam a Márquez-elmebaj, és némi kitérő (Jessie Lamb testamentuma) után elolvastam az itthon található második, egyben utolsó kötetet a szerzőtől - de, amióta ezt elolvastam, Heloise megajándékozott a Baljós órával, ezúton is köszönöm neki. :)
Ez a picinység egészen más, mint Márquez alapműnek tartott regénye, és nemcsak a terjedelme miatt. Olyan, mint egy olvasmányos jegyzőkönyv, és voltaképpen az is - az elbeszélő, ha jól emlékszem, egy fiatal író gyűjti össze a kötetben található tényeket, a vallomásokat, a saját és mások megállapításait, hogy végre lezárhasson egy különös gyilkosságot - és rájöjjön arra, hogyan történhetett meg, és hogy "megpróbálja összerakni az emlékezet eltört tükrét".

Az eset azért furcsa (vagy azért tűnik furcsának), mert elkövetői nyíltan hangoztatják szándékukat: meg fogják ölni Santiago Nasart, mert a fiatal férfi - aki mindig fákkal álmodik, és az anyja rosszul értelmezi álmai jelentését - elvette a húguk, Angela tisztességét, legalábbis őt nevezi meg lánysága elrablójának.
Az egész esetben van valami groteszkül komikus. A faluban hajnali hat órára mindenki tudja, mire készül Pedro és Pablo Vicario, mégis, senki nem tesz semmit - valószínűleg azért, mert nem hiszik el. Talán azért sem, mert a fivérek, akik péntek óta nem aludtak, viszont egyfolytában ittak (mintha lehetséges lenne napokon keresztül ébren maradni, úgy, hogy az ember járni is tudjon, emellett állandóan piálni), nem tűnnek vérszomjas bosszúállóknak, ellenkezőleg - mintha azt akarnák, hogy állítsa meg őket valaki. De senki nem tesz semmit, a gépezet, kelletlen csikorgástól kísérve, életre kel, és a fivérek otrombán halálra szurkálják Santiago Nasart. Teljesen abszurd és lehetetlen, hogy egyedül ő nem tudja, mit terveznek ellene tenni, és senki nem tudja figyelmeztetni, az elöljáró pedig szólni akar a kapitánynak, de előtte még dominózik egyet. Santiago Nasar holttestét az elemi iskolában boncolják fel, több kárt okozva, mint a gyilkosai.

Hangulatában kicsit hasonlít a Száz év magányra, maga a gyilkosság is olyan, mintha a Buendíákkal történt volna meg és átfedések, utalások is vannak, például Pablo Vicario ötvös lesz, megjelenik az ezredes és Iguarán doktor.
Szerettem olvasni ezt a történetet, kicsit visszarepített Macondóba, ahová Heloise-nak és egy titokzatos ajándékozónak:P köszönhetően még kétszer visszatérhetek.

Eredeti cím: Crónica de una muerte anunciada
Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 1982
Fordította: Székács Vera
Ár: pár száz forinttól