Az elmúlt dolgok sötétje

"Az ének akkor szép, ha hamar véget ér, és akkor jó, ha igazsággal végződik. Úgy tartották, hogy jobb időben elhallgatni, mint ha az ének közepén hallgattatják el az embert. Neked, aki meg akarsz tanulni finnül, ezt tudnod kell, mert a finn nyelv egyetlen, soha véget nem érő ének. A finn nyelvet csak énekelni volna szabad, ez az igazi formája, az igazi morfológiája. Beszélni a finn nyelvet olyan, mint egy költeményt prózában előadni."

Diego Marani: Új finn nyelvtan
Értékelés: 3 abessivus az 5-ből
Kedvenc karakter: Olof Koskela

Sok éve hallott szavakat írok le újra, mintha egy régi emlék csikorogna a fejemben. A kezem még emlékszik a szavak formájára, de a jelentés messze visszhangzik a fejemben. Suuri maa. Kengät. Sininen. Pidän sinusta.
Rakastan sinua.

Már akkor érdekelt ez a könyv, amikor még semmit nem tudtam róla a címén kívül. Egy emlékezetét és anyanyelvét vesztett férfiról szól, akit súlyos fejsérüléssel egy kórházhajó fedélzetére visznek Triesztben. Az ott dolgozó katonai orvost, Friari doktort - akit hazájához, Finnországhoz egyszerre béklyózza honvágy és gyűlölet - megindítja az ismeretlen személy zubbonyán látható név: Sampo Karjalainen. Habár a férfi menthetetlennek látszik, Friari kitartásának hála magához tér, de olyan súlyos a sérülése, hogy újra kell tanulnia a finn nyelvet és a doktor segítségével Helsinkibe utazik, hogy megtalálja elveszett életét.

A regény alapötlete nagyon érdekes, alig vártam, hogy a kezembe kerüljön és olvashassam, de sajnos árnyékra vetődtem... Azt vettem észre, hogy elolvastam negyven oldalt, és nem érzek semmit. Hatvan, száz, százhúsz oldal, és még mindig semmi. "Sampo Karjalainen" sorsa nem érintett meg, nem ébresztett bennem érdeklődést, izgatottságot, még csak sajnálatot sem, szerintem Diego Marani tehetsége, tapasztalata kevés volt ahhoz, hogy regénnyé fűzzön egy ötletet és a nyelvről való gondolkodását. Egyedül Friari doktor volt képes érzelmet kiváltani belőlem, de az se pozitív volt; iszonyúan mérges voltam rá, amiért hagyta, hogy a saját élete, a hazájához való viszonya kivetüljön a páciensére - nagyon nagy hibát követett el.
Koskelát viszont kedveltem, szinte én is a jegeces sekrestyében ücsörögtem, hallgattam a Kalevalát, gyakoroltam a fokváltakozást (bár az elég jól ment anno), de a koskenkorvából nem voltam hajlandó inni, bármennyire is bizonygatták, hogy némi meleget ád. A lelkész szenvedélyes előadásai voltak regény legjobb pillanatai számomra, ezek hagytak nyomot bennem és ezekért nem bánom, hogy elolvastam a könyvet.

"A névszó az első, amit az ember valamely nyelven megtanul. Mert megnevezni annyi, mint megismerni. Ezért nem lehet Isten nevét kiejteni, mert magabízó dolog volna, ha valaki meg akarná ismeri őt. A név valamely dolog lényegi része, arra szolgál, hogy az illető dolog általa megismerhető legyen. Finnül 'megismerni' annyi, mint tietää, tie pedig annyit jelent: 'út, utca'. Ugyanis nekünk, finneknek a megismerés a sötét erdőből a napfényre vezető út, és aki a régi időkben ismerte az utat, az volt a varázsló, a sámán, aki hallucinogén gombákkal bódította magát, és kilátott az erdőből, a valóságon túlra. Végtére is igaz, hogy a megismerés utazás, és a lehetséges utak száma végtelen. A finn nyelvben a névszó megfoghatatlan, a tizenöt nyelvtani esetben lehetséges deklináció sokaságában rejtőzik, és ritkán hagyja magát rajtakapni alanyesetben. Mert a finn nyelv nem kedveli a cselekvést végző alany fogalmát. Ilyen módon senki sem hajt végre semmit, minden magától történik, mert meg kell történnie, az alany nem más, mint egy dolog a sok közül, ami megtörténhetett volna. A finn mondatban a szavak úgy keringenek az ige körül, mint mellékbolygók egy égitest körül, és abból lesz az alany, amelyik legközelebb kerül az igéhez. Az európai nyelvekben a mondat egyenes vonal. A finnben kör, amin belül történik valami. A mi nyelvünkben minden mondat megáll önmagában, más nyelvekben szükség van szövegkörnyezetre, hogy létezni tudjon, különben nem jelent semmit."

A különféle olvasatokat is értékeltem, ebben ügyes volt az író; a főhősnek a neve a mindene, az egyetlen tulajdona, ebből kiindulva, elismerésre méltó kitartással építi újjá saját magát a személyiségét és a finn nyelvet is. Egy másik értelmezés a Koskela által megjelenített valláshoz, hithez kapcsolódik - ugyanis a Biblia finnül Raamattu, ami magyarul nyelvtant jelent és a lelkész szerint "Az élet szabályok összessége. A szabályon túl van a hiba, a meg nem értés, a kárhozat." A nyelvtan pedig szabályok halmaza, amelyek tulajdonképpen kordában, keretek között tartják a szilaj, zabolázhatatlan nyelvet. Ezenkívül ott van a főhős (feltételezett) keresztneve, a Sampo, amely a Kalevalában is megjelenik; a varázserejű szampóról nem derül ki, pontosan micsoda, de nagyon értékes, a szembenálló felek ezért harcolnak, megléte örök boldogságot, elvesztése valósággal átkot von maga után.
A történetnek elég nyomasztó a hangulata, nemcsak a főszereplő magánya és elszigeteltsége, hanem a háború miatt is, amely úgy jelenik meg, mint a Koskela által annyira gyűlölt orosz/szláv fenyegetés; állandóan lehet érzékelni, mintha valaki a hátunk mögött állna vagy mintha a perifériás látómezőnk szélén bujkálna.

A történetnek van még egy nyugtázása: (ismét) bánom, hogy hagytam elveszni ezt a nyelvet.

Eredeti cím: Nuova grammatica finlandese
Kiadó: Park
Kiadás éve: 2013
Fordította: Lukácsi Margit
Ár: 2900 Ft
Az író wikipédiás szócikke