Értékelés: 4.5 szőr az 5-ből
Én valójában nagyon szeretem a festményeket - meg a képzőművészetet cakkompakk -, csak marhára nem tudok időt teremteni neki. Tudooom, ez csak kifogás, de legalább addig eljutottam, hogy a látkörömbe helyezkedett ez a könyv, és a Szandi akciójának köszönhetően magamévá tehettem.
Ha már a megszexualizálásnál járunk, el kell mondanom azt, amit Arasse egyik beszélgetőpartnere a szerző szemére vet: ő tényleg mindig "arra" gondol! Esküszöm, ez a fickó simán elérné (ill. csak elérte volna, most látom a Wikipédián, hogy Arasse 2003-ban meghalt), hogy a művtöri órákon kókadozó sihederség tágra nyílt szemekkel figyeljen, ne pedig a padra borulva bóbiskoljon, különösen az váltana ki felettébb törvénytelen röhögést, ha elárulná, hogy az "ecset" szó latinul penicillus, aminek a jelentése "kis pénisz". És ezt még fokozza!
"Bizony, uram, kis pénisz, maga Cicero mondja, ecset, kis farok, kis pénisz. Ha belegondolnak, egy nagy távlatokat nyit előttünk. Jusson eszükbe, mekkora ecsetekkel dolgozott Velázquez. Külön gyártatta őket, hosszú és vékony darabokat, nem rövid és vastag típusúakat. A rövid és vastag, az Turner volt. Fel tudják mérni, milyen lenne így a művészettörténet? Itt megállok. Mindezt csak azért mondtam, mert mindig rá kellene kérdeznünk, hogy miért van kedve festeni egy festőnek, mihez van kedve, amikor fest, és hogyan jelenik meg ez a vágy a festményeiben. Bizony mondom, a festészet egész történetét újra kellene írnunk ebből a perspektívából."
Lehet, hogy e helyt néhányan arra gondolnak, hogy micsoda közönséges fráter Daniel Arasse, ízléstelen komédiát csinál a művészetből - nem így van. Elképesztő memóriával és lexikális tudással rendelkezik - amely előtt az egyik vitapartnere csodálattal adózik -, és igen, parádézik, de sosem téveszti szem elől a művészettörténetet, csak más szemszögből nézi. És ez a látásmód szórakoztatva magyaráz, vagy magyarázva szórakoztat, ahogy tetszik, számomra sokkal nagyobb kedvcsináló volt, mint egy szimpla képleírás, igen, elképesztően populáris vagyok.
Ebből a könyvből megtudhatjuk:
- mit keres egy kutya vagy egy cica egy festményen;
- az Urbinói Vénusz egy pin-uop (vagy nem);
- mit vizslat a tekintetével oly tüzetesen a Háromkirályok imádásán Boldizsár;
- továbbá azt, hogy mi a szőr szerepe a festészetben, és még sok más mindent.
A szőrös részt beidézem:
"De mielőtt folytatnám, elmondom maguknak, hogy nekem mi jut az eszembe Magdolnáról. Meg kellene írni a szőrzet történetét a festészetben. Se többet, se kevesebbet. Hogyan mutatják meg nekünk s hogyan takarják el, ki mutatja meg és ki takarja el, satöbbi. Szép művészettörténet lenne. Jó kérdéseket tennénk fel. Például mikortól datálhatók az első szőrös festmények? Két válasz is lehetséges. Az első akkor, ha női szőrzetről beszélünk. Nem szakállas nőkről, azok legalább 450 évesek; nem, olyan női aktokra gondolok, amelyeken látszik a szőr. Szerintem az első, legalábbis az, amelyik számomra érdekes, Courbet-től a Nő a hullámok között. A modell felfelé tartja a karját, és látjuk a szőrpamacsot a hónaljában. Courbet, szokás szerint, nem óvatoskodik. A tajték, amit a nő testére öntött, olyan, mint a sperma, mint egy magömlés eredménye, s ráadásul éppen alatta szignózta a képet, vörössel. Micsoda egy alak volt ez a Courbet!
Találják ki, mi a második válasz. Kevésbé ostoba, mint látszik: a szőrös festmény mindig is létezett, leszámítva a barlangokat. Hiszen a festéshez ecsetre van szükség, és az ecset szőrből van. Ilyenből vagy olyanból, mindenesetre szőrből. Tehát minden festmény szőrös."
A 100 történelmi tévhit mellett ez volt a másik non-fiction, amit mostanában olvastam, és ennek is élveztem az olvasását, bár az utolsó kép, az Udvarhölgyek fejezete kicsit nehezen csúszott le, lehet azért, mert "elfáradtam" az olvasásában, de már be akartam fejezni a könyvet.
Kapcsolódó kötet: Festménytörténetek (előzmény)
Kiadó: Typotex [egyébként nagyon szimpatikus kezd nekem lenni ez a kiadó]
Fordította: Seláf Levente
Ár: 3200 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése