- Soha semmihez nem voltam fiatal, Rosa mama."
Értékelés: 5 emelet az 5-ből
Kedvenc karakter: Rosa mama
Történt egyszer [mert ezt a könyvet se a közelmúltban olvastam], hogy nagyon elegem lett a világból és magamból, ezért meglátogattam Romain Gary barátomat, azaz Romuskát, akivel A virradat ígérete óta nagy spanok vagyunk.
Elsoroltam a barátomnak, mi minden bántja az érzékeny kis lelkemet, miután vendégszertőn megpaskolta maga mellett a homokot a Big Sur-i tengerparton. Panaszáradatom végeztével együttérzőn, mégis csúfondárosan rám mosolygott, és azt mondta, ha nem bánom, elmesél egy történetet.
Így ismerkedtem meg Momóval, a Párizs nem fényes, nem színpompás külvárosi negyedében élő kiskamasszal, aki számos társával együtt Rosa mama kurvagyerekbömböldéjében nevelkedik, tekintélyét a napra pontosan érkező ötszáz frank biztosítja. De Momo egyébként is különleges; fiatal kora ellenére felnőtt, akinek hihetetlen éléslátását a gyermeki énje adja.
Engem az ragadott magával a legjobban ebben a könyvben, hogy micsoda feszültséggel teli ellentét van Momo helyzetében - ő teljes szívnyugalommal vesz tudomásul és nyugtáz olyan dolgokat, amik egy hétköznapi körülmények között élő embert elborzasztanak.
Lehetne még beszélni a felelősségről, a szeretetről, az etnikai és nyelvi kérdésekről a könyv kapcsán, de utóbbihoz nem értek, az előbbiekről pedig Momo sokkal nagyobb ékesszólással :) beszél, mint én. Olyan ez a kis regény, mint egy zárójelbe tett szívdobbanás.
További Momo-aranyköpések (kicsit sok, de így alaposan szelektáltam):
"Sosem szerettem fájdalmat okozni az embereknek, én filozófus vagyok."
"- Ez az én zsidó rejtekhelyem, Momo.
-Ja, akkor jó.
- Érted?
- Nem, de nem számít, megszoktam.
- Oda bújok el, amikor félek.
- Amikor mitől fél, Rosa mama?
- A félelemhez nem kell ok, Momo."
"Én nem játszottam a többi kiskrapekkal, túl kicsik voltak hozzám, kivéve a ftyülő-összehasonlítósdit, és Rosa mama dühöngött, mert ki nem állhatta a fütyülőket, olyan sokat látott már életében."
"Ha az embernek senkije sincs, aki szeresse, akkor az hájjá változik."
"De én nem vagyok úgy oda a boldogságért, az élet még mindig jobb. A boldogság egy nagy rakás szar és szemétláda, móresre kéne tanítani."
"A vanília a legjobb dolog a világon."
"Az emberek félnek tőle, hogy gyereket találnak gázolni, és élvezet volt érezni, hogy nem voltam mindegy nekik."
"Hamil úr mondja, hogy szavakkal mindenre képes az ember, gyilkolni se kell, és majd ha lesz időm, akkor kipróbálom."
"Nagyon szép nő volt, ahhoz képest, hogy férfi..."
"Azt gondoltam magamban, hogy milyen jótét cselekedet volna, ha Hamil úr feleségül venné Rosa mamát, mivel mind a ketten benne vannak a korukban, és együtt mehetnének tönkre, ami mindig örömtelibb."
"Irtózott a kolerától, ami nem higiénikus, és a koszt szereti. Én nem ismerem a kolerát, de azt hiszem, mégse lehet olyan mocsadék, mint ahogy Lola asszony mondja, csak egy betegség, ami nem tehet róla. Sőt néha legszívesebben megvédtem volna a kolerát, mert ő legalább nem a saját hibájából olyan, amilyen, sose akart ő kolera lenni, csak így alakult."
"Én is mosolyogtam, de belül legszívesebben megdöglöttem volna." - Milyen ismerős ez az érzés...
"Az élet, az egy olyan izé, ami nem való mindenkinek."
"Rosa mama azt mondja, hogy az élet lehet nagyon szép, de azt még nem találták fel, és addig is élni kell."
Eredeti cím: La vie devant soi
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1980 Ft
Ár: pár száz forinttól
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése