"»Az élet félelmetesebb, mint a halál.«"

"Bármit érzek is, nem engedek neki szabad folyást. Ha sírni szeretnék, befelé fogok sírni.. Ha véreznem kell, felhorzsolom magam. Ha úgy érzem, hogy becsavarodik a szívem, a világon senkinek nem szólok róla. Úgyse segít. Csak megnehezíti mindenkinek az életét."

Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel

Kedves Oskar!

Bizonyára meglepődsz, hogy egy ismeretlen ember ír neked levelet egy rém ismeretlen országból - mivel tudom, hogy téged minden érdekel, mellékeltem néhány érdekes és alapvető információt -, de, remélem, nincs ellenedre. Sajnos nem fürkésztem ki a világegyetem néhány titkát és halhatatlan zeneművet se hagytam a világra. Viszont én is szerettem ékszereket díszíteni. Ma már ritkán szoktam, valahogy elmaradt, ahogy sok minden más is. Te ne hagyd el ezt a szokásod, se a levélírást, ne rakd sarokba a csörgődobot és ne szűnjön meg a világ iránti érdeklődésed. Bizonyos dolgokat el kell engedni - vagy legalább egy kicsit eltávolodni tőlük -, másokhoz ragaszkodni kell. Hogy ne találd egy üvegharang belsejében magad, amelynek a nyelve egyetlen dolgot visszhangoz.

Barátsággal,

Amadea

Egy könyv mindenki számára mást jelent. Ez rendkívül sokoldalúvá, értékessé teszi, és sokszor bosszantó, értelmetlen helyzeteket szül. Csodálatos, hogy ugyanazokat a szavakat olvassuk, mégis mindannyiunkban máshogy csapódnak le, mást mozdítanak meg. A kéklő pára, amire különböző alakzatokat rajzolunk.
Számomra a Rém hangosan és irtó közel a fájdalom könyve volt. Nem a heves, perzselő fájdalomé, hanem a csendes, láthatatlan kíné, ami már elnyerte végső helyét és formáját. Olyan, mint egy szűrő, amely kicsit eltorzítja a hatásokat, élményeket. Amikor már nincs erő sírni, a könnyek befelé folynak, sztalagmitokat és sztalagtitokat építenek.
"»Annyira félek, hogy elveszítek valamit, amit szeretek, ezért semmit se vagyok hajlandó szeretni.«"
Csakhogy az élet elől nem lehet elbújni. A fájdalom elől meg végképp nem. Úgy követ, mint egy néma árnyék. Rém hangosan és irtó közel.
Amikor hajnalban elszenderedsz - mert aludni, azt nem tudsz -, ez az utolsó éber gondolatod, amikor reggel kinyitod a szemed, kb. a második. Az ember érez és fáj, fáj és érez, minden lélegzetvételével, minden súrlódásával.

"A régi szép időket nem lehet visszahozni. Mint ahogy a jelzője is jelzi, ezek az idők régen voltak. Az új idők soha nem lehetnek olyanok, mint a régiek. Ha megpróbálnának olyanok lenni, akkor réginek és elhasználtnak tűnnének fel, olyannak, mint azok, akik visszasírják őket. Soha nem szabad a régi időket siratni.""… csak belekapaszkodni tudok a dolgokba, amelyeket elveszteni szeretnék…""… a gondolkodás annyira fáj, meg különben is, mire mentem valaha is a gondolkodással, melyik az a nagyszerű hely, ahová általa eljutottam? Gondolkodom, gondolkodom, gondolkodom, már egymilliomodszor gondolom ki magamat a boldogságból, de belegondolnom még egyszer sem sikerült.""A rám irányuló figyelme megtöltötte a bensőmben tátongó lyukat."

Azért mondom el sokszor, hogy szeretlek, mert félek a jövőtől, a jövő héttől, de még a holnapi naptól és a következő perctől is. Az emberek nem szokták kimondani azt, amit gondolnak, a szavak megakadnak a torkukon, és amikor már késő, a szavak örökre velük maradnak, magukba zárják őket. Azért mondok ki mindent, ami eszembe jut - olyat is, amit talán nem kellene -, mert azt akarom, hogy a szavak oszlopként tartsanak meg, olyan falak legyenek, amelyek nem elválasztanak, hanem támasztékok, amiknek az ember bátran nekivetheti a hátát, ha úgy érzi, csúszni kezd.
Sok évvel ezelőtt láttam egy nőt a trolin. Tetőtől talpig feketében volt, a temetőbe ment. Rettenetesen sírt. A mai napig bánom, hogy nem fogtam meg a kezét.
Utálom, ha valaki árva. Ezért van annyi állatunk. Szombaton láttam egy apró macit (kulcstartóként használhatták) egy ablakpárkányon. Másnap visszamentem érte, de nem volt ott. Remélem, jó helyen van.

Eredeti cím: Extrelemy Loud and Incredibly Close
Kiadó: Cartaphilus
Kiadás éve: 2009
Fordította: Dezsényi Katalin
Ár: 3900 Ft
A szerző magyar nyelvű Wikipédia oldala