Arto Paasilinna: Az akasztott rókák erdeje
A könyv ékes példája a félrevezető köteteknek; ijesztő a címe, a borítófestmény baljós, a fülszöveg pontatlan. Az első két tulajdonság miatt sokáig ellenálltam az olvasásának, de Nokedli nővéremnek - áldassék a neve, még akkor is, ha sajnos becsukja a blogját - elég volt annyit említenie egy közös könyvtárazás alkalmával, hogy "Ezt egyszer olvasd el.", és már kaptam is le a polcról.
Megnyugtatásul közlöm, hogy a könyvben egyetlen róka sem hal meg. Végigstresszeltem az egészet, főleg Ötszázasért és Jermakért - majd időben kiderül, kicsodák -, de semmi orv támadás nem éri őket. Van szó néhány elejtett rénszarvasról, de ennyit még az én érzékeny lelkem is kibírt.
Lappföld tök vidám hely Paasilinna leírása alapján, főleg a "kuopsovaarai aranytanya", ahol szereplőink sátrat vernek és megpróbálják áttelelni az amerikai katasztrófafilmbe illő telet - a mínusz negyven fok nekem már ez a kategória -, nem is értem, miért vádolják néha a finneket komorsággal. A hónapokig tartó, egész napos sötétség nem érv, attól nemzetiségtől függetlenül, bárki kútmély depresszióba esne.
A regényke hangvétele vidám, olvasás közben úgy éreztem magam, mintha egy vígjátékot néznék, erre csak ráerősítettek a filmbe illő, hatásos és vicces jelenetek, lásd a fenyő, a fagyott virsli és a vadőr esete, vagy a rókáé, akit egy elcsent bankjegy miatt Ötszázasnak neveznek el a főszereplők.
Az a két megátalkodott gazember.
Adott Oiva Juntunen, a hétpróbás, ravasz tolvaj. Lusta, mint a föld, de közel nem annyira buta, általában kivágja magát a csávából, vagy, ha nem, rá vigyorog a szerencse. Sulo Remes (ellenállok a névhez hasonló magyar szó melléknévként történő alkalmazásának) őrnagy élete katasztrófa; a feleségével elhidegültek egymástól, lányai, akik szinte idegenek számára, kirepültek a családi fészekből, és a munkaidő alatt fogyasztott keserűnarancs vodka mértékének, valamint az illuminált állapotból fakadó magatartásának köszönhetően a világ végi Lappföldön köt ki, hogy ott vezessen le valami piszlicsáré hadgyakorlatot. Itt találkozik véletlenül (éljen a sors keze!) a lopott aranyrudakon kotló Juntunennel. A két idióta, miközben látszólag egyezséget kötnek és megpróbálnak együttműködni - Juntunen azért, hogy nemrég szabadult, veszedelmes bűntársa ne akadjon a nyomára, Remes az egy éves, fizetés nélküli szabadsága miatt -, kacagtató módon próbálja ugyanazon módszerrel átverni a másikat, kölcsönösen hülyének nézik egymást és vállon veregeti magát az elővigyázatosságáért. Idővel persze óhatatlanul kiderülnek a turpisságok és a baltás üldözéstől kezdve minden előfordul a bölcs Lappföld ege alatt és a sokat tapasztalt rókák, hófajdok szeme előtt.
Már a történet sűrűjében csatlakozik az ellentétes jellemű pároshoz a világ legöregebb kolta lapp öregasszonya, Naska - aki ráadásul szökevény - öreg macskájával, Jermakkal. Ennyi elég a történet felvezetéséből, Naskát is csak azért említettem meg, hogy ne essek a fülszövegíró hibájába, aki a bájos és elragadó Remes őrnagyot felejtette le a palettáról.
Maga a történet roppant egyszerű, a véletlen találkozás és a kényszer szülte, előbb kínos, majd barátságos együttműködésről szól. A szereplők megszokott életében olyan fordulat áll be, ami kizökkenti őket a kerékvágásból és döntés előtt állnak - ami előtt nem árt néha egy kis szünetet tartani, és egy, a lappföldi vadonban lévő, elhagyatott háznál keresve sem találhatnak jobb helyszínt.
A regény kicsit mese habbal, nehéz elképzelni, hogy ez a szokatlan trió képes legyen együtt élni, ráadásul így, de kellenek az ilyen egyszerű, szívderítő és megmosolyogtató történetek is, jó ellensúlyok az érfelvágós szépirodalmi témákhoz.
Néha én is elrándulnék a kuopsovaarai erdészházba.
Eredeti cím: Hirtettyjen kettujen metsä
Kiadó: Széphalom Könyvműhely
Kiadás éve: 2006
Fordította: Jávorszky Béla
Ár: 1700 Ft
Pont amiatt mondtam le ennek a könyvnek az olvasásáról, amit te is írtál az elején, hogy annyira baljós a könyvet körülvevő légkör, hogy arra gondoltam, ebben biztos halott állatok lesznek, és azt én sem viselem jól, általában át szoktam pörgetni az olyan részeket, nem bírja az egyébként fagyos lelkem.
VálaszTörlésÖrülök, hogy írtál róla, nagy kedvet csináltál nekem most ehhez!:)
Én is átpörgetem, legutóbb a Kafka a tengerpartonnal csináltam ezt.
VálaszTörlésDe jó.:))
Óóóh ez a könyv jó lesz a látókör szélesítő fogadalmamhoz :D (+14 nemzetes és Lahara rókás kihívásához...ehh listákban és kihívásokban gondolkozom, jövőre megfogadom, hogy leszokom erről :D)
VálaszTörlésAddig viszont tobzódás van, látom.:D
VálaszTörlésRendkívüli módon örvendek, hogy ennyire tetszett :)
VálaszTörlésNekem Paasilinna lesz majd a franciául gyakorlós íróm, magyarul alig jelent meg tőle valami, franciául viszont valami 19 regénye van, szóval tök jó :))
U.i. Egyébként nekem baromira tetszik a borítófestmény, folyton azt nézegettem.
Szégyen és gyalázat.:( Mármint az, hogy alig jelent meg tőle valami, az a három könyv...
VálaszTörlésAz. Ráadásul nem tudom, nézted-e, de a Király utcában se A nyúl éve, se Az üvöltő molnár nincs meg :( (Viszont egy francia nyelvű van, azt majd ki is hozom valamikor.)
VálaszTörlésBazz, nem. Pedig nem valami új vagy drága könyvek...
VálaszTörlésÁh, az nem számít, baromi hiányosságaik vannak régi könyvek terén :(
VálaszTörlésBár az is igaz, hogy folyton hazugságon kapom az online katalógusukat*, szóval még akár az is lehet, hogy ki se látszanak a Paasiinna könyvekből. Meg kell majd nézni :)
*pl én láttam már bent Haas-tól a Silentium-ot, meg onnan olvastam az Éjvilágot, de legutóbb nem voltak a katalógusban, Cunningham-től a Jellegzetes napok meg évekkel ezelőtt nem volt ott, emlékszem is hogy dühöngtem miatta, most meg ott figyel két példány, mindkettő kölcsönözhető... szóval fura
A könyvtári online katalógusok közismerten megbízhatatlanok, én is jártam már így, nem is egyszer.
VálaszTörlésElég szomorú, mert hát mi másra támaszkodjék az ember? No de mindegy is, soha ne legyen nagyobb gondunk, nem igaz? :)
VálaszTörlés