 |
Eszméletlen időhúzás után jelent meg Serene második regénye, aki olyan kedves volt, hogy küldött belőle egy példányt, dedikálva, rajzokkal ellátva, ahogy a Kísértés Rt.-t, utólag is köszönöm neki.
Annakidején nagyon szerettem olvasni a Kísértés Rt.-t, emlékszem, kifejezetten jólesett olvasni az aktuális érzelmi hullámvölgyben dagonyázva - ám azóta sok idő eltelt (nem is merek utána számolni, hogy mennyi), és jelentős változásokon ment át a látásmódom, az ízlésem, és persze én is. Rettenetesen begazolva vágtam neki az olvasásnak, de szerencsére a félelmeim csak részben igazolódtak be.
Abban még mindig biztos vagyok, hogy Vikinek jó a fantáziája; adott Nioba városa, ahol a lakók pánikszerűen sietnek végig az utcákon, a feszültség pedig alkonytájt a tetőfokára hág - ugyanis, amint lemegy a Nap, fekete massza önti el a várost, morajlás és recsegés közepette tűnnek el épületek és bukkannak fel újak, hogy másnap egy teljesen ismeretlen város táruljon a lakók szeme elé. Az emberek rettegnek az éjszakától, és jó okkal: aki éjszaka nem jut fedett helyre, örökre elnyeli a massza, és szerettei soha többé nem látják. Ebben a káoszvárosban él a tinédzser Mia Robinson, aki egy éjszaka, miközben a város átalakul, kinéz az ablakon, és bizarr látványban lesz része (mármint Niobához képest is bizarr): egy tetőtől talpig fehérbe öltözött alak vidáman ugrál egyik süllyedő házról a másikra, és mindennek tűnik, csak ijedtnek nem. Másnap reggel belebotlik a titokzatos emberbe, aki hamar rádöbbenti, hogy Nioba közel sem olyan, mint amilyennek képzelte - és ugyanaz igaz a saját életére is.
Szerettem Nioba történetéről, a három holdról és holmi veszedelmes pékekről olvasni (és eszméletlen módon megkívántam a kakaós csigát). Az is tetszett, ahogy Serene gabalyította és összeszőtte a szálakat, a regény jól megállja a helyét a hasonló stílusú ifjúsági regények között a jól felépített világa miatt, sőt.
És most elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, amikor elmondom, mi volt az, ami számomra jelentősen megkeserítette az olvasást: Mia Robinson.
A férfi főszereplővel, Gregory Lancasterrel is akadtak problémáim, nekem bővebb kifejtést kívánt volna a radikális megváltozása, de a regény ennyit bírt el belőle, ez igaz. De Mia... idegesítő, hisztis, kibírhatatlan. Lehet, hogy ezeket a tulajdonságokat el lehetne intézni azzal, hogy tinédzser (a regény vége felé tölti be a tizennyolcat), de a viselkedése két véglet között ingadozik: vagy szeszélyes, önfejű kamaszlány, vagy egy harmincas, kiegyensúlyozott nő érettségét mutatja, aki Lancaster eltorzult jellemvonásait és önpusztító hajlamát igyekszik ellensúlyozni. Elég rendhagyó párost alkotnak, csoda, hogy nem tépik egymást folyamatosan a regény során, de néhány érzelemtől fűtött vitán és az azt követő duzzogáson kívül nagyobb összezördülés nem történik.
Néha - főleg akkor, amikor Mia éppen nagyjelenetet adott elő - zavart a szöveg túlírtsága. Üdítő könnyebbség, hogy Serene-nek sok YA szerzővel ellentétben isteni szókincse van, és szép kövér mondatokat ír, de itt-ott nekem már sok volt a cifrázás, csak egy kicsit kellene (szerintem) megnyesegetni.
Miát és a hangyányi túlcifrázását leszámítva azonban nem volt problémám a történettel; Az Őrült Hold alatt egy ötletes, szórakoztató ifjúsági fantasy regény.
Ui.: kíváncsi lennék egy nagyon sötét hangulatú regényre (vagy képregényre) Vikitől.
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2013
Ár: 3990 Ft
Viki blogja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése