A Galaktika - sok más kiadványához hasonlóan - alaposan elbaltázta ennek kötetnek a magyar kiadását; a cím és a borító félrevezető, itt-ott sántít a fordítás és ráfért volna még egy kör korrektúra. Maga a történet azonban nagyon különleges; borzalmas és elbűvölő egyszerre, egy szörnyű, mégis csodás metamorfózis, ami velem is megtörtént, amíg a történetben éltem. Darabokra szedett, majd újra összerakott.
Szerencsére tavaly megjelent a második kötet (a borító már jobban sikerült), ami nem egyenes folytatása az előző résznek, tehát, akinek hozzám hasonlóan csak nagy vonalakban dereng Szaska története, ne habozzon nekiugrani az Arszen és a játék hatalmának. Én még idén szeretném elolvasni.
Látszatra ez egy közepes könyv. Érdekes ötlet, közepes kivitelezés, de a szöveg mögött olyan indulatok feszülnek, ami egy darabig nem hagyott nyugodni, és még most is emlékszem rá.
Előfordul az ilyesmi.
Kezdetben gótikus hangulatú regénynek tűnik, titokzatos, fura találmányokkal teli kastéllyal, őrült gróffal, különleges kiadványokat készítő nyomdásszal, aztán átalakul valami mássá, amihez szégyen, de nincs meg a kellő filozófiai vagy bármilyen műveltségem.
Nagyon durva cucc. Pelevin évek óta érdekel, de ha nincs Tolsztoj, valószínűleg még évekig tolom magam előtt. Az még hagyján, hogy a gróf itt a keleti harcművészek izmos, harmincas éveiben járó mestere, van... á, össze se tudom foglalni.
Niffenegger már önmagában fura, hát még egyes könyvei! A Hollókisasszonyt sem tudom igazán hova tenni, de ezt a kötetet talán még annyira sem. Ráadásul semmi vérfertőzőt nem találtam benne...
Könnyen lehet, hogy nagy fába vágtam a fejszém - azaz az angoltudásom és az adott könyv nehézsége nincs szinkronban -, de Hanna írása annyira felcsigázott, hogy egyszerűen muszáj volt elolvasnom. Ismeritek ezt az érzést, na.
Van egy hátborzongató felhangja a könyv stílusának; az őrülettől való félelem, farkasok, sellők, öngyilkosok erdeje, a többször előkerülő gévaudani fenevad és Elizabeth Short halála, és persze Eva Canning. Extrán különleges könyv, nagyon összetett és nagyon talányos. Szívesen elolvasnám magyarul is, kár, hogy jóformán esélytelen a megjelenése.
Azt hiszem, még a fülszöveg is furának nevezi ezt a könyvet, a legtöbb olvasó ismerősömmel egyetemben, és igen kevés elvetemült ember van, akinek ráadásul tetszett - mint nekem. Az eleje tiszta Alice Hoffman, aztán átfordul egy enyhén depresszív fantasztikumba.
Ezek a novellák nem furák, hanem bizarrok - az egy Csizmás Kandúr kivételével talán -, néhány egyenesen beteges, de érdekfeszítőek és hosszú oldalakat lehetne megtölteni az elemzésükkel.
Ennél a könyvnél bukik ki, hogy nem vagyok a csontvelőmig bölcsész, mert ez a legbölcsészebb krimi, amit valaha olvastam, véleményem szerint egy fölösleges plusz szállal megterhelve. Igazából újra kellene egyszer olvasnom, mert úgy érzem, nem éppen ezt kellett volna nyaralás közben olvasnom, ezért nem voltam rá vevő. A depresszív hangulata maradt meg, meg a katalóguscédulák poros illata.
Imádom a Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? c. önéletrajzi regényét, de Winterson jelen postba illő könyve nem állt össze egységes egésszé. Túl élesen elválnak egymástól a mitológiai és az önéletrajzi elemek, majd érettebb fejjel újra kellene olvasnom.
Magamtól soha nem olvasom el, büntikönyv volt vicomte-tól. Nem nagyon néztem utána a háttértörténetnek, de azok alapján, amit tudok róla, még úgy is rendkívül fura könyvecske. És az a rengeteg betört ablaküveg...
Állati depresszív élmény volt, önmagam elvesztése. Rosszul viselem az identitást megingató vagy azt lazán kezelő könyvek olvasását (pl. New York trilógia), mert az egyik legnagyobb félelmemmel szembesít. A regény befejezése volt a legfurcsább.
Azt hittem, valami különcködő mese lesz, és annak is indul, érdekes nyelvezettel, de egészen másra fut ki. Nem tudom eldönteni, hogy a rocksztár író szándékosan alakította így a történetet, vagy csak kicsúszott a kezei közül.
A legkevésbé furcsa regény került a lista végére. A kevés "japános könyv" egyike, amit szerettem olvasni, már nem is nagyon emlékszem rá, csak a különleges atmoszférája maradt meg bennem.
Nektek mi volt a legfurcsább olvasmányélményetek?
De jó módja ez a kategorizálásnak!
VálaszTörlésSzegény Pelevinnel nem bírtam.. de erről már beszéltünk. Majd egyszer, ha okosabb hangulatban leszek, nekivágok valamelyik könyvének. A Szalamandrát meg Az eltört teáspoharat nagyon tervezem...
Kapásból nem ugrott be semmi, de írtad a New York trilógiát, az tény, hogy nagyon furcsa, meg Auster más regényei is, de szeretem, akárcsak Murakamit, nekem nagyon hasonló a két szerző, de náluk alap a furcsaság.
Daphne du Maurier novelláskötete, a Ne nézz vissza! is elég bizarr..
Gyerekkoromból is rémlik egy ilyen: az Emberruhában c. könyv, amit a gyerekkönyvtárból hoztam akkor, de visszagondolva nagyon groteszk és egyben szomorkás történet, nem biztos, hogy gyerekeknek való. Egy pelikán szerepel benne, aki emberi ruhában jár és összebarátkozik valakivel. Meseszerű, de mégsem mese, ha a kezembe akadna, újra nekiülnék.
Nekem a furáról Gaiman és Miéville ugrik be, de ők a lehető legjobb értelemben furább. Meg nem is tudom, talán még a Mester és Margarita is ide sorolható, de az is a legjobb értelemben fura.
VálaszTörlésKicsi koromban volt egy rádió játék (kicsi koromban minden este rádió játékokat hallgattam), ami nagyon elvont volt Körborz volt a címe, nem emlékszem, hogy miről szólt ilyen mendegélős mese volt és nagyon fura.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésDe jó lista :) lehetne ebből körbeposztot csinálni, érdekes lenne kinek mi a furcsa.
VálaszTörlésNekem most leginkább friss élmények jutnak eszembe, majd ha gondolkodom rajta kicsit, biztos régebbiek is előjönnek.
Pelevin simán listavezető, Az agyag géppuska és a SNUFF tuti életem két legfurább könyve :) Aztán a Harmónia (tag nélkül, mert az beakadt a bloggernek az előbb :P ), a Moxyland, az Oszama - mind annyira mások, mint a megszokott, hogy csak na. Tágítják a látókörünk :) Murakamitól A birkakergető nagy kalandot nem tudom hova tenni, pedig hát tudjátok, milyen rajongó vagyok, de nekem az már túl furcsa. A madárevő (Samantha Schweblin) kötet borzongatóan gótikus, többrétegű novellái is ideférnek, közvetlenül A hollókisasszony mellé. Meg az Expedíció, húúú, hát az fura. Ami meg végképp, bár lehet, hogy ezt a botrány magyar fordítás szúrta el, és amúgy nem lenne ennyire fura, Az álmodó könyvek városa (Walter Moers).
Mostanában meg a 2312 pályázik jó eséllyel arra, hogy felkerüljön a toplista elejére Pelevin mellé.
(Amúgy egyre jobban szeretem a furcsa könyveket. Általában nagyobb kihívás őket olvasni - már ha jók is, nem csak furák.)
Am: esküszöm, napok óta az Oszamán járt a fejem, hogy azt nekem lehet el kéne olvasnom. Most már juszt is elolvasom :)
VálaszTörlésAmúgy én imádom a bizarr hangulatú könyveket. A New york trilógia és az Alekszandra is nagy kedvenc! Amik még furák/bizarrak, azok Grecsó Krisztián könyvei, meg Bartis Attilától a Nyugalom. Bariccotól a Tengeróceán, Agota Kristof: Trilógiája.
Az első, aki eszembe jutott még a poszt elején Pelevin volt, mosolyogtam is, mikor felbukkant a listában :) Abból a háromból, amit eddig tőle olvastam, Az agyag géppuska volt a legdurvább, amit Ilweran is írt, és a Murakami-féle Birkakergető nagy kalandot illetően is mélyen egyetértek vele :D Aztán ott van A dobozember Abe Kóbótól, annál meglehetős gyakorisággal villogott előttem a 'Most mi a frász van?!' tábla. Még évekkel ezelőtt olvastam Philip K. Dick-től a VALIS-t, abból konkrétan egy büdös kukkot nem értettem. És nálam simán belefér még a fura kategóriába Chuck Palahniuk Altatója, Rushdie Grímusza, A macskaróka Sjóntól, sőt A pusztai farkas végén is igencsak keresgélnem kellett a cérnafonalat... Talán ennyi :)
VálaszTörlésNekem is ott vannak Gyacsenkóék a lista első helyezettjei között. :) Idesorolnám még Miéville-től a Konzulvárost, Joe Hill zseniális Locke&Key képregényeit, amelyekben mindig van egy-egy újabb meghökkentő esemény, de nálam simán idesorolódik Tiffany Reisz A szirénje is, ami az egyik legbetegebb olvasmányom volt az erotika témakörében.
VálaszTörléskatacita: őket nem tudom kategorizálni.
VálaszTörlésNe bánd, majd összejön. Engem évek óta érdekelt, de nem tudtam, melyik könyvébe vágjak bele, aztán a T-t is egy évig szuggeráltam, mire neki mertem kezdeni.
Austert és Murakamit azért nem írtam bele, mert azokat el tudom helyezni valahova (pl. posztmodern), de az ő könyveik se egyszerű olvasmányok.
Elég durván hangzik ez az emberbőrbe bújt pelikán. Soha nem hallottam még róla...
Catriana: Miéville-lel még nem vagyok olyan bátor, csak a Krakent olvastam.:) Nem tudom, lesz-e bátorságom belefogni egyszer a Perdidóba. Bogárfejű emberek, basszus.
Vannak ilyen fura mesék... eszembe jutott egy mese, ami az elsős olvasókönyvben szerepelt, de inkább nem mesélem el.
Ilweran: írjon mindenki, senkit nem akadályozok meg benne.:)
Pelevin mindenkinél tarol.:D A madárevőre még nem bírtam rávenni magam, de egyszer csak sikerül. Ne már, nem is akartam elolvasni az Expedíciót.:D
szeee: kíváncsi leszek.:) Grecsó fura? Hm, valamiért nem ilyennek képzelem, de ő is rajta van néhány éve a képzeletbeli várólistámon.
A Tengeróceán nekem teljesen harmonikus és hozzám illő volt, de én se tudnám besorolni egy dobozba se. A Trilógiára is nagyon kíváncsi vagyok, csak félek, hogy fájni fog.
Nokedli: jó durva könyveket írtál.:) Ó, A macskaróka, azt nemsokára szeretném olvasni.
Nita: a Locke & Key is tökre érdekel már, igaz, h Hillnek mind a két regénye megvan, ami magyarul megjelent, de sebaj.:)
A szirén... emlékszem az olvasásodra. Nem tudom, mi lehet benne, de ha megírod privátban, szívesen meghallgatom. Elolvasni nem akarom.