Jóravaló nők

"A bor az egyik lehetséges jel. Néha. Néha meg nem. De amikor előveszi a ginesüveget, és tölt magának fél vizespohárral, és semmit nem tesz bele, csak jeget - és hamarosan jeget se -, akkor már ismerős a forgatókönyv. Egy darabig még minden vidám, de az a vidámság vág, mint a kés. Harry Laurenhez fog beszélni, aztán Eileen is Laurenhez fog beszélni, és mindketten többet, mint egyébként. Időnként egymáshoz is szólnak, szinte normálisan. De a szobában valami nemtörődömség is lesz, amely szavakban egyelőre nem nyilvánul meg. Lauren meg reméli, vagy próbálja remélni - pontosabban, valamikor még próbálta remélni -, hogy valahogy nem hagyják, hogy kitörjön a veszekedés. És mindig úgy érezte - sőt még most is -, hogy nem ő az egyetlen, aki ebben reménykedik. Ők is reménykednek. Részben. Részben meg mohón várják, ami történni fog. Ezt a mohóságot sosem tudják legyőzni magukban. Még sosem fordult elő - ha egyszer megvolt a szobában ez az érzés, a megváltozott levegő, a megdöbbentő fényesség, amelytől minden egyforma, minden bútor és tárgy élesebb, ugyanakkor tömörebb lett - sosem fordult elő, hogy akkor ne a legrosszabb következett volna."

Alice Munro: Csend, vétkek, szenvedély

Régóta adós vagyok magamnak ezzel az olvasással - kb. három-négy éve -, és a szokott módszerrel, a várólistacsökkentéssel poroltam le ezt a szegény könyvet, ami az írónő Nobel-díja miatt duplán aktuális lett számomra.
Alice Munro csupán egyetlen regényt írt, a részben önéletrajzi ihletésű Asszonyok, lányok életét (eredeti címén Lives of girls and women), a kevesebbre tartott novella az igazi műfaja. Én személy szerint szeretem a novellákat, az első mű után belerázódom a kötet hangulatába, és kívülállóként az a véleményem - kíváncsi vagyok, egy író mit mondana róla -, hogy a terjedelmi kötöttség miatt nehezebb műfaj, mint a regény, és gyakran egy regényt kitevő mondanivalót foglal magába.
Alice Munro írásai pont ilyenek, két novella, az első és utolsó kivételével regényként is szívesen elolvastam volna ezeket a történeteket. Az első a Szökevény, ami a bizonyos "belerázódó" mű volt, nem tudtam hova tenni ezt a szerencsétlen Carlát, legszívesebben addig ráztam volna, amíg helyére nem billen a lelkében valami, ami a végzete felé sodorja. Kívülálló szemmel annyira egyszerű megítélni másnak az életét - és, ha benne élsz, ugyanilyen nehéz megváltoztatni vagy kitörni belőle. A befejezés a frászt hozta rám, és a következő bekezdésben megértitek, hogy miért.
A novellák (fő)szereplői egyszerű (ó, istenem, dehogyis egyszerű), hétköznapi nők, akiket nap mint láthatunk a buszon, a boltban, a fogorvosnál, igazán bárhol előfordulhatnak, nem csak eldugott kis amerikai falvakban. Ugyanazok a problémák foglalkoztatják őket, mint minket, közösek a néha szánnivaló töprengéseink, a baklövéseink, velük együtt gondolkodunk azon, hogy akkor, régen jó döntést hoztak-e, és mennyire lenne más az életük, ha nem térnek le az addigi útjukról.
Munro stílusának erőteljes vonása a feminista attitűd, a legtöbb novella főszereplőjét egy férfi pörgeti meg a tengelye körül - azonban az írónő nem a habzó szájú vérfeminista típus, nem negatív eseményként tünteti fel ezeket az eseményeket, csupán annak, ami: változásnak - módunkban áll eldönteni, jónak vagy rossznak ítéljük meg, maguk a szereplők is ezen töprengenek. Emellett bemutatja bizonyos figurák viszonyát a női

szerepekhez; pl. a szülőfalujában Julietre gyakorlatilag cirkuszi majomként tekintenek ("Szóval ez az a lány, aki tud latinul!"), aki néhány büszkén tolja a babakocsit ugyanezen az utcákon, mint bármelyik átlagos nő. Azért megy el a patikáig a gyerekével, hogy lássák.
Érdekes, hogy a novellákban megjelenik egy-egy erős női karakter, a főszereplő ellenpontja, aki uralja a környezetét és az életét. A talpraesett, határozott nők, a fiatal, bizonytalan nők, az éteri, kislányos nők, a harsány, ellenszenves nők, a szépek, az okosak, a közönségesek, a komolyak, a nők, a nők, istenem, ezek a nők!

Minden novella után szünetet kellett tartanom az olvasásban, hogy elrendezzem magamban a történetet, a jelentőségét, a hangsúlyait, a színét; szeretem azokat a könyveket, amelyek elgondolkodtatnak és sokáig velem maradnak. A Csend, vétkek, szenvedély ilyen olvasmányélmény volt.

Eredeti cím: Runaway
Kiadó: Park
Kiadás éve: 2007
Fordította: Mesterházi Mónika
Ár: 3000 Ft
Az írónő honlapja