2014. április 1., kedd

Jóravaló nők

"A bor az egyik lehetséges jel. Néha. Néha meg nem. De amikor előveszi a ginesüveget, és tölt magának fél vizespohárral, és semmit nem tesz bele, csak jeget - és hamarosan jeget se -, akkor már ismerős a forgatókönyv. Egy darabig még minden vidám, de az a vidámság vág, mint a kés. Harry Laurenhez fog beszélni, aztán Eileen is Laurenhez fog beszélni, és mindketten többet, mint egyébként. Időnként egymáshoz is szólnak, szinte normálisan. De a szobában valami nemtörődömség is lesz, amely szavakban egyelőre nem nyilvánul meg. Lauren meg reméli, vagy próbálja remélni - pontosabban, valamikor még próbálta remélni -, hogy valahogy nem hagyják, hogy kitörjön a veszekedés. És mindig úgy érezte - sőt még most is -, hogy nem ő az egyetlen, aki ebben reménykedik. Ők is reménykednek. Részben. Részben meg mohón várják, ami történni fog. Ezt a mohóságot sosem tudják legyőzni magukban. Még sosem fordult elő - ha egyszer megvolt a szobában ez az érzés, a megváltozott levegő, a megdöbbentő fényesség, amelytől minden egyforma, minden bútor és tárgy élesebb, ugyanakkor tömörebb lett - sosem fordult elő, hogy akkor ne a legrosszabb következett volna."

Alice Munro: Csend, vétkek, szenvedély

Régóta adós vagyok magamnak ezzel az olvasással - kb. három-négy éve -, és a szokott módszerrel, a várólistacsökkentéssel poroltam le ezt a szegény könyvet, ami az írónő Nobel-díja miatt duplán aktuális lett számomra.
Alice Munro csupán egyetlen regényt írt, a részben önéletrajzi ihletésű Asszonyok, lányok életét (eredeti címén Lives of girls and women), a kevesebbre tartott novella az igazi műfaja. Én személy szerint szeretem a novellákat, az első mű után belerázódom a kötet hangulatába, és kívülállóként az a véleményem - kíváncsi vagyok, egy író mit mondana róla -, hogy a terjedelmi kötöttség miatt nehezebb műfaj, mint a regény, és gyakran egy regényt kitevő mondanivalót foglal magába.
Alice Munro írásai pont ilyenek, két novella, az első és utolsó kivételével regényként is szívesen elolvastam volna ezeket a történeteket. Az első a Szökevény, ami a bizonyos "belerázódó" mű volt, nem tudtam hova tenni ezt a szerencsétlen Carlát, legszívesebben addig ráztam volna, amíg helyére nem billen a lelkében valami, ami a végzete felé sodorja. Kívülálló szemmel annyira egyszerű megítélni másnak az életét - és, ha benne élsz, ugyanilyen nehéz megváltoztatni vagy kitörni belőle. A befejezés a frászt hozta rám, és a következő bekezdésben megértitek, hogy miért.
A novellák (fő)szereplői egyszerű (ó, istenem, dehogyis egyszerű), hétköznapi nők, akiket nap mint láthatunk a buszon, a boltban, a fogorvosnál, igazán bárhol előfordulhatnak, nem csak eldugott kis amerikai falvakban. Ugyanazok a problémák foglalkoztatják őket, mint minket, közösek a néha szánnivaló töprengéseink, a baklövéseink, velük együtt gondolkodunk azon, hogy akkor, régen jó döntést hoztak-e, és mennyire lenne más az életük, ha nem térnek le az addigi útjukról.
Munro stílusának erőteljes vonása a feminista attitűd, a legtöbb novella főszereplőjét egy férfi pörgeti meg a tengelye körül - azonban az írónő nem a habzó szájú vérfeminista típus, nem negatív eseményként tünteti fel ezeket az eseményeket, csupán annak, ami: változásnak - módunkban áll eldönteni, jónak vagy rossznak ítéljük meg, maguk a szereplők is ezen töprengenek. Emellett bemutatja bizonyos figurák viszonyát a női
szerepekhez; pl. a szülőfalujában Julietre gyakorlatilag cirkuszi majomként tekintenek ("Szóval ez az a lány, aki tud latinul!"), aki néhány büszkén tolja a babakocsit ugyanezen az utcákon, mint bármelyik átlagos nő. Azért megy el a patikáig a gyerekével, hogy lássák.
Érdekes, hogy a novellákban megjelenik egy-egy erős női karakter, a főszereplő ellenpontja, aki uralja a környezetét és az életét. A talpraesett, határozott nők, a fiatal, bizonytalan nők, az éteri, kislányos nők, a harsány, ellenszenves nők, a szépek, az okosak, a közönségesek, a komolyak, a nők, a nők, istenem, ezek a nők!

Minden novella után szünetet kellett tartanom az olvasásban, hogy elrendezzem magamban a történetet, a jelentőségét, a hangsúlyait, a színét; szeretem azokat a könyveket, amelyek elgondolkodtatnak és sokáig velem maradnak. A Csend, vétkek, szenvedély ilyen olvasmányélmény volt.

Eredeti cím: Runaway
Kiadó: Park
Kiadás éve: 2007
Fordította: Mesterházi Mónika
Ár: 3000 Ft
Az írónő honlapja

4 megjegyzés:

  1. Azt hiszem ő az én íróm (is) lesz! :)))

    VálaszTörlés
  2. Én is már régen melengetem magamban az ötletet, hogy kéne olvasni. Az egyik kötetéből nemsokára film is lesz. Valószínűleg akkor azok összefüggenek... gondolom... Vagy nem tudom.

    VálaszTörlés
  3. Ezek között a novellák között is van valamennyi összefüggés, a témát és a motívumokat tekintve... hát, majd meglátjuk, milyen lesz a film.:)

    VálaszTörlés