Értékelés: 5 gyémántcsatos cipő az 5-ből
Kedvenc karakter: Marie
A hőség ellenére megborzongok. Valahányszor a francia forradalomról és az azt megelőző időszakról olvasok, mindig elborzaszt az emberek esztelen kegyetlensége, a paranoia, a terror, a rettegés és a vér borzalmas haláltánca. Minden könyvnél felteszem a kérdést: miért? Miért tört ki ez a téboly, hogyan lehetett volna megakadályozni, mikor kellett volna közbelépni? Mikor vált megállíthatatlanná a folyamat?
Egyesek szerint már Marie Antoinette születése, pontosabban az egy nappal előtte történt 1755. november elsejei lisszaboni földrengés volt a dolgok kezdete, mi jelen esetben 1788 decemberében kapcsolódunk a történetbe. A nyakék-ügy után vagyunk, Marie Antoinette népszerűsége erősen hanyatlik, rossz termést kemény tél követ, a pékségek előtt több méteres sor kígyózik, és lassan már a természeti csapásokért is a királynét, az „osztrák nőt” hibáztatják.
A regény érdekessége, hogy a témában íródott kötetek többségével ellentétben nem az osztrák főhercegnő vagy valamelyik főúri személy szemszögéből követjük az eseményeket, hanem egy, a közrendbe tartozó mutatványos, Marie Grosholtz nézőpontján keresztül (egyes szám első személyben), akit az utókor Madame Tussaud-ként ismert meg. Marie családja társadalmi helyzete ellenére nem tartozott a szegény emberek közé; a két világ határán egyensúlyoztak, keddi szalonjukban vendégül látták Robespierre-t, a Marie számára unszimpatikus, visszataszító Marat-t, a csak Camille-nak nevezett Desmoulisnt és körüket, akik ekkor még csupán "kávéházi forradalmárok" voltak, és senki nem sejtette, hogy iszonyatos terror fog kibontakozni az irányításuk alatt, mely a 900 éves monarchiát fogja lerombolni és több mint félmillió ember halálát okozza.
Grosholtzék két oldal közötti egyensúlyozását lehet helyteleníteni, de elítélni nem érdemes, hiszen ha nyíltan királypártiaknak vallják magukat, a tömeg valószínűleg szó szerint darabokra tépi őket, a panoptikumot földig rombolja, vagy pedig kivégzik őket és testüket jeltelen sírba vetik, pláne akkor, amikor a Bastille parancsnokának fejét hozzájuk viszik, hogy készítsenek róla viaszmást – kezdetben azt hittem, ez a szörnyű tett az írónő fantáziájának szüleménye, de a szerzői utószóból kiderül, hogy igaz volt. Michelle Moran azt is közli, nem lehet eldönteni, hogy Marie royalista vagy forradalompárti volt, de bizonyos jelek arra mutatnak, hogy rokonszenvezett a királyi családdal; a regényben ő mondja el a nép körében terjengő híreket főleg Madame Élisabeth-nek, a király húgának, akit viaszszobrok készítésére tanít – kissé keserűen csodálkozhat az utókor embere, hogy XVI. Lajos és Mária Terézia lánya egy szobrász, egy fodrász és egy ruhakészítő segítségére van utalva, ugyanis a varennes-i szökést Léonard és Rose Bertin (akinek mélységesen igazat adok abban, hogy túl jó emberek; XVI. Lajos egyszerű ember, egy bíborba született lakatos és építész, Marie Antoinette pedig egy nagyvilági dáma) közreműködésével készítették elő. Az viszont biztos, hogy a műben érző szívű, szimpatikus embereknek állít emléket az írónő, főhőse többször kifejezi a királyi család pozitív vonásait és tetteit.
"- Mik vagyunk? - kérdem csüggedten. - Királypártiak? Forradalompártiak?
- Túléléspártiak - feleli."
A forradalom eseményei mellett Grosholtzék életét is megismerjük, nem csupán a történelmi eseményekhez statisztálnak; a kezdeti viszonylagos jólétet a forradalom miatt hamar felváltja a feszültség, a félelem, a lelki nyomorúság valamennyi árnyalata. Marie eltér a könnyed történelmi regények átlagos hősnőitől: nem ártatlan, fiatal lány, aki naivan riadt tekintettel néz a világba, hanem egy húszas évei végén járó, roppant öntudatos nő, aki legalább annyira szem előtt tartja a főkönyvét, mint a megformázandó modelljeit, és mint minden dolgozó nő, ő is a karrier vagy család-probléma két tengelye között őrlődik, bár ő elsősorban üzletasszony, aztán művész, és csak végső sorban szerelmes nő. Nagyon tetszettek a viaszszobrászattal kapcsolatos részletek, tudtátok, hogy az arcokhoz igazi fogakat használtak, amelyet az utcai foghúzóktól vásároltak? A hajak is igaziak voltak, amelyeket szálanként applikáltak a fejtetőre – nem, nyugi, a szemek üvegből voltak.
Nagyszerűen keveredik ebben a könyvben a történelem, a magánélet, a művészet, Versailles pompája, a politika, az anarchia, a dicsőség és a bukás, azoknak tudom ajánlani, akik szeretik a könnyed történelmi regényeket és érdekli őket a nagy francia forradalom időszaka. Remélem, Michelle Moran további regényei is megjelennek majd, addig is el fogom olvasni a Nefertitit, és folytatását, Az eretnek királynét. Remélem, kiadják a Cleopatra's Daughtert és a The Second Empresst is.
Ui.: kicsit sajnálom, hogy nem a másik borítóval adták ki (lásd lentebb, kattintásra nagyobb lesz), ez a nőci a lila szájával és a hatalmas, barna parókájával kicsit ijesztően néz ki. Továbbá nem értem, miért vezette be a Geopen ezt a négytéglányi könyvméretet, nehéz úgy tartani, hogy ne törjön meg a kötet gerince és rengeteg helyet foglal.
Eredeti cím: Madame Tussaud
Kiadó: Geopen
Kiadás éve: 2012
Fordította: Bozai Ágota
Ár: 3990 Ft
A másik borító tényleg sokkal de sokkal szebb <3 Az első a Keira Knightly-s filmre emlékeztet.
VálaszTörléshú ez nagyon jónak tűnik:) én nemsokára nekiállok a Nefertitinek, kíváncsi vagyok és várom már, nem nagyon olvastam még ókori témában...
VálaszTörlészakkant: az is könyvből készült, A hercegnő:) Igazad van, csak az szerintem szebb.
VálaszTörléskatacita: az ám:) Jaj, azt nekem is kellene már olvasni, remélem, tetszeni fog neked, majd sasolom a véleményed.